Viharsarok népe, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-19 / 168. szám
ViUaisauUc képe 1952 július, 19, szombat A Központi Statisztikai Hivatal jelentése II váritanács elrendelte Andre Stil elvtárs szabadlábra helyezését Párizs (MTI) Az AFP jelenti, hogy a vádtanács elrendelte Andre Stil elvtársnak, az „Ilutnanité“ főszerkesztőjének szabadlábra helye, zését. \ Tito-klikk potom áron adja el az amerikai rablóknak Jugoszlávia természeti kincseit Bukarest: A «Scanteia» írja, hogy a2 amerikai gazda parancsára a titoista Lakájok «újjászervezték» bank- rendszerüket ás egyesítették az őse- szes bankokat. Az egyesített bank kontóján — írja a lap — 200 milliárd dinár amerikai tőke szerepel. Ez az összeg messze felüld rmólja a hjank jugoszláv tőkéjét. Az amerikai bankárok ily módon ellenőrzik a vállalatokat és meghatározzák azokat az összegeket, amelyeket az egyes vállalatoknak tetőkbe kell heüyezniök a bankban. A titoista kormánynak a szabad kereskedelemre és szabad devizaforgalomra vonatkozó határozata újabb eszközt teremtett az amerikai imperialistáik számára Jugoszlávia kirablásához. Ezentúl az amerikai tőzsde határozza meg a dinár árfolyamát és a jugoszláv nyersanyagok árát. Az Egyesült Államok monopolistái a piaci árnál jóval alacsonyabb áron vásárolják meg r stratégiai fontosságú nyersanyagokat Jugoszláviától. így az ólom tonnáját — amelynek világpiaci ára 370 dollár — az amerikai imperialisták 92 dollárért veszik meg a ti- toisláktól. A «Narodni Student» című titoista lap ezzel kapcsolatban kénytelen volt elismerni: «A vörösrezet kilónként 23 dinárért kell exportálnunk, majd ugyanezt a vörösrezet feldolgozva kilónként 60 dinár értékű devizáért kell raoa’vá- sárolnunk.» A lengyel ipar 100‘4 százalékra teljesítette második negyedévi tervét (Folytatás az 1. oldalról.) trin a hízósertések száma 70 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Az állami gazdaságok traktor- és vontatóállománya együtte-1 aeu ti .3 százalékkal haladja meg a mait év azonos időszakának állományát. A termelőszövetkezetek területe a múlt év II. negyedévinek 137 ■BÓzalékára, közös állatállománya 223 százalékra emelkedett'. Sertés* állományuk a tavalyinak közel két és félszerese, a szarvasmarha- és lóállotnány a tavalyinak kétszerese. A termelőszövetkezetekbe belépő ta- gok közül lényegesen többen hozzák be állataikat, mint <$>y évvel pzelőtt. Sem az állami gazdaságok, sem a termelőszövetkezetek nem teljesítették sertéshizlalási és sertésbeadási tervüket. A gépállomások fokozott „agit- séget nyújtanak mezőgazdaságunknak. A gépállomások traktor- és vontatóállománya az előző év azonos időszakához képest jelentősen nőtt. A gépállomáson lévő kombájnok száma egy év alatt több mint három és félszeresére, az aratógépeké mintegy 25 százalékkal, a cséplőgépek száma 15 százalékkal emelkedett. Erőteljes ütemben folyik a kormány kétéves fásitás-fej teszted határozatának végrehajtása. A tavaszi erdősítési idényben mintegy 16.500 hold tér iiloton végeztek fásítást! Ezzel az 1952 végéig kitűzött. feladatot 52.1 százalékra teljesítették. Közlekedés A vasút áruszállítási, tervét 101.7 száza,fiára teljesítette. 1951 második negyedéhez képest a teherautófor- galom emelkedése 25.3 százalék, a személyszállításé 23.2 százalék. A fontosabb árucikkek napi átlagos Kikod.mának emelkedése a múlt év másodig. negyedéhez képest a kö-v vetkező volt: szénnél 18.1 százalék, olajnál 35.0 százalék, mész-cement- nél 5.6 zúzalék, kő-kavicsnál 32.0 százaink, burgonyánál 29.0 százalék henyérgalvonanál 32.7 százalék. A vízik özlekedés teherszállitási tor-vét 108.í) százalékra teljesítette, a fehéráruforgalom. a múlt év azonos időszakának 120 százalékára) nőtt. A tehergépkocsik áruszállítása 48.4 százalékkal volt több, mint 1951 második negyedében. A városi közúti vasutak személy- eaállitása 5.8 százalékkal nőtt. A városi antóbuszkiizlekedés személy- forgalma egy év alatt 29.9 száz; 1 k- li.il, a távolsági autóbuszközlekedé- eé 32.9 százalékkal emolkedett. Á ruforgalom A negyedév folyamán a/, áruforgalom növekedett. A dolgozó parasztok és a termelőszövetkezetek állal piacra hozott termékek mennyisége tovább emclke- deli. az árak tovább csökkentek: így Budapesten a negyedév végén a zsír ára 20 százalékkal, az oiajé 34 százalékkal, a baromfié 30 százalékkal, a tojásé 12 százalékkal. a burgonyáé 14 százalékkal volt alacsonyabb, mint az elmúlt év azonos időpontjában.' 1952 második negyedében a kiskereskedelmi hálózaton keresztül a lakosság zsírból 20.4 százalékkal, édesipari készítményekből 28.6 százalékkal, cigarettából 22.7 százalékkal, bőrcipő- böt 47.2 százalékkal, kartonból 34.0 százalékkal, csecsemőkelengyéből 23.1 százalékkal, sport- és játékáruból 47.7 százalékkal, edényből 51.8 százalékkal többet vásárolt, mint egy évvel ezelőtt, A begyűjtési minisztérium második negyedévi begyűjtési tervét kenyérgabonából 122.6 százalékra, baromfiból 117.4 százalékra, tejből 111.6 százalékra, malacból 290.4 százalékra teljesítette. Hízottsertésből és vágómarhából a begyűjtés az előirányzatot nem érte el, bár hízottsertésből 93.000 darabbal, vágómarhából 7000 darabbal töbAz év második- negyedében a munkások és tisztviselők száma a népgazdaság valamennyi ágában tovább emelkedett A gyáriparban és építőiparban foglalkoztatottak száma egy év alatt mintegy 74.000 fővel nőtt Ezen belül a nők létszámának emelkedése közel 39.000. Az 1952 második negyedévi munkabéralap a gyáriparban — leszámítva az 1951 december 1-i béremelést — a múlt év második negyedéhez képest 22.8 százalékkal magasabb. Emelkedett a gyáriparban és az építőiparban a munka termelékenysége. A gyáriparban az egy főre eső termelés 11.6 szá- lékkal voj^ magasabb, mint az előző év megfelelő időszakában. Az emelkedés a bányászatban 13.3 százalék, a kohászatban 13.8 százalék, a gépgyártásban 18.3 százalék, a textiliparban 3.8 százalék, a ruházati iparban 3.3 százalék. Az építőiparban a terme- lekéuység egy év alatt 22.6 százalékkal emelkedett. 'A negyedév folyamán a gyáriparban a munkafegyelem általában javult, az igazolatlanul mulasztók száma csökkent. Nem alakult kielégítően a munkafegyelem a minisztériumi és a helyi építőiparban, sem az igazolatlan mulasztások, sem az önkényesen kilépők tekintetében. Beruházások 1952 második negyedében a beruházásokra folyósított összeg 27.6 százalékkal volt több, mint Í951 azonos időszakában. Az emelkedés a gyáriparban 37.4 százalék. A gyáripar beruházásaiból a nehéziparra 93.3 százalék, a könnyűiparra 4.8 százalék, az élelmiszeriparra 1,9 százalék julott. Az üzembehelyezett beruházások értéke a múlt év hasonló időszakához képest 40.9 százalékkal emelkedett. Az emelkedés a gyáriparban 87.5 százalék. A negyedév folyamán számos új üzem kezdte meg működését. Átadták rendeltetésének a korszerű technikai berendezéssel felszerelt Tiszamenti Vegyiműveket, a Mályi