Viharsarok népe, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-12 / 162. szám

Koreai műszak Mezőhegyesen A Duvanov gyorségetesi módszer ^ilág proletárja« egyesüljetek ’ AZ MDP BÉKÉSMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 89» JULIUS IS, SZOMBAT Ara SO fillér VIII. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM A szabadpiac a tszcs jövedelmét is növeli Az elmúlt hónapoklian terme­lőszövetkezeteink a munkák pél­damutató elvégzése mellett, nagy­mértékben. megjavították az ál­lammal szembeni kötelezettségük teljesítését is. Számos termelő- szövetkezetünk első félévi be­adási kötelezettségét túlteljesítet­te. Az aratás sikeres befejezése után, legelső kötelezettsége ter­melőszövetkezeteinknek, hogy a csépléssel egyidőben teljesítsék terménybeadási tervüket is. Kö­vessék azoknak a termelőszövet­kezeteknek a példáját, melyek ärpabeadäsukat már teljesítették, mint a füzesgyarmati »Vörös Csillag«, a vésztői »Béke«, a kö- rösladányi »Dózsa«». a bé­késcsabai »Vörös Október«, ame­lyek az elmúlt évben adósak maradlak államunknak. Az idén azonban a tavalyi tapasztalatok alapján meggyőződtek arról, hogy a termelőszövetkezet csak akkor szilárd, jövedelme csak ak­kor gyarapodik, ha minden kö­telezettségét maradéktalanul tel­jesíti, a többtermelésre törek­szik. Nagy lendülettel fogtak hozzá a háza aratásához, ígéretet’ tettek, hogy az első búzát az ál­lamnak adják. Az a véleményük most már, hogy szégyen az ál­lammal szemben adósnak ma­radni. Kormányzatunk rendelkezése alapján termelőszövetkezeteink az állammal szembeni kötelezettség teljesítése után a fennmaradó részt a tagok között munkaegy­ség arányában osztják szét. Ha a termelőszövetkezet tehát jól! gazdálkodott, többet termelt, — a beadás ugyanannyi akkor is — de több jut a tagságnak. Komoly hiányosság van megyénk terüle­tén a termelőszövetkezetek sza­badpiaci értékesítésénél. Ez el­sősorban a megyei tanácstól ered, mert nem ismerte fel kel­lően és nem ismertette termelő­szövetkezeteinkkel a szabadpiaci értékesítés jelentőségét, ezért nem ludott ösztönzővé válni a termelés emelésében. Ehelyett já­rási, községi tanácsaink több he­lyen olyan álláspontra helyez­kedtek, hogy ha a termelőszö­vetkezet teljesítette az állammal szembeni kötelezettségét, a fenn­maradó szabad terményét, vagy hízóját, egyéb állalát adja be túlteljesítésre, vagy adja kölcsön olyan • termelőszövetkezetnek, amely nem tudta teljesíteni kö­telezettségét. Ezzel látták bizto­sítottnak — helytelenül — a já­rás, vagy a község begyűjtési tervének teljesítését. így azokat a termelőszövetkezeti csoportokat, melyeknek beadáson felüli termé­nyük, vagy állatuk volt, megfosz­tották attól a jövedelemtől, ame­lyet a szabadpiaci értékesítés je­lentett volna számukra. Helyesen hozta most meg kormányunk azt a rendeletet, hogy az önálló ter­melőszövetkezetek és a III. tí­pusú termelőcsoportok, függetle­nül attól, hogy a község teljesí- lette-e beadási tervét, a beadáson felüli terményüket, állataikat— a felesleget — szabadpiacon értéke­st' hetik. Termelőszövetkezeteink éljenek kormányzatunknak e ha­tározatával. Kövessék az oros­házi »Dózsa« termelőszövetkezet példáját, mely beadási kötelezett­ségén felül 85 darab sertést ál­lított be hizlalni, arnlit a szabad­piacon értékesít. Vagy a békés­csabai »Május 1« tsz példáját, amely tejbeadása teljesítése után havonta többszáz liter tejet ér­tékesít a szabadpiacon. Helyte­len. tehát az, ahol a csoportokat arra kényszerítik, hogy a rosz- szul teljesítő csoportoknak be­adási kötelezettségük teljesíté­sére kölcsönt adjanak. Ezzel gá­tolják a jól dolgozó termelőszö­vetkezeti csoportok továbbfejlő­dését és akadályozzák azt, hogy a gyengébben teljesítő és rosz- szabbul dolgozó termelőszövet­kezeti csoportok arra törekedje­nek, hogy saját erejükből telje­sítsék az állammal szembeni kö­telezettségüket és termeljenek annyit ezen felül, hogy jusson minél több a szabadpiacra. Termelőszövetkezeteink vezetői világosítsák fel erről a tagságot, ismertessék velük a beadáson felül a szabadpiacra való terme­lés jelentőségét, azt, hogy mit jelent ez a tsz jövedelmezősége, a tagság munkaegységek utáni részesedése szempontjából, meny­nyiben emeli a tagok jólétét A szabadpiaci értékesítés alapját, a szem veszteség nélküli aratás­sal, az ezzel egyidőben elvégzen­dő tarlóhántás és másodvetés végrehajtásával teremtik meg termelőszövetkezeteink. Megyei, de járási tanácsaink feladata az, hogy termelőszövetkezeteinket eb­ben is minden módon segítsék és támogassák, ez is termelő- szövetkezeteink megerősödését, megszilárdítását fogja eredmé­nyezni, melyen keresztül dolgozó parasztjaink újabb százai isme­rik fel a termelőszövetkezeti gaz­dálkodás előnyét és lépnek a nagyüzemi gazdálkodás útjára, 15 agy inka György, a Megyei Tanács szöv. csop« vez. Pénteken reggelre elkészült a 166-ik cséplőgép az EMAG-ban Az EMAG dolgozói miután el­készítették az első félévi tervük­ben e’őirányzott négyszáznegyven, kombájnt, áttértek a cséplőgépek gyártására. A koreai műszak versenylendü- letében pénteken reggel elkészült * 166. cséplőgép. Az eredmény eléréséhez különö­sen a szerelők jó munkája járult hozzá. A műhelyben óráról-órára emelték teljesítményüket s igy a koreai műszakban nem volt olyan nap, hogy tizenkét cséplőgép el ne hagyta volna a szeleidét. A békearaiás győzelméért 200 százalék A tsz-bea a búzaaratás szépen folyik. A kombájn nagyon jól dol­gozik. Első nap 95 mázsát, csépelt el, a második nap pedig 115 má­zsát Ea igen szép eredmény. Az aratógép naponta 10-11 holdat arat le. Jól dolgozik Szabó Sándor és Zalai Pál traktorista, akik az ara­tógéppel 200 százalékra teljesítik normájukat Seggel négy órától es­te nyolcig dolgoznak, hogy mielőbb befejezzük az arató t, s utána hoz­zákezdünk * esépléshez, hogy az aratógéppel állammal szembeni kötelezettsé­günknek mielőbb eleget tudjunk tenni Kézi kaszával csak a sarkokat vágjuk, a többit a kombájn és az aratógép végzi el. Hiányosság mu­tatkozik azonban a gépállomás ré­széről. A múlt héten szombaton kaptunk egy aratógópet, de nem tudtunk vele aratni. Két napig ja­vítottuk e mikor már rendbehoztuk, jól működött, akkor elvitte a gép­állomás és helyette megint egy rossz gépet küldött a tsz-nek. Eat egyáltalán nem tudtuk használni As visszaküldtülc a gépállomásra. A cséplőgépet is kihúzatlak már, csépelni azonban nem tudunk ve­le, hiányoznak az alkatrészek. A traktoristák is össze-vissza szalad­gálnak, keresik a hiányzó alkatré­szeket. A növénytermelési munka szépen halad, a nők kiveszik • munkából a részüket. Most kapál­ják a kukoiieát, a szénát forgatják és gyűjtik, a családtagok pedig • ricset gyomlálják. Cefgény Mária, Sarkad, »Dózsa« tsz Megakadályozzuk a szemveszteséget Csoportunkban az aratás nagyon jól halad. A tagok nap mint nap kiveszik részüket a munkábóL, hogy minél kevesebb legyen a szom vesz­teség. Az árpa aratásét befejeztük, a búzából már negyven holdat le­arattunk kiskaszával. A brigádok kihívták egymást versenyre, ugyan­így a munkacsapatok is. Kiss Imre, »Előre« munkacsapata kihívta Sár­közi György »Kohain« munkacsa­patát. De nem maradt le ifj. Nagy Gyula munkacsapata sem, minden tagja DISZ-fiatal, akik példái akarnak tnufartai a munkában, He­gel y Sándor és Kapros Bálint hí- zótertésgondozók vál’a ták azt, hogy kimennek aratni, de eddig is többizben resztvettek a növényápo- lési munkában. De volt egy olya» tagunk, mint Gyöngyösi Károly, aki a csoport munkáját háttérbe szorította és elment másnak dolgoz­ni. A vezetőség elbeszélgetett vei» és lennek meg is lett az eredményi mert másnap jnár rósztvett a cső. port munkájában, Simon Iti-rti, Sarkad, »Kossuth« tszoa. A GYŐZELEM FELÉ Csoportunkban gondosan számított aratási tervünk szerint há­rom aratógépre és 32 suhogó kaszára várt az a feladat, hogy 392 kát. holdnyi kalászos vetésünket hat nap alatt learassa. — Ez a bprv próbája lesz a munkához való viszonyunknak — mondotta az elnök komolyan — és én hiszem, hogy teljesíteni fog­jak. ügy lesz-e? A csoporttagok bronzbama arca büszkére vált- szemük öntudato­san villant, amikor válaszolták: — Úgy lesz András, ígérjük! Nekiláttunk a paraszt legszebb munkájának. Sorra, rendre dűltek az aranyié kalászok a kemény kaszavágások nyomán, hogy hajladozó lányok, asszonyok azon nyomban kévébe kössék. Es sza­porodtak az új és új keresztek végeérhetetlen sorokban . . . Másnap még jobban folyt a munka, harmadnap még lelkesebben. Közben az aratópárok száma is emelkedett. Ma a negyedik napon úgy látom, hogy ha igy megy, holnap estére eltűnik a kalász­tenger a mezőberényi »Petőfi« tszcs táblájáról, hogy átváltozzék a másodvetés barna barázdáivá. Hat napra tervezett aratás öt nap alatt. Ez 120 százalékos teljesítményt jelent. Persze, hogy mindez igy történjen, ahhoz nemcsak munlcakedv, de lelkesedés és oélratörő szívósság is kell és olyan igyekezet^ amilyent a Kossuth-brigádhan Balogh Lajos mutatott, a Hunyadi brigádban Zuha György DISZ-tag, a Ráköc/ó-brigádban maga n brigádvezető Sári János. Szász András csopoitelnök külön elismerést érdemel. Mindenütt ott van, ha kell nappal, ha kell éjjel. Fárad­hatatlan. Itt egy »kutyafejet« teremt elő az aratógéphez, mert szag­gatja a kévékötőzsineget, ott buzdítja az aratókat, amoda a Fü- vely-dűlőbe szerelőt visz motorhiciyiveL Egy szóval vezet. Vezet teamünket a győzelem felé. , Kelemen Ilona, Mezőberény, »Petőfi« tszcs. Épül, szépül megyénk Nagyáruház Békéscsabán folyó hó 20-án adják át a for­galomnak a 33 méteres portállal rendelkező új, vegyes ruházati áruházat. Az áruház komoly hiá­nyosságot fog megszüntetni, ugyanis tehermente­síti az eddig túlzsúfolt békéscsabai ruhaboltokat s ezentúl biztosítja, hogy a vásárlók egy üzleti­ben mindennemű textilszükségleü cikket beszerez­hessenek. Az áruház a gazdaságosság szempont­jából is jelentős, ugyanis a kisebb áruházakhoz vi­szonyítva, jóval kevesebb önköltséggel fog mű­ködni. Uj sarokházak . Békéscsabán befejeződött a két darab egy­emeletes 24 lakó os sorház építkezőre s ezrei újabb 48 lakás segíti a váro3 dolgozóinak' eléggé 'súlyos lakásproblémáit megoldani Az újonnan épült sor­házakban az üzemek kiváló dolgozóit, sztahanovis­táit és osaládj ukat helyezik el elsősorban. Társadalmi segítség Lőkösháza község mezőgazdasági állandó bi­zottsága és aktívái megszervezték a fogaterő vei nem rendelkező dolgozó parasztok megsegítéséit Munkájuk eredményeként az »Egyetértés« L tí­pusú termelőszövetkezeti csoport területén már ki­kelt a másodvetésű kukorica. Cséplés idejére Nagy Ferenc és Tapasztó György tanácstagok javasla­tára an állandó bizottság vállalt», hogy az iga­erővel nem rendelkező dolgozó parasztok beadásra szánt gabonáját a cséplőgépitól azonnal a begyűj­tőkéi yre szállítják. Élenjárók s másodvetásben Újkígyóson Révész Péter, Ba'ázs István é# Skoperda Béla dolgozó parasztok járnak élen a tarlóhántásban és másodvci'jósban. Közülük Sko- perda Béla a községben elsőnek fejezte be a má­sod vetésű tengeri kapálásait. Gádoros vezet A Nagyszénás és Gádoros között folyó paroe* verseny jelen szakaszában Gádoros község veret, ahol az árpabeadásban egyúttal a megye leg­jobb eredményét érték el 32 százalékos tervteljesí- tésael. A nagyszénási torvíe!jeutós ezrei erem Ima csak hét százalék. A községben Raj ki Antal, Kiss András, Sülé József és Maliga Mihály dolgozó parasztok érték el a legjobb eredményt, de pél­dájuk nyomán négyszáznál több dolgozó paraszt végzi versenyben a nyári mezőgazdasági munkát. Jobb húsellátás A sarkadi és gyomai járás dolgozóinak húsel­látását biztosítja a szarvasi vágóhídi vállalat. Máso­dik negyedévi tervét 146.5 százalékban teljesí­tette. A teljesitmény eléréséhez nagymértékben hozzájárult a koreai műszak, mely jobb munkára, teljesítményeik növelésére serkentette a vállalat, dolgozóit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom