Viharsarok népe, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-19 / 246. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! lfáktiawáNás? r Képek Sarkad életéből J AZ HDP BÉKÉSMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAP) 1952 OKTÓBER 1»., VASÄBNAP Ára 50 fillér VIII. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM Iskolai munkánkról Közöl két hónapja annak, hogy ft nevelők éa a dolgozók gyer­mekei ismét elfoglalták helyüket az iskolákban, hogy teljesítsék leg- eaontebb hazafias kötelességüket: tanítsanak, illetve tanuljanak. Az önmagukat állandóan képző neve­lők, az iskoláztatást szívügyüknek tekintő szülői munkaközösségek és a tanulni vágyó gyermekek szor­galmának máris jelentkeznek első gyümöloaei. Ezek: a jó osztályzat, a tanulmányi fegyelem emelke­dése, a hiányzások csökkenése. Vésztőn ebijen az évbén mini­mumra csökkent a hiányzás Cső­kéi Tibor, az újonnan kinevezett igazgató jó szervező és irányitó munkája nyomán. Azért nagy ered­mény ez, mert az elmúlt tanévben a hiányzáisok száma havonként el­érte a 30—35 százalékot. Az elmúlt évhez viszonyítva nagy arányban csökkent a hiányzások 6záma a szeghalmi és a sarkadi járásokban is. De még mindig van e túrén tennivaló. A hiány zásóknak leg­több . helyen az az oka, hogy az igazgatók és a nevelők nem mélyí­tették el a szülőkben azt a tuda­tot, hogy valamennyien felelősek az állam előtt gyermekeik növelésé­ért, taníttatásáért, — iskoláztatá­sukért. A szülői munkaközösségek munkája helyenként csupán az is­kolának nyújtott anyagi támoga­tásból, az iskolák csinosításából áll. Helyes az, hogy a szülők gondos­kodnak arról, hogy tiszta és csi­nos iskolában tanuljanak gyerme­keik, de szem előtt kell tárta- niok azt az útmutatást is, amit Itévai elvtárs adott pártunk H. kongresszusán a szülői munkakö­zösségek számára: »Szigorú tanulmányi fegyelmet és rendet kell teremtenünk az is­kolákban ... Az iskolai fegyelem megszi'árditásának szükségességére nemcsak a pedagógusok figyelmét kell nyomatékosan felhívnunk, liá­nom nem utolsó sorban a munkás- és paraszt szülők figyelmét is ... Ne sajnálják iskoláztatni gyerme­keiket, törődjenek előmenetelükkel, segítsenek a pedagógusoknak, te­kintsék az iskolát közügynek, te­hát saját ügyüknek.« A szülők nagyrésae megértette és magáévá tette ezt a tanitást. Békéscsabán az V. sz. általános iskolában például naponként be van osztva, hogy melyük szülő, melyik mulasztó tanuló szüleit keresi fel. Számos helyen törődnek a tanulók utcai viselkedésével is. Ezzel szemben péddául V izesfáson még most is a tavalyihoz hasonlóan nagy a mulasztások szama. Nem lehet kifogás az sem, hogy" a tanu­lók szülei tanyán laknak s hogy kényte enek munkáia lógni gyerme­keiket. Tanyai iskola a ludadi is, csakhogy a szülők nem tartják otthon gyermekeiket s ez nagyrészt a nevelők és a szülői munkaközös­ség jó együttműködésének, jó fel­világosító munkájának köszönhető. A hiányzások elleni harc irányí­tása az igazgatókra vár. S ahol a nevelők és a szülői munkaközös- ség tagjainak állandó családláto­gatása, türelmes felvilágosító mun­kája sem használ, ott alkalmazni kell minden liberalizmus nélkül a közoktatásügyi minisztérium 15. sz. rendeletét. Fel kell végre számolni azt, az elmúlt évben is