Viharsarok népe, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-04 / 258. szám

6 1931 november 4, vasa roup Hol tartanak ma vezetöségfálasztó párttaggyilléseket ? Békéscsaba: Kötöttárugyár. Békéscsaba: Ruhagyár. Gyula: V;rostanya. Gyula: »Szabad Nép« tszcs. Pu'z'aet laka: El k-cp rj.s. Gáb: rt lep: »Petőfi« tszcs. Bánkút: Rúzsa-major. Pusztaföldvár: »Dézsa« tsz. Mezőhegyes« állami gazd.: Óm«- zőbegyes. Mezőhegyes« állami gazd.: Kam­ráspuszta. Mezőhegyes« állami gazd-: Uj- mezőhegyes. KÖNYVESPOLC Nagy István: „Egy Regény — vagy inkább regényes hely térkép az 1924-es évből a fél, majd tel jes illegalitásba szorult erdélyi munkás- mozgalom múltjából. Fő mondani va­lója, hogy a Kommunista. Párt hogyan harcol tovább, hogyan jut újabb és újabb tömegekhez és forrasztja testvén közösség1!}1© a Komán—magyar dol­gozókat a kizsákmányolókkal szem­ben A Pártot a reakció betiltotta és látszólag megsemmisítette. De csak lát szólag, mert a Párt élt és harcolt a do gozók érdekében. A regény központi alakja egy fiatal famunkás. Szász Jani. Az <5 fejlődése, szimpatizánsból öntudatos illegális párt munkássá válása az a keret, melybe az író az akkori társadalmi viszonyok ké év a harmincból“ pét is belefoglalja. Jani összeverekedik a kommunista vezetők pere idején a tör vényellenesen lezárt munkásotthon be járatát elálló rendőrrel. S ezzel — ön tudatlanul — kirobbantja a perbefogott kommunisták érdekében szükséges és tervezett sztrájkot. Janinak menekülnie kell Régi barátja, Grejdean Gyuri (aki titokban kommunista), rejtegeti egy kis ideig saját házuknál, majd összehozza a föld alá kényszerűéit Párt egyik har­cos csoportjával, Ács Samuikkal. Ez a könyv igen hűen és igen sok­rétűen értékelte ki az 1924-es romániai állapotokat. S megmutatja, hogyan kell munkásmiliőt, mozgalmi anyagot egy­szerre pártosan és emberien, a primi­tiv sablon mellőzésével ábrázolni. RÁDIÓ Kedd, november 6 Kossuth Rádió 5.00 Dalok a munkaversenyről. 5.30 Hírek, lapszemle. 5.40 Női szemmel,.. ».00' Falurádió. 6.20 Népdalok. 6.45 Hí­rek. 7.00 Operarészletek. 7.20 Vidám eene. Utána: Naptár. 7.45 Lapszemle. 7.55 Műsorismertetés.- 805 F.uvószone. 11.30 A lincselők nem születnek. 12.00 Hírek, hangos újság. 12.30 A Vasas Köz­ponti Kulturegyüttes Mozgalmi Énekkara énekel és szimfonikus zenekara játszik, 13.15 A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.03 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.10 A szovjet zene ünnepi tiz napja. 14 50 Romantikus német operákból. 15.30 Ifjúsági dalok. 15.50 Könnyű dallamok. 16.20 A kertek varázslója, 17.00 Hírek. 17.10 Vasutasok műsora. 17.25 A szovjet zene ünnepi tiz napja, 17.45 Termelési híradó. 19.00 Egy falu — egy nóta. 20.00 Hangos újság. 20.40 A begyűjtési ver­seny hírei. 20.45 A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 34. évfordulója tisz­teletére rendezett díszelőadás közvetítése • Magyar Állami Operaházból. Közben: 22.00 Hírek. 