Viharsarok népe, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-20 / 270. szám
4 1951 november ZU kr<M Magyar Zenei Hét Zeneéletünk nagy eseménye kezdődött meg november 17-én, az első Zenei Hét megrendezésével. A felszabadulás óta meg nem voít alkalom arra, hogy dolgozóink átfogó képet kapjanak zenei életünk fejlődéséről. A Zenei Héten azok a felszabadulás óta életrekelt zenei művek kerülnek bemutatásra, melyek klasszikus és népi hagyományokat véve alapul közérthető nyelven szólnak dolgozó népünkhöz és művészi hatásukban a szocialista fejlődés eszközéül szolgál nak A Zenei Hét eseményeiről a dolgozók rádióközvetítések útján is tájékozódnak. Üzemeink, szervezeteink, kultúrcsoporljaink, - különösen ének- és zeneegyütteseink — szervezzenek csoportos rádióhallgatást s utána értékeljék az előadást. Ezekkel az értékelésekkel is tuda osítjuk magunkban a hasznos tapasztalatokat. De ugyanakkor juttassuk el élményeinket szak vezetőségeinkhez, hogy ezeket összegyűjtve felhasználhassuk megyénk zeneművészetének továbbfejlesztéséhez. A tapasztalaik annál is gazdagabbak lesznek, mert a Zenei Héten a Szovjetunió élenjáró zeneművészetét külön küldöttség képviseli Gulyás Mihály Békéscsaba, Zeneiskola igazgatója. LEVELEZŐINK HÍRSZOLGÁLATA SARKAD községben sok javítani való van a kukoricabegyüjtés, a tojásos baromfibeadás területén. Kukoricából eddig 60 százalékban, baromfiból 48.5 százalékban, tojásból 35 százalékban teljesítettük a beadási kötelezettségünket. A lemaradást az okozta, hogy nem volt eléggé tartalmas a felvilágosító munkánk, éppen ezért az a feladat, hogy itt erősítsük munkánkat. (Borbély Kálmán.) A KáROLYDERéKI állami gazdaságban a dolgozók közül többen igen szép eredményt értek el egyes munkáknál. így például a cukorrépaszedésnél F. Nagy Gizella 160 százalékot, Dányi Imre 156 százalékot teljesített. A napraforgószedésben Emődi Eszter ért el kiváló eredményt: -161 százalékot. A traktorosoknál Vitális I^ajos, Hanicz Mihány járnak az élen 124 százalékkal. Gazdaságunkban most a mélyszántás elvégzése a legfőbb munkánk, ezt akarjuk határidőre befejezni. (Eke P. Mihály.) OKANY községben is egyre több dolgozó paraszt van, aki példamutatóan «esz eleget állammal .szembeni kötelezettségének. Iij. Szilágyi Lajos 5 holdas dolgozó paraszt is ezek közé. tartozik, 4 mázsa csöves és 4 mázsa morzsolt kukoricára kötött szállítási szerződést. (Gvenge György.) MAGYARBANHEGYES árpából, ''abból, kukoricából, teljesítette előirányzatát és ezekből a terményekből fel is s/abadult piacunk. Most már látják dolgozó parasztjaink, hogy saját javukat h szolgálja az, ha teljesitik beadásukat.. (G^rics István.) GYOMAN, a »Kossuth« tszcs-ben is folyik a zárszámadás készítése. A tagság nagy érdeklődést tanúsít ezirányban. Nálunk egy munkaegység után 4.27 . kiló búzát, 3.70 kiló tengerit, takarmány- félékből 2.70 kiló lucernaszénát, 22 kiló szalmát, takarmánycsutkából te! kévét kapunk. Néhány napon belül véglegesen megtudjuk, hogy ki-ki, milyen részesedést kap. Viktor József.) . A NAGYSZÉNÁS! »Lenin« tsz-nek jól működő DISZ szervezete van. Ezt az is mutatja, hogy állandóan gondoskodnak a tagság kulturális neveléséről. Mos* i* táncot és színdarabot tanulnak, a vasárnapi kávéestre készülnek. (Czel- lár Sándor.) Előadás a lengyel irodalom újjászületéséről Érdeklődő dolgozók és diákok népes csoportja kereste ifiéi pénteken este az MSZT békéscsabai szervezetének szék- bázát, Baternay Béla, a népi demokratikus Lengyelország követségének munkatársa és több lengyel regénynek, színdarabnak fordítója