Viharsarok népe, 1953. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-17 / 64. szám

1953 március 17., kedd \ZiUaisauUc Hifit Változás — az olvasók kívánságára — a „Szabad Nép“ és a „Tartós békéért, népi demokráciáért!“ terjesztésében fuukcioaáriusok, projjagamlisták, A p&rteajtó hazánk saouialieta építésének aktív részese, nélkülöz­hetetlen segítője, nemcsak a tá­jékoztatás, hanem a nevelés és a munka megjavításának is fontos eszköze. A dolgozók szeretik pártunk lap­jait, útmutatásait megvalósítják a munkájukban. Ennek egyik jele az, hogy a pártsajtó o^au példány- számot ért el, melyet eddig Ma­gyarországon a sajtóterjesztés so­ha nem ismert. A Szabad Nép, pártunk központi lapja, a magyar dolgozók milliói­nak mindennapi kenyerévé vált. Cikkei nyomán a dolgozók a ter­melő munkában újabb és újabb sikereket érnek el, a munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek al­kalmazzák az élenjáró munkamód­szereket, bekapcsolódnak a szocialista munkaversenybe. Bírálata nyomán javítanak a munkán, kiküszöbölik a hiányosságokat. Minden sorában pártunk szava, iránymutatása jut el az olvasóhoz. Fontos, hogy a lap a dolgozókhoz zavartalanul, pon­tosan érkezzen. A JSzabad Nép üzemi utalványt» előfizetési rendszere e tekintetben számos nehézséget okozott. A Bé­késcsabai Téglagy árban Paulik Pál elvesztette a Szabad Nép-utalványt és újat laellett váltania, hogy meg­kaphassa a Szabad Népet. A Kö- töttárugyárban Szlancsik Judit vé­letlenül összetópte a Szabad Nép- utalványt, Knapsik Ilona pedig megvette az utalványt is és oda­haza a postásnak is kifizették az előfizetési diját. Az utalvány el­vesztéséből, helytelen' kezeléséből sok bosszúság származott, kétsze­res gond volt az előfizetési díj ki- eg3’enlítése. Most ez április 1-től kezdődően megszűnik. Az eddigi utalványos előfizetők a lakásukon jelentkező kézbesítőnél rendezik az előfizetési díjat. A «Tartós békéért, népi demo­kráciáért!» a Kommunista és Mun­káspártok Tájékoztató Irodájának hetilapja, fontos szerepet tölt be a pártmunkások, párt- és gazdasági káderképző tanfolyamok részvevői elméleti színvonalának emelése és a nemzetközi helyzetről való tájé­koztatás szempontjából. Az üzemi előfizetők számára megnehezítette a tanulmányozást, hogy számos esetben szombaton a késői órákban érkezett a lap és így az előfizetők csak hétfőn kapták kézhez, pedig vasárnap, a munkaszüneti napju­kon nyílik leginkább lehetőségük olvasásra. Ezért a «Tartós békéért, népi demokráciáért!» üzemi előfi­zetése április 1-től kezdődően meg­szűnik, valamennyi eddigi üzemi előfizetőnek a posta vasárnap reg­gel a Szabad Néppel együtt laká­sára kézbesíti a lapot. Á házhoz kézbesített «Tartós békéért, népi demokráciáéit!» előfizetési egység­ára változatlanul havi 2.— forint. Ezek az intézkedések a dolgozók kívánságára., a pártsajtó terjeszté­sének továbbfejlesztése érdekében történtek. Az üzemek dolgozói he­lyeslik az új rendszert, mert minti elmondják, vasárnap lett volna ide­jük elolvasni a «Tartós békéért, népi demokráciáért!» c. lapot és be­dolgozni az oktatási anyagba, azon­ban sokszor kedden kapták kézhez a lapot. Erről beszéltek pl. a Ruha- gyárban Sajóliegyi elvtárs, Híd­végi Imi’óné és Varga elvtársnők, akik a pártoktatásra való készülé­sükben vasárnap fel tudják hasz­nálni a «Tartós békéért, népi de­mokráciáért!» c. lapot is. Az üzemek sajtófelelőeei, a posta dolgozói lelkes munkával kezdték meg az intézkedés végrehajtását, Az üzemekben tartott sajtó aktí­vaértekezletek után az aktívák fel- keiesik az előfizetőket és elbeszél­getnek velük az új rendszer elő­nyeiről. A Békéscsabai Kötöttáru- gyárban a sajtóaktívák munkáját segítik a népnevelők is. Számos he­lyen azt is megbeszélik a dolgo­zókkal, hogyan tudják a Szabad Népben, a «Tartós békéért, népi demokráciáért !»-ba.n megjelent cik­keket méginkább hasznosítani min­dennapi munkájukban. Itádió Március 17., kedd Kossuth Rádió ó.OO Falu ádió. Állami gazdaságok hir- részlei. 16.30 A fővárosi népi zenekar Dvorzsák: Karnevál-nyitány. 12.10 Vidám zene. 12.30 Népdalok és csárdások. 13.00 Tömegdalok, indulók. 13.30 Szovjet nép­dalok. 14.15 Fali Leó-hangverseny. 15.30 Bartók és Kodály kórusmüveiből. 15.48 Magyar művészek hangversenye. 16.20 A bolygók hajósa. Rádiójáték. 16.45 Orosz nyelvlecke a gimnáziumi tanulók részére. 17.00 Üzemek közötti együttműködés. 17.10 Egy falu — egy nóta. 17.30 Bá- nyászmüso", 18.00 Tuljikov: Diákinduló. 18.20 A pártoktatás anyagához. 20.10 A YHág küllői Sztálin elvtársról. 20.40 Tánc­zene. 21.20 Népzene. 22.20 Hanglemezek. 23.00 B ahms: f-moll zongoraötös. 23.38 Xeneka'í müvek. Petőfi Rádió 6.35 A hajdu-biha'i népi együttes ze­nekara játszik. 7.00 Hanglemezek. 7.35 Magva" népdalok. 8.30 Zenekari muzsika. 9.20 A gye mekrádió műsora. 10.10 Film­zene. M.05 Török Iván gordonkázik. 10.* i Sor akoztató zene. 15.00 Schubert: D-du szonáta. 15.30 A rádió kisegyüt­tes játszik. 16.10 Magyar népdalok. 17.00 A ádió szimfonikus zenekara ját­szik. 18.00 Lenin és Sztálin a Magyar Tanácsköztársaságról. 18.15 Magyar szer­zők müvei. 18.45 Szív küldi... 19.00 Be­szélgetés a Szov jetunióban járt magyar művészekkel. ~ ' MO/J SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, késcsaba. Március 11—17: »Feledhetetlen 1919.« BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsal ba. Március 11—17: »Szelelurdi tapsifii, les.« \ TERV FILMSZÍNHÁZ, B-csabs^ Jlárcius 18—2»: «Szverdlov.« X PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula* Március 14—19: »Gíígös hercegnő.« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Oroshá­za. Már,-ins 11 —17: »Széttört bilincsek-« Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Kevés fel- hp, száraz idő, mérsékelt keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet lassan tovább emel­kedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: ma reggel inyug,aton mínusz 3—minusz 6, keleten mínusz 1 —minusz 4, délben 9—12 fok között. A várható napi középhőmérséklet ma Bu­dapesten és a Dunától keletre négy fok felett, a Dunántúlon négy fok alatt lesz.-STRaFKOCSIKAT, székeket, pulto­kat, mázsákat veszünk. Ajánlatokat: Bé­késcsaba, Sallai-u. 6. sz. alá leérünk,* MÉHV. Apróhirdetések Nagyméretű, szép sportkocsi eladó, Bé­késcsaba, Corvin-u. 36. Gyermek sportkocsi eladó:, Békéscsaba, Szarvasi-u. 47. Nád eladó, Békéscsaba, I. Ai'any-u. 38 szám. Egyszobás kertes félház és fehér vas* ágy (500 Ft) eüadó, Békéscsaba, I., Bethlen Gábor-u. 26. Gyermek sportkocsi eladó, Békéscsaba, Czuczor-u. 10. Pianinót vagy zongorát vennék: Laczó Pálné, Békéscsaba, III., Jókai-utca 51. A »Békékért« tulajdonosai és bérlői gyü­mölcsfáikat azonnal kötözzék ki, mert a téli permetezés március 17-től három napon keresztül fog tartani. A Békésmegyei Kenyérgyár sürgősen keres megvételre nagyméretű vízmen­tes ponyvát; B-csaba, Szabadság-tér 1 VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-ut 7* I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál. Gyulai Építők—Ceglédi Lokomotív 4:0 (1:0) Gyulai Építők: Orovecz II. —, Ko­vács, Hack, Szegedi —, Portörő, Vasvári —, Csűri II., Fodor, Krisán, Varga, Nagy I. Edző: Vágó Zoltán. Ceglédi Lokomotiv: Madarasi —, Vár- konyi, Fodor, Darányi —, Lengyel, Pin­tér —, Halász, Várnai, Kugler, Gyura, Botos, Edző: Barna Tibor. Kellemes napsütésben, mélytalaju pá­lyán játszotta első NB II-ős mérkőzését a gyulai csapat. Az első félidőben elég kezdetleges és helyenként csapkodó já­ték folyt. Több jó gólhelyzete adódik az Építők csatárainak a ceglédi kapu előtt, de azok kihasználatlanul maradnak. Fő­leg Nagy I., Krisán és Varga hagy Gyula, 1500 néző, \ezelte: Tárkány. ki jó helyzeteket. A 41 percben szijlelik meg az első gól, amit Fodor szerez meg Varga szögletéből. S<ünet után teljesen megváltozik a já­ték képe. Mindjárt az első percben Kri- sántól Csűri Il-höz kerül a labda, gólt lő, 2i0. Aiz 5 .percben az egyik ceglédi védi kézzel fog meg egy labdát a 16- oson belül. A megítélt büntetőt Portörő a balramo/duló kapus mellett a jobbsa­rokba rúgja, 3:0. A 10. percben már a félidő harmadik gólját rúgják az Épitők. Varga hozza fel a labdát, majd Krisán- hoz játszik, akitől Varga mindjárt vfcz- szakapja és szép góllal fejezi be a jó tá­madást, 4:0. Továbbra is a gyulaiak maradnak támadásban, de több gól már nem esik. Orovecz Il.-nek nem volt nehéz dolga, két alkalommal jó érzékkel mentett ki­futással. A kapus-ki rúgásai igen rövidek és pontatlanok. Ezeket igen sokat kel­lene gyako olnia. Kovács megbízhatóan játszott. Hack és főleg Szegedi szünet után jól játszott. Portörő bebizonyította, hogy fedezet és nem hátvéd. A csatár­sorból a Fodor, Krisán, Varga belsőhár­mas játszott jól, A ceglédi védelem az első félidőben jói verte vissza a gyulai támadásokat. A csapat legjobbja Halász jobbszélső volt, aki több támadást vezetett mindkét játékrészben. Budapesti Légierők—Békéscsabai Építők 3:0 (1:0) NB II bajnoki, Rákosfalva, 1300 néző, vezette: FoóL Ideális időben, aránylag jótalaju pá­lyán a két csapat az alábbi összeállítás­ban fut ki: Légierők: Garamvölgyi —, Kapuszta, Jancsik, Cucor —, Németh, Herbszt —, Huber, Rázsó, Dombai, Novák, Bekő. Bes. An dó —, Cikkely, Fülöp, Gyu­ris —, Kocziszki, Lábos —, Csicsely, Szabó, Kliment, Vigh, Kanász. Rögtön a kezdés után a hazai csa­pat kezdeményez s lendületes, szép tá­madásait a csabai védelem — Andóval az élen —, csak nehezen hárítja el. A csabai csapat nem tud kibontakozni, mert sok a magas leadás, amit a hazai védelem könnyen tisztáz, A 15. percben járunk, amikor több szöglet jelzi a Légierők fölényét. Ez­után csapkodó játék (folyik, a pályán ke­vés a tervszerű támadás. A 30. percben Csicsely elöl nehezen ment a hazai kapus. A 32. percben a Légierők balszárnya vezet támadást, melynek végén Bekő nagyszerű labdával ugratja ki Dombait s a középcsatár a kifutó Andó mellett a balsarokba lő, 1:0. Továbbra is a hazai csapat támad, s Andónak többször kell bravúros vé­déssel közbeavatkoznia. Fordulás után a csabai csapat támad s Kliment több jól sikerült lövését védi a hazai kapus. Mezőnyjáték után ismét a Légierők veszi át a játék irányítását, korszerű, gyors támadásokkal közelíti meg az Építők kapujáét s a 25. percben Dombai, egy perccel később Bekő lő védhetetlenül a vendégek hálójába, 3:0. A 30. percben a csabaiak cserét hatá­roznak el. Csicsely helyett Kociszki lesz a jobbszélső, Weiner a jobbfedezet. A játékidő hátralévő része továbbra 1% a hazai csapat fölényében zajlik le. Bírálat: Az NB II-ben az újonc Légi­erők megérdemelten győzte le a csabai csapatot. Korszerű, gyors, erőteljes tá­madásaikkal még sok meglepetést okoz­hat, A Légierők csapatából különösen Jancsik, Németh, Huber, Rázsó és Dom- bai kiválóan játszott. A Békéscsabai Építők gyenge napot fogtak ki. A csatároknak nem ment a kapuralövés, A csapatból legjobb volt Andó, aki megakadályozta a súlyosabb vereséget. Cikkely, Lábos és Fülöp di­csérhető még. Remélhetőleg a legköze­lebbi mérkőzésen sokkal több akarással és lelkesedéssel fognak játszani a csabai Építők játékosai. Orosházi Kinizsi—Szolnoki Lokomotív 0:0 O. Kinizsi: Ludas —, Roszkos, Ben- csilc, Szecsei —. Hegedűs, Szimonidesz —, Lonovics, (S'ölcő), Berta II., Mada­rász, Bozó, Kollár. Szolnoki Lokomotiv: Horváth —, Do­bos, Szentesi, Bozóki —, Tanácsos, Hidvégi —, Csábi, Pásztor, Pintér 1J„ Pintér I„ Iván. Orosháza, 1500 nézd, vezette: Speiter. Jó mérkőzést hozott a két csapat ta­lálkozója. Mindkét oldalon a védelmek játszottak igen jól. Az orosházi csapat a II. félidőben fölényben játszik, de az az utolsó percekig a helyzetek sorozatát nem tudja értékesiteni. Kapufának, fölé, mellé mennek a lövések, de gólba nem. A Kinizsiben Ludas a kapuban, Rosz­kos, Bencsik, Szecsei a védelemben biz­tosan és jól játszottak, A fedezetsor in­kább a II. félidőben javult fel, akkor 'már a csatársor is töföfé rfama3í£st veze­tett. Ebben a csapatfőnben Bozó, Kol­lár elégített ki, A Lokomotivban szintén a Horváth, Dobos, Szentesi, Tanácsos védelem ki­tűnő, a II. félidőt azonban többször igen nagy szerencsével uszták meg; Ünnepélyes keretek között megkezdődött az 1953. évi labdarúgóbajnokság Szombaton délután az újpesti Dózsa- stadionban mintegy nyolcezer néző előtt ünnepélyes keretek között mégkezdödött az 1953, évi labda-rugó bajnokság. Pontosan há am órakor a sportinduló hangjaira vonultak fel az NB I-b-en részt­vevő csapatok, élükön négy úttörővel, akik a nemzetiszinü zászlót vitték. Hajdú Andor, az OTSB labdarugó osztályának helyettes vezetője jelentette a csapatok felvonulását, majd Titkos Pál, az OTSB labdarugó osztályának veze­tője mondott megnyitó beszédet. Sarkadi Kinizsi—Békéscsabai Épitők II. 0:0. Szépszámú közönség volt kiváncsi az első bajnoki méríkőzésre. A kezdés elején látható Sarkad jobb erőnléte, ami a játékban is megmutatkozott. A Kinizsi mindkét félidőben fölényben volt, sok szép támadást hoztak össze, de vagy elakadt a védelemben, vagy kapu mellé szállottak. A gólszerzésben a szerencse is elpártolt a Kinizsitől. A II. félidőben Házi I. 11-est hagyott ki. Az Építők II. szórványos támadását könnyen hárította el a Kinizsi védelme. Az Épitők II. csapatát dicséret illeti meg, mert lelkesedéssel meg tudta őriz- lii a döntetlen eredményt. Ebben nagy- része volt a védelemnek és kapusának. Jók Sarkadból: Tamási, Pusztai, Kez- tyüs, illetve Kucsera, Radnai, Uhrin. A játékvezető kiválóan vezetett, B. Dózsa—Kunágöta 9:i0. A fiatal Dózsa jó játékkal, megérdemelten győ­zött még ebben az arányban is, mert minden részében jobb volt, mint ellen­fele. Hf^ a csapat tagjali a kezdeti siker­től nem bizakodnak el, akkor a Dózsa csapata megállhatja helyét^ a megyei bajnokságban is. Mezőkovácsháza: Mezőkovácsházi Pe­tőfi—Medgyesegy háza 2:1. A lelkes ven­dégcsapat majdnem meglepetést okozott. Ezután Bozsik József, a Bp. Honvéd válogatott játékosa az NB I-ben részt­vevő csapatok tagjai nevében tett foga­dalmat, hogy valamennyien sportszerűen, fegyelmezetten fognak szerepelni a mér­kőzéseken, A beszédek elhangzása után Bozsik, a Himnusz hangjai mellett felhúzta az árbocra a nemzetiszinü lobogót. Az ünnepség befejeztével a Bp. Hon­véd—Vörös *Labogó mérkőzéssel meg­kezdődött az uj bajnoki idény. Bp. Honvéd—Vörös Lobogó Sortex 3:0 (2:0). Tótkomlós: Tótkomlós — 'Mezőhegyes 1:1. Nagy küzdelemben igazságos a dön­tetlen, Mezőberény: Orosházi Épitők—Mező- fa erény 2:1. Góllövők: Szabó 2, illetve Székely I. Gyoma: Gyoma—Békés 5:0. Fölényes győzelem, B ékéssz an tand rás: Békésszentand rás— —Csorvás . 1:1. Gólképtelen csatársorok, jó védelmek küzdelme. Békéscsaba: Agyagipat—Szarvas 4:2. Jó mérkőzésen, megérdemelten győzött az egységesebb hazai csapat. Jók: Urda, Bielik és Mitykó, illetve Sznagyilc és Kerekes. Békéscsaba: Gyulai Épiíők II.—B. Pe­tőfi 5:3. Góllövők: Csűri I., 2, Magony 1, Orovecz I. 1, illetve Zsilinszki 2, Hidi. Békéscsaba. B. Lokomotiv—Elek 4í0­Góllövők: Bánki 2, Virág 2. Jók: Ko- csondi, Kolarovszki, Bánki, illetve Bau­man, Nagy. O. Kinizsi II.—'Végegyháza 2:0 (2:0)* Megyei bajnoki, vezette: Hodroga. A lelkes és jó fizikumú vendégcsapat töb­bet támad, de nem bit* a rutinos oros­házi védelemmel. Góllövők: Szendi és Varga. Jók: Petri, Szendi, Csonka, Len­gyel, illetve Augusz II., Hűli, Paulik. A labdarugó NB I. vasárnapi eredményei: Bp. Vasas—Csepeli Vasas 2:1 Bp. Dózsa—Dorogi Bányász 5:1 Bp. Postás—Szegedi Honvéd 0:0 Bp. Bástya—Sztálin Vasmű Épitők 4:1 Salgótajáni Bányász-Győri Vasas 0:0 Bp. Kinizsi—Szombathelyi Lók. *5:2 A járási bajnoki eredmények: Újkígyóst Falusi SK—Gyulai Trak­tor 4:3. Gyulai “Vízgazdálkodás—Gyulai Szpár- takusz 4:1 (3:0). Ifjúságiak: Ujkigyősi Falusi SK—Gyulai Traktor 4:4. Gyulai Épitők II.—Szabadkigyósi Fa­lusi SK 11:1 (6:1). O. Épitők II.—Kardoskut 3:1 (1:0). Vezette: Horváth. A játékvezető egy ért­hetetlen 11-es .Ítélettel a II. félidő köze­pén elrontja a mérkőzést, egyúttal a Kardoskutból négy játékost is kiállít. Nagyszénás—Orosházi Petőfi 3:3 (2:2). Vezette: Tóth, Góllövők: Per es, Sze* náczki, Nagy, illetve Labádi, Tóth, Rucz. fl Totó 12 találatos szelvénye II. hét 1. Dolog—Bp. Dózsa 2 1:5 2. Bp. Kinizsi—Szombathely 1 5:2> 3, Bp. Postás—Sz. Honvéd X 0:0 4. Salgótarján—Győr X OH 5. Sztálin V.—Bp. I^ástya 2 1:4 6. Csepel—Bp. Vasas 2 1:2 7, Eger—Debreceni Honvéd I 4:2 8. N. Bányász—Csillaghegy 1 430 9. Szomhath. VL—K. Bástya 1 2:1 10, Kecskemét—Dinamó X 1:1 11. Izzó—Bp. Előre 1 3:2 12. Légierők—Békéscsaba 1 3:0 A Góltotó 4 találatos szelvény« 2 hét 1. Dorog—Bp. Dózsa 1:5 (1:3) 2. Bp. Kinizsi—Szombat­hely 5:2 (3:11 n megyei labdarúgóbajnokság I. fordulójának eredményei

Next

/
Oldalképek
Tartalom