Viharsarok népe, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-31 / 204. szám

VLUaisawk Uéfie Kultúrforr odaírnunk eseményeiből Az országban jelenleg 120 képzőművészeti kör működik. A Budapesti Nemzeti .Szalonban szep­tember 20-án nyílik meg a képzőművész körök II. országos kiállitása, amelyen a körök legjobb eredményt elért tagjainak munkáit mutatják majd be. A körök jó munkát végző tagjai a nyár folyamán két hetet töltöttek a nagymarosi képzőművész telepen, ahol gyönyörű környezet­ben készülhettél^ a kiállításra. A kiállításra szánt művek beküldésének ideje szeptember 9 és 10. A Híradó- és Dokumentum Filmgyár filmet ké-< szít a könyv ünnepe előkészületeiről. A film célja, hogy rávilágítson a könyv jelentőségére, meg­mutassa, milyen segitséget- nyújt a jó könyv a dolgozóknak a munkában, a tanulásban, kultu­rális színvonaluk emelésében. A felvételek so-< rán a forgatócsoport megörökítette a csillebérci úttörőtábor fiataljait olvasás közben. A forgató- csopoii tagjai pénteken a budapesti üzemekbe lá­togattak el, ahol filmrevették a könyvtárak éle­tét, a könyw ünnepe előkészületeit és felvé­teleket készítetitek a könyvankétokról. „ELADÓ LÁNY“ Német film A film elénk tárja a mult-t Századvégi császári Németorszái got, megmutatja a szociáldemo­kraták pénzhajhászó kapzsiságát, éles szatírával gúnyolja a kor­rupt burzsoáziát. Willibald Schmidt professzon lányának egyetlen álma, hogy kiemelkedjen a kispolgári into- ligencia szűk köréből, ahol ál­landóan »mosás és kelkáposta azag van«. Gazdagságra vágyik, fogatra és előkelő villára. Úgy szeretne élni, mint Treibelné, a hájas kereskedelmi tanácsosaié. Péter, a vőlegénye azonban egyszerű szegény tanító. Nem tud jobb életet biztosítani Gorin-« nának, csak tisz.ta szerelmét adja, A nagyravágyó lány ez­zel nem elégszik meg és szakit vőlegényével. Szeretné férjnek megkaparitani Treibelék egyik léhütő fiát, Leopoldot. Szói a zene, folyik a pezsgő, nagy társaság gyűlt össze Trei­belék estélyén. Megjelennek töb­bek között a szociáldemokrata képviselők, akik politikai frá­zisok pufogtatásával igyekeznek! aljasságukat leleplezni. Ezen aa estén kerül össze Corinna Leo- polddal, A mulatság után gyak­ran találkoznak és rövid idő múltán titokban eljegyzik egy-« mást. A tervezett házasságot azonban meghiúsítja Leopold anyja, aki zsarnokként uralja aa egész házat. A gazdasági válság egyre na.4 gyobb méreteket ölt, a berlini és az egész német munkásság szervezkedik. Péter aktiv szer­vezője a harcnak. Látja a nép nyomorát s szenvedését, látja aa éj leple alatt munkába induló száz és száz gyermeket, akila lámpással a kezükben, álmosan botorkálnak a gyárba éjszakai munkára. A kormány fél a mun­kások haragjától, ezért lecsap a saervezkedőkne. A vezetőket elhurcolják, elitélik, Pétert pe­dig száműzik Berlinből. Corinna; lassan tudatára ébred annak, hogy életét azon az úton kell' továbbfolytatnia, amelyen Pétéi' is halad és most már abban rí biztos tudatban várja vissz;,« Pétert, hogy igaz élettársra talál* benne. (Békéscsaba, Szabadsági augusztus 28-tól sneptembei 1 3-ig.) „Béke spart a kiad66 Augusztus 29—szeptember 15 közötti időben kerül megrendezésre az 1952. évi »Béke szpártákiád« második szakasza, a járási verseny. Ezen a verse­den a sportkörök, községek legjobbjai találkoznak, hogy szocialista sporthoz illő, nemes versengésben, jó eredmények elérésével bizonyítsák be tömeg­sportunk fejlettségét é. sportolóink