Viharsarok népe, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-01 / 255. szám

IfSl november 1, csütörtök 3 ViUaisaiok VUpt _ A DISZ-szervezetnek kell helytálló emberekké nevelnie a fiatal kunágotai traktoristákat A kunágotai gépállomás messze elmaradt terve teljesítésében. Ok­tóber 28-ig mindössze 25.8 szá­zalékot teljesítettek. Az elmara­dás oka a traktoristák között uralkodó laza munkafegyelem. Nyiregyházki elvtárs, a gépál­lomás vezetője, de Boár György elvtárs, párttitkár is csak hosz- szas gondolkozás után tudnak megnevezni olyan traktorislákat, aki éjjel is szánt. Mint mondják, arra hivatkoznak a dolgozók, hogy hideg van éjjel, nem tud­nak szántani. A traktoristái? nagyrésze DIS2- fiatal. A gépállomás DISZ-szer­vezetének tagjai. De mint később Ezért aztán napirenden vannak a »lógások«, a mulasztások. Szilá­gyi Istyán, DISZ-tag gépén pl. még szombaton megrepedt a hen­gerfej. Ahelyett, hogy ezt még aznap bejelentette volna a gép­állomás vezetőségének, hogy va­sárnap intézkedtek volna annak kijavításáról, — fogta magát és hazament Csak hétfőn, amikor munkához kellett fogni, akkor szólt, hogy műszaki hiba miatt nem tud szán Lant Vagy ökrös Lajos és Birkás Antal DISZ-ta­kiderül: csak papíron. Nemigen tudják megmondani, mikor volt valami összejövetele a DISZ-nek, amin megbeszélték volna a mun­kával kapcsolatos feladatokat. Még DISZ-vezelöségi ülést sem tartottak hetek óta. Szűcs János DISZ-titkár erről úgy nyilatko­zik: minek itt gyülésezni, a mun­ka a fontos. Azzal kell példát mutatni egymásnak. Ugyanakkor Szűcs János tervteljesítése 18 százalék. Üzemanyagfogyasztása pedig 133 százalék. Vájjon, ho­gyan tud az ilyen DISZ-titkár példát mutatni a többiek előtt? Nyílván, gok, akik inkább elmentek Dombegyházára búcsúra, mint­hogy vasárnap is szántottak vol­na. De számos ehhez hasonló példát lehetne még felsorolni, ami mind arról tanúskodik, hogy sem a DISZ-vezelősége, de a pártszervezet sem foglalkozik úgy a fiatalokkal, mint ahogyan kellene. Rákosi elvtárs kongresz- szusi beszédében megállapította, hogy »pártszervezeteink mégnem ismerik a Komszomolhoz ha­sonló ifjúsági szervezet óriási je­lentőségét és emiatt nem támo­gatják elég megértéssel a DISZ-t«. Ez a megállapítás teljes egészé­ben vonatkozik a kunágolai gép­állomás pártszervezetére. Magárahagyták a DISZ-t, tűrte a pártszervezet, hogy hete­ken keresztül még vezetőségi ülést se tartsanak. Ezen a jövőben sürgősen vál­toztatni kell. Elsősorban a DISZ vezetőségének kell megjavítani a munkáját és törekedni arra, hogy helytállásra nevelje a DISZ tag­jait. Személyes példamutatással, jó felvilágosító munkával kell elmagyarázni minden olyan dol­gozónak, mint Szilágyi István, hogy milyen kárt okoz hanyag­ságával népgazdaságunknak. Es ehhez nyújtson az eddiginél sok­kal nagyobb segítséget a gépál­lomás pártszervezete. A párttit­kár elvtárs maga is beszélgessen el a DISZ tagjaival és magya­rázza el, hogy mit jelent, ha a gépállomás nem teljesíti időben tervét. A pártszervezet segítsé­gével javítson munkáján a DISZ vezetősége, hogy a kunágolai gép­állomás eleget tegyen a reávárő feladatoknak. (zs. ni.) ahol nincs példamutatás, nem is mehet jói a munka Morauszki Györgyné elvtársnő jó munkával érdemelte ki: a pártszervezet vezetője lett Boldog gyermekkacajtól hangos kis szobába lépünk bo. Tekintetünk önkéntelenül is a saobaaj tóval szemben, a két ablak közt lévő díszes kivitelű díszoklevélen áll meg, melynek szövege elárulja: tu­lajdonosa gabonabeadási kötelezett­ségének 200 százalékon felül tett eleget. 8 ha tovább érdeklődünk, megtudjuk azt is, hogy Morauszki Györgyék négy hold földön gaz­dálkodnak, a knkoricabeadási köte­lezettségüket is jóval túlteljesí­tették, tojás- és baromfibeadáauk- nak is régen eleget tettek. A be­takarítási munkákat is elvégezték, fel van szántva, el is van vetve. A négy hold földből hetedmagu- kat tartják el s mégis 200 forint békekölcsönt jegyeztek. * A tótkomlósi pártszervezet III. kerületi alapszervezetének helyisé­gében vezetőségválasztásra jöttek Össze a kommunistái?. A jelölőbi­zottság elnöke éppen Morauszki Györgyné elvtársnő nevét említi s elmondja: 1945 óta párttag, a felvilágosító munkából derekasan kivette részét. Mint pártcsopoitve- aető, maradéktalanul látta el fel­adatát, sőt a négy gyermek neve­lése mellett a pártoktatá-t sem ha­nyagolta el. Azután a hozzászólások következtek s az elnök által el­mondottakat még kiegészítették az elvtársak: a szülői munkaközösség­ben is jó munkát végzett. Ő maga is a dolgozók iskolájának esti ta­gozatára jár. Nemcsak a pártmun­kában, hanem a mezőgazdasági munkában is élenjár. Minden mun­kát idejében elvégeznek, hogy pél­dát mutassanak a pártonkívüli dol­gozó paraszttársaiknak. A felszó­lalások után szavazásra került a sor s egyszeri« emelkedtek a piros könyvek a magasba: elfogadjuk. » De nemcsak a kommunisták vé­lekedtek igy. Morauszki Györgyné efvtáranő példamutató magatartá­sával megszerettette magát pávton- kfvüli paraszttársaival is. Harcos lendülete magával ragadta az ut­cájukban és dűlőjükben lakó dol­gozókat is. Tízért követte pél­dáját Janis Pál háromholdas dol­gozó paraszt is, aki kötelező be­adásain felül 330 kiló búzát és 200 kiló kukoricát adott be 0- jegyre és mindenben eleget tett hazafias kötelességének. Szokolai István, aki szintén túlteljesítette beadási kötelezettségét, az őszi mun­kák elvégzésében is követi Mo- rauszkiné példáját, sőt gazdatársai­nak is segít. S most, amikor meg­tudták, hogy példaképüket bevá­lasztották az új vezetőségbe, igy vélekedtek: »Morauszki Györgyné megérdemelte ezt a kitüntetést... Jól választottak a kommunisták... ö nemcsak a pártszervezet vezető­je, hanem a pártonkívüli dolgozó parasztok vezetője is egyben, aki­nek példáját mindenkor követjük.« (Sz-ó.) „így válaszolunk Déli határainkon túlról lesel­kedik Tito, mikor csaphat le ránk. Titot sohasem láttam, csak barátait, akik itt élnek Batto- nyán, akik csalnak, szabotálnak, mindent megpróbálnak, hogy fej­lődésünket akadályozzák. Pél­dául Baur József és Baur La- josné, — akik száz valamennyi földdel rendelkeztek még a fel- azahaduláskor — kisújjukat sem mozdították, hogy idejében elvé­gezzék a szántást-vetést. Pedig van két erős lovuk és a törvény izerint is 25 holdat be kellett volna nekik munkálni, de alig tettek valamit, négy holdat szán­tottak fel és csak 2 és fél holdat vetettek be. De a dolgozd népet nem tudták félrevezetni, leleplez­ték őket. A battonyai dolgozó parasztok is megismerik Tito ba­rátait és válaszolnak nekik. I.es- kó Béla. akinek mindössze 2 Tito barátainak“ és félhold földje van., ágy ké­szült november 7-re, elvetette bú­záját, árpáját, elvetette a herét is. Most résztvesz más munkák­ban is. Eljár az állami gazda­ságba répát szedni. Janosov Aresztia délszláv 4 holdas dol­gozó paraszt tudja, hogy Jugo­szláv testvérek túl a határon, hős partizánokká válva, harcolnak a Tito bandája ellen, ö ügy se­gíti harcukat, hogy a szántás­vetési munkákat elvégezte. Ré- kasi András 6 holdas kisparaszt 2 hold búzáját még október ele­jén elvetette. Ezek a dolgozók igyekeztek Pártunknak és kor­mányunknak szavat megfogadni, bebizonyítani, bárhogy is speku­lálnak a kulákok, előttük egy van: segíteni a tervet, az építő munkát. Mert a becsületes dolgo­zók nem tűrik meg Battonyau, hogy az egész község szégyen­kezzen miattuk, a késedelmes munkák miatt. így van ez a be­gyűjtési vonalon is. Például Hor­váth János 3 holdas dolgozó pa­raszt kukoricabeadási kötelezett­ségének tőbbszáz százalékban lett eleget, azontúl 400 kiló má­jusi morzsolt kukoricára szer­ződést kötött A szántás-vetés munkáját is igyekezett befejez­ni, aztán elment segíteni a siló- árok ásásához, hogy a dolgozó parasztok minél előbb vihessék a kukoricaszárat, vagy a zöld- takarmányt, hogy tavasszal jó takarmányt tudjanak biztosítani jószágaiknak. Ezen keresztül több tejhez jutnak a gyerekek, a bá­nyászok, a gyárimunkások. így válaszol Horváth János és a töb­bi kötelezettségét teljesítő dol­gozó paraszt a titóistáknak, így válaszolnak Tito barátainak. Lázár Mária levelező, Battonya. Köröstarcsa nem maradhat szégyenben a tojás- és baromfibeadásban sem Elmondta: Szentesi Sándor VB-elnök, Köröstarcsa Büszkeség- tölt el, amikor látom, hogy községünkben a dolgozó pa­rasztság megfogadta Pártunk sza­vát: eleget tesz a dolgozó nép töri Vényéinek, gabona beadásának túl­teljesítésével nyilvánítja hazaszere­tetét. Ennek mi sem ékesebb bizo­nyítéka, mint az, hogy községünk­ben van a járási mezőgazdasági versenytábla, amit az őszi mező- gazdasági munkák eddig elért jó eredményeiéit kaptunk. Nálunk van a gabonabegyüjtési verseny zászló, pénzügyi tervünk teljesítéséért ugyancsak van egy verseny zászló. Do egy cseppet sem bizakodha­tunk el, mert van éppen mit tenni, különösen a tojás- és baromfibe- gyüjtés terén. Az eddigi begyűj­tési tapasztalatokat igyekszünk át­ültetni a tojás- és baromfibegyüj- tűsre, mert nem engedhetjük meg azt. hogy a törvényt külön szaka­szokra bontva az egyiket teljesíthe­tőnek, a másikat pedig nem telje­síthetőnek tekintenénk. Mint ahogy a kukoríoabegyüjtést akadályozó el­lenséget lelepleztük, például Juhos Eszter megrögzött feketézőt, Hajdú Pál 30 holdas kulákot, aki a kuko­rica beadásának nem tett eleget, ugyanúgy lelepleztük Schön Mihály 34 holdas kulákot is, Rki tojás- és baromfíbeadásá- nak nem tett eleget. E kulákok . ellenséges tevékenységét kis- gyü.'és&ken, hangos híradón is­mertetjük a dolgozó parasz­tokkal. Hogy ez helyes, mi sem bizonyítja jobban, mint amikor a kisgyűlésen Aknai László háromholdas kispa­raszt úgy a kenyérgabona, mint kukorica beadását túlteljesítette, azt mondotta: úgy érzem, az ellen­ség elleni gyűlöletet legjobban úgy fejezem ki, na meghálálom azt a népi de­mokráciának, hogy fiamat most avatták fel alhadnagynak, ezért november 7-ének tiszt. Isiére még egy mázta nu j sí mcrzstU kukoricát beviszek. Aknai László a -vállalását teljesítet­te )«- ügy tojásból, mint más egyébből. Ugyancsak Boros Károly, aki a kenyérgabona beadásának túl­teljesítésével több mázsa búzára kapott »0« őrlést, látta, hogy az egészre nincs szüksége ezért a »C« örléses búzából is két mázsát be­vitt. Minden alkalmat megragadunk arra, hogy a dolgozó parasztokkal ismertessük, hogy a begyűjtésnek eleget tenni az törvényes kötete» zettség és e törvény teljesítése öt­éves tervünk szerves alapja s a törvényt nem teljesítőkkel szemben pedig kellő szigorral járunk el Például Török Sándor tanácstag, há­rem holdas dolgozó paraszt megfeledkezett arról, hogy a nép bizalommal választotta meg, ug 3: a kor ő nem ttljesi- iesitette a tojás- és baromfi- beadást. Vele szemben is alkal­maztak a törvény állal előirt felemelést százalékot* Dülőfelelősök értekezletén is ismer­tettük a tojás- és baromfibeadá» jelentőségét. Megbeszéltük, hogy például a Lajos-dűlő befejezte a vétóit, azonban nem mindenki tett eleget a tojásbeadásnak. Rájöttünk arra, hosry mindenhol és mindenkor kell felvilágosító munkát végezni. Igen jó agitációs módszer az. ami a napokban az égj ik el. társsal foly­tatott beszélgetés alkalmával fel­jött. A szántás-vetés meggyorsítá­sára Szabó I^ároly 15, Juhász An­tal, Mackó Mihály 12 holdas és még több dolgozó paraszt segíte­nek az iganélküliéknek. ilyenkor a tfűliöfelcl&selnk, ta­nácstagjaink elmondják azok­nak a dolgozó parasztoknak, akikhez igát küldött a tanács, hogy a térvény c téren sem fe- ledksz:tt m.g r lack, biztosí­totta. hogy a ti földetek is fel legyen szántva, bőségesebb termést arassatok, egészen biz-, tosan meglenne az <r dmenye. Mi igyekszünk megvalósítani e he­lyes agrtációt, mert tapasztaltuk hogy a 30 népnevelőmunkának meg­van az eredménye. Az elmúlt heti tervünket tojásból 110, baromfiból 101 százalékra teljesítettük. A mi községünk villanyt, vagy« kultúrházat kap abban az esetben, ha dolgozó parasztságunk követi Kozma Imre és a többi dolgozó parasztot, akik 200 százalékra tel­jesítették a tojásbeadást, a baromfi­beadást pedig már több 100 száza­lékra. Nem maradhatunk szégyenbe a tojás -és baromfibeadásban sem. Ehhez azonban nekünk, tanácsta­goknak is még jobb munkát keli végezni, hogy december 21-ie, Sztá­lin elvtárs születésnapjának tiszte­letére jelenthessük: eleget tettünk a törvénynek, teljesítettük évi to­jás- és baromfibeadási tervünkül. Jutalmat kapott a megye Október 28-án, vasárnap a MÉSZÖV helyiségében adták át •a jutalmakat a megyében legjobb eredményt elérő tej kezelőknek. 3 földművesszövetkezeti és 3 tsz- tcjkezelő kapott jutalmat. Terme­lőcsoportok közül a kevermesi »Petőfi« tsz tejkezelője nyerte el a vándorzászlót és az ezzel járó 800 forint pénzjutalmat A második jutalmazott az eleki»Jó­zsef Attila« tsz tejkezelője: 500 forintot kapott. Harmadik jutal­mazott a békéscsabai »Május 1« tsz tejkezelője 300 forint jutalom­ban részesült A földművesszövetkezet tejke­zelői közül az első díjat — a vándorzászlót és az ezzel járó három legfőbb tejkezelője 350 forint pénzjutalmat Szaká­csi László, a végegyházi földmű­vesszövetkezet tejkezelője kapta. Szabácsi Dezső, a vésztői föld­művesszövetkezet tejkezelője 30t forint pénzjutalomban részesült Kétszáz forintot kapott a harma­dik jutalmazott: F^gvvemeki Já­nos, a kétegyházi földmüvesszö- vetkezet tejkezelnje. Valamennyi tejkezelő a juta­lom átvételénél ígéretet tett, hogy úgy, ahogyan eddig is teljesítet­te a tejbegyüjtési tervet, ezután is minden erejével azon lesz, hogy a szövetkezet, illetve tszcs tejbeadási tervét jóval túl­teljesítse. Hetven termelőszövetkezetben illetve csoportban termeltek az idén heterózis kukoricavetőmagot A heterózis kukorica vetőmag előállitáöának módszerét a Szovjet­unió tudósai dolgozták ki és ki- sér léteiknek kiváló eredményeit most már a magyar mezőgazdaság is fölhasználja. Az idén már számos állami gaz­daságban és hetven termelőszövet­kezetben termeltek heterózis ku­korica vető magot. Kísérleteket foly* tatnak ezirányban a kísérleti gaz­daságok is. Tavaly a magyaróvári mezőgazdasági kísérleti intézetben és a mezőhegyesi növénynemesitő telepen voltak olyan heterózis faji tők, amelyek harminc százalékkal nagyobb termést adtak mint az ed­digi legjobb kukoricatövek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom