Viharsarok népe, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-19 / 66. szám
4 1933 március 19., csiüörlitft ViUai&aiöU hifit Mimién eg:jes tégla megtakarí tilsa építő ni unkst n kát segííi Péntek íeggel van. Hideg csípős szél fúj végig a békéscsabai Tég- lágyát telepén. A munkások mű- s ak kezdéskor kicsit összebbhúzzák a kabátot is, hogy minél kevesebb hideg találhasson utat magának. — A fene egye meg, hideg van mondja valamelyik ők és néhány an közülük bemennek a melegedőbe. A többiek idegesebbek, kint ácsoiognalc, várják mikor érkezik meg már az első osillesor. Mintegy másfél óra hosszat telik igy el, mig az első motor a téglával megrakott csillékkel hekanyar- gott nagy üggyel-bajjal a vasúti kocsik mellé. Végié megkezdődhetett a munka és a líeioia.imisz-br igád Mészáros .György, a Ságvári-brigád Kónya József vezetésével elfoglalhatták helyüket, megindulhatott a haro tervük, vállalásuk teljesítéséért. Bizony van ezen a téren tennivaló bőven. Az elmúlt havi tervüket is mindössze csak 98 százalékra teljed tették. Azóta ez a lemaradás csak fokozódott. Talán nem végeztek jó munkát? Ezt nem mondhatjuk. — Nem kaptunk elég vasúti kocsit — mondják, — sőt öt nap kiesésünk is volt. Ha ez meg van, altkor meg hiányzik a műszaki 6e- gitség. — A benti szállításnak korábban kellene egy órával kezdeni, lakkor megoldódna ez a problémánk — mondja Bugyi Béla a műhely- bizottság elnöke. — Ezt különben javasoltuk is már, de eddig még nem történt semmi. Ezért kellett ina reggel is áoso- rogni. Az ünnepi hétre való készülődés, a verseny lendületét fékezi az ilyen eset. Nem tudja senki, mennyit kell naponta teljesítenie ahhoz, hogy a második negyedévet adósság nélkül kezdhesse meg. A feladat mindenekelőtt az, hogy nagyobb megbecsüléssel kezeljék a szállító brigád munkáját, javaslatait. A munkások 6acnetnek és tudnak is dolgozni, mint ahogyan ezt Mokrán János példája is bizonyítja, aki 36 éve dolgozik ezen a a munkahelyen. Ö is és Kónya József, Cservenák Mihály, Süli József, Sultz István naponta túlteljesítik normájukat. A többiek sem maradnak le tőlük sokkal. Valamennyien erősen fogadkoznak, hogy behozzák munkahelyük lemaradását. Kemény munkát kíván ez tőlük. Hogyan hozhatják b© a lemaradást? Csak abban az esetben, ha a műszakiak úgy szervezik meg a munkát, hogy fennakadás ne legyen az anyagellátás területén. De az is szükséges, hogy mielőbb kimutassák, kinek mennyi lemaradást kell behoznia. Ha az üzemi bizottság is segít abban, hogy élővé tegyék a versenyt, hogy- naponta értékelve legyen az, mennyit hozott be a lemaradásból egy-egy dolgozó, ez sikerülni is fog. így tervszerűvé válik majd a munka. Mindenekelőtt azt a hangulatot kell az üzemben leküzdeni, hogy a lemaradás már úgy sem lesz teljesíthető, ami abból ered, hogy a nehézségek előtt meghátráltak. Ezt a hangulatot fel kell számolni magának az üzemi bizottságnak is és mielőbb hozzá kell kezdeni a »Felszabadulási Hete megszervezéséhez az egész üzemen belül, amely konkrétan megszabja egy--egy dolgozó feladatát. Számolni kell a dolgozók I Üresedésével, áldozatkész munkájával. Fel kell azonban hívni a dolgozók figyelmét a selejt elleni harc nagy fontosságára. Mozgósítani arra, hogy minden egyes tégla megtakarítása azt jelenti, több téglát küldenek naponta az ózdi Vasgyárba, Kazincbarcikára, a Tisza- löki Erőmű építéséhez. Ezen a téren még sok tennivaló van, különösem a belső szállításnál sok függ lattól, hogy a motorvezetők hogyan veszik ki részüket ebből a munkából. De sok függ az üziem többi dolgozóitól is. Hogy ez megvalósuljon, a kommunistáknak kell az első sorokban hadakozniok. Ha feljárják a belső tartalékokat és azok megvalósítására mozgósítják az üzem dolgozóit, hamarosan behozzák lemaradásukat is. Nagy Imre. A verseny továbbsxélesítésével teljesíthetjük első negyedévi beadási tervünket (A Megyei Tanács begyűjtési osztálya jelenti:) .«Az elmúlt héten a begyűjtési tervek teljesitósében tojásból 3.3 százalék, tejből 6.4 százalék emelkedés volt. A járások közül a szarvasi járás begyűjtése volt a legjobb, íz utolsó héten 4,7 százalékkal ■emelkedett a tojásbegyüjtés és igy h járás a korábbi 6. helyről a 4. lie'yie került. Azokban a községek- beu, járásokban, ahol tanácsaink a pártszervezetektől, tömegszervezetektől kapott népnevelők segítségével egyénenként elbeszélgettek a dolgozókkal, eredmény- mutatkozik a beadási tervek teljesítésében, örménykút például tojásból 6.5 százalékkal, tejből 29 százalékkal emelte beadási terv-ének teljesítését. Elsőnek a községben a csoportok elnökei teljesítették kötelességüket. A jó példának több követője akadt. B-affai János, a »Kossuth« tszcs elnöke, Dékány János, az »Előre« tszcs elnöke is már egészévi beadási kötelezettségének eleget tett.. Az elmúlt héten leggyengébb eredmény a mezőkovácsházi járásban volt Tojásbegyüjtésben már a 6. helyre csúszott vissza. A gyomai járásban is igen lassan javul a munka. Az utóbbi héten mindössze 2.9 százalékkal emelkedett tervének teljesítésében. Legjobb eredményt a a gyomai járásban Hornya érte el, ahol a dolgozó parasztokkal és a csoportok tagságával egyéni agitáció formájában beszélgetnek el. Az elmúlt héten tojásból 10 százalékos emelkedés volt. Még mindig, nemcsak a járásban, hanem a megyében is a leggyengébb községek közé tartozik Dévaványa, amely tojásból csak 8.3, baromfi- léi 35.4, tejből 35. százalékra teljesítette első negyedévi tervét. Itt elsősorban a községi begyűjtési ap- oarátus munkáján kell javítani, nert a nyilvántartások vezetésében, a mindennapi munka elvégzésében is nagy lemaradás v-an. A tanácsoknak fokozni kell a spekulánsok elleni harcot. Meg kell javítani az ellenőrzés munkáját, -Az elmúlt héten főleg az orosházi járásban, Orosházán javították meg az ellenőrzést. A hét folyamán leplezték le például Kiss Istvánt, aki annak ellenére, hogy lakásán 200 kiló búzája és ugyanannyi lisztje volt, már hosszabb idő óta kenyérét vásárolt. Ugyancsak Orosházán leplezték le Kotormán Mi- hályné kulákasszony't, aki a boltok előtt sorhanállva azt hangoztatta, hogy már három napja ngm levett, a lakásán pedig hat kiló kenyeret és 50 kiló lisztet találtak. A gádorosi dolgozó parasztok által kezdeményezett versenyfelhívás teljesítésének, túlteljesítésének érdekében a megindult egyéni terv- felbontásokat is fel kell használni. Szarvason például a nyilvántartók a dolgozó parasztokkal megbeszélik a negyedévi tojás-, baromfi-, tejbeadás teljesítését és vállalásokat is szerveznek. Március 13-án például 40, 14-én pedig 30 versenyszerződést kötöttek. Súlyos hiányosság Szarvas községben, hogy ezt a munkát nem a jól teljesítők, vagy állandó bizottsági tagok bevonásával végzik el. Sem Halasi Sándor vb-elnök, sem a vb-titkár nem vesznek részt az egyéni tervfelbontásoknál. Igen helyesen oldották meg az "egyéni terv-felbontást például Battonyán, ahol az MNDSZ nőnevelői részt vesznek a tervfelbontásoknál és elbeszélgetnek a dolgozó parasztokkal. A községek közötti versenyben továbbra is Gádoros község vezet, amely első negyedévi tervét tojásból 42, tejből 107, baromfiból 173, sertésből 158 százalékra teljesítette. Jó eredményt ért el még Medgyes- bodzás, Nagyszénás község is. A megye leggyengébben teljesítő községei közé tartozik Sarkad, amely első negyedévi tojásbeadását 27, tejbeadását 85 százalékra teljesítette. Komoly lemaradás van még Vésztőn és Gyomán is. Vésztő község a szabadpiac elvesztés© után sem sokat tett, hogy visszaszerezz© szabadforgalmát. Jelenleg is tojásból csak 7.8, tejből 35.5, baromfiból 34.5 százaléknál tart negyedéves tervének teljesítésében. Nem ellenőrzik megfelelően a piacokat. Megelégszenek azzal, hogy a hátralékos termelőket elküldik a piacról, de nem teljesittetik velük hátralékaikat. Kevermes és Medgyesegyháza között folyó párosversenyben továbbra is a medgyesegyházi dolgozók járnak élen. A kevermesi begyűjtési állandó bizottság tagjai arra hivatkoznak, hogy most a ve téssiel foglalkoznak, nem pedig a begyűjtéssel. A járások között folyó verseny sorrendje a március 14-i értékelés szerint a következő: Tojás: Heti emelkedés: 1. Sarkadi járás 17.7 0(0 4.2 O/o 2. Orosházi járás 16.4 0/0 4.3 0/o 3. Gyulai járás 14.7 0/o 34 0/o 4. Szarvasi járás 13.6 o/o 4.7 0/„ 5. Szeghalmi járás 12. o/o 2.8 0/„ 6. MezSkovácsházi j. 12. o/o 2.1 0/o 7. Békési járás 11.4 0/o 2-,6 o/o 8. Gyomai járás 9-5 o/o 2-9 o/o Békéscsaba város 15.3 o/o 2.6 O/o Baromfi: Heti emelkedés: 1. Orosházi járás 108*3 0/o 4.1 O/o 2. MezÖková ;sházi j* 90.6 o/o 2 6 o/o ’ 3. Szarvasi járás 85.9 0/o 9.5 o/o 4. Gyulai járás 84.7 o/o 6-6 o/o 5. Sarkadi járás 72.6 0/o 3. 0/o 6. Békési járás 46.1 o/a *■ 0/0 7. Szeghalmi járás 45*3 o/o 7.3 0/o 8. Gyomai járás 44.6 0/0 3.2 o/o Békéscsaba város 86.2 0/q 24.1 o/o Időjárásjelentés Válható időjárás ma estig: Kisebb felhőátvonulások eső nélkül. Mérsékelt déli szél. Éjszaka gyenge fagyok, nappal enyheség. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: ma reggel mínusz 1—mínusz 4, déíben 1(0—13 fok között. A várható napi kőzéphőmérséklet ma négy fok felett lesz. A nép nyer Ma délután egy órától vasárnap estig hazánk dolgozóinak, kötvénytulajdonosainak figyelme a budapesti Zeneművészeti Főiskola nagyterme felé fordul. Ma délután ismét megpörgetik a »szerencse kereket«, hogy az ország minden táján boldog, megelégedett mosolyt fakasszon, hogy újra százak és ezrek kiáltsanak fel ujjongva: nyert a kötvény! Igen, nyernek a kötvények s nyertek a dolgozók, akik forintjaikat kölcsönadták államunknak, gigászi építkezéseink megvalósílásához, hazánk arculatának soha nem remélt széppé formálásához. Számokban és értékben nem tudjuk kifejezni, mily temérdek sokat jelent számunkra Szlálinváros, az Inotai Erőmű, a budapesti földalatti, a községekben épült új iskoláit, szülőotthonok, napközik, mozik, járdáit, bekötőutak, ártéziknlak, a villany világít ás és öléves tervünk sok más alkotása. S míg nagyszerű alkotásaink szemünk elölt emelkednek magasba, addig nyernek a kötvények. Az államkölcsönök eddigi 9 sorsolása alkalmával 782.784 kötvényre 318 millió 200 ezer forint nyereményt és 799.150 kötvényre 164 millió 200 ezer forintot fizetett vissza államunk. Megyénklien a takarékpénztár megyei fiókja ezideig 253 ezer forint nyereményt fizetett ki 1088 nyerőnek. A Békés megyében lévő postahivatalok pedig 4492 nyerőnek 683.000 forint összeget fizettek ki. A boldog nyertesek között találjuk Németh Sándor vésztői dolgozó parasztot, akinek kötvényét .10.000 forinttal, Fazekas Dániel sarkadi földművesszövetke- zeli dolgozót, Uhrm Frigyes kondorosi dolgozót, dr. Sándor Béla gyulai orvost, akiknek kötvényét 5—5000 forint nyereménnyel húzták ki, az eddigi húzások alkalmával. Most ismét nagyösszegü nyereményekre tartanak számol megyénk dolgozói az ötéves tervkölcsön 6. sorsolása alkalmával. A húzás négy napján 76.600 nyereményt húznak ki, 30 millió 700 ezer forint értékben. Köztük egy darab 100.000, 12 darab 50.000, 25 darab 25.000, 64 darab 10.000, 190 darab 5000, 4300 darab 1000, 9400 darab 500 és 62.608 darab 300 forintos nyereményt Ezenkívül 315.900 kötvény kerül visszafizetésre, 60 millió 100 ezer forint értékben. Ezek a hatalmas összegű nyeremények és visszafizetések népi demokratikus államunk szilárd gazdasági erejét bizonyítják s azt hogy a kötvényeket jegyző dolgozók biztosan számíthatnak arra, hogy forintjaik kamatostól s az életünket szebbé, boldogabbá tevő alkotásokban tízszeresem, százszorosán visszatérülnek. PORT. Mezei futás Gyulán rendezték az ipari tanulók tö.bb mint 100-an indultak. Eredmények Serdülő lányok 500 m.: 1, Zitka Katalin, gyulai 613. sz, Ip. Tan, Int. 2.V6 mp. 2, Rosmann Aranka gyulai 613 sz. Ip. Tan, Int. 2.1*8 mp. 3, Gazsi Tetéz gyulai 613 sz. Ip. Tan. Int. 2.30 mp. ! Ifjúsági lányok, 800 m.: 1. Palágyi Eszter gyulai 613 sz. Ip. Tan, Int. 3.4 mp. területi mezei futóbajnokságát, amelyen 2. Kern Margit gyulai 613 sz. Ip. Tan. Int, 3.7 mp. 3; Sípos Ilona gyulai 613 sz. !p. Tan. Int, 3.92 mp. 4, Rácz Margit gyulai 613 sz. Ip. Tan. Int. 3.10. A fiuk serdülő (1000 m) és ifjúsági (2000 m) versenyében az orosházi 615 jz, Ip. Tan. Int. sportolói lettek a győztesek és helyezettek. ü. Március 15-én megtörtént a békéscsabai sakkcsapatok között a bajnoki mérkőzés döntője, A városi bajnokság záróünnepsége a Kötöttárugyár kultúrtermében lett megtartva. Eredmények: í. Vörös Lobogó 33 pont. 2, Szpártakusz 32 és fél pont. 3, Vörös Meteor 21 pont. Az első három csapat minden sakkozója érmet kapott. További eredmények: MÁV 20 és fél pont. Építők 13 pont, A Vasas csapat nem játszotta végig a bajnoki mérkőzéseket, igy a -vasárnapi döntőben csak barátságos mérkőzést játszhatott, — FELHÍVÁS! Békéscsaba Város Tanácsa felhivja a dolgozók figyelmét, hogy folyó hó 21-én délután 3 órai kezdettel nyilvános tanácsülést tartunk a városi tanács nagytermében, melyre Békéscsaba dolgozóit is meghívjuk, Békéscsaba Vá’.'osi Tanács Végrehajtó Bizottsága, VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-ut 7. I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botvánszky Pál. Itádió Március 19., csütörtök Kossuth Rádió 5 6.00 Falurádió. 1. Gazdakalendárium. 2, Használjuk fel a jó igaerőt. 3. Beadási kedvezmények a jó állattenyésztők vészére. 4. Fasiszta kulákok basáskodása a jugoszláv dolgozó parasztság felett, 11.30 Ukrajna földjén. Regényrészlet 12.10 Miljutyin operettjeiből. 12.30 Dalok a békéről«' 13430 Román és lengyd muzsika, 14.15 A Rádió Gyermekujság műsora, 14.50 Liszt: VJ. magyar rapszódia, 15.00 Sándor Judit szovjet dalokat énekel. 15.30 Az »Ifjú Gárda« halászmestere. Irodalmi riport. 16.03 Mányovács: A békééit — kantáta. 16.30 Á szovjet tudomány a békét szolgálja. Előadás. 16.45 Farkas Ferenc: Tinódi históriája- Egervár viadaláról. 17.03 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk, 17.15 Az Ifjúság Hangja, 17.35 Jó munkáért szép muzsikát, 18.00 A néphadsereg híradója, 20.10 Operaközvetítés. 22.10 Hírek. Sport, 22.35 Operaközvetítés folytatása. Petőfi Rádió 7,00 Vidám hangszerszólók. 7.35 Hanglemezek, 8.30 Képek a szovjet életből. 8.40 Klasszikus operettek. 9.20 A Gyermekrádió műsora, 10.10 Hangverseny m Német Demokratikus Rádió műsorából, 10.50 Ifj. Kovács Imre és zenekara játszik, 154)0 Úttörő-mikrofonnal az országban. 1-5.20 Garay György hegedül. 15.40 Oláh Kálmán és zenekara játszik. Í6.10 A Rádió kisegyüttese játszik. 1*6.40 Épül a kohó. Irodalmi riport. F7.O0 Ajándék- műsor, f7.30 Üzemek közötti együttműködés, T7.40 Falurádió előadása. 18.00 Orosz és szovjet dalok. 18.10 Az ötéves tety nyomában! 1§.45 Szív küldi .. 19.09 Uj kórusmüvek, T9.30 i'ánczenr»