tartott előadást a lengyel irodalom fejlődéséről. Az előadásból elevenen bontakozott ki az a szívós harc, amit a lengyel nép hatalmas áldozatok árán vívott, uj élete és az uj irodalom megteremtése érdekében. Megdöbbentő számadatok hangzottak el. A hitleristák támadása, hatéves megszállása és tervszerű rombolása idején hat és félmillió lengyel hazafi vesztette életét. Varsó 85 százalékát rombolták le. 800 ezer lakója közül csak 126 ezer maradt életben. Az írok legjava börtönökben sínylődött, vagy elpusztult. Hat év alatt egyetlen lengyel irodalmi mü sem jelent meg az országban. Az iskolák csak négy osztályosak voltak a megszállás idején. Nőtt, szaporodott az analfabéták száma. Ilyen meggyötört helyzetből szabadította lel a lengyel népet a Szovjet Hadsereg. A szabadság a Párt vezetésével1 hatalinias tettekre ösztönözte a dolgozókat. Rohamosan tűntek el a romold. Megkezdődött \'arsó újjáépítése. Az író- szövetség, mely- taglétszámának 25 százalékát vesztette el, ujult lendülettel látott munkához, felkarolták a tehetséges munkás- és parasztírokat. Gondoskodó talc nevelésükről az országot behálózó szakosztályok, klubok, irodalmi szak- tanácsadók révén. 1947-ben ötven, 1948- ban 62, 1949-ben pedig már 73 millió könyvet nyomtattak ki. Uj zenei és sz.in- oadi müvek sokasága jelent meg. Jan Rojewszki Varsó ujjáépitőirői irta meg az »Ezer bátor harcos« cimü három- felvonásos színdarabját, melyet az országban elsőnek a Szigligeti Színház mutat be Békéscsabán november 24-én. Ennek a darabnak a bemutatója még jobban megismerteti Békéscsaba és a megye közönségét a lengyel munkásosztály országépitő munkájával, boldog életével. Viharsarok Népe itiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiinnüiüiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiii levelezőinek munkájából Szerkesztőségünkbe a legutóbbi három nap alatt 46 levél érkezett munkás-paraszt levelezőinktől. Legtöbb levél az o oshári járásból jött (11), a sarkadi és mezőkovácsházi járás levelezői 9—9 levelet küldtek be. Nem kaptunk tájékoztatást a békési járás területéről. Ez a*t mutatja, itteni levelezőink nem végeztek }6 munkát. Gyenge még a szeghalmit gyomai és szarvasi járás is. A beérkezett levelek tartalmilag általában megfelelőek voltak. A legfontosabb napirenden lévő kérdésekkel foglalkoztak bennük levelezőink. Igen jő levél volt id. Kovács Lajos, a kunágotai Petőfi tsz. levelezőjének írása, amelyben saját példáján keresztül bizonyítja be a nagy üzemi gazdálkodás fölényét, amit most Iát igazán tisztán, amikor náluk Is megtörtént a zárszámadás. Kovács elvtarsnak ti a levele az értékelésnél 10 pontot kapott. Vagy Hajdú Ilona levelezőnk levele, •melyben leírja, hogy az ujszalontai állami gazdaságban épül az Ötéves terv ajándéka: a szép, egészséges munkáslakás. Különösen érdeme ennek a levélnek, hogy összehasonlítást tesz a múlt tál, amikor az urasági cselédnek az volt a sorsa, hogy még az Istállóban is éppen csak megtűrték. Minőségileg a legjobb levelek közé tartozik G. Tóth János elvtárs, nagykamarást levelezőnk írása is, amelyben beszámol arról, hogy községük és a jól teljesítő dolgozó p& rasztok milyen szép ajándékokat kaptak a gabonabegyüjtés kimagasló teljesítéséért. Ez a levél szintén 10-es pontozást kapott. Levelezőink fejlődését, önállóságát, az eseményekre való gyors felfigyelést tükrözi Czellár Sándor elvtárs, a nagyszénás! Lenin tsz levelezőjének levele, aki arról ir, hogyan tárgyalták meg a minisztertanács határozatát és en nek értelmében hogyan javítanak munkájukon. Az elmúlt