23 00 A Rádió tánc zenekara játszik. 24.00 Hírek. Petőfi Rádió 6.00 Csajkovszkij táncaiból. Hangi. D.3Ö Színházak és mozik műsora. 6.35 Verdi: Nabukodonozor — nyitány. 6.45 ló reggelt, gyerekek! 7.00 Dalok a bé­kéről és szabadságról! 7.35 Népi hang­szerek szólnak. 8.00 Magyar dalok. 8.30 Hanglemezek. 9.20 Lócse, a hős. 9.40 A szovjet zene ünnepi tiz napja. 10.00 Hírek. 10.10 A munkaverseny bürokra­tikus szervezése. 10.25 Récsey Elza és Acél Erzsébet kétzongorán játszik. 10.40 »Katona vagyok én, ország őrizője.« Az Állami Kordélyos Vállalat budapesti 'telepére (Jász-u. 75, XIII.) hajtókái (kocsisokat) keres felvételre Jelentkezni lehet: Budapest, XIII., Jászai Mari-tér 5. II. 6. Személyzeti osztály ARANY, EZÜST, ŐRÁ vétel budapesti és vidéki boltjainkban BRILLIÁNS, GYlNÁNT, FÉLDRÁGAKŐ vétel kizárólag Budapest, V., Váci-.tea 2 sz- boltban Óra-és tkszerliereskeifelnu Vállalat 10.10 Glazunov: Sztyenka Rázin — szim- fónikus költemény. 15.00 Színes muzsika-. 15.45 Félzsák cement. 16.00 A szovjet zene ünnepi tiz napja. 17.40 Tánczene. 17.55 Muzsikáról — mindenkinek. 18.40 A szovjet zene ünnepi tiz napja. 19.00 ...és megdördülnek az Auróra ágyúi. 19.15 Sportnegyedóra. 19.30 A szovjet zene ünnepi tiz napja. 19.55 Beethoven: Kreutzer-szonáta. 21.30 Mi történik a vi­lággazdaságban. 22.35 A szovjet zene ünnepi tiz napja. Szerda, november 7 Kossuth Rádió 7.09 Harcban az ötéves terv tuttei- jesitéséért. Utána: Naptár. 7.55 Színhá­zak és mozik műsora. 8.00 Hírek, lap­szemle, műsorismertetés. 8.30 Egy falu — egy nóta. 9.30 Jó munkáért szép mu­zsikát. 10.30 A szovjet - zene ünnepi tiz napja. 11.00 »Hova öt tenger vize öm­lik...« 11.25 Ünnepi hangverseny a Nagy Októberi Forradalom tiszteletére. Köz­ben: 12.00 Hirek. 13.00 Lenin és a zene. 13.30 Hangos újság. 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.10 A szovjet zene fin. népi tiz napja. 15.30 Repülj, madár! 16.10 Szovjet népek dalai Leninről és Sztálinról. 16.30 »Hejz lenn az utón.« Da­lok. 17.00 Az Októberi Forradalom tor dulat az emberiség történetében. 1715 Tánczene. 17.40 Az Októberi Forradalom dalaiból, 19.00 A szovjet zene ünnepi tiz napja. 20.00 Hirek. 20.20 Felejthetet­len 1919. 21.35 Hangképek. 22.00 Hirek. 22.10 Máthé Jolán és Feleki Rezső éne­kel. 23.00 Szovjet hangverseny 24.00 Hirek. Petőfi Rádió 8.00 Magyar népdalok. 9 00 Részle­tek Erkel Ferenc operáiból. 9.50 Szovjet ifjúsági dalok. 10.25 A Fővárosi Népi Együttes játszik. 11.00 »A bátrak dalsH« 11.35 A történelem árnyékában. 12.05 A világifjuság a békéért. 13.00 A szabad­ság gondolata az operaszinpadon. 14.00 A szovjet zene ünnepi tiz napja. 15.00 Beethoven: IV. szimfónia. 15.30 A szov­jet zene ünnepi tiz napja. 16.00 A forra­dalom katonája. 16.35 Szív küldi szív­nek szívesen, 17.00 Szeretjük az életet... Elb. 17.40 A Rádió szórakoztató zene­kara játszik. 18.40 Sztálinnal az élen. 19.45 Népdalok — népi kórusok. 21.30 A Rádió tánczenekara játszik. 22.00 Ungár Imre zongorázik, Báthy Anna és Palló Imre énekel, zongorán kiséri Hajdú István. MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Bé­késcsaba. Október 27—november 5-ig: »Déryné.. — BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békés­csaba. Október 3—6-ig: »Megacélozot- tak.« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Oroshá­za. November 3—8-ig: »Déryné.« BÉKE FILMSZÍNHÁZ, ' Orosháza. November 3--8-ig: »Déryné.« VIHARSAROK NfiPIS az MDP Bíkésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál t/iUauawU képe SPORT Néhány sxó a Békéscsabai Építők I\Ii II, csapatáról A Békéscsabai Építők Sportkörén be­lül működő 10 szakosztály sportolói az eddigiek során már nem egyszer bizo­ny! ©.iák be fejlődőképességüket, harcos­ságukat. A kézilabdázók a három megye között folyó versenyben kivívták az első helyet. A rüplahdacsapat az országos döntőben második helyezett lett. Jól sze­repel az ökövivó gárda is. Az asztali- teniszezők ped.\g megnyerték a megyei bajnokságot. A labdarugó szakosztály is ért már el komoly eredményeket, azon­ban a játéknivö és a c&apalok szelleme komoly javításra szorul. Az első csapat­nál (az NB II-es) az utóbbi időben mu­tatkozik javulás, amit bizonyít az, hogy a hetedik helyen vannak a bajnokság­ban. De ez a javulás nem olyan kielé­gítő, mint amilyet joggal elvár Békés­csaba és a megye sportkedvelő közönsége A csapat hétről-hétre »szerencsére« «zámilva és a »lesz, ahogy' !esz«-re gon­dolva, fut ki a pályára. A budapesti E'őre ellen is úgy áll'ak ki, hogy »tönk­revernek bennünket«. Nincä a csapat­ban lelkesedés, győznrakairás. Különö­sen teheteíl2U a csatársor. Pedig kétség­telen, hogy a csapatnak vannak olyan játékosai, akikre biztosan lehet számí­tani, akikkel ha az Építők nem is nyer baj o'í?ágot, de a mérkőzéseket közmeg­elégedésre teli ambícióval küzdi végig Ilyen játékos Cikkely, FüSöp, Adámi, Weiner, Kokavecz, Griecs. Hol hát a hiba? Mi kényszeríti egyhelybe topogás ra a harcos épitőmunkások színeiben iátszó csapatot? Első és legnagyobb hiba az, hogy kevés gond volt fordítva fc'ddig a csapat tagjainak politikai okta­tására. Egyesek ezért csupán szó akt>- zásnak, néhány forint prémium & egyéb előnyök megszerzésének tekintik az NB II-es csapatban való játszást* Ez elsősorban Feitnek a pályán való bohóc­kodásában mutatkozik meg. A pályán ke- resztül-kasul való futkosásában sikerül néhány esetben egy-egy gólt berúgnia Ez azonban nem »ok« a szerepelteté­sére. A vezetőség azzal magyarázza ezt, hogy nincs más csatárjátékos. Ennek alapján aztán hétről-hétre megállapítják, hogy gyenge sx csatársor ossz játéka és hogy lélektelenül játszik, de a megálla­pításánál nem tesznek egyebet a csapat játéka és szelleme megjavítása érdeké­ben. Pedig van tenniva’ó elég és lehet is tenni. Efeő.orban • biztosítani kell a po~ SPORTHÍREK A Szegedi Petőfi NB I-es labdarugó csapata, komplett összeállításban november Lén, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom ünnepén barátságos mérkőzést játszik a Békéscsabai Építők labdarugó csapatával. A mérkőzés szerdán délután fél 3 órakor kezdődik a stadionban Előtte fél egy órakor előmérkőzés. November 4-én, vasárnap a békés­csabai stadionban a Jászberényi Épí­tők.—Bajai Honvéd osztályó mérkőzés lesz. A küzdelem az NB II-be való ju­tásért folyik. Az érdekesnek ígérkező mérkőzés 2 órakor kezdődik. A Békéscsabai Építők vasárnap, no­vember 4-én a Szolnoki Szikrával játszik Szolnokon. Az Építők csapatában né­hány helyen változás várható. Ha győzni akárnak, azonban sokkal nagyobb lel­kesedéssel kell játszaniok, mint az el­múlt mérkőzéseken. 15Q0 látogató a csabai béijfegkiáüíióson Október 28-án zajlott le a »Nyolcvan év»i a magyar bélyeg« cimü kiállítás a békéscsabai Múzeumban. A helyi gyűj­tők nevében Vas Tibor üdvözölte a megjelent gyűjtőket és vendégeket. A kiállitásra megjelent a Bélyeggyűjtő Szö­vetség képviseletében Schrenk Lajos, főtitkár, a Munkás Bélyeggyűjtő Köz­pont képviseletében Frank József alel- fcök és a Magyar Bélyeggyűjtők Orszá­gos Egyesülete háznagya, Blédv Hen­rik. Schrenk Laios főtitkár megnyitó be­szédében ismertette a magyar bélyeg és a Magyar Filatélia rövid történetét és a kiállítás jelentőségét. Felhívta a figyelmet a gyűjtés nevelő hatására, melyre az illetékes körök igen ruigy gondot fordítanak. Ezt bizonyltja az is, hogy Békéscsabán bétyeggyüjtőkörök alakulnak az iskolákban, tanárok veze­tése mellett A kiállításnak igen nagy sikere volt A megye minden területéről több. mint 1500 látogató tekintette meg a kiállí­tott bélyegeket ~ GYÓGYSZERT ARSZOLGALAT Békéscsabán: november 3—10-ig az ügye­letes szolgálatot a 14/7 gyógyszertár, II., Sztáün-u. 19, telefon: 24—22 és az les gyógyszertár, II., Szent István- tér 6, telefon: 22—28, látja el. li.ikai önképzést, továbbá jobbá kell ten­ni az edzést és a sport elméleti képzé­sét. Mégpedig úgy, hogy az edző nem­csak felolvassa, hanem magyarázza is meg a technikai kérdéseket. Az okta­tást az egész szakosztályon belül olyan­ná kell tenni, hogy Csepregi megértse: a jampeckodás nem illik egy munkás­csapat tagjához, öltözködésével népsze­rűség helyett, épp ellenkező hatást ér cl a közönség körében. Ha megjavul a politikai oktatás, akkor a sportolók yágynak az edzésre, a játékosértekez- fietre és nem komolytalankodják végig azokat, mint az eddigiek során szám­talan esetben. Egységesebbé vá‘ik a csapat, megsokszorozódik a küzdőképes­sége és uj szocialista módon terjesztheti, fejlesztheti a sportot. így tudják meg­kedvelteim a fiatalokkal is a labdarú­gást. Ehhez persze az is szükséges, hogy az egyesület vezetősége felismerje azt, amit Kincses és Andó hangoztat, hogy a második csapattal keveset tö­rődnek, mintha az nem is hozzájuk tar­tozna, Törődni és foglalkozni kell ve­lük. Meg kell követelni tőlük, hogy résztvegyenek a jáíér oséríekezleíeken, az edzésen és az elméleti foglalkozáson. Az arra érdemeseknek pedig helyt kell adni az első csapatban, hogy felfrissüljön és uj erőre kapjon. Ugyanakkor fel kell számolni az olyan nézetet, hogy »úgy is kikapunk«. Káros az ilyesmi. Kapko- dóvá teszi a jáítéffrfot s így a közönség­től sem kapnak biztatást. A csapat já­tékának megjavításához szükség van az önbirálat és a bírálat kifejlesztésére. A játékosok ne féljenek egymást megbí­rálni és ne úgy birálják egymást, mint eddig, hogy »hát ne haragudj, hogy szó ok«. Minden lehetőség megvan arra, hogy az Építők NB II-es csapata jobb helyet foglaljon el ® bajnokságban, csak küzdeni kell érte szívvel és aka­rattal Árpaszalma és törek eladó, Békéscsaba, IIL, Lachner-u. 8. Eladó egy üzletberendezés, Békéscsa­ba, Sztraka-u. 37. Használt hálószoba- és konyhabútor el­adó, Orosháza, Bercsényi-utca 22 sz Eladó férfi bunda, Békéscsaba, Mi- csuriri-u. 7/i, Kásmegyeten szalma eladó, érdeklődni Békéscsaba, V., Lugosi-u. 7. Fehér mély gyermekkocsi eladó, Békés­csaba, Áchim-u, 19. Körgát-sor 7. számú ház eladó Béké-5>- csaban, érdeklődni ugyanott. Eladó teljesen uj sezlon, 6 személyes ehédlőkészlet, Békéscsaba, Damjanics- utca 3. Eladó Singer süllyesztés varrógép, Doxa zsebóra, nagy tükörkeret, Békéscsaba, Ságvári-u. 29. Egy fehér 160 cm. hosszú gyermekágy eladó, Békéscsaba, V., Temesvári-u. 22. Eladó ebédlőbutor, magasabb termetre feketeöltöny, fekete télikabát, női téli­kabát, Békéscsaba, Szőlő-utca 36. Napraforgószár, kóró, törek, árpaszalma, buzaszalma, gyepszéna, vaseke eladó, Békéscsaba, Földvári-u. 12„ Használt ajtók, asztal és mély gyermek- kocsi eladó, Békéscsaba, Kazinczi-u. 29. Egy angol mechanikás, körpáncélos, ke- reszthuros »Hofmann« fekete zongora- pianinó eladó, Gyoma, Mátyás-u. 30, Csonka Béla. Nylon, plasztikkabát, abrosz, kötő, ri- dikülök, strandtáskák javítása, tisztítása, Békéscsaba, Ságvári-u. 5. Elvesztettem csütörtökön pasztelkék, an- góra-pettyes sálkeíidőmet. Kérem, ad­ják le Békéscsaba, Bajza-utca 2l/a alá. Eladó Gyula, Szöllős-u. 28 sz. ház be­költözéssel. Keményfa hálószobabutor eladó, Gyula, Eminescu-u. 30. Megtekinthető hétköz­nap este, vasárnap délelőtt. IDOJARÁSJELENTÉlS Várható időjárás vasárnap e^tig: Ma kevés felhő, valószínűleg eső nélkül. Holnap nyugat felől felhősödés, délután főként a Dunántúlon újból esővel. Mér­sékelt délkeleti, déli, majd nyugaton kissé élénkebb délnyugati, nyugati szél Több helyen hajnali fagy, reggeli köd. A nappali hőmérséklet keleten még kis­sé emelkedik, nyugaton azonban má* csökken. Válható hőmérsékleti értékek az or­szág területére, reggel nyugaton 0 —• plusz. 2, keleten plusz 1—mínusz %, délben nyugaton 8—11, keleten 12— IS fok között. A Meteorológiai Intézet jelentése a fűtés alapjául szolgáló napi középhőmér­sékletről. November 4-én a várható napi kö­zéphőmérséklet Budapesten 9, a Duna vonalától nyugatra és a Börzsöny-hegy­ség vidékén 8, az ország többi részén 9 celsius fok. Tehát a központi fiitéses lakóházak fűtéséről szóló belügyminiszteri rende­let értelmében a lakóházakban a köz­ponti fűtőberendezést az egész ország területén fűteni lehet a rendelet ne­gyedik paragrafusában megállapított I. fokozat szerint. HÍREK- ORVOSI ÜGYELETES SZOL. GALAT Békéscsabán, november 4-én.t Az I., II., III., IV. és VI. kerületbe« dr. Vásárhelyi István, Ságvári-u. 1, az V. kerületben dr. Győrffi György, Orosházi-ut 11 szám.- URSZINYl DEZSöNÉ-UTCA És BAJZA-UTCA SARKÁN november 8-án délután fél 2 órakor használt ajtók és használt kisablakok eladásra kerül­nek, Beruházási Vállalat.- FÉRFI- ÉS Női munkaerőket felveszünk kompasztföld kitermeléséhez Köztisztasági Vállalat, Békéscsaba, Juszt- utca 2. Használt, jóállapotban lévő, üzemképe« 3 tonnás teherautót azonnali megvételre keres az Orosházi F öldmü vessző vetke­ző Hálószobabutor, nem modern és gyer­mek sportkocsi eladó, Békéscsaba, Mi- csurin-u. 4. "• ' Elcserélném békéscsabai, Szemere-u. 2t sz. alatti lakásomat hasonló gyulai la­kással. Ingatlanközvetítőnél, Gyula. 3-f-2-es rádió sürgősen eladó, Békés­csaba. Garai-utca 5. Eladó egy jókarban lévő Ardie 125-ös motorkerékpár, érdeklődni Kétegyháza, Széchenvi-u. 15. Kukoricaszárat a gyártelepen átvéve, vá­sárolunk, Békéscsabai Téglagyár. 3 hold föld 35 százalékos buzavetéssel haszonbérbe kiadó, Békéscsaba, Tanyai 97». Egy sezton eladó, Békéscsaba, Sztáhn-uC 4, az udvarban, kárpitos. Fürjesen 5 kishold föld felesbe vagy bérbe kiadó, Békéscsaba, Gyóni. G.-u. 16. 125-ös Csepel eladó, Békéscsaba,* Szarvasi-u. 3. Eladó uj bőrkabát és 3 l/2—2 l/2dublé- szőnyeg, Békéscsaba, Jósika-u. 9. Dauergép, szárítók, fejmosótál, stb, konyhabútor eladó, Békéscsaba, Zsiros- utca 3. Eladó kombinált szoba, előszoba, csil­lárok, Henefeld jégszekrény, perzsa sző­nyegek és különböző házicikkek, Békés­csaba, Sallai-u. 1/a. Egy Csepel fémtankos 100-as, egy da­rab 100-as Csepel-váz, komplett kere­kekkel eladó, Újkígyós, Jókai-utca 12. Egy kert és 2 és félhold legelő eladói Okátiyban, érdeklődni: Békéscsaba, V., Bacsányi-u. 11. Biztos jövedelmet nyújtó, látogatásszeril munkára férfiakat és nőket keresünk Jelentkezés szerdán 12-től 15 óráig Szt. István-tér 10. I. emeleten, Keleteurópai Biztosítónál. A Szölőoltványtermelö és Faiskola Egyesülés (Budapest, V, Királyi Pál-n. 9.1 vállalatai gyümölcsfák, dísz­fák, díszcserjék, szőlőoltványok, fenyők, rózsák szállításait megkezdték. Rendeléseket felvesznek és szállításokat eszkü zülnek az alábbi vállalatok: Villányi Szőlöollványtcritü-iő Gazdaság, Villány, Dunántúli Állami faiskolák, Alsótekpres- pnszta, u. p. Balatonvilágos; Ceglédi Állami Faiskola. Cegléd; Mezőhegyes! Állami Faiskola. Mezőhegyes; Tárcáit S/őlőoR- ványlerinelő Gazdaság, Tareal és a Tiszántúli Állami fa­iskolák Király telrkpusz.ta. 4PRÜH1R DETÉ SE IC

Next

/
Oldalképek
Tartalom