Viharsarok népe, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-28 / 123. szám
I:>*>3 május 28., esütörtök UiUai&auUc Hé^z Fokozzuk a begyűjtés ütemét (A Megyei Tanács begyűjtési Osztálya jelenti): A választási békeversenyt köfeltétele a szénabegyüjtési tervek jó teljesítése. Ezt bizonyítja az is, hogy például a békési, gyomai vető héten megyénkben a be- J és szarvasi járásokban még hozgyüjtés lendülete visszaesett. A tojásbegyüjtési tervnél csupán 0.7, a baromfibegyüjtési tervnél 1.5 százalékos emelkedés volt. A legnagyobb emelkedés a tej begy ú j tésnél mutatkozott: 5.8 százalék, azonban az előző heti eredmény mögött ez is elmarad. A hiba ott van, hogy a választások után tanácsaink és az állandó bi/.oítságok nem foglalkoztak tovább a versennyel, megfeledkeztek arról, hogy a tej-, tojás-, barom fi hagy üjtési terv jó lel- )?sítés.e leltet csak biztosíték ka a gabtioabegyüjiési terv sikeres teljesítésének. Egyedül a sarkadi járás területén foglalkoztak megfelelően a' versennyel. Ebben a járásban az állandó bizottságok rendszeresen tartanak ülést és foglalkoznak a soronlévő begyűjtési feladatokkal. A járás dolgozó parasztjai közül a Béke Világtanács budapesti ülésének tiszteletére száz- nyolcvanketten tettek vállalást félévi tervük határidő előtti teljesítésére. Megkezdődött megyénkben a szénabegyüj tés is, azonban már ínost a napokban megállapítható: tanácsaink nem foglalkoznak megfelelően ezzel a munkával. Nem ismerték fel, hogy állatállományunk álteleltetésének egyik zá sem láttak a szénabegy üj léshez. Ezzel szemben a sarkadi járásban már számos dolgozó tett felajánlást ti szénabeadás jó teljesítésére s ez tükröződik a járás begyűjtési eredményében is. A soronlévő feladatok végrehajtása mellett tanácsiunk, nak már most fel kell készülni a nyári gabonabegyfijtésre. Ez a munka még nem kielégítő, sok a javítani való. Nem foglal koznak még megfelelő súllyal az ellenőrzés megszervezésével, raktárak előkészítésével. A választások utáni politikai felvilágosító munka tapasztalatai a gyulai járásban Irta: Arany Tóth Lajos, a gyulai járási pártbizottság titkára Járásaink eredményei a lojídbegyüj ési versenyben: A két megye közötti pár o sver senyhen Csongrád megye tört az élre Megyénk e^észévi párosver- senyszerződést kötött Csongrád megyével a munkák jó elvégzésére, a tervek teljesítésére. Már jus 23-án értékelték másodszor a tót megye versenyét. Az értésmaradtunk. A pénzügyi tervek teljesítésénél Csongrád megye tíz százalékkal előzte meg megyénket. Súlyos lemaradás van a mező- gazdasági munkákban, a tavaszi kelés alapja a mezőgazdasági | vetés és növényápolás terén 25 munka, a begyűjtési és pénzügyi tervek teljesítése volt. Békés megye tíz ponttal előzte meg Csongrád megyét a begyűjtési tervek teljesítésében, azonban a tojás- begyűjtésben 12 százalékkal elszázalékkal maradt el megyénk Csongrád megye mögött. A lemaradás aímál is súlyosabb, mert az egy hónappal ezelőtti értékelésnél ebben is Békés megye vezetett. Az elmaradás figyelmeztetés egyben mezőgazdasági osztályainknak, községi tanácsainknak és gépállomásainknak, hogy javítanunk kell a növény ápolási munkán. Szívós felvilágosító és szervező munkára van szükség, hogy behozzuk ezt a szégyenteljes lemaradást s a következő hónapi értékelésnél ismét visszaszerezzük az első helyet a két megye közötti versenyből. yk Népfront május li-i nagy fása ©rodunuiveként élenjárnak a választási győzelme vissza- névéi: győzelme vissza- j növény ápolási munkában a járae vonhatat'auul arról tanúskodik,\ tez-ei között, mint ahogy országunk egész területén, úgy a gyulai járásban is a | Több gondot a pénzügyi tervek teljesítésére (A Megyei Tanács pénzügyi osztálya jelenti.) Bevételi tervünk teljesítésénél az elmúlt hetekben javulás volt, de még mindig súlyos lemaradások vannak az orosházi, mezőkovácsházi és a sarkadi járásban. Nagykopáncs, Mezőgyán, Méhkerék, Almáskamarás, Kisdombegy- báza, Okány, Végegyháza, Pusz- taottlaka községek komolyan elmaradtak terveik teljesítésében. A lemaradás együk oka az. hogy sem a végrehajtó bizottság, sem a pénzügyi dolgozók nem harcoltak feladataik megvalósításáért, nem foglalkoztak eléggé a bevételi tervek teljesítésével. Elhanyagolták a tömegkapcsolatok kiépítését. A jó adófizetőket nem vonták be agitációs munkára, nem népszerűsítették az élenJ 'árókat. Nem dolgoznak jól ezek- >cn a községekben a pénzügyi állandó bizottságok és az adóügyi megbízottak. Magyarbánhegyesen a régi adatok alapján dolgoznak az adóügyi megbízottak és igen *sok esetben megtörténik, hogy olyan dolgozókhoz mennek el, akik már rendezték adójúkat. A mezőkovácsházi járás községeiben általános hiba, hogy a végrehajtóbizottsá- ■Pk nem ellenőrzik a pénzügyi, dolgozók munkáját. Nem dolgozik a pénzügyi állandó bízott ság és a pénzügyi apparátus munkájában is komoly hiányosságok vannak. Az orosházi járásban Pusztaföldváron, Kardoskú- ton, Békéssámsonon, Csanádapá- cán a pénzügyi állandó bizottsági ülésekre alig páran jönnek össze, mert nem magyarázták meg nekik: ötéves tervünk teljesítéséhez szükség van a jó adófizetési tervteljesítésre is. Vannak a megyében élenjáró községek is, ahol jól teljesítik bevételi tervüket. Meg kell dicsérni Békéscsaba város, Refor- mátuskovácsháza, Murony, Hu- nya, Ecsegfalva jó munkáját és eredményét. Reformátuskovács- háza évek óta becsületes munká-. val teljesíti tervét és ezt a ]ó munkát tovább fokozza. Ecsegfalva község az elmúlt negyedévben hátul kullogott, de a vb- elnök irányításával kijavították a meglévő hibákat és jó szervezéssel biztosították, hogy Ecsegfalva az elsők közé kerüljön. Ezek a példák is bizonyítják, hogy értünk el eredményeket, de még komoly tennivalóink vannak. Az elmúlt héten legjobb eredményt Kondoros, Szarvas Ecsegfalva, örménykút, Refor- mátuskovácsházn, Sarkad, Mező megyer, Kertészsziget községek értek el. Leggyengébb eredmény Sarkadkeresztúr, M< zőgyán, Méhkerék, Dombegyháza, Nagykopáncs, Geszt, Okány községekben volt. Előkészületek a cséplőgépek üzemanyagellátásának biztosítására A Vegyipari Minisztérium Értékesítési Igazgatósága minden előkészületet megtett, hogy a minisztertanács május 22-i határozatában előírt cséplési munkálatok sikerét biztosítsa. A régi olajtároló helyeken kívül új tárolótartályokat bocsátanak mezőgazdaságunk rendelkezésére, hogy biztosítsák a cséplőgépek zavartalan üzemanyagellátását. Az értékesítési igazgatóság gondoskodott arról, hogy a cséplési munkák közben jelentkező azonnali üzemanyagigényeket is kielégíthesse. munkások, do gozó parasztok, értelmiségi dolgozók, a nők és fiatalok ©gyomborként sorakoztak fel pártunk és kormányzatunk mögé. A mostani választás ékes bizonyítéka volt annak, hogy dolgozó népünk erőben, hazafias öntudatban, politikai látókörének kiszélesedésében az utóbbi néhány év alatt nagyot fejlődött. E nagyjelentőségű győzelem elérésében pártszervezeteink és púit bizottságaink jó munkája tiikrö ződik. Ök szervezték és irányi fcották a több mint két és félezer párttag és pórtoukivii'i népnevelőt, mintegy 400 kisgyűíési előadót, akik telkesen, fáradságot nőm ki mélve végezték politikai felvilágosító munkájukat. A nagy győzelem, melyet elértünk, fokozott köte'ezettségeket ró ránk a választások után. Dolgozóiak bizalma, ragaszkodása, a megnőve kodéit igényok azt a nagy és felelősségteljes feladatot rója párt szervezeteinkre, a népnevelőkre, a kisgyűíési előadókra, hogy még- áldozatkészebben folytassuk a fel nevelő munkát. Agitációs novetőmunkánkban most olyan nagyjelentőségű feladatok állanak, mint az ipari termelés félévi tervének teljesítése, illetve túlteljesítése, a mezőgazdaságban a növény- ápolás, az aratás eséplésie való felkészülés, a minisztertanács határozatának tudatosítása, sikeres végrehajtása. J árásunk területén 6zámos helyen a pártszervezet titkára, mint például Dobozon a IV. kerületi alapsaervezet- nél Tripa elvtárs, továbbra is ösz- Szefogja az alapszervezet népnevelőit, rendszeresen megtartja a nép- novofőértekezletot, továbbra is konkrét megbízatásokat kapnak a népnevelők, akik mellett olyan telkes pártonkivüh népnevelője is vannak, mint Balogh A. Ferencné, Juhász Fűztői' MNDSZ-tagok, akik az egész vá tesztás előkészítő politikai felvi lágositó munkájában resztvettek és piost is rendszeresen végzik ne velő munkájukat. Jó munkájuk eredményeként abban a nagy meg tisztelő kitüntetésben részesülnek, hogy a 29-én tartandó taggyűlésein tagjelöltnek veszik fel őket. Hasonlóképpen a III. kerületi pártszervezetnél, Földi János párttag, népnevelő a választusok után is rendszeresen foglalkozik a hozzája tartozó dolgozókkal. Munkája eredménye megmutatkozik abban, hogy azok a doígozo parasztok a növényápolási munkákkal élenjárnak. Földi elvtárs, a Szabad Népben és a Viharsarok Népében megjelent minisztertanácsi határozat; az aratás, ceépíés, tudatosításával is foglalkozik. Gyulán a kórházi párt- szervezőt titkára, Gyarmati elvtársnő jól felkészülten, most a választások után is rendszeresen megtartja a népneveiőértekezletet. A népnevelők, a kik között a párttagok 80 ezáza'éka továbbra is megtalálható, a választások óta kétezer voltak a Szlányi és a Farkas- halmi dűlőben, ahol a választások előtt is végezték politikai felvilágosító munkájukat. Ezekben a dűlőkben a dolgozó parasztok a növényápolási munkákkal igen jól előrehaladtak. Gyulaváriban a »Felszabadítók Hagyatéka« tsz ben, a »Dózsa« és az »Uj Élet« tsz-ben politikai munka rendszeres és folyamatos biztosítása, a területek egyénekre való helyes fieloszválasztások után folytatott felvilágosító munka tapasztalatai azonban azt is mutatják: több páits/ervezetünkné-í megnyugvás, az eredményekben való meg- pihenés rendkívül káros és veszélyes hangulatai tapasztalhatók. TJj- kigyoson a pártszervezetek o választások óta nem tartottak nép - nevelő értekezletet és kisgy üléseket sem. A népnevelők nem kapnak megbízatásokat és így nem is voltak a területükön, nem foglalkoztak a dolgozókkal. Zsótér elvtáre, a községi pártbizottság titkára is megnyugszik abban, hogy a tavaszi vetési munkálatoknál és a nö- vúnyápoíási munkálatoknál értek el eredményeket, de ugyanakkor a tej-, tojás-, baromfibegyüjtési tervek tefjesitééeben a járás községei közül az utolsó helyen áll Uj- kigyós község. Ami teljesen indokolatlan, mert az újkigyúa egyé- ni.eg gazdálkodó dolgozó parasztok mar többször bebizonyították azt, hogy ha rendszeresen foglalkozunk vei ük, példásan teljesítik az állammal szembeni kötelezettségüket, ezenkívül a községben olyan jó példaként élló szövetkezet van, mint a »Dózsa« tsz, mely minden beadási cikkből 100 százalékon felül teljesitette az állammal szembeni kötelezettségét. poiitikai munka gyengesége, hiányossága mutatkozik meg gyulai »Petőfi« és »Béke« fez-bon is, ahol a sok munkára való hivatkozással a pártszervezet elhanyagolja a népnevelőkkel való foglalkozást, a tez-sn belül folytatott politikai felvilágosító munka rendszeres biztosítását, aminek kŐ-“ "vietkeztében igen komoly lemaradások vannak a nörényápolási munkák végzésénél, amit akadályoz még az is, hogy a vezetőség a területi felosztást nem biztosította megfelelőképpen, amit maga a tagság is követei. A választások győzelme után a megnyugvást, az eredményeken való uiegpiiienést a legsürgősebben fel kell számolni, amiben a járási pártbizottságnak fokozottabb ellenőrzéssel segítséget kell nyújtani a pártszervezeteknek. A népnevelők rendszeres további összefogása, konkrét feladatokkal való ellátása, munkájuk ellenőrzése pártszervezeteink egyik legfontosabb feladata. Biztosítani kell, hogy a népnevelő elvtársak a beosztott területükön — ahol várják őket továbbra is a dolgozók — rendszeresen eljárjanak. dolgozó tömegekkel való még fokozottabb, még szélesebb ólő és eleven kapcsolatok kiszélesítése érdekében úgy a községi, mint a járási párt, állami és tömegszervezetek vezetőinek továbbra is rendszeresen Ireíl kisgy üléseket tartani és az egyéni agitációs munkában rendszeresen részt venni Pártszervezeteinknek a nagy választási harcokban kiváló, jó munkát végző púiionkivüliokkel továbbra is rendszeresen keil foglalkozni. Segítsék elő, hogy már most. a májusi taggyűlésen, mint ahogy az eleki pártszervezeteknél, a jó munkájukért tagjelöltnek felvegyék. Pártszervezeteink a választások nagy feladatainak végrehajtásában tovább erősödtek. A munkák során felszínié jött gazdag tapasztalatok jó, helyes felhasználásával, a szívós, céltudatos politikai felvilágosító munka további biztosításával minden alapunk megvan arra, hogy szocialista építésünkben további eredményeket, újabb győzelmeket érjünk el.