Viharsarok népe, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-22 / 272. szám
1951 november 22, csütörtök tyLUaisaiok VU\vt Mélyszántást vállalásunk teljesítéséhez további erőfeszítésekre van szükség írta: Debreczeni Mihály, a sarkadi járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője 4 z őszi mélyszántás hántással együtt a tarló- helyes talajművelés alapja. Ezért rendelte el m iniezterbanáttf unk határozata: a tavaszi vetésekre kerülő területeken legkésőbb november 30- % el kell végezni az őszi mélyszántást. A mélyszántás oélja a talaj megforgatása, meglazitása. hogy az őszi «6 téli csapadékot' maradéktalanul • befogadja, megőrizze s emellett gyomtalanitea ie a földeket. Az őszi mélyszántás fontosságát a gyakorlat tapasztalatai igazolják. Például az ősszel megszűnteti talajban a kukorica az aszályos nyári hónapokban is rendesen fejlődik, míg a tavasad szántásé földeken csak sínylődik, visszamarad a fejlődésben. Tehát növeljük igy a talaj víztároló képességét s elpusztítjuk a gyomokat w e mindezt az időben végzett' kellő mélységű szántással érjük el. Tl/f úiisztertanácsunk határozata J’TA legalább 25 centis mélységet ir elő ,azonban ezt, ahol az altalaj lehetővé teszi, fokozatosan mélyíteni kell évenként 2—3 centiméterrel. Különösen fontos ez ott, ahol több éven keresztül egyforma mélyen szántottak, mert ezeken a helyeken felléphet az eketalp betegség, vagyis a barázdái fenekén betömődnek a hajszálcsövecskék, nem engedik át kellő mértékben a vizet. Az őszi mélyszántást időben kell elvégezni azért is, mert az esős idő beálltával a lágy talaj szántásával a talaj szerkezetét tesszük tönkre. 4 z őszi mélyszántás fontos munka, ezért mi már előre elkészítettük az ütemtervet, hogy egyetlen hold föld se maradjon szántatlanul. Az ütemterv végrehajtását a párt segítségével, jó felvilágosító munkával, az egyre jobban kibontakozó versennyel biztosítjuk. Járásunk versenyben áll a gyulai járással a vállaltuk, hogy november 28-ra befejezzük a mélyszántást. Hogy ezt elérjük, községeink is versenyeznek egymással s a legjobb eredményt eddig Méhkerék érte el, ez a község kapta meg a tíznapos értékelésnél a járási tanács vándorzászlóját. Egyénileg dolgozó parasztjainknak a mélyszántás időben való elvégzésére az állami gazdaságok és termelő- oeoportjaink mutatnak példát. A sarkadi »Alkotmány« és »Petőfi« tszc&-k például már be is fejez-i tók a mélyszántást. A többi III-as típusú csoportjaink 65 százalékban, I-es, Il-es típusú csoportjaink 60 százalékban s példájukat követve az egyénileg dolgozó parasztok 45 százalékban végezték el a mélyszántást november 16-ig. TTVolgozó parasztjaink verse^ nyeznek egymással s ezt a verseny lendületet fokozza a járási és a községi versenybizottságok munkája, melyek rendszeresen értékelik a Versenyt. A mélyezántási munkáknak lendületet adott még a vezetősegújjá- választásokra való készülődés is, községi pártszervezeteink népnevelőinek szívós felvilágosító munkája, melynek nyomán egyre több dolgozó paraszt fogott össze, hogy minél hamarabb elvégezze ezt a munkát. 