harcos kiállását a békéért. Az 1952. évi »Béke szpártákiád« több sportágból álló, összetett tömegver­seny, melynek célja, hogy mozgósítsa a falu dolgozóit és felkeltse érdek­lődésüket a sport iránt. Éppen ezért fontos, hogy a szpártákiád járási verse­nyét gondos és komoly előkészület előzze meg. Nemcsak szervezetileg kell elő­készíteni a szpártákiádok rendezését és lebonyolítását. Jóval előtte már hasz­nos ági tációs és propagandamunkát kell kifejteni, mert csak igy lehet elérni azt| hogy a falu sportolói jól felkészüljenek és megfelelő várakozással tekint- ieHek a'szpártákiád verseny elé. A »Béke szpártákiád« járási versenyének meg­rendezése a TSB-fc és a sportköri vezetők soronkövetkezű, igen jelentős fel­adata. A szocializmus épitése és a béke megvédése olyan cél, melyért mindent el kell követni. Ennek a munkának jelentős része a testnevelési és sport fejlesztése. Foglalkozzanak tehát a JTSB-k és a sportkörök ezzel a kérdéssel olyan buzgalommal, mint ahogyan minden olyan kérdéssel kell, amely ezt a célt szolgálja, ‘álljanak előttünk példaként a szovjet sportemberek, akik évente százezres tömegekben vesznek részt a dolgozók szpártákiádján. És ha a ver­seny sikeres megrendezésével, jó eredmények elérésével fejeződik be a »Béke szpártákiád« járási versenye, akkor ez olyan eredmény, mely méltán sorol­ható azok mellé a teljesítmények mellé, melyek nagymértékben vitték előbbre hazánkban a szocializmus építését és a béke ügyét. Rádió Szeptember 1., hétfő Kossuth Rádió 5.00 Falurádió. I. Gazdakalendárium. a Gazdasági tanácsok szeptember hóra. 3. Kiaknázatlan tartalékaink a mező­gazdaságban. 11.30 A szovjet emberek üdüléséről. 12.30 Ifj. Veress Károly és zenekara játszik. 13.15 Kórusok és fu- vósindu’ók. 14.15 Heti zenés kalendá ium. 15j00 Uttörő-hiradó. 15.30 Megzenésített Lermontov-románcok. 15.50 Koltai Vali és Petri Miklós énekel. 16.20 A Gyer­mekrádió műsora. 16.45 Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.15 Ifjúság Hang" ja. 17.35 Dalolj velünk. 17.55 Jó mun­káért szép muzsikát I 19.00 Tánczene. 20.40 A begyűjtési verseny hirei. 20.45 Sári bíró. Móricz Zsigmond színmü­vének rádió változata. 22.25 Népi de­mokráciák muzsikájából. Petőfi Rádió 7j00 Hangszerszólók. 7.33 Operettzene. 6.15 Reggeli hangverseny. 9.00 Mozart: D-dur vonósnégyes. 9.20 Gyermckrádió műsora. 9.45 Beszélgessünk oroszul. 10.10 óvodások műsora. 11.20 Nyitány. 15.00 Szimfónikus hangverseny. 16.00 Régi ma­gyar irodalmunk. 16.30 Népdalfeldolgo­zások. 17.40 A Rádió Népművelési Hir- adója. 18.00 Kodály: Adagio. 18.10 Be­szélő atlasz. 18.40 Filmzene. 19.00 öt­éves tervünk ajándéka: a televízió. 19.35 Szív küldi... 20.00 Mozgalmi dalok. 22.0e Lakatos Vince és zenekara játszik. 22.40 Hanglemezek. röplabda Ma délelőtt 9 órai kezdettel a Kötött­árugyár röplabdapályáján kerül lebonyo- litásra a Haídu-Bíhar—Békés megye ' női és férfi válogatott röplabdamérkő­zés. Női válogatottunk esélyese a két me­gye találkozójának, férfi válogatottunk­nak azonban minden tudására szükség van, hogy eredményesen tudja felvenni a küzdelmet a kétségtelenül nagyobb tudásu Hajdú-Bihar megye válogatottal szemben. , Szigligeti Színház heti műsora Augusztus 31-én, vasárnap este fél 8 órakor: Revizor. B. Fagyajev bérlet. Szeptember 1-én, hétfőn este fél 8 »Revizor«. »B« Petőfi bérlet. Szeptember 2-án, kedden este fél li­kőr: »Revizor«. »C« József Attila. Szeptember 3-án, szerdán este fél 8- kor: »Revizor«. »C« Móricz Zsigmond. Szeptember 4-én, csütörtökön este fél 8-kor: »Revizor«. »C« Madách. Szeptember 5-én, pénteken nincs elő­adás. Szeptember 8-án, szombaton este fél 8-kor; »Tűzkeresztség«. »A« Gorkij bér- let. Szeptember ?-én, vasárnap este fél 8-kor: »Tűzkeresztség« »A« Jászai M. Szeptember 8-án, hétfőn este fél 8- kor: »Tűzkeresztség«. »A« Szigligeti. Apróhirdetések Jókarban lévő, használt írógépet ven­nénk, ugyanitt használt tárkocsi eladó, teherbírása 10 mázsa; Kamuti Földmü- vesszövetkezet, Kamut. Tágas szoba-konyhás lakásomat elcse­rélném kisebb lakásért; Békéscsaba, VI., Puskin-tér 16. Szá-raz vályog és tapasztáshoz föld kap­ható, Békéscsabán, Franyó Andrásnál, Tanya 43. Segédmunkásokat, vasbetonszerelőket és betonozómunkásokat azonnal felvesz, épületelemgyártásra átképez, Épületelem­gyár, Budapest, XI., Budafoki-ut 78. Jelentkezni a helyszínen. Vidékieknek szállás biztosítva. Megvételre keresünk 1 darab sütős nagy tűzhelyet (vendéglőit). Békéscsaba, Ser­téstenyésztő és Hizlaló, Orosházi-ut 2/1. 100-as DKW motorkerékpár eladó, Bé­késcsaba, Szabadság-tér 12 szám. Egy fehér mély gyermekkocsi eladó, Békéscsaba, Gaxai-utca 5 szám. Egy konyhabútor eladó, Békéscsabai, Gyöngyösi-utca 7. Békéscsaba, Jókai-utca 4 számú- ház eladó. Paradicsomnak üvegek 1—10 literig és fonott üvegek eladók, Békéscsaba, Wé- nich I., Felsőkörössor 17/a. Uj hármasablak, 120xl40-es és házhely eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Nádas­sor, ujház, Pozsgainál. Sötétbarna, festett hálószobabutor eladó, Gyulán, Nagyváradi-ut 6 sz. Gyermek mellé egy nőt keresek jó fi­zetéssel, Békéscsaba, Vozárik-u. 7. VIHARSAROK NßPE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-ut 7. I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál. 1952 itigaszíus 31., vasárnap Távolbalátó központ Moszkvában — Halló, itt Moszkva, itt Moszkva beszél. Már több mint 25 éve köszönti a világ dolgozóit a Szovjetunió fővárosának rádiója. Negyedszázada épült Sabolovkán a moszkvai e- adó antennája. Azóta persze mir számos hatalma* leadóállomást épí­tettek, de a sabolovkai antennatorony még ma is megteszi latié 'es­ségét. Most innen sugározzák a moszkvai távolbalátó központ adá­sait. Az új technilca alapján épített távolbalátó központ leadásai G25 sorra bontott képeket továbbítanak és igy a Szovjetunió televízió* lillomísa közvetíti a világon a legkorszerűbb távolbalátó adásokat. írók, költők, zeneszerzők, rendezők ,művészek számolnak be al­kotásaikról, de megjelennek a te’eviziós adások üvegernyőin a Szov­jetunió legkiválóbb sztahanovistái, a terme és különböző ágaiban ki­tűnt dolgozók is. Vasárnaponként, a gyerelcek számúm külön úttörő- műsort közvetítenek. A moszkvai televízió a nálunk is nagy sikerrel bemutatott »Titkos háború« színművet közvetíti az Akadémiai Kis Színház színpadáról. Nagy közönségsikere van a legújabb szovjet s külföldi fi'mek, zenés és drámai színművek és cirkuszi előadások közvetítésének. At izgalmas labdarugó mérkőzéseidet is otthonukban szurkolhatjálc végig televíziós rádiókészülékleél rendelkező moszkvai dolgozók. A legutóbbi időkben úgynevezett komb nílt adásokat közvetít a moszkvai televízió, az előadások cselekményébe filmrészleteidet szőnek bele. A nézők előtt városok, kolhoz falvak, gyönyörű tájleépek tűnnek fel és mindez kibővíti a leadásra leerülő darab cselekményéi és fo­kozza művészi hatását. A szovjet távolbalátás a tudományos technika legújabb vívmá­nyai alapján fejlődik tovább és egyre több dolgozó lakásában eleve­nedik mr’rr a moszkvai televíziós állomás adósa. . —— \ÍHKFw«!6' Újjászerveződött a megyei MHK ellenőrző bizottság Több ideje foglalkoztatja a sportked­velő köröket az a tény, hogy Békés me­gye az MHK-fejlesztési tervének teljesi»- tésében a többi megyétől igen lema­radt. Noha kétségtelen, hogy ezen le­maradást sportköreink nemtörődömsége okozta, azonban nagy hiba volt és a lemaradáshoz nagyban hozzájárult az is, hogy a megyei MHK ellenőrző bi­zottság irányító és ellenőrző munkáját, igen gyengén végezte. Nagy hiba volt az is, hogy a megyei MHK ellenőrző bizottság tagjai között egyáltalán nem volt egyetlen egy járásnak sem a kül­dötte delegálva, igy természetesen, hogy HÍREK — FELNŐTTEK Állami Gépíró, Gyorsíró és Irodakezelői Szakiskolájá­ban a tanítás szeptember 5-én kezdődik. Békéscsaba, Lázár-utca 34. — A BÉKÉSCSABAI KENYÉR­GYÁR vesz használt pékipari felszerelé­seket, kályhákat, vagy csefépkályhát. — .VASÁRNAP délelőtt 9 órai kez­dettel matiné előadást tartunk a Brigád filmszínházban a »Győztes szárnyakon« cimü csehszlo.ák filmből, 2 forintos hely­árakkal. Szeretettel várunk mindenkit. — KÖSZÖNETÉT mondunk azoknak, akik özv. Styop Jánosné temetésén meg­jelentek és külön az MNDSZ III. kerü­leti asszonyoknak. A gyászoló család. MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Bé- Uéscsaba. Augusztus 28—szeptember 3-ig: »Eladó lány.« BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa­ba. Augusztus 28—szeptember 3-ig: »Ifjú sasok.« TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Augusztus 30—szeptember 1-ig: »Utazás a mesék birodalmában.« BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Aug. 28—s?ept. 2-jg: «Rigoletto». PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Oros­háza. Augusztus 30—szeptember 1-ig: »Veszélyes vizeken.« PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Augusztus 28—szeptember 3-ig: »Egy ifjú házaspár története.« a megyei MHK ellenőrző bizottság kap~ csolata a vidékkel hiányos volt. Ezek a hibák és 'eredménytelenségek teljesen indokolttá tették a megyei EB átszer­vezését. A megyei TSB székházában a teg­napi napon értekezleten vettek részt ax ajjászervezett megyei ellenőrző bizottság tagjai, amelyen már jelen voltak a já­rások jelöltjei is. A megyei TSB a* EB tagjai részére kiértékelte az eddigi munkát, majd megadta azokat a szem­pontokat, melynek alapján MHK mun­kánk megjavítása érdekében a bizott­ság tagjainak az irányítási, ellenőrzési és segítő munkát végezniök kell. At értekezlet középpontját s egyben az el­végzendő munka alapját, a bizottságnak a legközelebbi EB-ülésig kidolgozott munkaterve képezte. Ezen munkaterv­ben az EB tagjai kidolgozták részletek­ben az MHK munkával kapcsolatos feladatokat, sportköri ellenőrzéseket. A bizottság tagjai egytől egyig nagy lelkesedéssel fognak hozzá azokhoz a nagy feladatokhoz, ahhoz a nagy mun­kához, amely MHK tervünk teljesíté­sével jár. Minden bizonnyal az újjászervezett MHK ellenőrző bizottság lelkes mun­kája jó kihatással lesz nemcsak a járási £B-k, hanem á sportkörök MHK mun­kájára is és Békés megye MHK telje­sítése a közeljövőben rövid idő alatt jelentősen meg fog javulni. »MHK-fIgye!ö!« Hálók, konyhák, festeti bútorok nagy választékban kaphatók Bútorértékesítő Vállalat Békéscsaba, Szlálin-út 25. sz. Orosháza, Vörösmarly-utca 2. OTP beváltóhely.

Next

/
Oldalképek
Tartalom