Viharsarok népe, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-01 / 255. szám

im november 1, csütörtök képi Párt és pártépítés Nagykamaráson, Rákosi elvtárs 1950 február 10-i beszéde után is magáévá lelte és megállapí­1950, február 10. Ez a nap a kamarási pártszervezet életében is dói)lő fordulatot hozott. Mint­ha csak Nagykamarásról beszélt volna Rákosi elvtárs, amikor a » kiskirályok «-ról, a dolgozókat «emmibevevő párttitkárokról be «»élt. Dékánv András elvtárs volt akkor a párttitkár Nagykamará­son. ö is betöltötte még a rend­őrkapitány szerepét is. Ha valaki bírálni mert, úgy járt, mint G. Tóth János elvtárs, vagy mint M. Szántó András elvtárs —, ki­zárták a Pártból. 1950 február 10-e után azon­ban a nagykamarási pártszerve­zet megszal>a(lult a »kiskirályok «- tól. A pártszervezet, ha lassan is. de elindult a felemelkedés felé. Ettől az időtől kezdve, mind­jobban mélyült a pártdemokrá­cia. Bírálták a vezetőség munkáját Hiba a bírálathoz való viszony­ban ezután is volt, még a múlt év őszén is előfordult, hogy le­dorongolta a vezetőség az egyes bírálókat Ebből kifolyólag az­tán még az oktatás sem úgy lett végrehajtva, ahogy azt a Párt megköveteli, mind a veze­tőktől. mind a párttagoktól De a nagykamarási elvtársak nem ad­ták fel a harcot Tovább bírálták és bírálják a vezetőség munká­ját Szem előtt tartják Rákosi elvtársnak azt a mondását, hogy mindenért, ami ebben az ország­ban történik, a kommunisták a felelősek. Ezért aztán a begyűj­tésnél tSTálaposan megbírálták a pártveze l őség trrun káj át Farkas József elvtárs például megmond­ta a pártvezetőségnek, hogy csak adminisztratív munkával a ter­mény begyűjtés sikere nincs biz­tosítva, politikai nevelőmunkával lehet eredményt elérni »A papír- forgatással nem sokra megyünk.« A pari vezet őség mérlegelte Far­kas elvtárs bírálatát és arra az álláspontra jutott, valóban meg kell javítani a népnevelőmunkát Ma már a pártonkívüSiek is bírálatot gyakorolnak, ha nem látnak jónak valami­lyen intézkedést. Például Birinyi József 12 holdas középparaszt, pártonkívüli népnevelő, rámuta­tott az egyik népnevelőértekezle­ten, hogy a tanácsnak kissé el­néző a magatartása a termény- begyűjtésben késlekedőkkel. A párlvezetőség feladata, — mon­dotta Birinyi József —, megkö­vetelni a tanácstól, hogy alkal­mazzák a törvényt a késlekedők­kel szemben. Még hozzátette: a becsületes dolgozóknak az a cél­juk, hogy minél hamarabb meg­kapja a falu a szabadpiacot, azért is igyekeznek begyűjtési kötelezettségűknek eleget tenni. De vannak »makacs« emberek is, akik az ellenség hangjának fel­ülve, nem igyekeznek, pedig már a népnevelők többször is elbe­szélgettek velük. Birinyi helyte­lenítette, hogy a pártvezetőség nem tesz annak érdekében sem­mit, hogy a tanács alkalmazza a törvényt a kukoricabegyüjtést nem teljesítőkkel szemben, hogy felemelje beadási kötelezettségű­it » *'«»■ V. "V ? A pártvezetőség ezt a bírálatot lotla, a törvény alkalmazására valóban szükség van. A bírálat­nak is a következménye, hogy ma már a mezőkovácsházi járás községei között Nagykama­rás 102 százalékos teljesítésével a második helyen vau a kukori- eabegyüjtésben A-B- és C-vona- lon. A népnevelők munkájának ez olyan nagy lendületet adott, hogy e hó 23-ig 1364 mázsa ku­koricára kötöttek szállítási szer­ződést A bírálat elmélyülése és elfo­gadása közelebb hozta a Párt­hoz a pártonkívüli dolgozókat is. A DÉFOSZ-szervezetben már beszélgettek egyes pártonkívüli dolgozók a pártvezetőség újra­választásának jelentőségéről. Az elmúlt napokban aztán azt is elhatározták, hogy DÉFOSZ-gyű- lésen is megvitatják, mit jelent az egész község életében, ha űj pártvezetőket választanak. Nagy fejlődés ez egy falu életében. De a nagy­kamarási elvtársaknak tovább kell menniök, ne álljanak meg a vezetőség bírálatánál, hanem meg kell tanulniok önbírálatot is gya­korolni saját munkájuk felett. A vezetőségválasztó taggyűlésen is nemcsak a vezetőség, hanem egy­más munkáját is vitassák meg, ki, hogyan él a párttagság adta jogaival és hogyan teljesíti kö­telességeit. Ha ezt teszik a nagy­kamarási elvtársak, még nagy obb fejlődést, még nagyobb eredmó- nj’ekct tudnak elérni a pártépí­tésnél, a termelésnél és a ter- ménybegyüjtésnél is. Sz. I. nagyszénáson is ünnepélyesen kezdődött meg a párMtatási év Nagyszénáson is ünnepélyes ke­letek között kezdődött meg az új pártoktatási év, — kedden eete. A különböző oktatási formákba be­vont hallgatók, az egyes politikai iskolák vezetői a pártezerveaet székhazában gyűltek össze, ahol! Laszli elvtárs, a községi pártve­zetőség titkára mondott beszédet ée rámutatott az elmélet jeLen­Az ünnepélyes megnyitó után megkezdődtek a foglalkozások Megállapítható volt, hogy a hallga­tók az egye« politikai iskolákon kii vétel nélkül valamennyien megje­lentek. Voltak olyan politikai is­kolák, ahol néhány hallgató nem vett részt. A »Dózea« te* különbö- bő oktatási formákba bevont párt­tagjai és élenjáró pártonkivüli dol­gozói egy-két hallgató kivételével valamennyien részt vettek az első szemináriumon. Ez ie mutatta azt, hogy jó eredményeket hozott — az egyes fogyatékosságok ellenére is — az a munka, amelyet a tea Jlfl, parton kívüliek is nehexen várjuk ax új vexetőségválasxiáat Két levét a békéscsabai MÁV főtőházból Üzeműnkben is közeledik a pártszervezet űj vezelőségvá- lasxtása, amit mi, pártonkívü- liek is mindnyájan nehezen vá­runk, hogy az eddigi tapaszta­latok alapján egy olyan űj ve­zetőséget válasszunk, amely az eddig elért eredményt növelni tudja. Mi, a kocsijavítóműhely­ben ügy készülünk erre a nap­ra, tudva azt, hogy sok kocsira van szükség, ezért mi mun­kánkat a leggyorsabban, a leg­jobb tudással végezzük. Én a legutóbbi tíznapos normámat 187 százalékra teljesítettem és ígérem, hogy november 7-re, de azon tűi is megtartom. Tótli Antal kocsilakatos, békéscsabai MÁV pártszervezete végzett az oktatási óv sikeres megkezdéséért. Az oki tatásba bevont tez-párttagok és pél­dás munkát végző pártonkivüli dol­gozók a e*eminárium megkezdése előtt is elmondották, hogy nagy kitüntet»« pór toktatás ban részt ven­ni. Erről beszélt Glambóczki And­rás elvtárs és Kővágó Katalin elv­társnő te. Id. Tatár Gábor elvtárs hozzászólásában, elmondotta, milyen nagy hiba, bogy a mostani foglal­kozáson nem jelent meg Balázs Já- nosné elvtársim és if j. Sándor Ta­más elvtárs. Beszélt arról is, hogy a hiányzó elvtársakkal beszélni kell, hogy alaposan megértsék, mit je­lent az oktatás. A »Dózsa« tez propagandistái is jól felkészültek előadásaik megtartására. Ez külö­nösen vonatkozik Kunstár János elvtárs propagandistára, ki első előadását az: »Osztályok és osztály­harc, társadalmi formák fejlődése« címen tartotta. Az előadás felépité-» séhez Kunetár elvtárs felhasználta a Szabad Nép vasárnapi cikkét is, amely a »Párfcoktatás anyagá­ból« című rovatban jelent meg ée az osztályharc kérdésével foglalko­zott. Az oktatási év megkezdésének) eredményei mellett 147 százalékra teljesítettem normámat Az űj vezetőségválasztás ben­nünket, pártonkívülieket nagy­ban érint, mert bennünket is a Párt vezet, ezért nem mind­egy, hogy milyen lesz az új vezetőség. Én pártonkívüli va­gyok, de minden támogatást megkaptam Pártunktól, épp­úgy, mint a párttagok. Ezért igyekeztem teljesítményemet is növelni, 147 százalékra teljesí­tettem a normámat azért, hogy a háromnapos kocsifordulót megvalósítsuk, módosított öt­éves tervünket minél hama­rább befejezzük és ezzel is erősítsem a békelábort, azon túl pedig így fejezem ki hálámat a Magyar Dolgozók Pártjának. Surinás Pál kazánkovács, Békéscsabai MÁV hibák is mutatkoztak, elsősorban abban, hogy többen hiá­nyoztak az előadásokról, — a »Dó­zsa« tez pártszervezeténél, de a többi alapezervezetekm' 1 is. A fel­adat az, hogy az alapszervezetela vezetői, a községi pártvezetőség dolgozzon fokozottabban azért, hogy a különböző oktatási formákba bevont hallgatók kivétel nélkül részt vegyenek a szemináriumokon. O Mit várnak a Békési Nyomda pártonkívüli dolgozói a pártszervezet újraválasztott vezetőségétől? A Békési Nyomda pártszer­vezetében is megválasztották az elvtársak az űj vezetőséget. A pártonkívüliek ebben az üzem­ben is virágcsokorral üdvözölték a vezetőségválasztó taggyűlést: a kommunistákat. Természetesen az üdvözlés nemcsak ünnepi je­lenség volt, hanem figyelmezte­tés is, hogy a pártonkívüli dolgozóknak sem mindegy, az űj vezetőség hogyan végzi el a Párt, a dol­gozó nép reábízott szép és fele­lősségteljes megbízatását. Erről beszélt Blahut László, pártonki­vüli dolgozó is a szedőlereinben. Megfigyelésem szerint, — mon­dotta Blahut László — a kom­munista példamutatás terén van mit javítani az üzemi pártszer­vezetnek. Nem mondom, hogy nincsenek példamutató kommu­nisták. de ha az űj vezetőség jobb nevelőinunkát végez, mint az előbbi* biztos, nagy lesz a javulás e téren is. Meg aztán olyanok is kerülnek a pártta­gok között, akik nem kellően ve­szik ki részüket a társadalmi munkából. Ilyenek a pártonkivüli dolgozók között niég többen van­nak. Pji azt várom az űj ve­zetőségtől, hogy ezen is javít­son. Igaz. nem vagyok párttag. <íe azért nekem sem mindegy, meg egyetlen más pártonkívüli dolgozónak sem, liogyan és meny- uvit termelünk. A többtermelés- hez pedig nagyban hozzájárul a kommunista példamutatás, a helytállás és a pártoukívülickkel való foglalkozás is. Csclovszki Mihálvnó a könyv­kötő-üzemben dolgozik, ö is pár- tatikívüli. Neki is van egy-két szava ahhoz, hogy mit vár az új pártvezetőségtől Elmondta, — többet és jobban kell foglalkoznia a tömegszerve- zetekkeL Az MNDSZ-sxeL, a DISZ-szel, meg a szakszervezet­tel. A termelést csakis ügy tud­juk emebii és a dolgozók mun­kafegyelmét, munkához való vi­szonyát mindjobban megjavítani. Erre azért vau szükség, mert már hónapok óta nem tudja az üzem 100 százalékig teljesí­teni a tervet. Ez pedig nagy hi­ba. Az új pártvezetőségtől elvár­juk, hogy ellenőrizze a munkát, a munkaszervezést és helyes Út­mutatással javítsa ki az észlelt hibákat. Háromszéké Pál ugyancsak pártonkívüli dolgozó elmondta: Én elvárom az üj pártvezetőség­től, jobban nézze meg, hogy ki­ket jutalmaznak az Igazgatói alapból. Az helyes, hogy a leg­jobb eredményt elért dolgozók kapják a jutalmat, de szerintem viszonylag kell megnézni a ter­melés emelkedését Ha valakit megjutalmaznak pl. 150 százalé­kos teljesítményéért és a követ­kező jutalmazásáig alig javít va­lamit, nem egészen tartom he­lyesnek, hogy ismét jutalomban részesüljön. Szerintem reálisabb és serkentőbb volna a dolgozók felé az, ha helyettük azokat fs jutalmaznák, akiknek mondjuk, 100 százalékról 120-ra. vagy a 120-ról 140 százalékra ugrott a termelési átlaguk. «P A Békési Nyomda pártonkívült dolgozói jól és helyesen látják, hogyan kell a pártszervezet zetőinek megnézni egyes hiányos­ságokat, hogy az üzemben mind­jobban emelkedjen az átlagtelje­sítmény. Sz. I. A szarvasi „Dózsa" csoport is öntözőteiepet épít 1952-re Kákapuszta néhány évvel ezelőtt még kopár sivatag volt. Az éhes állatok bágyadtan bámultak egy­másra a nyári forróságban teljesen leégett, amúgy te haszontalan gye­pen. Ma már népi demokráciánk csatornahálózatot épített, hogy a hatalmas kiterjedésű rizstelepet megfelelő vízmennyiséggel lássa el. Ennél a csatornahálózatnál volt az idén a »Dózsa« tsz-nek is 30 hold rizse. Ki te tett magáért a tagság, több mint 20 mázsás átlagtermésük lett — dicsekszik Pált! »Irtára, a osonort elnöke. De jövőre még na- gyobbítani akarják — beszéli — legalább 60 kataszteri hold rizst akarunk. Elgondolkoztam, meny­nyire igyekeznek az elvtúrpak és persze hasznuk is meglesz belőle Van a csoportnak nagyon állatit Uo í nánya, amelynek jó volna az aszályos esztendőkben te aránylag kis területiül biztosítani a takarmányt. Erre nagyon al­kalmas lenne a kiöregedett rizste­lep. Ha ezt bevethetnék füves bő­rével, a sok széna mellett még a földet te nagyon megjavítaná. A beszélgetés után el is határozták, hogy 1952-ben 40 katasztrális hold füvesherét te vet a csoport öntözé­sesen. Azontúl tíz katasztrális hold kertészetet, 20 katasztrális hold kapásnövényt, 80 katasztrális hold legelőt, két katasztrális hold gyapot öntözését irányozták elő. összesen 200 katasztrális hold öntözőtelep beépítését tervezték meg. Hogy a munkaerőt hogyan biztost iái, arra is megadta a választ Pálfi elvtárs. 117 tagja van a szövetke­zetnek, abból 97 ál 'andean dol- guzik. November elsején hozzákez­denek a rizstelep építéséhez, amit ebhea a hónapban be te fejeznek. December 15-ig a kertészetet, te beépítik a két katasztrálte hold gyapottal együtt, mert ezt úgyis a kertészeti brigád csinálj» majd, A legelők öntözésének beállításá­val pedig legkésőbb februárban vé­geznek. Úgy győződtek meg <i szarvasi »Dózsa« tsz dolgozói te az öntözéses gazdálkodás előnyei­ről, hogy előttük vote a példa o szarvasi »Táncsics«, meg a kondorost »Dolgozók« tszcs kertészete, nmi olyan csábítóan szép hasznot ho­zott, amit a »Dózsa« tagjai sem akarnak elszolajtani az 1952-es év­iién. Bizakodva nézinok a jövő elé, mert az öntözéses gazdálkodna ered­ményeként már az állattenyészté­sük te fellendül. Lesz állandóan dúefüvű legelő, az öntözött here biztosítja a téli szénát, az öntözött kukorica a jó takarmányt. így vá­lik az egykori sivár Kákapuszta az öntözés folytán dúsan termo földdé. Yigh Pál agronómus, Szarvas **•4» M«ifrte/w Miiifuiru pArtépités Útmutatást nyújt a mindennapi oártmunkában

Next

/
Oldalképek
Tartalom