három nap alatt a legtöbb levelet Borbély Kálmán sarkadi (3), Réti István békéscsabai (3), G. Tóth János nagykamarást (2), Czellár Sándor nagyszénást (2), Vetró József orosházi (2) levelezőink küldték be. A három nap al-att újabb 5 levelezővel is gyarapodott levelező táborunk. \fiUa\sa\ok Héfie „Győz az élet** A Román Filmhét filmje A november 22—28-ig tartó román filmhéten kerül bemutatásra a »Győz az elet« című új román film. Érdekes témája van ennek a filmnek. Bemutatja azt, hogy a haladó tudósok hogyan teremtenek kapcsolatot a gyakorlattal és milyen harcot folytatnak a kozmopolita áltudomány ellen. A cselekmény hőse a kiváló vegyészmérnök, Olleánu professzor, aki évek óta új vas- öntvény feltalálásán kísérletezik. A találmány hatalmas jelentőségű a román ipar fejlődéséne k előmozdítására. Éppen ezért az ellenség mindent elkövet, a találmány megvalósításának megakadályozására. Míg háta mögött titokzatos kezek gáncsolják munkáját. addig szemébe! kedves, hízelgő szavakat mondanak. Pihenni küldik, le akarják beszélni arról, hogy tehetségét szerintük kicsinyes, gyakorlati kutatásokra« pazarolja. Olteánu már- már csaknem meginog. A Párt azonban nem hagyja elkedvetlenedni a lehetséges tudóst. Erőt, bizalmat önt belé. Munkatársai is a kísérlet folytatására biztatják. Nagy segítségei kap nagyszerű. öntudatos feleségétől is. Olteánu folytatja a munkát. Kísérletei mind nagyobb eredményeket hoznak. A Párt, a munkásosztály segítsége szárnyakat ad neki, s valósággal újjászületik. »Védjük meg barátaink a gyermekek bölcsőjét, — mondja munkatársainak — az anyák virrasztását, az emberek erőfeszítéseit, akik hisznek a jövőben. Védjük meg a világ békéjét!« (Békéscsaba, november 22— 28-ig.) S I» O It T Orosházi Kinizsi—Bajai Honvéd 1:1 (3:0) Szeged, osztályú az NB II -be jutásért, vezette: Veres. Orosházi támadásokkal kezdődik a játék. Nagy az iram, de látszik, hogy az orosházi csatársor a veszélyesebb. Az 5. percben egy előrerugott magas labdára Gazsó ráfitt a lóoson és' a kifutó kapuson át gólba fejeli, 1;0. Baja is keményen tárnáéi s a 7. percben csaknem gólt ér el, de az orosházi védelem keményen állja helyét. A 19. percben újra Kinizsi támad. Magna hosszú labdát ad a szélre D imáknak, &ki magas.an; a kapu elé adja és a jól érkező Gazsii léc alá vágja a Kinizsi második gólját. Baja a balszárnyon vezet le néhány veszélyes támadást, de a Kinizsi védelmét nem tudják áttörni. A 37. percben Magna kiszökik Bozó eiőrevásfott labdájával és a kifutó kapus mellett belövi a harmadik gólt. A második félidőben a Kinizsi Szendi nélkül áll ki, erős karsérülése miatt. Magna hátramegy és helyette Berta a középcsatár. A csatársornak igy gyengén megy a játék és Baja támad. A 15. nercben Csonka kezéhez ér a labda és a megítélt 11-est Palotás értékesíti. 1*1. Ezután váltakozó a játék. A Kinizsi védelem Csonkával é:s Magnaval acz élen, biztosan veri vissza a támadásokat. A 34. percben Gazsót ismét jó helyzetbe játszák, aki az ötösön belül ér ve. a kapus mellett gólba gurit, 4:1. A gól után Baja feladja a harcot és Kinizsi fölénnyel ér véget a mérkőzés. Az Orosházi Kinizsi minden részében jobbnak bizonyult. Lelkesen és jói küzdött a csapat minden tagja. Legjobbak Csonka, Magna, Gazsó, Dimák és Bozó, A Bajai Honvéd szép játékot játszik, de csatársora eredménytelen. Legjobbak: Nagy, Jelencsics, Palotás, Martinidesz és Fekete. Veres játékvezető jól vezette a mérkőzést. Visszatekintés a megyei bajnokságra Már folynak a megyei és járási osztályozó mérkőzések, de a sportkedvelő, közönség ezideig nem kapott képet több elmaradt mérkőzés sorsának lezárása előtt a bajnokság végleges állásáról. Igen figyelemre méltó, hogy az Orosházi Bástya — a határőrség csapata *—, mennyire feljavult és milyen biztosan tartotta a második helyet, a második fordulóban. Hp a csjap&jt a jö- vőbea is igy tartja formáját, egyike lesz a bajnokság legesélyesebb csapatának. Azt is meg lehet figyelni, hogy az I960, évi egyfordulós bajnokság élenjárói, Tótkomlós, Mezoberény, Szarvas, Mező- kovácsháza csapatai, 5-8-9-10. helyre szorultak, vagyis visszaesés mutatkozik. Legjobban Tótkomlós gyengébb formája fogadható el, ahonnan több élvonalbeli játékos távozott el. A bajnokság« kezdetén úgy látszott, hogy Mezőhegyes is beleszól az elsőség kérdésébe. De ez a csapat a második fordulóra visszaesett, vagyis nem állandó formában szerepel. Vidéken nem tudott úgy játszani/ mint otthon. Meglepő Szarvas és Békés1 erős visszaesése. Szarvas például évtizedek ót a nem. tette meg, hogy ne jelenjen meg mérkőzéseken, mint ahogy azt a második fordulóban elkövette, A gyengébb szereplést nem lehet azzal egyensúlyozni, mint ami Mezőkovácsházán kezdett divattá válni, hogy ha az ellenfelet nem tudták legyőzni, a közönség dobálta, Vagy megverte a .győztes csapat tagjait. A szezonban egyenletes, jó formában játszott Sarkad és az Agyagipar csapata. A jövőben bizonyára mindkét csapat beleszól a bajnokság sorsába. Nem tudott jobb helyezést elérni a Csabai Lokomotiv és a Gyomai Kinizsi pedig mindkét csapat szintén szép eredményekre tekinthet vissza. Az alábbi táblázatból, mely a megyei labdarugó bajnokság végleges állását -mutatja, a csapatok kiértékelhetik az ezévi szereplésüket. 1. Orosházi Ki. 2. Orosházi B. 3. Sarkadi Ki. 4. B. Agyagipar 5. Mezőlfovácsh. 6. Mezőhegyes 7. B. Lokomotív 8. Szarvas 9. Tótkomlós 10. Mezoberény 11. Békés 12. Gyoma 22 19 2 1 70:13 40 22 15 4 3 54:18 34 22 1 4 3 5 55|:27 31 22 13 3 6 56:29 29 22 12 2 8 44:30 26 22 10 3 9 49:38 23 22 9 1 12 48:55 19 22 8 2 12 33j:53 18 22 7 2 13 39:66 16 22 5 3 14 29:62 13 22 2 4 16 26:63 8 22 3 1 18 277:75 7 Békési ÁG SE—Békési Szövetkezetek 3:2, Békés, barátságos mérkőzés. Az ÁG SE fiataljainak lelkesedése tudott csak érvényesülni a szövetkezetek öregjeinek rutinján.- GYCGYSZERTáRSZOLGáLAT Békéscsabán, november 17—24-ig az ügyeletes szolgálatot a 14/8 gyógyszer- tár, III., Szarvasi-u. 23, telefon: 21—25 és az l es gyógyszertár, II., Szent István-tér 6, telefon: 22—28 látja el. VIHARSAROK NÉPE az MDP Bckésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság, Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: szerk.: 22-85, kiadókiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba, bele'ős nyomdavezető: Botyánszky Pá’ APRÓHIRDETÉSEK Eredeti Lampart fűtőtest káddal, kitűnő állapotban eladó, Doboz, tanácsháza. Folyó hó 6-án, a mezőhegyesi utasellátóból valaki tévedésből elvitte aktatáskámat, melyben őrlési gabonalap és olaj- u tál vány volt. Aki tud róla, az értesítsen, vagy küldje el, 200 forint jutalom ellenében: Kiss Sándor, Mezőhegyes, 52-' es major. Gyorsíróiskolában megindult tanfolyamra a legújabb rendelet értelmében 17 éven aluliak is felvehetők. Sürgős jelentkezés Békéscsabán, Lázár-u. 34. Bencsik Mátyás Nagymegyeren eltűnt még hétfőn reggel. Kérjük a nyomravezetőt, értesítse feleségét: Békéscsaba, : Kastélyi szőlők 2061. Egy mély gyermekkocsi eladó, Békéscsaba, József-utca 35. Férfi irhabunda, alig használt, jóállapotban eladó. Megtekinthető: Békéscsaba, Szent István-tér 9, II. e., 4. Délután 5 órátpL IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás kedd estig: Változó felhőzet, néhány helyen, elsősorban nyugaton kisebb eső, többfelé reggeli köd, mérsékelt, később megélénkülő déli, délnyugati szél. Az enyhe idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Kedden reggel nyugaton 5—8, keleten 2—5, délben nyugaton 14—17, keleten 11—14 fok között. A Meteorológiai Intézet jelentése a fűtés alapjául szolgáló napi középhőmérsékletről. November 20-án a várható napi középhőmérséklet az ország egész területén négy Celsius fok fölött lesz. MOZI TERV FILMSZÍNHÁZ. Békéscsaba. November 17—20-ig: »Cigányok,» SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ. Békéscsaba. November 19—21-ig: »Póruljárt kereszteslovagok.« BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ. Békéscsaba. November 17—21-ig: »A traktorista lány.« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ. Orosháza. November 17—22-ig: »Nagy tűz- fény..* BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza November 16—21-ig: »Megacélozottak...« KÖZTÁRSASÁG FILMSZÍNHÁZ. Békés November 20-~22-ig: »Gazdag menyasszony.« PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. November 17—21-ig: »Cárnő cipője.« Igád tó Szerda, november 21 Kossuth Rádió 5.00 S/ovjet kórusok. ,5.30 Hitek, lapszemle. 5.40 Csárdások. 6.00 Falurádió. 6.30 Szimfonikus indulók, 6.45 Hírek. 7,00 Színházak és mozik műsora. 7.05 Régi mesterek balettzenéje. 7.25 A HL \TT dalaiból. Utána: Naptár. 7.45 lapszemle. 7.55 Műsorismertetés. 8.05 Népdalkettősök. 11.30 Móricz Zsigmond életo és müvei. 12.00 Hírek, hangos újság, 12.30 Oláh Kálmán és zenekara játszik. 13.15 A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.00 Időjárás- és: vízállásjelentés* 14.15 Magyar zongoramuzsika. 14.30 Rini- szki j-Korszákov operáiból' 15.00 UttörŐ- hiradó. 15.30 A Békés tarhosi Zenei Gimnázium és a DISZ központi kórusa-énekel. 15.50 Uj hajtás. Versek. 16.29 Xanius János. Eseményj. 16.40 Tanuljunk énekszóra oroszull 17.01) Hitek*. 17.10 Tánczene. 17.30 A tudomány úttörői. 17.45 Magyar tömegdaLok. 18.15 Szív küldi szívnek szívesen. 19.00 Építőipari félóra. 20.00 Hangos újság. 20.40 Magyar népdalok Kadosa Pál feldolgozásában. 20.50 Kutavatás. Elb. 21.00 Helyszíni közvetítés a magyar zenei hét hangversenyéről. Közben kb.: 22.00 Hírek, sport. 22.25 A hangversenyközveti- tés folytatása. Utána kb.: 23.10 Muszorgszkij: Szökőkút-jelenet a Borisat Godunov c. operából. 24.00 Hitek, Petőfi Rádiő 6.00 »Védd a békét, ifjúság!« 6.45 Jó reggelt, gyerekek! 7.00 Hacsaturjáiv: Táncok a Gaiane cimü szvitből 7,35 Uj magyar operákból. 8.00 Magyar zenekari muzsika, 8.40 Beethoven: d-moll szonáta. 9 00 Szovjet gordonkamuzstk*. 9.20 Forradalom Fehérvárott. 9.40 Daltanulás. 10.00 Hírek. 1U.10 Csajkovszkijt III. szimfónia- 11.00 Óvodások műsora. 15 00 Mozart: C-dur (linzi) szimfóniák 15.30 A földkerekség egyhatodánu 15.45 Magyar operettrészletek. 16.30 Korszerű üzemszervezés a felsőnyárádi bányában. 16.45 Uj magyar dalok. 17.10 Athéni küldetés. Előad. 17.30 Népdalfeldolgozások. 17.40 A Falurádió mezőgazdasági híradója. 18.00 Történelmi dalok. 18.40 Tánczene. 19.05 Vidám, zen€s tarka est. 20.10 Elméleti tanácsadás. 21.30 A Rádió táhezenekara játszik. 22.00 Részletek Kadosa Pál zeneszerző Huszti kaland c. operájából. 22.30 Muzsikáló tájak. J! Békéscsabai Sertéshízlaló Vállalat keres azonnali megvételre használt, de jóállapoibaa lévő kazánt, benzinmotort, szivattyút, kalapácsos darálót, stráf- kocsit, asztalos gyalugépek Megkereséseket 21—68 telefonon, vagy személyesen kérünk.