tapasztalt hibákat, hogy az igazgatók meg­tették a feljelentéseket, a négy, .vagy több napot igazolatlanul mu­lasztó tanulók szülei ollen, de a tanácsok nem léptették életbe az idevonatkozó törvényt s nem bír­ságolták inog a mulasztó tanulók szüleit. A hiányzások nagy része most is azért fordul elő, mert a tanácsok még mindig nem érez­nek kellő felelősséget az iskolázta­tás iránt. Éppen ezért az igaz­gatóknak és a szülői munkaközös­ségnek követelni kell a tanácsok­tól a törvény alkalmazását, mert a hiányzók hátráltatják a rend­szeresen iskoláira járók tanulmányi előmeneteleit is. A hiányzás elleni küzdelemnek ezt az élességét az iskolákban meg­kezdődött ós már folyamatban lévő osztályozások adják. Nyilvánvaló, hogy a hiányzások nagyban meg­nehezítik nz osztályozást. Pedig az osztályozásoknak az eddigieknél sok­kal felelősségteljesebben és körülte­kintőbben kell megtörténniük. Nem engedhető meg tovább az a libera­lizmus, ami e téren előfordult szár mos iskolában. Például a gyulai tanítóképzőbe Vósztőrőil és Gyula­váriból olyan «jeles» tanulók te­rültek, alak sorozatos és súlyos he­lyesírási hibákat követnek el. S ilyesmik másutt és más tantárgyak­kal is előfordulnak. Általijában sok hiba van a helyesírással, csaknem minden iskolában, köztük a gyulai II. ós az orosházi II. számú is­kolák Y. osztályában is, ami oda vezethető vissza, hogy a nevelők az elmúlt évben nem fogták szigo­rúan a tantárgyakat s gépiesen, fe­lületesen osztályoztak. Az e léi on megmutatkozó hibák­ért elsősorban az igazgatók felelő­sek. Éppen ezért a multévi hibák­ból okulva, ez évben fokozatosan meg kell javítaniuk az ellenőrzést, a tantestületen belül. A tantestü­leti értekezleteken az iskolai párt- szervezetre támaszkodva mélyítsék j>l a kritikát és az önkritikát, ves­sék fel a hiányosságokat s mu­tassák meg azoknak kijavítási mód­ját, mint ahogy azt például az orosházi I. számú általános isko­lában teszik Szabó Mihály igazgató vezetésével. Az ellenőrzést, ne csak az igazgató, hanem az igazgató he­lyettes is végezze, mint pl. Békés­csabán, az I. sz. általános iskolá­ban. A lelkiismeretes ós tárgyilagos osztályozást, a nevelés állandó javí­tását nap mint nap szem előtt kell tartaniuk nevelőinknek. Az isko­lai párt? zBevezetek re vár az a fel­adat, hogy a nevelők soraiban el­mélyítsék azt a tudatot, hogy ha­zánknak nem fe'ületo.-en képzett ée papírral jellemzett «jeles» tanulók­ra van szüksége, hanem olyan sok­oldalú tudással rendelkező ifjakat kell nevelnünk, akik egész ember­ként állják meg helyüket a szocia­lizmus építésében. Találóan mon­dotta Sebő Lászlóné elvtársnő bé­késcsabai tanítónő: — Nem c’o- nmdő csak a támlás, hanem lelki- ismeretes oktatói munkát kell vé­gesnünk az iskolában, hogy a szo­cialista gondolkozással együtt jár­jon tanulóinknál a sokoldalú tu­dás, a magas képzettség. Nem ele­gendő csak szocialista módon gon­dolkozni, hanem szocialista módon teli élnie és cselekednie ifjúsá­gunknak. Szocialista cselekedeteket nyil­vánvalóan csak azok az ifjak tud­nak véghez vinni, akiket nevelőink nem «csúsztatnak)) át az osztályo­kon, hanem alaposan megismertetik velük a kötelező tantárgyakat, kor­A Központi Statisztikai Hivatal jelentése az ötéves népgazdasági terv harmadik éve harmadik negyedének végrehajtásáról A népgazdaság fejlődését, va­lamint a dolgozók ajnyagi és kultúrális színvonalának emelke­dését 1952. harmadik negyedében a következő adatok jellemzik: Ipar A gyáxipar 1952 harmadik ne­gyedévi teljes termelési tervét 100.1 százalékra, ezen belül a nehézipar 98.3 százalékra, a köny- nyűipar 100.9 százalékra, az élel­miszeripar 105.2 százalékra telje­sítette. A gyáripar 1952 harmadik ne­gyedében 24.3 százalékkal termelt többet, mint a műit év azonos időszakában. Ezen belül a nehéz­ipar- termelése 31 százalékkal, a könnyűiparé 10.9 százalékkal, az élelmiszeriparé 32.6 százalékkal emelkedett. A nehéziparon belül az emelkedés a bányászatnál 36.5 százalék, a kohászatnál 21.2 szá­zalék, gépgyártásnál 34.2 száza­lék, az építőanyagiparnál 15.5 szá­zalék, a könnyűiparon belül a textiliparnál 7.1 százalék, a ru­házati iparnál 14.1 százalék. A helyi iparhoz tartozó állami vál­lalatok termelése egy év alatt 103.1 százalékkal emelkedett. Az egyes minisztériumokhoz tartozó iparvállalatok 1952 har­madik negyedévi termelési tervü­ket a következőképpen teljesítet­lek: Bánya- és energiaügyi minisz­térium 102.2, kohó- és gépipari minisztérium 99.6, középgépipari minisztérium 82.8, könnyűipari minisztérium 101.1, élelmiszer­ipari minisztérium 105.2, építő­anyagipari minisztérium: 103.2, építésügyi minisztérium iparvál­lalatai 111.7, közlekedésügyi mi­nisztérium iparvállalatai 106.5, helyi ipar minisztériuma 102.9. A kisipari termelőszövetkezetek negyedévi termelési tervüket 108.8 százalékra teljesítették, a múlt év harmadik negyedévéhez képest, a termelés több mint kétszeresére emelkedett A fontosabb iparcikkek terme­lése 1952. harmadik negyedévé­ben 1951. harmadik negyedévé­hez képest a következőképpen alakult: 1952. III. negyedévi termelés, az 1951. Cikk megnev.: Ili* negyedévi ter­melés százalékába«; szén 129 vlllamosenergia 120.2 «cél 112.7 vasöaívény 126.2 hengerelt rúdacél 139.9 hengerelt idomacél 120.5 esztergagépek 124.7 vasúti teherkocsi 128 tehergépkocsi 145 Diesel-motor 82.4 gépolaj és molorolaj 128.9 tehergépkocsiabrones­köpeny 147.6 tégla 124.2 mész 118.2 cement 111 motorkerékpár 122.4 kerékpár 1204 (Folytatás a 2. oldalon.) Levél Endrod község: tanácselnökéhez Kedves Elnök Elvtárs! Mi, Gerendás község dolgozói tudomást szereztünk arról, hogy Endrődön a mezőgazda- sági munka lassan halad; a bú* zavelés eddig csak 10 százalék­ban van elvégezve, pedig a ha­táridő, október 20-a már itt van. A minisztertanács határozata szerint az őszibúza elvetésének határideje október 20. Ennek betartása minden dolgozó pa­rasztra kötelező, hogy ötéves tervünkben a mezőgazdaságra előirányzott terméseredménye­ket is túlteljesítsük. Vájjon szem előtt tartjátok-e mind­ezt? Megszerveztétek-e a ver­senyt, a mezőgazdasági állandó bizottság tagjait és aktíváit be­vontátok-e a mezőgazdasági munkák ellenőrzésébe. Vájjon szem előtt tartjátok azt, hogy november 7-e következik, amely a dolgozó parasztságnak is leg­nagyobb ünnepe. Mi, a gerendás! tanács dol­gozói és a dolgozó parasztok egy akaraton vagyunk, segíteni szeretnénk nektek, hogy az el­maradt mezőgazdasági munká­ltat minél gyorsabban elvégez­zétek. Szeretnénk, ha segítsé­günket elfogadnátok, a nálunk bevált, jó módszereket ti