Viharsarok népe, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-09 / 83. szám
4 l/iUaisauUt Vlqii 1953 április 9*. csütörtök 0 Magyar-Szovjet Barátsági Hónap eredményei A prilis negyedikével, hazánk felsz&baduláeánák ünnepével befejeződött a hagyományosan jneg- rendeziett magyar-szovjet barátság ünnepi hónapja. Ez idő alatt is a testvéri támogatás, amit a szovjet néptől kapunk, közvetlen formában nyilvánult meg. Mint mindig, a szovjet nép most is elküldte fiait, lányait, az élenjáró tudomány, Kultúra képviselőit, hogy tudásukkal, tapasztalataikkal, az idősebb, az erősebb testvér segítségét nyújtsák a szocializmust épitő magyar népnek. A Magyar-Szovjet Társaság szer- (vezetei a vezetőségválasztások után megerősödve, friss erővel indultak a feladatok végrehajtására. Az MSZT II. országos kongresszusa, Révai elvtárs útmutatása nyomán bzervezeteinlc fokozott erővel láttak hozzá, hogy az MSZT sajátos jellegének megfelelően előadásokon, képkiállitásokon és egyéb rendezvényeken keresztül ismertessék meg a kommunizmust épitő szovjet nép eredményeit. Czervezeteink megerősödését, mu nka lendületét, dolgozó népünk K zovjetunió iránti szeleteiét tükrözte az egész megyében a barátsági hónap sikere. Hetvenkét községben és 43 más szervezetben tartották meg a barátsági hónap ünnepélyes megnyitóját. Dől gozó népünk Szovjetunió iránti szeretatét mi sem bizonyltja jobban mint az, hogy olyan községekben, is, ahol nincs MSZT-szervezet — például Kisdombegyháza, Magyar- dombogyháza — megtartották a barátság hónapja ünnepélyes megnyitóját. Szervezeteink a barátság hónapja alatt 147, Szovjetuniót ismertető előadást tartottak, melyek még közelebb hozták dolgozó népűnkhöz a testvéri szovjet népet. ]Vfépünk Szovjetunió iránti sze ’ lététét mutatja az, hogy az előadásokat több mint 10.000 dolgozó hallgatta meg. A szovjet munkamódszerek és tapasztalatok elterjesztése érdekében, üzemekben, tsz-ekben, állami gazdaságokban és gépállomásokon 70 előadást tartot- ftak a szervezetek. Ezek az előadások elősegítették a szovjet módszerek szélesebbköi'ü elterjesztését. Például a Békési Téglagyárban a barátsági hónap alatt öt kemenoo dolgozói tapasztalatcserét tartották a Duvanov-féle gyorségetési módszerről. Az előadások nyomán a Gyulai Harisnyagyárban az MSZT-brigád vállalta, hogy a barátság hónapja alatt április 4-e tiszteletére egységét 350—355-re emeli. Vállalását 355 helyett 489-re teljesítette. Az anyagellátó brigád vállalta, hogy a teljesítmény ét 150—160 százalékra emeli. Teljesítménye 180 százalék. Az előadások is hozzájárultak ahhoz, hogy a me zőgazdaságban fokozottabb mértékbein terjedtek a szovjet agro és zoó- technikai módszerek. Az eleki »József Attila« tsz-ben az idén többszáz hold búzát vetettek kereszt- sorosán és 400 kát. hold kukorica négyzetes vetését ütemezték be. Czervezeteink a barátság hónapja alatt 76 képkiállítást rendeztek, amelyeket több mint 20 ezer dolgozó tekintett meg. Igen jól szervezték meg a négy összevont kiállítást a békéscsabai MÄV- náil, ahol 5000 látogató volt- Két- egyházán a «Kommunizmus nagy építkezései» c. kiállítás megtekintése után Szarka Vadulná MSZT aktíva 65 dolgozó parasztot mozgósított versenyie, hogy április 4-re teljesítsék beadási kötelezettségüket. Komoly szerepük volt a kongresz- szusi küldőttbeszámolókn.ak. Nj’olc- vannégy küldöttbeszámolón majdnem 7000 dolgozó vett részt. Ez nagyban .elősegítette szervezeteink megerősödését. Tótkomlóson a Bőripari KTSZ-ben megtartott küldöttbeszámoló után a dolgozók vállalták, hogy április 4-e tiszteletére minden dolgozó MSZT-tag lesz. Azóta 56 taggal megalakult az MSZT szervezet. Eelkes nnfnka folyt a kisgy ülések szervezéséért is. Az 1074 kkgyűlósre közel 24.000 dolgozót mozgósították a barátsági hónap-bizottságok. A barátság hónapja nagymértékben megerősítette szervezeteink tömegbefolyását. A barátság hónapja alatt megtartott 1752 különböző rendezvényre — előadások, kiállítások, diafilmvetítések, kuitÚTnandezvé- nyiek, «tb. — szervezeteink több mint 130.000 dolgozót mozgósítottak. ~ « ^7. idén megrendezett Magyar- Szovjet Barátság Hónapja tovább mélyítette dolgozó hépünt sízeietetét. felszabadítója, a Szovjetunió iránt, tovább mélyítette dolgozó népünkben a szilárd helytállást á termelés frontján. Az a felmérhetetlen veszteség, ami Sztálin elvtárs elhunytával az égés* világ békeszerető népét érte, nem törte meg azt az eltökélt szándékot, hogy dolgozó népünk, pártunk vezetésével tovább haladjon a szocializmus építésének útján. A barátság hónapja ezen az úton tovább segítette népünket. A barátsági hónap tapasztalatait és eredményeit minden erővel tovább kell' fokozni az ország- gyűlési választások előkészítő munkájában. Felvilágosító, a Szovjetuniót ismertető munkájukkal szervezeteink segítsék népi, nemzett) egységünk megszilárdítását, termelési eredményeink fokozását, békénk megvédését. Biztosítsák, hogy dolgozó népünk egy emberként sorakozzon fel pártunk, kormányunk köré ebben a harcban. A magyar- szovjet barátság elmélyítésével segítsék győzelemre vinni féléves tervünk teljesítését. LEHO.CZKI MIHÁLY, az MSZT tréké-megyei titkára. Mezőgazdasági munkákat szabotáló kulákokat ítélt el a bíróság Rádió Április 9., csütörtök Kossuth Rádió 6.00 Falurádió. 11.30 József Attila szocialista költőről. 12.10 Filmzene. 12.30 Békedalok. 13.00 Szórakoztató zene. 14.15 A Rádió Gyermekujság műsora. 14.50 Szovjet népdalok. 15.30 írók és költők a bék'jfíozgalom élén. 16.00 Hanglemezek. 16.30 Előadás. 16.45 Vidám hanglemezek. 17.00 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. L715 Az Ifjúság Hangja. 17.35 Juta- lommüsor. 18.00 Néphadsereg Híradója. 20.10 Verdi: Rigoletto. Opera négy felvonásban. 22.23 Bale'ttzene. 23.22 Szórakoztató zene. Petőfi Rádió 7.00 Vidám kórusmüvek, 7.35 Hang- Bze’i'szólók. 8.30 Szovjet napok — szovjet emberek. 8 40 Hanglemezek, 9.20 A Gyermekrádió műsora. 9.40 A Cinkotaá Tanitónőképző Intézet kórusa énekeb 10.10 Zenekari muzsika. 10.50 Horváth Elemér és zenekara játszik. 15.00 A Gye'-'mekrádió műsora. 15.20 Varjas Anna zongorázik. 15.40 A rádió népi zenekara játszik. 16.10 A aradió kisegyüttese játszik. 16.40 A dollár uralma alatt. 17.00 Fiatalok zenei újságja. 17.40 A Falurádió elő.; adása. 18 00 Ljadöv: A bűvös tó — szimfonikus költemény. 18.10 Az ötéves terv nyomában. ‘ 18.45 Szív küldi... 19.00 A rádió szimfonikus zenekara játszik. 19.30 Tánczene— KÉSZPÉNZFIZETÉS elitben veszünk egy középnagyságtf pénzszekrényt; Békéscsabai .^yapottermesztési S akiskola Tangazdasága, Fürjes (volt Pol ne r-tanya). HIRDETMÉNY Békéscsaba Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága értesíti a város lakosságát, hogy a városi választási bizottság megalakult. A bizottság elnöke, Andó György elvtárs. Hivatalos helyisége a városi tanács 7-es számú irodája (emelet). Békéscsaba, 1953, április 6. Békéscsaba Város Tanácsa VBMOZI BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba- Április 9—15: »Első hangverseny.« SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Április 9—15: »Afrikában történt.« TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Április 8—10: »Győzteseik nemzedék«.« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Ores- háza. Április 9—12: »Titkos megbízatás.,.« BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza.1 Április 9—14: »Hangverseny Kievben.e PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Április 9—15: »Feledhetetlen 1919.« VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadő: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-ut 7. I.' emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál. MÁSODIK BÉKEKÖLCSÖN II. SORSOLÁSA ÓZDON e-sakneui 60 millió 117.000 darab nyeremény- éa 59.000 tört forint értékben. / 1953 április 9-én, csütörtök délutjárt’Á órától ünnepélyes megnyitó, utána sorsolás. 1953 április 10, péntek déjrfíán 4 órától sorsolás, 1953 április 11, Szombat-''délután 4 órától sorsolás, 1953 április 12, vasárnap délelőtt 10 órától sorsolás. A SORSOLÁS NYILVÁNOS! Szép eredményékét értek el április 5-én a Szegedi Honvéd SE által Rendezett országos egyéni serdülő és ifjúsági szabadfogás u bír köz ó versenyen a békéscsabai .»Dózsa« versenyzői. Már a házibajnokságon több fiatal tehetség tűnt fel hatalmas erejével és küzdeni tudásával, akik a közeljövőben váratlan meglepetést okozhatta, aík a többéves versenytapasztalattal rendelkező versenyzőkkel szemben is. A versenyen több mint tiz egyesület közel száz versenyzővel vett részt. Végeredményben a békéscsabai »Dózsa« versenyzői a következő helyezéseket érték el: Nagy váltós uly: I. Kovács János; Nehézsúly: I. Varga László; Kisváltósuly: I. Varga István; Váltós uly: II. Debreceni József: Kisközépsuly: II. Dömény Ferenc;. örömmel állapították meg a szegedi birkózó szakemberek is, hogy a békéscsabaiak igen szépen és valóban szabadfogásban birkóztak. Az elért eredmények után bizakodva tekinthetünk a következő versenyek elé és minden remény megvan arra, hogy nagy versenyeken is megmutatják oroszlánkörmeiket a csabaiak és a »nagy« versenyzőkkel szemben is váratlan meg- lepetést okozhatnak. Az eredmény lelkiismeretes készülés, sportszerű életmód mellett nem maradhat el. Kérjük a versenyzőket, hogy még nagyobb lelkesedéssel látogassák az edzéseket, mint eddig és minél több dicsőséget szerezzenek a <jnegy)e és a'^Píó- zsa« színeinek. Felhívjuk a (békéscsabai ifjúság figyelmét arra, högy a »Dózsa« minden kedden és csütörtökön este 7—9 óráig tartja edzését az Ipari Technikum tornatermében. Minél többen kapcsolódjanak be a férfias, erőt, ügyességet, bátorságot fejlesztő sportágba. Apróhirdetések A Füzesgyarmati Földmüvesszövetkezet azonnali hatállyal ke es három szakképzett péket sütőüzeme részére. Fehér mély gyermekkocsi (Marsi eladó, Békéscsaba, Tolnai-utca 24. KECSKEMÉTI ELEK 60 holdas körösladányi kulák 19 és fel hold csereingatlanán eemniiféle őszi, illetve tavaszi mezőgazdasági munkát nem végzett, ha.em földjét otthagyta és másutt vállalt munkát. Büntetése: 2 évi börtön, 2000 forint pénzbüntetés, 3000 forint értékű vagyonelkobzás. D. KOMLÓSI SÁNDOR 30 holdas dobozi kulák, a tanács ismételt felszólítása ellenére fém biztosította a tavasziakhoz a vetőmagot, a mélyszántást sem végezte el. Büntetése 1 évi és 2 hónapi börtön, 1000 forint pénzbüntetés, 2000 forint vagyonelkobzás. CSETE ISTVÁN újszalontai kulák 14 hold földön a tavaszi vetés alá szükséges mélyszántást nem végezte el és a tavaszi vetőmagról sem gondoskodott. Továbbá nem adott b© 164 kiló hízott sertést és 5 mázsa vágómarhát- Büntetése 3 évi börtön, 1000 forint pénzbüntetés, 2000 forint értékű vagyonelkobzás. A békési járásbíróság BARŐL'A- LUS ANTALNÉ ku lákasszonyt, mert 16 hold földjét műveletlenül hagyta és Budapestre ment anélkül* hogy földje megműveléséről gondoskodott volna ; 1 évi és 10 havi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre ßs 2000 forint értékű vagyonelkobzásra ítélte . Kenyérfelvásárlókat ítéltek el KOJNOK ÁDÁMNÉ 34 holdas medgyesegyházi kulákasszony 50 kg lisztet rejtegetett lakásán és közben állandóan boltból vásárolta a kenyeret. A battonyai járásbíróság 2 évi és 8 hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre, 1500 forint értékű vagyonelkobzásra és a felhalmozott liszt elkobzására ítélte. SIGRAI PÁL kite'epített budapesti «arisztokrata):-, arj (szüleinek 100 hold földjük és bérházaik voltak) annak ellenére, hogy családjával együtt több mint 2 és fél máz^a kenyériisztje volt otthon, rendszeresen vásárolta a kenyeret. A járásbíróság 2 évi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre és a felhalmozott liszt elkobzására ítélte. ÖZV. BORBÉLY KÁROLYNÉ 50 holdas aarkadi kulakasszony nagymennyiségű lisztet és zsírt, rejtegetett a legfurfangosabb módon. A 77 éves asszony a tárgyaláson a bírósággal szemben a leg- agiesszívebhen lépett fel. A kulú- ........................... ................................ ko kra jellemző zsugorisággal gyűjtögette a készleteket és közben szegénynek tüntette fel magát, noha kamrája színültig volt tele életemmel és emellett a sublótban, teknő- ben és padlás-ajtó (mögött rejtegette a lisztet és a zsírt. A járásbíróság 1 évi óa 2 havi börtönre* 1000 forint pénzbüntetésre, 2000 forint pénzbüntetésre, 2000 forint értékű vagyonelkobzásra ítélte. A kulákok némelykor befolyásolnak egres ingadozó dolgozó parasztokat, aldk kapzsiságuknak engedve, elkövetik ezt a bűncsetekmónyt. A gyű iái járásbíróság idős Jámbor Mihály 6 holdas dolgozó parasztot, akinek 7 és fél mázsa búzája maradt »és mégis januárban és februárban állandóan vásárolta a kenyeret, 7 havi börtönre és 1008 forint pénzbüntetésre ítélte. Jámbor Mihály tíz hót alatt kb. 70 kilé kenyeret vásárolt össze és ugyanakkor 3, mázsa búzát á . szabadpiacom értékesített. __________________________ P ORT, Sportolók a békéért Újítók, sportolók és kulturnevelési' tagok kiváLó eredményei a Békéscsabai Téglagyárban a »Felszabadulási Hét« alatt. Felajánlásaikat kiválóan teljesítették az alábbi szaktársak: Benedek Imre sportbrigád-vezető, lakatos, többszörös ujitó 131 százalékra; Szabó József lakatos, többszörös ujitó, sportkörvezetö 131 százalékra; # Leszkó Gyö'gy lakatos, többszörös ujitó, sportoló 128 százalékra; Dudás György II. átképzés lakatos, labdarugójátékos 128 százalékra; Kosznai József lakatos, labdarugó- játékos 128 százalékra; Vadász János-, átképzős-lakatos, a téglagyár színjátszó csoport tagja 131 százalékra. Mindannyian 4—4 nappal előbb teljesítették felajánlásukat. Dudás György I. átképzős-lakatos,, megyei játékvezető 131 százalékra; Bielik János lakatos, labdarugó-játékos 127 százalékra, a IV. számú katró- £éppel 7 nappal előbb fejezte be munkáját társaival. Urda András festő, labdarugó-játékos 135 százalékra, határidő előtt 3 nappal végezte be munkáját; Mitykó And’ás villanyszerelő, labdarugó-játékos, a II. téglaprésnél munkáját lelkiismeretesen s oly kiválóan végezte, hogy üzemzavar nem fordult elő; A magyar—szovjet barátsági hónap keretében hazánkban járt a Szovjetunió világhírű röplabda válogatott csapata. Ittartózkodásuk ideje alatt többször játszottak a magyar válogatott csapattal, majd a szovjet szakvezetőkkel tapasztalatcserét tartottak a magyar vezetők. Ezen tapasztalatok átadására ma, áp'ilis 9-én déLután fél 6 órakpfr a Köz- gazdsaági Gimnázium sporttelepén Békéscsaba valamennyi röplabda edzője, játékvezetője és sportolója részére az OTSB kiküldötte, Szilágyi István elvtárs mintaedzést tart, mely edzés keretén belül bemutatja az élenjáró szovjet röp- labdaspovt edzési módszereit. Majd ezt követően, fél 8 órakor előadást tart az MTSB nagy tanácstermében, Megyei T.stnevelési és Sportbizottság* Seben János villamos mozdonyvezető, szakszervezeti bizalmi, labdarugó-játékos, mint motor vezető kiváló teljesítményt ért el; / Mészá'ös Katalin női kézilabdás, iroda munkaerő felajánlását túlteljesítette, 129 százalékot ért el; Tóth Ilona női kézilabdás, irodai altiszt kiválóan végezte munkáját; Mészáros Jolán női kézlibdás, • állványba rákoknál túlteljesítette vállalását, 131 százalékot ért el. Szó kola Erzsébet női kézilabdás, állványba rakó 120 százalékot; Csuvarszki Erzsébet női kézilabdás* berakó -munkásnő 115 százalékot ért el. A csabai városi labdarugó bajnokság U* csoportjának sorsolása: 1. forduló: Bástya—Vasas II., Barne- vál—Traktor, Falusi SK—Tatarozó II., Előre—Spártákusz, Ruhagyár II.—Petőfi íi. 2. forduló: Traktor—Bástya, Tatarozó II.—Barnevál, Spártákusz—Falusi SK, Petőfi II.—Előre, Ruhagyár II.—Vasas II. 3. forduló: Bástya—Tatarozó II., Barnevál—Spártákusz, Falusi SK—Petőfi II., Előre—Ruhagyár 14., Vasas II.—Traktor* 4. forduló: Spártákusz—Bástya, Petőfi II.—Barnevál, Ruhagyár II.—Falusi SK, Előre—Vasas II., Tatarozó II.— Traktor. 5. forduló: Bástya—Petőfi II., Barnevál—Ruhagyár II., Falusi SK—Előre, Traktor—Spártákusz, Vasas II.—Tatarozó II. 6. forduló: Ruhagyár II.—Bástya, Előre—Barnevál, Vasas II.—Falusi SK, Petőfi ÍI.—Traktor, Spártákusz—Tatanoző II. 7. forduló: Bástya—Előre, Barnevál —Falusi SK, Tatarozó II.—Petőfi IIV Traktor—Ruhagyár II., Vasas II.—Spártákusz. 8. forduló: Falusi SK—Bástya, Barnevál—Vasas II., Előre—Traktor, Ruhagyár II.—Tatarozó II., Spártákusz—Petőfi II. 9. forduló: Bástya—Barnevál, Traktor—Falusi SK, Tatarozó II. — Előre, Spártákusz—Ruhae'vár II., Petőfi II.— Vasas II-