Téglagyárat, a 700 köbméteres diósgyőri kohót, az ajka—söjtöri és a kőbánya—sztá- linvárosi 120 kV-os elektromos távvezetéket. Megkezdődött a Hajdúsági Gyógyszergyár próba- üzemeltetése. A negyedév folyamán számos üzemet bővítettek és korszerűsítettek. Elkészült a Mélyfúróberendezések Gyára szerelő- és műhelycsarnoka, a Vörös Csillag Traktorgyár aoélöntvénytisztító épülete, a Békéscsabai Téglagyár új müszárütója. bet gyűjtöttek l>e, mint a múlt év második negyedében, 23 millió darabbal több tojást, 39 millió literrel több tejet, 206 vagonnal több baromfit gyűjtöttek be, mint egy évvel ezelőtt A bányászatban több űj nagy- teljesítményű bányagépet, szovjet mintájú bányakombájnt, rakodógépet, kaparószalagot, fejtőkalapácsot helyeztek üzembe. A negyedévben több új jelentős beruházást kezdtek meg, így a sztálinvárosi 700 köbméteres kohó és a MÁVAG Kohászati Üzemek 180 tonnás új Martin- kemencéje alapozási munkáit, a MÁVAG Mozdony- és Gépgyárban új csarnok és irodaház Ivisigmánd—Komárom közötti 120 kilovoltos elektromos távvezeték és a Veszprémi Kenyérgyár építését. A második negyedben mező- gazdaságunk nagyszámú erő- és munkagépet kapott, köztük 879 traktort, 575 kévekölő-arutógépety 373 arató-cséplőgépet, ezenkívül többezer kisebb gépet A közlekedés fejlesztését szolgálja a negyedévben üzembehelyezett .Kunszentmárton—Lakite- lek közötti új vasútvonal, 10 új: híd, több korszerű vasútbiztosító berendezés. Ez év második negyedében 22 falut, 25 termelőszövetkezetet, 21 állami gazdaságot villamosítottak, 135 községbe falutelefont vezettek be. Egészségügyi hálózatunk a negyedév folyamán elkészült -debt receni tüdőbeteg-sebészettel,*^-., palotai és sztálinvárosi új rendelőintézetekkel bővült Kulturális és szociális eredmények A negyedév folyamán a szocialista kultúra minden területén jelentős eredményeket értünk el. A kinyomtatott művek száma 31 százalékkal, példány száma 14 százalékkal volt több, mint 1951 második negyedében. A megjelent napilapok példányszámú 4.6 millióval haladta meg az előző év azonos időszakát A negyedévben a mozgókép- színházakat 35 százalékkal, a színházakat 30 százalékkal látogatták többen, mint a múlt év hasonló időszakában. A második negyedévben 65 új népkönyv bír nyílt meg. Fejlődött egészségügyi hálózatunk. A kórházi ágyak száma 1700-zal emelkedett. Több új kórházi osztály létesült, elsősorban vidéken. A rendelőintézeti órák száma részben új rendelőintézetek létesítése folytán több, mint harminc százalékkal emelkedett 'A negyedév folyamán 1000 férőhellyel bővült a bölcsődei hálózat. 1952 második negyedében 50 ezer dolgozó részesült kedvezményes szakszervezeti üdültetésben. A Lengyel Állami Tervgazdasági Bizottság közzétette a nép- gazdasági terv 1952. második negyedévi teljesítésének adatait. A jelentés megállapítja, hogy a szocialista ipar a második negyedévre előirányzott teljes terMoszkva. A Cimljanszld Vízierőmű első gépcsoportja két héttel határidő előtt teljesítette első havi villümo energia-tormééri tervét. Ezekben a napokban, a szerelők az erőmű kapacitásának tomelési tervét 100.4 százalékra, -.vt első félévi tervét pedig 100.3 szá- Balekra teljesítette. A szocialista ipar termelése 1952 második negyedében a múlt év mátodik időszakához viszonyítva csalóiéin 20 százalékkal emelkedett vábbi nö veioséé) t harcolnak. Közeleg az az óra, amikor mái" -a második gépcsoport is ipari lírámét szolgáltat. Gyors ütemben f- szerelik az erőmű harmadik gépcsoportját is. MEGJELENT a Pártépités julius havi száma, melynek tartalmából az alábbi cikkek emelkednek ki: Horváth Márton elvtárs beszámolója a Központi Vezetőség j'unius 27-» ülésén: A párt felvilágosító munkája a tömegek között Farkas Mihály elvtárs beszámolja a Központi Vezetőség junius 28-i ülésén: A párt munkája az ifjúság között A Politikai Bizottság határozata a dolgozók pártszervezetekhez küldött leveleinek intézéséről. A fenti cikkek mellett még több időszerű kérdéssel foglalkozó cikket közöl az MDP Központi Vezetősége Szervező Bizottsága lapjának legújabb száma.______________________________ Ünnepi gyűlés a Szófiai Nemzeti Színházban Szófia. (BTA) A bolgár hazafias arcvonal országos tanácsa oSi; törtökön este a Szófiai Nemzeti Színházban ünnepi gyűlésen emléke Bebfc meg a hazafias arcvonal megalapításának 10. évfordulójáról. A részvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg a hazafia arcvonal megalapítójáról^ Georgi Dimitrovról. Georgi Trajkov, a minisztertanács helyettes elnöke «A hazafi a arcvonal tíz esztendeje» címmel beszámolót tartott. A gyűlés részvevői végül üdvözlő táviratot intéztek a dolgíz. emberiség vezéréhez és tanítómesteréhez, J. V. Sztálinhoz, a Bolgá Kommunista Pórt és a bolgár nép vezetőjéhez, Vlko Cservenkovho (ás a Béke Világtanácshoz. . A Vietnami Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának ülése Sanghaj. (TASZSZ) Ho Si Minh elnöklete alléit június végén ülést tartott a Vietnámi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa. Va Nguan Ziap tábornok beszámolóját a vietnámi hadibelyzetrőil1 u folyó év első felében. 1952 első felében — mondta a többi között Va Nguen Ziap — tovább fejlesztettük győzelmünket, amelyet a Hoa-Binh felszabadításáért vívott küzdelemben arattunk, harcoltunk az összes megszállott területeken, fokoztuk a partizánháborút és meghiúsítottuk a francia agresszoroknak azt a tervét, hogy megszilárdítsák hatalmukat EszakA ^minisztertanács^ meghallgatte-jj Vietnámban, Bin-Tri-Tien térségé. ben (Közép-Vietnámban) a helyi népi erők több harcban sok ellenséges katonát megsemmisítettek, felszabadították Suang-Binh tartomány északi részét. Fegyveres erőink, különösen az északvietnámi helyi népi erők, még erősebbek lettek a Hoa Binh-i győzelem után. fl görög koncentrációs táborok a gümökór fészkei Szófia. (BTA) A görög monarclio- fasiszta sajtó nem hallgathatja el azokat az embertelen körülményeket, amelyek a konoentiációs táborokban uralkodnak. Az «Allogi» című lap. írja, hogy a Jura-szigeti koncentrációs tábor felállítása óta eltelt öt év alatt sok száz hazafi halt meg, vagy betegedett meg-^A lap hozzáteszi, hogy a görög kormány továbbra is ezáműzi a hazafiakat a hírhedt szigetre. «A görög koncentrációs táborok —* írja a lap — a gümökór mahatályává váltak.» Munkások és tisztviselők számának emelkedése, a munkatermelékenység alakulása Aláírták az 1952. évi csehszlovák—kínai árucsereforgalmi egyezményt Prága. (MTI) Prágában keddien aláírták a Kínai Népköztársaság ős a Csehszlovák Köztársaság között az 1951. évi árucsoreforgalmí és fizetési egyezmény 1952. évre való meghosszabbításáról szóló egyezményt. A szerződés értelmében Csehszlovákia ipari tonjék^íe^ «#íl!it í — • a - Kínai Népkflzfcáí'sateu.^’nak’ nyersanyagok és mezőgazdasagi torinói 1 ellenében. A ( imljanszki I ízierőmű első gépcsoportja határidő előtt teljesítette első havi villamosenergia-termelési tervéi