17' rtiink el eredményeket, azonVj ben ahhoz, hogy vállalásunkat teljesíteni tudjuk, további erőfeszítésekre van szükség, még jobb felvilágosító munkára. Járásunkban- az ellenség sem alszik s eredményeink láttán igyekszik gátolni a munkát. Mint minden munka, a mélyszántás időtlen való elvégzése is harc kérdése. Es ebből a harcból csak akkor kerülünk ki győztesen, ha nem pihenünk meg a babérokon, hanem teljes erővel harcolunk az őszi mélyszántás maradéktalan végrehajtásáért. A kulákok rejtegették az elszámoltató bizottságok megtalálták Százféle furfanggal, aljasabb- nál-aljasabb módon igyekeznek a kulákok megkárosítani dolgozó népünk államát Nincs olyan mezőgazdasági munka, a begyűjtésnek olyJkf}, ^akasza, hogy szabo- tálások sorozatát meg ne kísérelnék. Ráadásul hazugságok és rémhírek tömegével igyekeznek félrevezni a kötelezettségüket be- csületesen teljesítő dolgozó parasztokat Knylhár Pál 25 holdas békéscsabai kutak is elszabotálta a beadás teljesítését Azt mondta, hogy semmije sincs, a dolgozó népei azonban nem lehet félrevezetni. Elszámoltató bizottság ment ki a kulák sopronytanyai lakására és 25 mázsa kukoricát talált elrejtve, vejéiiél, Ancsin Istvánnál. Veje ezenkívül a sajátjából is elrejtett öt mázsa kukoricát. 7 mázsa búzát, egy mázsa árpát, 50 kiló napraforgómagot es 120 darab tojást, beadási kötelezel lségét ő sem teljesítene. Juhász Pál 43 holdas békéscsabai kliláknál 6 mázsa kukoricát talállak az elszámoltató bizottság tagjai. Hrabovszki Mihály, 25 holdas békéscsabai kulák éjszakákat töltött el azzal, hogy 25 mázsa kukoricát elrejtsen a tanyájában lévő kukorica- szárkúpok alá. Csávds Gergely 32 holdas kamut! kulák cselekedete vial.r mennyiük aljasságát felülmúlja. Elrejteft négy zsák morzsolt kukoricát, négy zsák árpát és négy zsák napraforgót. Másfél mázsa burgonyát a szántóföldben ásott árokban dugott el. A nyomokat úgy igyekezett eltakarni, hogy sekélyen felszántotta a területet Az elszámoltató bizottság tagjai azonban megtalálták. De nemcsak ezt, hanem azt is megtudták, hogy Csávás Gergely kulák egy sertést is levágott feketén. Aljas tetteikért valamennyien megkapják a jól megérdemelt büntetést. Nagyobb éberséget a gépállomásokon Az őszi szántás-vetési terv teljesítésében nagy feladat vár a gépállomásokra is s megállapíthatjuk, hogy egyik-másik gépállomásvezető nem tekintetbe szívügyének a -terv teljesítését, nem gondoskodott a két műszják megszervezéséről. A gyulavári gépállomásvezető sem szervezte meg al két műszakot, pedig a gépállomás létszáma ehhez biztosítva volt. A gépek nyújtott műszakban dolgoztak s az ezzel járó bércsalással hatalmas összegekkel károsították meg népgazdaságunkat.. A gyulavári gépállomás vezetője a megyeközpont felé nem küldte be rendszeresen a jelentéseket e ha küldött is jelentéseket, azok mind hamis, valótlan adatokat tartalmaztak. Az iskolára küldött, vagy a néphadseregbe bevonult dolgozók helyett nem igyekezett új munkaerőket szervezni s a gépállomás dolgozóival szemben durván viselkedett. Ugyanígy a gépállomáshoz tanácsért forduló dolgozó parasztokat is durván elutasította és ezzel a dolgozó parasztokat elidegenítette a gépállomástól. Nem biztosította a női munkaerőknek sem a megfelelő pihenőszobát, a tíaktoristalányok szobájában például nem volt sem szék, sem as/ztal s a gépállomás hét női dolgozója otthagyta a gépállomást a vezető erkölcstelen magatartása miatt. Hasonlóan viselkedett az orosházi gépállomás vezetője is, áld jelentős összegeket vett fel jogtalanul! 1950 őszén pékiául a dolgozó parasztoktól csöves tengerit kért a fuvarokért, ezt megtartotta saját magáinak, a gépállomás pénztárába meg a maximális árat fizette be. Nem ellenőrizte a bérszámfejtést sem s két műszak helyett nyújtott műszak bau dolgoztatta a traktoris- tákafc. Hamis adatok közlésével nemcsalt a megyeközpontot, hanem az országos központot is félrevezette. Emellett erkölcstelen, magaviseleté miatt a gépállomásról 12 női dolgozó ment el. A gépállomást károsította meg a Bókés-tarhosi főgépész is, aki a gépállomás vagyontárgyait képező felszereléseket, alkatrészeket eladogatta a békési kulákoknak. A gépállomáshoz tartozó erő- és munkagépeket gazdátlanul hagyta a gépállomás körzetének különböző részein, például az aratógépeket majdnem használhatatlanul hozták nem légen vissza. De ugyanez a helyzet a vetőgépekkel és az egyéb munkagépekkel is. Ezenkívül a műszaki hibák miatt kieső erőgépeket nem igyekezett sürgősen megjavítani s igy veszélyeztette a gépállo- má; tervének teljesítését. A gépállomás megyeközpontja minitéáimukat azonnali hatállyal felfüggesztette állásától. Bója József, Gépállomások Megyeközpontjának vezetője. . * Mindezek ans figyelmeztetik a Gépállomások Megyeközpontját, hogy az eddiginél sokkal éberebben vizsgálja felül gépállomásaink munkáját. A fokozottabb ellenőrzés például már jóval hamarább, fényt derített volna többek közöli a Békés-tarhosi fősépész lopásaira is s számos jel már a nyáron is ári t kellett volna, hogy figyelmeztesse a gépállomások központját, hogy a gyulavári gépállomásán sem megy minden rendjén. Hasonlóan jóval hamarabb kellett volna felfigyelniük arra is, hogy a tavasz- sza. beszervezett 300 női munkaerőből már csupán 127 dolgozik a gépállomásokon. A Gépállomások Megyeközpontjának mindezekből le kell vonnia a tanulságiot s amelyik gépállomáson hiányosságok merülnek fal, nem teljesítik a tervet, késedelem nélkül ki kell viasgál- niok a hibák okait. November 25-ig fejezzük be a gyapotszedést Fásítjuk a dűlöutakat Községünkben Eleken is napi-, rendre tűztük a fásítást. Az ezév tavaszán végzett fásítást tovább folytatjuk. Az eddig nádat és gazokat termő területeket rövidesen befá- sitjuk, az utcákon ée gyümölcsösökben a hiányzó fákat pótoljuk. Kinn a határ lián is rendbehozzuk, beültetjük fával a dülőutakat. Erre a tanácsülés is határozatot hozott A fásításból az úttörők is kiveszik a részüket, vállalták, hogy a községben a középületeket és környékét ők fogják beültetni. Mátyási Lajos levelező, Elek. Néhány perc egy Szovjetunióban járt parasztküldöttel... Az egyik nap piaci ellenőrző utam alkalmával megismerkedtem Szilágyi Jánosné elvtársnővel, szentetem vai paras ztkuldöttel, akit az idén az a megtiszteltetés ért, hogy a Szovjetunióba mehetett tanulmányútra. Órákig elhallgattam volna, amikor arról beszólt, hogy mit látott a Szovjetunióban és miA békési járás s%övetkesetei eddig több mint ÍOO mássa vasat gyűjtöttek Megyénk valamennyi járásában megkezdték a hulladékgyűjtést, ahol a szövetkezetek one is kellő gondot fordítottak, ott máris van eredmény. A békési járásban pl. már több mint 100 mázsa várnát, 500 kg papirt, közel 300 kiló tollat és 1Ó0 kg színesfémet gyűjtöttek össze. A legjobb eredményt a járáson belül a békési szövetkezet érte el, amely egymagában »0 mázsa vasat gyűjtött be. A hulladékgyűjtés fontosságát felismerték a bucsai földmüveeszö- vetkezet dolgozói is, akik versenyre hívták a megye valamennyi földművesszövetkezetét. Vállalták, hogy hulladékbegyüjtési tervüket december 10 helyett december 1-re 110 százalékra teljesítik. Ebbe a munkába a szövetkezetek mellett bekapcsolódtak a közép- ée általános iskolák tanulói is. Az orosházi UI. sz. általános iskola tanulói »mindenki egy kiló rongyot« mozgalmat indítottak s felhívták a megye általános iskoláinak valamennyi tanulóját, hogy mindenki legalább egy kiló rongy be- ■ meggyőzött adásával járuljon hozzá a hulladék-1VBÍO beszélgetés, gyűjtési terv teljesítéséhez. | Vetrő József levelező, Orosháza. lyen kedvesen fogadták őket mindenütt. Elmondta, hogy több kolhozt látogattak meg ée szinte ámultak azon, amit láttak. Minden kolhoznak van orvosi rendelője, orvosa, röntgenintózete, napköziotthona és minden tagnak szép lakása. Villany világítással, gyönyörű bútorral, drága szőnyeggel, villanyfő- zővel ellátva, még rádió is van minden lakásban, könyvtár, vendégfogadó szoba. Persze ezeket nem adták ingyen, ez<-rt dolgozni kellett, áldozatot hoztak a szovjet kol- hozparasztok. Szilágyi elvtársnő mondta el azt is, hogy a szovjet emberek nem irigyek, megelégedettség, szeretet, műveltség, öntudat jellemzi őket. Látta, hogy bárhol várnak vonatra, vagy villamosra, mindjárt újságot, vagy könyvet olvasnak, művelődnek. Nekünk, magyar dolgozóiknak is azon kell lennünk, hogy ilyenekké váljunk, hogy áldozatot hozzunk saját boldogabb életünk megteremtene érdekében. Engem erről mégiukább Szilágyi elMÄaftüvel Állami gazdaságainkban, tíze 6- inklen meg kell gyorsítani, illetve egy-két napon belül be kell fejezni a g-yapotszedést. Hogy ezt meg tudjuk oldani, tszcs-inkben mozgósítani kell a családtagokat is a munka mielőbbi elvégzésére. Tszcs- ink segítik is egymást ebben a munkában, a békési, »Uj Élet« tszcs 28 tagja például már harmadik nap óta segít a mezőbeiényi »Előre« tezcs-nek a gyapot-szedésben. MNDSZ-asszonyaink is jelentős segítséget adnak a tszcs-knek és állami gazdaságoknak. A békési, szarvasi, kóte.gyháai ée eleki MNDSZ-csoportok naponta 100— 150 asszonyt mozgósítottak a gyapotszedésre, így járultak hozzá, hegy a cfftbacsüdi, békési, szarvasi, kétogyházi állami gazdaságok minél hamarabb befejezzék a gyapot- szedést. Pelsőnyomáson az MNDSZ asszonyok versenyre keltek egymással a gvapotezedési munkában. Ku- peczik Sándorné 48, Szlanosik Györgyné 46, Pintér Mihályné 42 kiló gyapotot szedett naponta. A gyapot gyors betakarítása melleit gondolnunk kell a következő évi bőséges gyapottermés biztori- tá á a. is. A jó terméseredmény éléi ésének egyik alapvető követelménye a megfelelő tápanyag biztosítása és a helyes, időben végzett agrotechnika alkaté azása. Ennek érdekében a gyapottermelő állami gazda ágoknak, tszcs-knek és egyénileg dolgozó pa.asztoknak haladéktalanul el kell végezniük a kijelölt gyapot.őrületen a műtrágya kiszórását és a mélyszántást. A mélyszántás elvégzése előtt géppel, vagy kézzel egyenletesen ki kell szórni katasztráiis holdanként 300 kilogramm szuperfoszfátot és 50 kilogramm pétisót. Utána feltét énül előhántos ekével kell végezni a szántáat, hogy biztosítsuk a műtrágya egyenletes el keveredését. Gépállomásaink a gyapottermei ők részére a mélyszántást kamatmentes hitelre végzik el. Elfog’a<Sjuk a bírálatot Válasz Szegedi Andrásné levelező bírálatára Olvastuk a Viharsarok Népében, a békéscsabai Téglagyár levalező- jének tudósítását az üzemiül, amiben szó van arról is, hogy a mi hibánkból többször nagyobb összegű koosiállási pénzt fizetnek, mert sokszc nem tudjuk megfelelő időElméreti színvonalunk emelés# segíti elő ai 1NHG^DATSZOIáLTATÍS tén a sziiWires kocsikat kiállítani. Mi elfogadjuk a bírálatot, mert tudjuk, hogy ez igaz. Tudjuk, hogy emiatt nem tudják az árut elszállítani és letét, hogy ez egyes épitke- zéreket is hátráltat a munkában. Éppen ezért, — hogy ezt megszüntessük — nekünk legfontosabb feladat mik a háromnapos koesifordu- lót győzelemre vinni. Ezzel tudjuk csak egyedül biztosítani — mivel kevés kocsiparkunk van — az áruk szállításának zavartatni lebonyolítását. Réti István levelező, Békéscsaba, MÁV.