Viharsarok népe, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-01 / 152. szám
4 1*32 i. k«M. Június 30-án több levélen keresztül arról tájékoztatták levelezőink a sajtót, hogyan halad az ősziárpa aratása és hamarosan, elkezdik már a búza aratását is. Levelezőink bátran bemutatták leveleikben. aat, hogy a munkák mellett milyen hiányosságok vannak. Például a sarkadi »Dózsa« tsz-ben még vannak olyan tagok, akik nem veszik ki részüket rendesen a munkából és ezzel lazítják a munkafegyelmet. Megmozdulás tapasztalható a DISZ-fiatalok részéről az aratási munkákkal kapcsolatban. Erről tanúskodnak a beérkező levelek is. A dombegyházi »Petőfi« tsz DISZ-fiataljai is arató-brigádot szerveztek, hogy vasárnaponként is segítsék az aratást. Hasznos leveleket kaptunk arról, hogyan készülnek a dolgozók Alkotmányunk méltó megünneplésére, továbbá írtak az ellenség munkájáról is. Több kérdéssel fordultak levelezőink a szerkesztőséghez, A tegnapi na« föl várnán 21 levél érkezett 'be. Dolgyin: Láthatatlan barátaink és ellenségeink élete ([Vilivelt Nép: Ember és világ) Láthatatlan barátaink és ellenségeink, a csak mikroszkóppal vizsgálható élőlények: a mikrobák és baktériumok. Ezekről szól Golgyinnak. a kiváló szovjet természettudományos írónak most megjelent könyve. Ezeknek a láthatatlan élőlényeknek jelentős szerepük van az ember életében, — nemcsak az egészségvédelem területén, hanem az iparban és mezőgazdaságban is. A tudomány csak a legutóbbi évtizedekben világította meg a baktériumok szerepét. Nem régóta tudjuk, hogyan védhetjük meg egészségünket pusztító támadásuk ellen, hogyan hasznosíthatjuk munkájukat az iparban é> a mezőgazdaságban. Óriási, felmérhetetlen a mikrobák világa. Talán egyetlen zuga sincs a természetnek, ahol nem lennének ilyen mikroorganizmusok. Minden élőlény élete elválaszthatatlanul összefonódik e láthatatlan élőlények tevékenységével. Golgyin könyve a baktériumok életének, az ember életében játszott szerepének sok fontos kérdésével foglalkozik. Érdekes, lebilincselő formában, jó írói módszerekkel bővíti az olvasó ismereteit és egyúttal fegyvert is ad az olvasó kezébe a babonák, tudom:nv t.d.m nézetek elleni harcban. A békési kultúriiiunkáról A békési kultúrotthon sok segítséget nyújt a dolgozók kultúrájának felemeléséhez. Minden vasárnap mű oros előadások vannak, színdarab, tánc, szavalat, csasztuska. Ezeken az előadásokon nagyszámú dolgozó vesz részt minden alkalomkor. Például az I.,* II. kerületi óvoda szülői munkaközössége rendezett ily^en műsoros-estét, 500 dolgozó vett részt rajta. A községben 26 kisebb és nagyobb kultúrcso- porfc van, amely időközönként működik. Tizenkét úttörőcsoport van és naponta három-négy személyből álló csoport indul köszönheni ceasztuskával az élenjáró dolgozókat. Az MNDSZ-ben három csasz- tuska-brigád alakult. A DISZ-szervezet vállalta azt, hogy brigádokat ezerveznek és az aratásban, cséplésben élenjárókat kimennek köszön honi és két-három órahosszáig eegitenek a munkában. Fábi Jusztina. Békési Rádió Kedd, julius Kossuth Rádu. o.4d A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45 Levelezőink jelentik. 11.30 Női szemmel. 11.50 Részletek Dzserzsinszkij operáiból. 12.30 Magyar kórusmüvek. 13.00 Oláh Kálmán és zenekara játszik. 13.30 Szórakoztató muzsika. 14.15 Francia operettekből. 15.10 Erkel: Palotás a Hunyadi László c. operából. 15.30 Az uj Apróhirdetések Az állomási gyalogfelüljáróiv«f folyamatban lévő hídmunkák 1952 július 1től a forgalom szüpefel. Átjárás az orosházi és az áíTomás Budapest felöli végén lévő^dfjárón. A Szigligeti Színház tagjai részére keresünk bútorozott sí^tíákat. Címeket kérjük a szinház^gbndnokánál sürgősen leadni, Békéscsabán. __________________ E ladó uj konyhaszek^ríy, 2 kis üveges ajtószárny, uj mpéfaajtó, cserépkályha, Békéscsaba, JB^iók B.éla-u. 39. Négy darab sülßer^eladó, Békéscsaba, Sziv-utca 20. Egy darab I. szá eladó, Gyulám^fi adóban. Wertheim kassza a békéscsabai kiGépkocsive/.ető késcsabai kiadót keres- Cim a béA MÁVAUT Autóbuszközlekedési Vállalat kalauznői állásokra pályázatot hirdet. Felvételi feltételek: 1. Betöltött 18. életév, illetve 35 éves korhatár. 2. Legalább 152 cm-es testmagasság. 3. Egészséges testalkat. 4. Munkakönyv. A kézzel írott és a MÁVAUT igazgatóságához (Budapest, XIII., Szabolcs-u. 17) címzett kérvényeket 2 darab önéletrajzzal együtt a legközelebbi MÁVAUT főnökséghez vagy kirendeltséghez kell beadni, ahol bővebb felvilágosítást kaphatnak a pályázók. Budapest, 1952 junius 27.- MÁVAUT igazgatóság. VIHARSAROK NÉPE MDP Békésmegy d Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-ut 7. I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba.- Felelős nyomdavezető- Botyánszky Pát Kina dalaiból. 15.50 Dusolina Giannini és Lauri Volpi énekel. 16.20 Morzsa Mari. Palotai Boris ifjúsági rádiójátéka. 17.15 Vidám aratás. 17.45 Termelési Hiradó. 18.00 Napsugaras mezők. 19.00 Egy falu — egy nóta. 20.40 A begyűjtési verseny hirei. 20.45 A lipcsei per, 22.25 Hanglemezek. 23.30 Tánczene. Petőfi Rádió 6.0!) Miljutyin és Dunajevszkij operettjeiből. 6.30 Színház- és moziműsor. 6.35 Száll a gép. 7.00 Hanglemezek. 7.35 Magyar népdalok. 8.00 Szórakoztató zene. 8.30 Szovjet szórakoztató muzsika. 9.20 Olimpiai híradó. 9.40 Dal tanulás. 10.10 Vörös in-mozgalom az élelmiszer- iparban. 10.25 Molnár Anna hártfázik. Délelőtti hangverseny. 15.00 Magyar indulók. 15.15 A Rádió szórakoztató zenekara. 16.00 Hazánkról, emberekről... 16.30 Színes zenekari hangverseny. 17.40 Régi magyar táncok. 17.55 Válasz hallgatóink zenepolitikai kérdéseire. 18.40 Szív küldi szívnek szívesen. 19.00 Mi újság a természet és technika világában. 19.15 Sport-negyedóra. 19.30 A Rádió kamara- zenekara játszik. Közreműködik Rosier Endre. 22.00 Magyar művészek hangversenye, magyar szerzők müveiből. TOTÓNYEREMÉNYEK Két darab tizenkét találatos, á 33.450 forint, 106 darab 11 találatos, á 630 forint, 1171 darab tiztalálatos, á 76.25 forint. MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Junius 26—julius 2-ig: »Sport- becsület.« BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ. Békéscsaba. Junius 26—julius 2-ig: »Augusztusi yasárnap.« TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Julius 2—3-án: »Magas jutalom.« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Junius 28—julius 3-ig: »Egy ifjú házaspár története...« BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosházi? Junius 29—julius 1-ig: »Négy szív.,« PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Junius 26—julius 2-ig: »Fények a faluban.« KÖZTÁRSASÁG FILMSZÍNHÁZ, Békés. Julius 1—3-ig: »Különös házasság.« __ ViUai&aialc — H ÍREK A HEGYÉBŐL A uiezőltegyefú állami gazdaság faiskola-üzemegység dolgozói forró és izzó hangulata békegyűléson mindannyian elhatározták, hogy tíznapos koreai műszakot tartanak, továbbá a tervszerint előirányzott munkákat 100 százalékon felül teljesítik. (Kasza ‘Jenő.) • Az oioshúzi li es számú téglagyár dolgozói Alkotmányunk méltó megünnepléséi» vállalást tettek. A nyersgyértó-brigád vállalta azt, bogy 70 ezer téglával többet tennél. A ki- ás behordó-brigád ugyancsak vállalta, hogy a 70.000 téglát ki- és# behordja. Továbbá az egész üzem dolgozói vállalják azt. hogy a munkafegyelmet ímegszilárditják, csökkentik a a&lejtet és a minőségi munkát mflgjavitjnk. (Koska Irén 7 ű(an: arlmnliogve-eu június 27 en meg kezdődött az őszi árpa aratása. Ebbon a munkában élenjárnak: Kacs József, Csabai János, Balogh Candor egyénileg dolgozó parasztok. Jól halad a tevlőhántás és a másodnövényvetús is a községben. Ifj. Nyáii János egy hold kölest, Merényi József 1100 szögöl kölest veteti el. (Clerics István.). A kőszigeti állami gazdaságban id. Deák Márton kombájnvezető vállalta azt, hogy a gazdaság által beütemezett 15 hold búza aratása helyett 16 holdat arat le, igy a nyolcnapon aratási ideje alatt 128 hold aratását végzi el. Továbbá a kombájnt állandóan üzembiztos és üzemkész állapotban tartja, hogy a termelésből semmi kiesés ne legyen.. Vállalja azt, hogy 20 százalékos iizemanyagmegtaharitást ér el. Ehhez a vállalóéhoz csatlakoztak a gazdaság többi kombáinveze- tői is. (Papp Istvánná.) • A megyardoruhegyházi dolgozó parasztok tojás-, baromfi-, valamint tejbeadáei kötelezettségüket 100 százalékra teljesitotték. A tanácstagok ki&gyűlósen ismertetik a dolgozó parasztokkal a gabonabeadási jelentőségét, továbbá azt, hogy az aratás után közvetlenül végezzék el a tarlóhántást és a másod-vetést. (Argyolán Aurél.) Orosházi Bástya— Mezöberény 4:2 (0:0) Orosháza, megyei bajnokság. Vezette: Hazai. Az orosházi csapat csak a II. félidőben tudta bebiztosítani győzelmét, mert a mezőberényi együttes lelkesen és jól védekezett. A Bástya mind a négy gólját szebbnél-szebb lövésekkel Farkas lövi, a herényiekét Vrbovszki és Halász. Hazai jól vezetett. Végegyháza—Orosházi Építők 2:2 (1:1) Orosháza, megyei bajnoki. Vezette: Lévai. A lelkes vendégcsapat majdnem meglepetést szerzett, mert az utolsó 10 percig vezetett. Több gólhelyzetük az orosháziaknak volt a végig jóiramu mérkőzésen. Góllövők: Dovalovszki és Deák, illetve Szabó I. és Rosta. Lévai jól vezetett. A gyulai járási labdarugó bajnokság állása: 1. Gyulai Építők II. versenyen kívül, veretlenül. Elek 14 12 1 1 50: 8 25 Újkígyós 14 12 1 1 58:14 25 Gy. Kinizsi 14 9 2 3 47:14 20 Gy. Kisipari 14 9 1 4 47:23 19 Lőkösháza Cl 7 1 6 22:24 15 Gy, Petőfi 14 5 4 5 28:17 14 Gy. Állami Birtok 14 6 1 7 37:29 13 Doboz 14 5 3 6 15:28 13 Kétegyháza 14 59 35:23 10 Kér. Áll. Gazd. 14 3 3 8 19:52 9 Szabadkígyós 14 3 2 9 23:43 8 Viharsarok tsz 14 311 21:47 6 Felsőnyomás 14 1 1 12 4:63 3 Gy. Körönt 1414 6:27 9 Jól van ez így ... ? Eaévbap uöi röplabdaosapat alakult Szeghalmon, túlnyomórészt, a tanács dolgozóiból. A tehetséges fiatalokból átló csapat résztvett a megyei bajnokságban. Eredményes szereplésük sikerét mutatja az, hogy a harmadik helyen végeztek. Továbbfejlődésük azonban nincs biztosítva. A csapatot az állami gazdaságnak kellene támogatnia, do nem sokat, tesz élte. A csapat tagjai felszerelés hiányában saját ruhájukban, vagy az általuk vásárolt felszerelésekben játszanak 8 a legnagyobb hiba az, hogy a mérkőzésekre sem tudnak elutazni. Legutóbb Békéscsabára keltett volna lejöjjenek. amit végülis úgy oiJuták meg, hogy a békéscsabai Lokomotív versenyzői utaztak oda. Persze a tanács se sokat törődik a röplabdíteíapattak a keveset tett agnak érdekében, hogy az állami gazdaság vezetőjének figyelmét felhívja arra. hogy a rendelkezése» álló sportalapból segítse a falusi sportkör szakosztályait. A nemtörődömség kénvezarítette a szeghalmi labdarugó»:apátot is arra, hogy visszalépjen a megyei bajnok-ágból. A sport fejlesztése állami fel- hdat e ezért az e téren elkövetett hanyagságért sem tartozik kisebb felelősséggel a tanács és az állami gazdaság vezetője, mint az pgyób feladatok elhanyagolásáértS I* O K T Orosházi Kinizsi—Ceglédi Lokomotív 1:0 (0:0) Orosháza, 1500 néz®, NB. bajnoki, vezette: Sásdí dr. O. Kinizsi: Vigh —, Horváth, Szendi, Szimonidesz —, Hegedűs, Basch —, I.onovics, Dimák, Berta, Bozó, Szökő. Cegléd: Madarasi —, Bujáid, Fodor, Darányi —, Lengyel, Gyikó —, Vár ko» nyi, Várnai, Kugler, Gyura, Tóth. A Vágj, Csonka, Madarász nélkül felálló orosházi csapat a sérültek helyett szereplő fiatalokkal, végig lelkes és jó játékkal maga alá gyűrte a kissé elbizakodott ceglédieket. A Kinizsi győzelme annál értékesebb, mert a vendégcsapat védelme az első félidőben helyenkint igen durván szerelte az orosházi támadásokat és percenkint, hol Szökő, hol Berta, hol másik játékos került a földre és még bele is rúgtak. Ennek dacára fordulás után fölénybe kerül a Kinizsi és állandóan ceglédi térfélen folyik a játék. A 28. jpercben Berta jó labdájával Szökő kiugrik és a 16-öson . helül érve, félmagas sár kos lövésével szemben Madarast tehetetlen. Végig orosházi fölényben még több gólhelyzet kimarad. A Kinizsi lelkes játékával igen értékes két pontot' szerzett; különösen meg kell dicsérni az újonc Horváth hátvédet, aki Szendi vezérletével a második félidőben igen jól játszott. Még nagyobbat játszott a fiatal fedezet, Basch, aki előtt nem volt elveszett labda és oroszlánrésze van a győzelemben. De az egész csapat igen feljavult a II. félidőre, igy a jobbszélen ezúttal Lonovics is- Megmutatta a csapat, hogy nem lehet könnyen eltelhetni, pedig a mérkőzés előtt nem volt iránta bizalom. Cegléd talán, éppen az orosháziak tartalékos volta miatt az első 20 percben még többször veszélyesen támadott, de azután fokozatosan átengedte a kezdeményezést. Legjobbja Madarasi kapus, aki azonban sokszor alattomosan hárított. Rajta kívül Fodor, Darányi, Gyikó és Gyura játszottak jól. Sásai dr. az első félidőben J'öhi>s/.ör elnéző volt a vendégek durvaságéval szemben és emiatt majcroem Főirány lett. Izzó—Békéscsabai Építők 4:0 (2:0) Békéscsaba, NB II. sbaj-noki, vezette*. Kőhalmi. Ixssó; Aknavölgyi —, Híres, Zalai, Onódi —, Ki.rádi, Fürjes —, Kincses, Krajcs, Zele, Virág, Sörös. Építők; Csepregi —, Czikkely, Fülöp, Gyuris —, Weiner, Kokavecz —, Csi- csely, Kliment, Perlaki, (Vasas), Vigh, Szák. Mintegy 6 ezer néző előtt Zele inti it ja el a labdát. Az első percek tapo- gatódzó játéka után fokozatosan átveszi á vendégcsapat a játék irányítását és állandó támadásban marad. Az 5. percben Krajcs teljesen tisztán kapja a 16- oson belül a labdát, Csepregi kifut eléje s az összekötő lövését a kapus Zele elé üti, aki az üres kapuba emel, 1:0. Röviddel később jobboldali szöglet- rúgásból Krajcs eredményes, 2:0. A két váratlan gól teljesen megzavarja az Építőket és tervszerűtlen, csapkodó játékba kezdenek. Feltűnik, hogy az Izzó két fedezete zavartalanul hozza fel a labdát és küldi támadásba a csatárokat. Építők térfelén gr véget az I. félidő. ' Szünetben a csabai csapatban cserét határoznak el és Perlaki helyett Vasas játszik balösszekötőt, Vigh lesz a jobbösszekötő, és Kliment a középcsatár. Ebben az összetételben jobban megy a csabai csapatnak. Vasas sok jó támadást indít el, azonban Vigh, majd Kliment jó helyzetben ront. Az Izzó lefutásokkal kísérletezik. A 20. percben Virág a (élvonalon kapja a labdát, három védőt is kicselezve, a kiinduló Csepregi mellett &:ö-;ra növeli a vendégcsapat előnyét. Öt perc múlva jobboldali támadás után Zele eredményes, 4:0. Továbbiakban inkább mezőnyjáték alakul ki. Bírálat: Az Izzó csapata megérdemelten nyerte a mérkőzést, mert minden csapatrésze magasan felülmúlta az Építőkét. Főleg a* két fedezet játéka emelkedett a mezőny fölé és nagy részük van a győzelem megszerzésében. Az Izzó támadósora zavartalanul vehette át a labdát és állandó helyváltoztatásával néhányszor bemutatta a korszerű csatár- játékot. A csabai csapat az előző eredmények után csalódást keltett. Taktikai hiba volt az, hogy a csapat két összekötője a védekezésből nem vette ki a részét. A második félidőben játszó Var ;sas lendületet vitt a csatársor játékába, de a góllövés neki sem ment. Kőhalmi játékvezető különösebb bibik nem vétett és végig megbízhatóan vehette a mérkőzést. Mezökovácsházi Petőfi—Mezőhegyes! Traktor 1:0 (0:0) Megyei bajnoki, 3000 néző. Vezette: Bokor (Budapest). Óriási iramú mérkőzést játszott a két csapat, mely a megyei bajnokság rangadója volt. Az első félidőben mindkét csapat vezet veszélyes támadásokat, de eredményt nem tudnak elérni, mert a védelem mindkét helyen kitünően működik:. A II. félidőben a helyi csapat erősen feljön és beszorítja a mezőjiegyesieket. Etet a fölényét végig is tartja. A mez^f- hegyesi csapat érthetetlenül védelembe vomuL A Petőfi csatársora állandóan a mezÓjhegyesi kapu előtt van. Ludvígnak többször bravúrral kell védenie. A me* zőJkovácsházi védők a félpályán tanyáznak. Az óriási fölényt azonban a helyi csapat nem tudja góllá értékesíteni. A mérkőzés egyetlen gólja a 35. percben született meg, amikor Kálmán lövése a kapufától pattan vissza, amit ismét rál^, Ludvig ki tudja ütni a labdát, amit Lukács a hálóba lő. Utána még jobban erőjiit a helyi csapat és Judik lő érvénytelen gólt. Petőid fölénnyel ér véget a nagyiramu mérkőzés. Jók voltak a helyi csapatból: Gi.gacz, Hittmán, a mezőny legjobbja, Pálinkás, Kálmán és Judik. A Mezőhegyes! Traktorból: Ludvig, Szép, Müller és Antal. Bokor játékvezető nem vezette meggyőzően a mérkőzést. v SPORTHÍREK Bea. Lokomotiv—Szarvas elmaradt. Közös megegyezéssel, később lesz lejátszva. Női kézilabda megyei bajnoki mérkőzés: Mezökovácsházi Petőfi—Mezöb. r. nyl Állami Gazdaság 8:2 (3:1). A helybeli lányok *jó játékkal nyerték meg a mérkőzést. Góldobók: Ráczné 6, Horváth- né 2, illetve Mezei 2. Jók voltak: Pal- lagi, Ujj, Ráczné, Horváthné, illetve a kapus és középcsatár.