Viharsarok népe, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-01 / 102. szám
A Magyar Függetlenségi Népfront programmja: béke, munka, jólét, felemelkedés! Előre a Népfront győzelméért! A nép j Népköztársaságunk választójogi törvénye alapján tudjuk, hogy aki választó, az választható is a mi hazánkban. így vált lehetővé az, hogy a békéscsabai Pamutszövő üzem dolgozói Urban Ilona sztahanovista szövőnőt jelölték, aki példamutató munkával jár élen a békecsatában, a többtermefés frontján. Urbán elvtársnő kommunista, példamutató munkával dolgozott tervének teljesítésén. Első negyedévi tervét 110.8 százalékra teljesítette, 7.2 nappal van előre éves tervével. A választási békeversenyben is jó eredményeket tudott elérni. A mai napig átlagteljesítménye 117 százalék. Termelő munkája miellett azonban dolgozó társai neveléséről és tanításáról sem feledkezett meg. Mint DISZ-fiatal a társadalmi munkából kivette részét és últnláÄprüis 22-ig megyénk városaiban, üzemelten, falvaiban, termelőszövetkezeteilnen és állami gazdaságaiban, gépállomáson megtörténtek a képviselője!ölesek. A legjobbakat választották Id maguk közül úgy, ahogy szivük diktálta, úgy, ahogy legjobbnak látták: ki képviselje őket a nép parlamentje ten, Pártunk nyolc esztendő kemény harca során, mindennapi nevelőmunkájával nevelte ki azokat a dolgozókat, akiket most az ország dolgozóinak ügye intézésére országgyűlési képviselőkké, vezetőkké jelöltek. Az úri Magyarország képviselői, at UK man bárók, az Andaházi Kasnya Bélák, a Csizmadia Andrások, pénzen megvásárolt képviselők helyébe már 1949-ben választott a nép képviselőt. Az 1949-es választás óta eltelt idő ismételten bebizonyította, hogy a dolgozó nép nem választott rosszul, mi sem bizonyítja jobban, hogy a négy évvel ezelőtti programul ma valósággá vált. Uj üzemek, új .kultúrházak, napköziotthonok és iskolák, járdák és kutak, stb. moghamisítat.lau bizonjátókni annak, hogy a párt vezetésével a Népfront képviselői valóban a dolgozó nép képviselői. Alig két hét választ el május 17-től. Ezen a napon, mint a mondatra a pontot, teszik megyénk dolgozói is, amikor egyemterkónt állnak szavazataikkal is a Népfront mögé. Már szavaz megyénk dolgozó népe akkor, amikor a választási békeversenyben vállalt kötelezettségeit nap mint nap teljesíti, amikor újabb felajánlásokat tesz, hogy elsősorban a termelés frontján bizonyítsa me, hogy egyetért a Népfront, a nép programmjával. Megyénk dolgozói 23 képviselőt jelöltek, órájuk adják szavazatukat május 17-ón, mert ők a nép jelöltjei. ban jó munkát végzett ötéren is. A rábízott feladatot helyesen elvégezte. Ezt a munkáját tovább fejlesztette, amikor pártunk tagjai sorába került. Urbán elvtársnő Békéscsabán született, nyolc elemi iskolát végzett. Szülei szegény esc léd és napszámos' emberek voltak, igy ő is, mint any- nyj, sokszáz és ezer szegény ember gyereke, korán megismerte a nyomort, a szenvedést. Már iskolás korában feltűnt neki, hogy milyen különbség van a dolgozók gyerekei lés a kizsákmányolok, vagy az úri Magyarországot kiszolgálók gyerekei között. Ennek okát gyermek- ésszel természetesen nem tudta, da mióta a párt megtanította erre, kemény, szívós harcot folytat azért, hogy a múlt soha többé vissza ne térjen. Gurcsó Sándor kétszeres sztahanovista, a békési Kosárfonó dolgozója. 1908-ban szü- lotett -IHlkés-yn, A kosárfonó szakmát tanulta...Apja is munkás ember volt, -kovácssegéd. Jól emlékszik a harmincas évekre, amikor laz iparosok is szinte verekedtek, hogy alkalmi munkára, inségmun- kára mehessenek, Végtelen volt a sok munkanélküli, szakmát tanult emberek száma, akik nyáron mező- gazdasági munkára akartak menni. Az sem sikerült mindenkinek. Gurcsó Sándor életében is a felszabadulás utáni évek azok, amelyekre úgy gondol, hogy boldogságot jelentettek életében. Békésen az egyszerű ' kis kosárfonó üzem megbecsült munkása. Nem tagja a pártnak, de a párt politikáját magáévá tette. Becsülettel hajtotta végre a feábizott feladatokat. Mint minden dolgozónak, munkáját, Öiíol'gatmát Héjú demokratikus kormányunk megbecsüli. Öt is nagy megtiszteltetés érte. A hetedik szabad, -május elsején, a dolgozók legszebb ünnepén kapta meg a sztahanovista oklevelet. A kitüntetés után nem bizakodott el, hanem megmaradt olyan egyszerűnek, mint volt, csak úgy érezte, hogy még nagyobb értelmet kapott munkája. Egyre emelkedett a százaléka, aminek eredménye az lett, hogy 1952 augusztus 20-án másodszorra tüntették ki. Munka- lendületét átvitte a brigád tagjaira is. Az 5 brigádja jár-élen az üzemben. Megértette most is a választási harc új formáját; 1953 június végére vállalta, hogy teljesíteni fogja ötéves tervét. Most, amikor képviselőket jelöltek az üzemben, őrá esett a választás. Nem csalódtak benne- A jelölés óta állandóan 200 o/o a telje- jesitésének átlaga. Az egész üzem dolgozói a jelölés óta fellelkesülve azon, hogy maguk közül választhattak képviselőt, még odaadóbban dolgoznak. Eredmény: az üzemátlag 120 százalékról 130 százalékra emelkedett. Nagy Antal elvtárs, pártunk békéemegyei Bizottságának titkára képviselőjelölt. Korán megtanulta, mit jelent a nélkülözés, a nyomor. Mint földmunkás Szülők gyermeke, 5 sem juthatott tovább a Horthy-rendszerten, mint hosszú eszbendőlcre elszegődni ta- noncnak. Géplakatos és vasesztergályos szakmát tanult. 1945-ben, a fel- ezabadöláa után felismerte, hogy a a párt az, amely az ő és a többi egyszerű munkások érdekeit védi. 1945-ben belépett a partba. Megnyílt előtte is az út, hogy tanulási szomj át pótolhassa. Az ifjú kommunistát a párt harcai napról- napra ©dzették, acé'ózták. Egyre többet bízott rá a párt. Igyekezett a pártmegbízásnak eleget tenni. Tanult, hogy megfelelően elláthassa ezt a nagyszerű megbízatását. 1947- ben függetlenített pártfnnkcioná- riu3 lett, 1951-ben egész megyénk dolgozóinak ügyét, a megye kommunistáinak nevelését és vezetését bízta rá a párt. Erijét nem kímélve, fáradságot' nem ismerve, a munkatársakkal legszorosabban együtt dolgozva haroólt, hogy pártunk célkitűzéseit, Rákosi elvtárs útmutatását maradéktalanul megvalósíthassuk egész megyénk felvirágoztatásának érdekében. Szorgalmas munkájának megbecsüléseképpen Szeghalom község dolgozói országgyűlési képviselőjükké jelölték. Orosz Sándor, a »Rákosi« termelőszövetkezet tehenésze. 1928-ban született. Már mint ifjúmunkás is mindig becsülettel megállta a helyét. Apjának négy hold földje van, azon dolgoztak mindannyian. Egész fiatalon köszöntött rá a felszabadulás, amelynek jelentőségét ő úgy értelmezi: nap, mint nap jobban dolgozik. : Nem tagja a pártnak, de mint páitonldvüii, dolgozó társai között elsősorban munkáján keresztül, de szavaival is jó agitációs munkát végez. 1949-ben megnősült, majd feleségével együtt belépett Méhkeréken a »Rákosi« termelőszövetkezetbe. Sokat beszéltek ők arról együtt, az egész termelőszövetkezet dolgozói, hagy a román nem- aetisógüeket is csak most, a felszabadulás után becsülik meg. Régen, az ún Magyarországon még akkor is követelték, hogy magyarul beszéljen, ha mint román nemzetiségű egy szót sem tudott magyarul. Ma saját anyanyelvükön tanulnak, olvasnak a méhkeréki fiatalok. Orosz Sándornak a »Rákosi« tenne'őszövetkezefcben végzett munkája egyre nagyobb mogl ecsü- lósb váltott ki számára a dolgozók között. Mint tehenész, a termelő- szövetkezetben tervét mindig teljesíti. Páliunk és kormányunk biztosította, hogy a képviselők jelölése mindenhol a dolgozók akarata szerint, legjobb belátásuk szerint történjen. Méhkeréken a választás őrá esett. A »Rákosi« termelőszövetkezet tagjai nagy lelkesedéssel jelölték Orosz Sándort képviselőjükké. Ünnep volt az a nap, amikor saját soraikból ők, az légykor kétszeresen elnyomott méhkeréki román dolgozók képviselőt jelölhettek. A jelölés után még jobban fellell;;©- sülva indult níleg a hajrá a tavaszi munkák elvégzéséért. A termelő- szövetkezet minden tavaszi munkát elvégzett. Mezei Pál, a mezőliegyesi állami gazdaság sertéstenyésztő brigádvezetője.. 1922-ben született - Nagybánhegye- sen. Ki tudná megmondani, hányszor feküdt le éhesen az egyszerű mezőgazdasági munkás gyermeke. Legszebb álmai sem jutottak odáig, hogy arra gondolhasson: valaha ó is, mint egyszerű mezőgazdasági munkás a parlamentbe kerüljön, mint képviselő. Iskoláit — csak az elemiig jutott — sem végezhette ei egészen, mert sarkalta a osaládot a kenyérgond. Egész fiatalon, apjával együtt, kora reggeltől késő estig ■robotolt a horthysta urak» gazdaságában. Hiába volt gazdag termés, az ő kamrájuk mindig üres maradt. A tarisznyában kenyér és vöröshagyma mellett »ünnepet« jelentett a szalonna. Megtanulta becsülni, szeretni a dolgozókat. Nem feledkezett meg egy percre sem, hogy a felszabadulás nyitotta meg előtte is a korlátlan. Lehetőséget. Szorgalmas munkájáért a mezőhe- gyesi állami gazdaságban sertéstenyésztő brigád vezetője lett. 1952-ben 152 százalékra teljesítette évi tervét. A csatókamarási üzemegység- bein mindenki tisztelettel adózik a szerény és szorgalmas Mezei Pál brigádvezetőnek. Munkában szerezte becsületét és munkájával védi azt. A gazdaságban becsü'etiel végzi munkáját. Gondosan kezeli a jeábizott 160 darab kocát., Ennek eredményeként a ma ac szaporulati tervet 544 darabbal tűitől-' ’ jesitet.be. A választott malacok tervszerinti súlya 14 kiló, Mezei Pál pontos gondozással 16 kilo 53 deka át'agsúlyt ért el. A csatókamarási üzemegység dolgozói nem választottak rosszul, amikor soraikból Mezei Pált jelölték képviselőjükké. Mint pártonlci- vüü a párt jránti szeretet©, szorgalma; munkája egyvonalba emelte a párttagokkal. * üllllilt inkább magas" kitüntetésnek. Előbb még a tsz tagsága sem akarta elhinni. Főleg azokat értő meglepetés, akik már a múltban is együtt dolgoztak és a maguk módján harcoltak Konyecsni elvtárssal a földbirtokosok intézői, a csaló vállalkozók mérnökeivel szemben. Mert hát a szegényembert hol ide, hol oda vetette a kenyérért való küzdelem, A munka utáni örökös csavargói élet. Szóval az úgy volt, amikor a jelölőgyűlésen megválasztották Rákosi elvtársat képviselőjelölt- (aek a kondorosi dolgozók, a másik jelölés Konyecsni György elvitársra esett. — Konyecsni Györgyöt, a mi elnökünket is jelölhetjük képviselőnek! — Elfutott a jelenlévő tsz-tagolc előtt a közelmúlt évek küzdelmes harca és az elért eredmények. Milyen határozottan és ingadozás nélkül állt az élen és mutatta meg a helyes utat! Most tagja lehet annak a törvényhozó testületitek, amelynek legfőbb vezetője Rákosi elvtárs. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futottak végig a jelenlévő dolgozókon. Népány pillanat múlva felzűgott a taps és az éljen. Másnap a tsz valamennyi dolgozója a nagy eseményt vitatta. — Sokmindenre gondoltam a múltban és a jelenben is, de arra sohasem, hogy egyszer még Konyecsni elv társból képviselőjelölt lesz, — vélekedett Hronyecz Mihály —, mert mi már akkor együtt dolgoztunk vele. Szentesi György, meg Hronyecz Márton is így vélekedett beszélgetés közben. Már kora tavasszal jól végezték a munkát. Dehát semmi sem lehet olyan jó, hogy ne lehetne még jobban elvégezni. így adódott aztán az, hogy már április 25-én befejezték a kukoricavetést, 27-én pedig a répa kapálását <— De mi lesz most {már — aggódtak egyes dolgozók. í Konyecsni elvtárs itthagy bennünket? — Dehogy — mondogatták a párttagok. Továbbra is iltmarad. csak eljár majd az országgyűlésekre. ő továbbra is vezeti a csoportot. Nem úgy van most, mint a múltban, amikor a képviselő «méltóságos úr volt». Ma a képviselő tovább dolgozik, előbbi munkahelyén. Ez még nagyobb lendületet adott a munkához. Bakos Andrásné 200 négyszögöllel több gyapotot vállalt. Azt is elmondta; három gyerekét is bevonja majd a könnyebb munkába, mint például kaccsolás és a szedés. Kovács Pál konyhakertész brigádjával három nappal hamarabb elvégezte a munkát, de mivel őket is még jobb munkavégzés gondolata fűti Konyecsni elvtárs jelölése óta, így felajánlották, hogy csatlakoznak a kukoricavetéshez és a répa kapálásához. A takarmányozók azt mondták: öle minden nap új szecskakeveréket készítenek, mert a zöld takarmány hamar bemelegszik és el is romlik. így alig három nap alatt 10 literrel emelkedett az átlagos tej hozam, kz őszi malacok spóratifuszt kaptak. A hizlalóban dolgozó sertésgondozók azt mondták, átviszik az ő 'területükre, mert a nagy jószágra ez a betegség semminemű veszéllyel nem jár. Vállalták napi munkájuk mellett a malacok gondozását is. így adnak kifejezést a kondorosi «Dolgozók» tsz dolgozói örömüknek, hogy soraikból képviselőt jelölhettek.