is át­vennétek és azokat alkalmazná­tok. A mi községünk is szövet­kezeti község, épp úgy, mint a tiétek és minden olyan pro­bléma megtalálható nálunk is mint nálatok. Községünk a bú­zavetésben 78 százalékra áll. Ez annak az eredménye, hogy a mezőgazdasági munkálatok ellenőrzésébe h mezőgazdasági állandó bizottság tagjai és ak­tívái bekapcsolódnak. Minden héten pontosan megtartjuk az állandó bizottsági ülést, ahol a minisztertanács határozatának végrehajtásáról beszélünk. Az állandó bizottság tagjai körze­tekre, utcákra vannak beosztva, felelősek minden egyes munká­ért. A vetés ideje alatt például ogy-egy állandó bizottsági tag felelős azért, hogy a körzetük­ben hogyan folyik a vetés, az elmaradott dolgozókkal szemé­lyesen is megbeszélik, mi az el­maradás oka. Munkánkban pártszerveze­tünk népnevelői állandó segít­séget adnak. / Az élenjáró dolgozó parasz­tok neveit hangoshíradón, fali­táblán népszerűsítjük, a ver­senyt rendszeresen értékeljük. Rendszeresen ellenőrizzük azo­kat a dolgozó parasztokat, akik lófogattal rendelkeznek, hogy a mezőgazdasági munkákból ho­gyan veszik ki részüket, clvég- zik-e az előírt munkákat és az elvégzett munkálatokat, ho­gyan igazoltatják. A mezőőrök felkeresik azo­kat a dolgozó parasztokat, akik határidőre nem végezték el a vetést, vagy a betakarítást Az ellenséget állandóan szem előtt tartjuk és ha valamelyik téren szabotálást veszünk ész­re, azt a dolgozó parasztság előtt leleplezzük. A termelőszövetkezetek üze­mi értekezletein minden egyes alkalomkor egy-egy mezőgaz­dasági állandó bizottsági tag is jelen van, ismertetik az újabb rendeleteket és segítsé­get nyújtanak a munka meg­szervezésében. Munkátokhoz ezekkel a mód­szerekkel akarunk segítséget adni és reméljük, hogy pár­tunk és kormányunk határo­zatát szem előtt tartva, ti is igyekeztek mielőbb elvégezni az őszi munkákat. Elvtársi üdvözlettel: .lanibrik József Gerendás, községi vb-elnök. repetálják, csoportosan és egyénen­ként a gyengébb előmeneteli! tanu­lókat. A korrepetálást már most meg teli kezdeni az. iskolákban. Nevelőink tekintsék hazafias fel­adatuknak, hogy minél több mun­kás- és paraszttanulóval egyénen­ként is foglalkozzanak. Ennél a kérdésnél felvetődik újra az ellen­őrzés, a nevelők és a szülők jó együttműködésének állandó javítá­sa. Minden szülőnek azon túl, hogy gyermekét rendszeresen járatja is­kolába, kötelessége az is, hogy meg­követelje a rendszere« munkát és ellenőrizz© odahaza gyermekei ta­nulását. A szülőknek meg kellezáv- íelniök Makarenko, a nagy szovjet pedagógus tanítását: «.r. A gyer- fnok nemcsak a mi örömünk, hanem ugyanakkor leendő honpolgár, aki­ért az ország egész szán» élőit felelősek vagyunk.» Pártunk és kormányzatunk min­dent megtesz gyermekeink nevelé­séért, tanításéért, Uj iskolák, új berendezések, kísérleti eszközök és otthonok sokaságát bocsátja tanuló ifjúságunk rendelkezésére. A ne­velők, a szülők és a gyermekek közös megkövetelt hazafias köteles­sége, hogy ezekben az iskolákban célkitűzéseinknek megfelelően foly­jon a tanihóa, a tanulás, hogy az is­kolák padjaiból valóban olyan kép­zett ós sokoldalú tudással rendel­kező ifjúság kerüljön ki, amilyet joggal elvár pártunk és dől- népünk. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom