Viharsarok népe, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-29 / 302. szám

fl>51 dtttinlKjr M ázom bal . ÜiUtn&awk Hifit P»rt ég pártépítéa Új tszcs pártszervezetek létrehozásáért *— a tsz pártszervezetek munkája megjavításáért Miért véges hiányos munkát a sarkadi propagandista szcminúrimm? As elnök elvtárs elfogadta a bírálatot December 24-én rendkívüli ér­Sits elrtárs gazdag tapasztalatokkal tért kasa Lengyelországból bó elvtársak a »Lenint: tsz- től és rajtuk kívül a*ég mások is, akik már hetek óta nem je­lennek meg a propagandista szemináriumokon. Ezektől s /. elvtársaktól megkérdoehe tj ti k. hogyan harcolna!; ölt saját munkaterületükön a »lemor­zsolódás« ellen és az oktatási fegyelem megszilárdításáért. Azt hiszem, ehhez nem kell bővebb magyarázat. Pártoktatásunkban fontos a pontosság. Mégis nálunk, a propagandistáknál is előfordul az, hogy a két órakor kezdődő szemináriumokat, illetve elő­adásokat 3 órakor tudjuk meg­kezdeni, mert az elvtársak egy- része bizony pontatlanul jön el. Tehát elsősorban, amin! már elmondottam, tsz oktatási inunka megjavítását nálunk, a propagandistáknál loeU kez­deni. Borbély Kálmán levelező. Sarkad. gye Id részét az oktatásból úgy a politikai, mint a mezőgazda-i-m* vonalon. A tagság el is fogadta ezt a javaslatots ha betartjuk, min­denki jobban megérti majd, mim ítéli többet dolgozni ée termelni. Az elnök elvtárs javaslatára a tél folyamán indítunk egy tanfolyamét, melyen minden tagunk megtanul munkaegységgel számolni. Vannak azonban hiányosságok is. Egyes elvtársak, mint Gergely István és Dorogi Imrei, dohány cm- naóaás helyett az állami gazdaság­nak fejtik a gyapotgubót, igaz. hogy ez is fontos, d© véleményem szerint első a tsz. Kovács Erzsébet levelező, Csorvás, »Vörös Október« tez. Az MDP II. kongresszusa és tUUcosi elvtárs november 30-i be- ■aédc alapján a megyei pártérte­kezlet határozatot hozott a ter- Bielőszóvetkezetekben (csopor­tokban) folyó munka megjavítá­sáról is. A határozat kimondja: »Meg kell javítani a politikai Its a szakmai oktatást. To- ▼^tbb kell javítani a termelő- csoportokon belül a népneve­lőin unkát. tudatosítani kell mz, alapszabály szerinti mű­ködés fontosságát. Foglal­kozzanak az évyégi elszámo­lás eredményeivel és a közös gazdálkodás magasabbrendű- «éfíé vei az egyénileg dolgozó parasztok között.« A megyei párlértekezlet határo- eata végrehajtásáért járási és vá- Iposí pártbizottságainknak, a köz­ségi pártvezetőségeknek az eddi­ginél jobban szükséges segíteni 1 termelőszövetkezetek, (csopor­tok) üzemi pártszervezeteit. Megyénk termelőszövetkezetei­nek egy részénél háttérbe szorult * tsz-en belüli felvilágosító mun­ka így volt ez például a geren- dási »Petőfi« termelőszövetkezet­ben, ahol éppen a hiányos politi­kai nevelőmunka következtében a munkafegyelem terén is mutatkoz­tak lazaságok. Ennek következté­ben azután tízholdnyi cukorrá- jukat sem tudták elégszer meg- pálni s így négy vagonnal ke­vesebb cukorrépatermésük lett. A füzesgyarmati »Vörös Csillag« Jsz-beu is — hasonlóan a geren- dási »Petőfi« tsz-hez, — a nagy krédménvek mellett hiányossá­gok is mutatkozuak. Igaz, a »Vo­tes Csillag« tsz-lxen is a becsü­letesen dolgozó tagok jól megta­lálták számításukat Például Nó­ták Károly, az 5670 forint kész- (pénzjuttatáson kívül termé­szetben 37 mázsa 67 kiló bú- ►«, 8 mázsa 19 kg árpát, 31 má- tsa 80 kg tengerit, 5 mázsa cuk­rot, egy mázsa 34 kg rizsát, 24 Hier olajat is kapott a többi kö­tött De becsületes munkája után Kovák Károlynak is több jutott tolna, ha jobb a tsz-ben a mun­kafegyelem. Nagy Lajosné elv­Tizenegv és fólholdas »középpa- *B6zt«-nak ismerték Janurik Já­nost Kondoroson. A községi tanács talár jó ideje minden évben ennyi terület után állította ki neki a jobonulapot. Tizenegy ée fél hold után fizette az adót is, amikor fizette. 11a elmaradt, akkor se na­gyon szorgalmazták, hiszen »kö-< taépparaszt ée tudja a kötelességét« — mondották. Mostanában Janu­rik Jánost is felkeresték az ellen­őrök az adóhátralék miatt. Ő azonban sértőnek vette a jogos »zaklatást« ée morcosán igyekezett Igazolni »nagyfokú becsületeesé- gét«. Ideges buzgalommal bizonygatni akarta, hogy ő „semmivel“ sem szokott elmaradni, Így a beszolgáltatással aem 6 nagy hirtelen előhúzott egy gabona la- amit az 1951-ee évben ál- t ki a nagyszénás i községi ta­kács Janurik János hatholdas ikisparaezt« részére. — Nem jót adtam oda, — ka- fntt éezbe ée sebtében egy máeik I (abonalapot húzott elő. Ez is ez- Wl keltezésű. A szarvasi járási ta­kács állította ki Janurik JáncB hét és félholdas »dolgozó paraszt« | társnő a megyei pártértekezleten igen helyesen mondotta: »Jobbá tesszük pártszerveze­tünk munkáját és ez azt je­lenti, hogy megszűnnek a hi­bák, nagyobbak lesznek az eredmények.« Járási és városi pártbizottsága­inknak, községi pártveze tősége­inknek tehát az eddiginél tartal­masabb, konkrétebb segítséget kell nyújtani a tsz pártszerve­zeteknek, mell a tsz pártszervezetek Jobb munkája az egész termelő- szövetkezet jobb munkájával ■egyenlő. Fordítsunk nagy gondot a tsz- en belül folyó politikai munkára. A sarkadi »Lenin« tsz-ben igen gyengén halad az oktatási mun­ka s nem eléggé segített az ok­tatási munka megjavításában .sem a sarkadi községi pártvezetőrég, sem a sarkadi járási pártbizott­ság­Megyénk termelőcsoportjainak egy részénél nem volt pártszerve­zet s ez a körülmény kisebbí­tette az eredményeket. Az ecseg- falvi »Dózsa« termelőcsoportnak sem volt például pártszervezete, hiányzott a tszcs-ben a párt köz­vetlen Irányító, vezető; útmutató szerepe. Nem volt és nem is le­hetett — éppen a pártszervezet hiánya miatt — jó nevelőmül!ka s ennek a hiányossága a mun­kaszervezésnél és ebből kifolyóan a terméseredményekben is meg­mutatkozott. A dévavánvai Itt as típusú »Vörös Csillag« termelficso- portnak sem volt pártszerve­zete. Ha van pártszervezet, akkor még jobbak lesznek a Az eleki Húszadikán, csütörtök.») rendkívüli gyűlést tartottunk!. Jám­bor György elvtáre beszámolt az eddigi eredi nényekről meg a hiá­nyosságokról. A gyűlésen rósztvett több IIL típusú csoport küldötte is. Beszámoltak gazdag jövedelmük­ről 8 a IH-as típusú ezövetkezetek előnyeiről. Csoportunk tagjai ezen a gyűlésen hozzájárultak ahhoz, nevére. Végül előkerült a harmadik gabonalap, amit a kondoroei köz­ségi tanács állított ki ugyancsak Janurik Jánosnak, mint 11 éa fél­holdas »középparafiztnak«. Az el­lenőr számolni kezdett: — 11 ée fél meg hét és fél, az 19, meg 6, az 25. Tehát 25 hold földje vau a „három-éltű“ kóláknak Három gabemalap mögé bujtatta aljas mivoltát. — »No, ha ennyit találtam, — gondolta az ellenőr, — biztos kerül itt még egy ée más.« Került ie. Kiderült, hogy a kulák mind a három községi tanáo6tól szokott vágási engedélyt kérni. Kövid szemlélődés után ta­lált is egy nemrég levágott ser­tést s azon kivül nagymennyiségű textilanyagot, ami súlyra nem ke­vesebb, mint másfél mázsa. Volt ott néhány vég vászon, flanelt, karton, törülköző és még sok más olyan keresett árucikk, amit a ku­lák a dolgozók elől vásárolt fel. Annál inkább jutott a halmozás­ra, hiszen, mint »kis- ée középpa­raszt«, alig fizetett adót s nem volt sok a beszolgáltatása sem. Báadá-* sül C-utalvúnyt, prémiumot, sza­Iszcs eredményei. Ebben a tszcs-ben is megvolt a lehe­tősége a pártszervezet meg­alakításának, de hiba volt, hogy mégsem hozták létre A kétegyházi »Szikra« termelő­szövetkezetben — bár lett volna rá lehetőség —, szintén nem hoz­ták létre az üzemi pártszerveze­tet A pártszervezet hiánya meg­mutatkozott ’ a munkaszervezés­nél, de az ellenség is (a tszcs-be beférkőzölt volt csendőr is) jó ideig végezte romboló munkáját. Azoknál a termelőcsoportok­nál, ahol erre megvan a lehető­ség, hozzuk létre az üzemi párt- szervezetet, mert ez nyilvánva­lóan kihatással van a termelő­szövetkezet egész fejlődésére, eredményeire. Ä megyei pártértekezlet ha­tározata kimondja: »Igen fontos feladatunk, hogy ahol a lehetőség megvan rá, párt­szervezeteket alakítsunk; ahol erre kevés a párttag, ott DlSZ-szprvezetet létesít­sünk.« Járási, városi pártbizottságainfc- nak, községi pártvezetőségeink­nek minden módon elő kell segí­teni —, azokban a termelőcso- portokban, ahol még nincs párt-, szervezet s a lehetőség megvan a megalakítására —, a tszcs párt­szervezetek létrehozását és a DISZ-szervezetek megalakítását Ezen a téren például jó munkát végez a gyomai járási pártbi­zottság. Hajtsuk végre a megyei párt­értekezlet határozatát, javítsuk meg a tsz-en belül a politikai munkát, — a tezek új sikerei­ért (n*.) hogy nti is áttérjünk I-ee típusról Ill-as típusra. Nyoln olyan tagunk volt, aká gondolkozód időt kért, de reméljük, jó népnevelőink őket ás erre ae útra vezetik. így ünne­pelte meg csoportunk Sztálin elv- táre 72. ezíUetéenapját. badőrléet és egyéb kedvezményeket is kapott. 25 hold földje után csak ez évben 21 mázsa búzával, 4i mázsa kukoricával, 8 mázsa napraforgóval, 2 mázsa árpával és másfél mázsa burgonyával kellett volna többet beadnia Ennek a nagymennyiségű gaboná­nak az elszabotálásáért a községi tanács 23.850 forint kártérítést ve­tett ki rá. De aljasságaiért: a három gabonalap kiváltásáért, a nagymennyiségű textilanyag felvá­sárlásáért és azért, hogy már évek óta — az ezévihez hasonlóan — nagymennyiségű gabonával maradt hátralékban, megkapja a jól megér­demelt börtönbüntetést is, lelep­lezése után azonnal őrizetbe vet­ték. v * Helyi tanácsaink vonják le a ta­nulságot a fenti esetből. Még a jövő gazdasági óv kezdetén vizsgál­ják felül, ellenőrizzék, hogy azok,> akiknek szomszédos községekben isi van földterületük, hogyan teljesí­tették a beadási kötelezettségüket. A jó ellenőrzés nyomán bizonyára még több olyan kulákkal találkoz­nak, amilyen Janurik János kon- dorosi kulák. Nálunk, Sarkadon minden két hétben szerdán van, illetve kellene lennie a propagandista szemináriumnak. Az utóbbi időben azonban már két eset­ben előfordult, hogy nem tud­tuk megtartani a propagandista szemináriumot, mert a járási pártbizottság nem gondosko­dott előadóról. Nézetem sze-' rint e^t a helytelen dolgot mi­nél előbb fel kell számolni, mert mi, propagandisták csak akkor tudjuk munkánkat jól elvégezni, ha megfelelően ké­pezzük magunkat. Az eddiginél sokkal szigorúb­bon kell fognia járási pártbi­zottságunknak az oktatási fe­gyelem megszilárdítását. Arról beszélünk, hogy küzdenünk kell a lemorzsolódás ellen és közöl­tünk, a propagandisták között is találhatók olyan fegyelmezet­len elvtársak, mint például Ka­pitány és Szilágyi elv társak a gépállomásról, Hódisán és Sza­tekezletet hívtak össze csoportunk­ban. A napirendi pont a brigád- területek szétosztása volt. Örömért ezen az értekezleten. Az elnök elv­társ elfogadta a bírálatot, amit levélben gyakoroltam felé. Az el­nök elvtárs ismertette a miniszter­tanács határozatának azt a pontját, hogyan kell a brigádterületet szét­osztani a brigádon belül munka­csapatokra, ezen belül pedig egyé­nekre. A brigád területéért a brit gádvezető felelős. A brigádvezetők­től elvárja csoportunk, hogy a leg­messzebbmenőkig harcoljanak azért, hogy minél többet termeljenek a jövő gazdasági évben. Az elnök elv- társ javasolta, hogy a tagság vc­Sitz György elvtárs, a békéscsa­bai Magasépítési Vállalat sztahano­vistája, szép eredményeket ért el munkamódszerátadúsával. Munka- módsaerátadáaa nyomán a mezőtúri építkezésnél is kimagasló eredmé­nyeket értek el a dolgozók. Es ez nagyban hozzájárult az építkezési terv eredményeihez. Sitz György elvtársat a párt abban a jutalom­ban részesítette, hogy kéthetes ta­nulmányikra mehetett Lengyelor­tásnál. Ezrével vannak levermelve a csemeték s igy nem nőhetnek er­dők, .mert a fiacsemetékirek földben keltene már lenni. Igaz nem úgy, Népköztársaságunk Elnöki Ta­nácsa kitüntetésben részesítette a mezőgazdaság 119 kiváló dolgozó­ját A termelőszövetkezetek, gép­állomások, a mezőgazdasági ter­melő vállalatok élenjáró dolgozói és a termelésben kitűnt egyéni­leg gazdálkodó dolgozó parasztok kapták a kitüntetést, — jó mun­kájuk elismerése és megbecsülé­seként. A mezőgazdaság 119 ki tüntetett kiváló dolgozója közül 7 békésmegyei mezőgazdasági dol­gozó részesült kitüntetésben. A Munkaérdemrend aranyfoko­zatát és a vele járó ötezer fo­seágba. Innen a napokban érkézért vissza és nyilatkozata szerint gaz­dag tapasztalatokkal fejlesztette eddigi tudását. Többek között Kel ti - vicében mutatta be munkamódsat- reit, de nemcsak ő adta át mun­kamódszereit, hanem sok új mun­kamódszerrel tóit vissza, amelye­ket felhasznál majd munkájában. Balázs Lajos levelezi > Békéscsaba, Magsasépiitési Vállalat. mélységű gödröt kell ásni, ők pe­dig egy ásónyomra ültették el a kis csemetéket. így nem tudnak fejlődni. rintot kapta Laurencsik János, a bucsai »Petőfi« tszcs brigád- ,vezetője. A Munkaérdemrend bronzfokozatát és a vele járó 1500 forintot kapták: Fülöp Jó­zsef, a dombegyházi »Petőfi« tsz elnöke, Konecsnyi György, a kon- dorosi »Dolgozók« tsz elnöke. Munkaérdemrendet kaptak: Var­ga György, a csorvási »Vörös Ok­tóber« tsz elnöke, Boros Sándor, a sarkadi »Lenin« tsz elnöke, Szabó Imre, a sarkadi »Dózsa« tsz elnöke és Bozsó János, apa­állatgondozó, Nagykamarás. Szántó Istvámná levelező, Etek, »Vörös Cteilteg« tszcs. Janurik János, a leleplezett kondorosi kulák „Vörös Csillag* tszes IIL típusú lett este Mélyebbre kellett volna ültetni a facsemetéket Állami gazdaságainkban, tszcs- Ságban ültették ki őket, merte ere­inkben hiányosságok vannak a fásí- műtőnek 50 centitől 80 centimétere­mint ahogy a rózsád állami gazda- Kozma Mihály levelező, Szarvn­Kitiintetésben részesítették megyénk hét kiváló mezőgazdasági dolgozóját i

Next

/
Oldalképek
Tartalom