Viharsarok népe, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-06 / 233. szám
4 Két levél a járási levelezoértekezlctekröl Szeptember hó 30-án befejeződött a Viharsarok Népe- levelezőinek járási értekezlete. Nyolc járás és két város levelezői jöttek össze járásonként a járási székhelyeken. A levelezők értekez- 'etein igen szép eredmények születtek egyes járásokban. Példáid a gyulai járásban Elek község levelezői megalakították a >Viharsarok Népe levelezők csoportúját. Ennek példáján több járásban elhatározták levelezőink a levelezők csoportjának megalakítását. Ennek fontosságáról, általában a levelezők munkájáról két levelezőnk a kővetkezőleéppen ír: Nem szabad meghátrálni A Gyomán megtartott járási levelezők értekezletének tapasztalatait leszűrve megállapítottam, hogy egyes levelezők maguk sem látják a célt, amiért dolgoznak. Ezt igazolja számos levelezőnk távolmaradása az értekezletről. Szó esett a meghátrálásról is. Például nem egy levelezőnknél előfordult, hogy támadást kap bíráló leveléért, erre hálát fordít a levelezésnek. Nekünk nem szabad meghátrálni a nehézségek előtt, nem szabad feladni a harcot. De nincs is mitől félnie annak a levelezőnek, aki az igazságot írja. Hogy félnek « támadástól, ennek oka lehet az: nemigen olvassák a sajtót, nem olvasnak könyveket, nem igyekeznek elméleti színvonalukat emelni. Nekünk, levelezőknek nemcsak írni, hanem olvasni is kell. Legyünk figyelemmel arra is, hogy a másik levelezőtársunk mit ír és nálunk hogyan áll az a dolog. Olvasnunk és tanulnunk kell Lenin, Sztálin, Rákosi elvtársak műveiből, azokból merítsünk erőt, meggyőződést ahhoz, hogy az igazság feltárásával előbbre visszük a mi ügyünket, segítjük az építő munkát. Minden levelező legyen tisztában azzal, hogy a Párt harcosa, felderítője. Olyan katonája, akinek meghátrálni nem •szabad akkor sem, ha támadás éri. Mi mindig gondoljunk arra, hogy Rákosi elv- társ még a börtönben is írt. Szilágyi isnre levelező, Dévaványa. Tervbe vettük: megalakítjuk a levelezők csoportját Nálunk, az orosházi járásban vannak levelezők, akik elmaradoztak a levelező-értekezletről s megfeledkeztek ígéretükről: hogy írásaikkal segítik szocialista építő munkánkat. Én arra kérem minden levelező munkatársamat, ne hagyja, hogy járásunk lemaradjon, inkább mi, levelezők Is arra törekedjünk, hogy járásunk a begyűjtésben is, de mindenben az első helyen haladjon. Horváth Sándorné elv- társnővel, a »Dózsa« tsz tagjával tervbevettük, hogy mi is megalakítjuk Orosházán a levelezők csoportját, ahol havonta egy megjelölt időben és helyen munkánk eredményeit megbeszéljük egymás közölt. így állandó kapcsolatot létesítenénk a levelezők között. Persze, ezt csak úgy tudjuk megvalósítani, ha régi és új levelezőink bennünket ebben a munkában támogatnak és segítenek. A levelezők csoportjának megalakítása, egészen bizonyos, jobban segítené valamennyiünk munkáját, a feladatok megoldását. Yelró József levelező, Orosháza. «9 Nagyszámú lelkes közönség előtt került színpadra a békéscsabai színházban »fiát Anna diadala«. A darab frissen és elevenen tükrözi dolgozó parasztságunk gondolkodásmódját, humorát és azt a harcot, melyet a még boldogabb élet megváltásáért viv a maradiság, a megszokottság az ellenséges mesterkedések ellen. Elevenen rajzolódik ki a darabból a szabaddá és egy-njoguvá vált falusi asszony harcos törekvése, az, hogy az egykor jogiosztott nők ma hősiesen küzdenek gyermekeik jövőéért, hazánk felvirágoztatásáért.A darabot elejétől végig izgalmas feszültség, az egészséges falusi humor és rok-sok komoly tanulság teszi színessé és érdekessé. Ezt még csak fo kozzák a színészek nagyszerű alakításai A darabban szereplők mindegyike igyekezett a maga valóságában ábrázolni «zt a külső és belső harcot, amit a mai dolgozó parasztok vívnak a maradiság ás a kulitok mesterkedései ellen. GyuCSál Anna diadala** lányi Éva művészi sokoldalúsággal mutatta be Gál Anna alakját. Látszott raj ta, hogy beleélte magát a darab igaz mondanivalójába. A legjobb figurák egyike volt B6di bácsi, Szabó Gyűl* nagyszerű alakításában. Kedvesen és élethűen ábrázolta * fiatalok mellé álló mai öreget. .Mozgása, arcjátéka és hang hordozása megkapó és természetes volt Ugyanezt lehet elmondani Sándor Bős- kéről, Gálné szerepében. Az első felvonásban tapasztalható volt ugyan egy kis mozgási zavar nála, de később ina gával ragadta a közönséget. Tudása legjavával oldotta meg feladatát a trak torista Biczót alakitó Pusztai Péter, Kő sa párttitkárt alakító Náday Pál. Magyar Erzsi is kiváltotta az ellenség bérence elleni gyűlöletet Aranka szere pében csak úgy, mint Fodor István * haszonleső Mihály szerepében. Játékuk azonban helyenként mesterkélt volt és nem tükrözte eléggé az ellenség ravaszságait. A 1* It Ó II I It I» ET É S E 14 Telekgerendáson 992 sz. alatt .tó hold föld bérbe kiadó, lakással együtt. Felső- nyomás 786 sz. alatt 11 kát hold föld bérbe kiadó. (Kaczkó tanya mellett.) Eladó egy 48 colos MAY cséplőgép és kazán, kovácsi ujtató, Békéscsaba, Ka zinczi-u. 28. Elvesztettem Békéscsabán, a Sztáliniidon gabonalapomat, 2 darab kifizetett étola jutái vány t, megtaláló jutalom ellenében a rendőrségre- adja le, Pribojszki Pál, Fürjes, Tanya 1650/1. 3 kishold haszonbérbe kiadó Fürjesen. Érdeklődni: Békéscsaba, Arany-utca 24. 125-ös vörös tan kos Csepel motorkerékpár eladó, Zsadány, fancsikapusztai malom. Eladó egy fürdőkád és 3-j Les Orion rádió, Békéscsaba, Bethlen-u. 26. Épületfa eladó, Békéscsaba, Gutenberg- utca 5. ötszázas motorkerékpár, szeniélyteher oldalkocsival eladó, Békéscsaba,: Hunyadi- tér 2. I Jóár apóiban lévő fehér steppelt, mély gyermekko;si eladó, Békéscsaba, Ság- vári (Kistabán i u. 26. Október 3-án délután. Szarvason, a Pethe-féle malomban elveszett egy darálj Gyarmati András névre szóló féláru vasúti igazolvány, pedagógus szakszervezeti igazolvány és egy tartalékos tiszti igazolvány. Becsületes megtaláló adja le: Szarvas, III., Jókai-u. 97. Vadászok figyelmébe! Akinek rosszkor- dásu fegyvere van, jóhordásura, messzi horda ura tudom készíteni és minden hibát javítok, Zsiga Mihály, Békéscsaba, Mikszáth-u. 53.. ■Sopronyon, Tanya 624. 8 k:t. hold föld kishaszonbérletre, több részben is kiadó. Értekezni: Békéscsaba, Kotrös-utca 11. Egy kétaknás kályha eladó, Békéscsaba, Knézich K-u. 7. Kukoricaszár és tök van eladó, Békéscsalja, Gyulai-ut 22. Villanytűzhely, porszu ógép. eladó, Békéscsaba, Kátona-u. 3. em. < _ 1/iUaisaiok Héfte __________________ MUSZORGSZKIJ Film a * orosz nép dalnokáról Ei * fiira művesei eszközökkel vetíti elénk Muszorgszkijnak, a nagy orosz zeneszerzőnek életét, művészetben! fejlődését. Bemutatja, hogy élményei hatására hogyan születtek meg hatalmas alkotásai. A filmbői még jobban megismerjük Muszorgszkij zenéjének legszebb részleteit, de hallunk a kor többi haladó zenészének egy-egy müvéből is. A XIX. század derekán Oroszországban két zenei csoport állott egymássá! szemben. Az egyik a nyugati zenét istenítő cári udvari zenészek, a másik Glinka és Dargomizsszkij hagyományait folyia'.ő zeneművészek, akik megértették az orosz nép hangját és megteremtették a ha»- talmas orosz nemzeti kuliurát. Ebből a táborbői emelkedik ki Muszorgszkij Jelenet a »Muszorgszkij« c. filmből. alakja. Muszorgszkij sok mindent látott, amit a cári zenész urak nem akartak tnegláíni s amit meglátott, azt nem felejtette el. Látta a földesurak által kö- nyörte'eniil sanyargatott pa sszt- ágot, az orosz nép nyomorát. Élénken él benne jaz a kép, amikor az egyik földesur véresre veri a vak koldust vezető gyereket. Ezek és az ehhez hasonló élmények kelnek életre nagy müveiben. Egyik nagy müvének, a »Borisz Godunov« bemutatóján ezért kiáltott fel az egyik császári hivatalnok felháborodottan: »ez nem zene, ez nem opera, ez kész forradalom«. Meg is akarták akadályozni Muszorgszkij müveinek bemutatását, de mesterkedésük nem sikerült. Levelezőink tollából Zsadánytól Fiizesgyarmatiy ZSADANYBAN az elmúlt héten á I aka r m á n y g aboi i a be a cl á s iíieggyorsitására a község különböző részén kisgyüiést tartottunk — Írja levelében Hőgyes Benjámin. A kisgyütésen foglalkoztunk az eddig elért eredményekkel,, valamint a munkánk hiányosságaival. Igen gyenge községünkben még a tojás- és a baromíibeadás, pedig a beadás teljesítésétől függ, hogy községünkben szabadpiac. legyen. Az ősziárpa vetését 70 százalékban .teljesítettük. A tejbeadás teljesítése végett a mezőgazdasági állandóbizottság tagjai a tehéntartó gazdáknál népnevelőmunkát végeznek. Ncp- nevelőmunkájuk során igyekeznek meggyőzni a dolgozó parasztokat a silózás jelentőségéről is. Ezzel kapcsolatban nagygyűlést is tartottunk. NAGYSZÉNÁSON eddig 2756 mázsa kukoricát gyűjtöttek be — közli levelében Czellár Sándor levelező. A beadás teljesítésében élenjár Jaka bo vies János dblgozó paraszt, aki 250 százalékban teljesítette kukóricabsadását. Ifj. Kondacs János 5 holdon aluli dolgozó paraszt lüo százalékban teljesítette kukoricabeadását, ezenfelül kukoricafeles- legére szállítási szerződést kötött, Horváth Mihály 120 százalékban teljesitette a kukorica beadását De az adókifizeté- : sek is igen jól. haladnak a községben.', A dolgozó parasztoknak első" köteles,- j ségük, hogy az adójukat is rendezzék.! Czellár György 2. holdas dolgozó pa- j raszt; Tobak, Fajos közzéparaszt és még egy jónéhányan, amint beadták gabonájukat. annak árából azonnal rendezték adójukat. SARGAHEGYESEN az állami gazdaságban 23 mázsás rizstermést értek el. A rizsaratási munkáknál igen jó eredményeket értek el a dolgozók. Soós István 225, Kuszka Lajos 225, Ku- í om K á rol y, i t j. Kopács 1st vá n 238, Kónya János 210, Szabó Mihály 265 százalékot teljesített. De a rizsaralásnál a dolgozók valamennyien felül teljesi- tették a 100 százalékot. Az őszi munkák elvégzéséhez az összes előfeltételek bizioritva vannak, most kaptunk terven felül egy uj 35-ös traktort, ami szinten íokozottabb mértékben biztosítja, hogy az őszi munkákat határidőben befejezzük — írja levelében Un gór Balázs. NAGYKAMARÁSON Y »Magyar-Román Barátság« I es tipusu csoport eted menyeinek láttán, nap,^ mint nap kérik felvételüket a kívülálló dolgozó parasz- tok, A csopor {értekezletén szeptember 30-án két tagot vettünk fel. Molnár József 4 és fél hokidat lépett csoportunkba. Gáncsé László 3 hold földet hozott a csoportba. Csoportunkba tovább is folytatjuk a népnevelőmunkát, hogy minél több dolgozó paraszt megértse a közös gazdálkodás jelentőségét és élvezze annak gyümölcsét — fejezi be levelét G. Tóth János levelezőnk. BÉKÉSEN a »Vörös Csillag« termelőszövetkezet újfajta téglaégetéshez fogott, amelynek az első égetését szerdán szedik ki a csoporttagok. Mikor be- raktulk a téglát - - írja levelében Kovács András elnök — a megye tcrmelőszöf vetkezetei megnézték a berakást; mi szeretnénk, ha most a jövő héten Szer- fián megnéznék a kiszedését is, hogy ezzel egymásnak tapasztalatainkat átadnánk. FÜZESGYARMATON a foldmüves- szövetkezet dolgozói czideig 155 mázsa 39 kiló kukoricára kötöttek szállítási szerződést. Élenjárnak a szerződéskötésben Divig Gergely, Vidó István, szövetkezeti tagok, akik számos dolgozó parasztot győztek meg a szerződéskötés jelentőségéről. Novak Gábor 8 holdas dolgozó paraszt 6 mázsa kukoricára kötött szerződést. Azt mondotta: ebből is látom, hogy segít kormányunk, hiszen 35 forintos vásárlási utalványt kaptam mázsánként és 10 forintos felárat. A tanács hapgoshhadón keresztül dalokat küld az élenjáró dolgozó parasztoknak, — fejezi, be levelét Borbiró Lajos. MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Bé késcsaba. Október 6—9-ig: -Élni aka runk«. BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Október 6—9-ig:- : Muszorgszkij«. TERV MOZGÓ, Erzsébet hely. Október 6—8-ig: »Dalolva Szép az élet«. PETŐFI MOZGÓ, Gyula, Október 6—9-ig: »Windsori víg nők«. BÉKE MOZGÓ, Orosháza. Október 4—9-ig: »Lant és kard. > PARTIZÁN MOZGÓ. Orosháza. Ok tóber 6—8-ig: »Támadás 6.25-kor«. — GYöGYSZERTARSZOLG ALAT Békéscsabán, október 6—13-ig az ügye leti szolgálatot a 14/3 gyógyszertár, it., Sztálin ii. 47, telefon: 24-—84 és az Les gyógyszertár,. ÍI., Szent IsiVm-tér 5. telefon: 22—-28 látja el 19*1 tiklóiiüvr t, nmshat S PORT Békéscsabai várost bajnokság >smub«ti műsora Kórház utcai-pálya: Fél 2 órakor: Dó** zsaj—Október tszcs. 3 órakor Petőfi— Tatarozó. MAV-pálya: Fél 2 órakor: Bétex— Kötöttárugyár, 3 órakor Szegedi Tüzép —Bcs. Tüzép. Felsőnyomási-pálya: 3 órakor Felső» n y om ás—Parn u tszövő • Vasárnapi műsor: Kórház-utcai-pálya; I órakor pamut szövő—Honvédség barátságos,' 3 órakoi Gyulai Építő II.—Bcs. Építő II. megyei tartalékbajnoki rangadó. MAY-pálya: 3 órakor Sarkad ÍL— Bcs. Lokomotiv II. megyei tartalék*- bajnoki. SAKK Felhívjuk a békéscsabai sakkozók figyelmét, hogy a folyó hó 10-én meginduló egyéni minősítő versenyre folyó hó 7-én, vasárnap délelőtt 10 óráig a KlOSZ.-székliázban (Guícnberg-u.) .lehet benevezni. Vezetőség; Hádiő Október 8, hét:« Aossuth Rádió 5.10 Katouadalok. 555 Vasárnapi sporteredmények, 6.30 Mjaszkovszki p Szláv rapszódia. 7.00 Színház- és moziműsor. 7.20 Glinka: Erdőjelenet az Ivan Szuszanyin c. operából. Utána: Naptár. 8.05 Haydn: F-dur cassation. 11.39 Tolsztoj élete és munkássága. IV. 12.30 »A béketálxir legyőzhetetlen.« 13.15 A Rádió szórakoztató zenekara játszik, 14.10 Úttörő híradó. 14.25 Színes muzsika. 15.30 Birky Sonja énekel. 15 50 Zenekari muzsika. 17.10 Az ifjúsági rádió műsora. 17/30 Dalolj velünk. 17.50 Uj magyar muzsika, m OO A Rádió tánc-zenekar* Játszik. 20.10 Versenyben az ország kenyeréért. 20.45 Szovjet kórusok népdalokat énekelnek. 21.00 Tüzek a hegyekben •*2.25 Magyar kamarazene. 23.10 Hang lemezek. 0 Petőfi' Rádió 6.33 Termelési hírek. 7.00 Beszélő at- sas?. 7.35 Magyar operettekből. 8.15 Heti zenés kalendárium. 9.00 Vladimír Horowitz zongorázik. 10.10 Bura Sándor és zenekara játszik. 11.00 óvodások műsora. 11.20 Dukas: A bűvészinas — szimfonikus költemény. 15.00 Lengyel és bolgár szórakoztató zene, 15,40 Nézd az élő drága tájat... 16.10 Magyár népzene, 17.10 A Párt tör tSHét ÉHÖUSgai- 17 40 A Falurádió negyedórája. 18.00 Vidám táncok. 18.10 A nagyüzemi mező- gazdaság utján. 18.40 Kolhozok dalaiból 19.00 Ember és világ. 19.15 Sport- negyedóra. 19.30 Szív küldi szívnek. 19.4*» Népzene. 20.00 Hervay Erzsébet hegedül 21.30 Tánczene. 22.10 Szív küldi szívnek* 22.30 A Rádió népi zenekara iáiszik. Október 9, kedd Kossuth Rádió 3.20 Zenés percek. 5.30 Női szemmel, 0.20 Dunajevszkij operettjeiből. Utána: Naptár. 8.05 Toscanini vezénycL 11.30 Öreg Beke Antal. 12.30 Vidéki kórusok, cnekelnek. 13.15 A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.10 Operettrészletek. 14.30 A parasztság szocialista neveléséről. 14.50 Muszorgszkij operáiból, 15.30 Vidéki ifjúsági kórusok énekelnek. 15.50 Szovjet keringők. 17.10 Vasutasok műsora. 17.25 Hanglemezek. 17.45 Termelési híradó. 18.00 »Küzdünk híven a forradalomért,« 19.00 Egy falu — egy nóta. 20.40 Versenyben az ország kc- nveréért. 20.45 Közvetítés a Fővárosi Operettszinházbói: Szabad szél. 23.30 Két magyar szerenád. Petőfi Rádió 0.30 Színház- és moziműsor. 6.35 Termelési hírek. 7.35 Népzene. 8.00 Régi mesterek balettzenéje. 8.30 Hanglemezek. 10.10 A terv győzelméért! 10.40 A Rádió népi zenekara játszik. 11.10 Magyar szerzők szórakozható muzsikája. 15.00 A Magyar Hangversenyzenekar játszik. 15.45 Gyűlölet. 16.00 Délutáni zenekari hang verseny. 1.740 Tánczeno. 17.55 Muzsika gyermekeknek. 18-40 A III. \ ilágif jusági Találkozón dijat nyert Várhelyi Endre énekel. 19.00 A terme lés Sztálin-díjasai. 19.15 Sportncgyed- óra. 19.30 Tánczene. 21.30 Mi történik a világgazdaságban ?. 21.45 Hazaszeretet cs szabadság gondolata az oper aszúi - padon, 22.30 A Hidy-vonósnégyes játszik. Gljer: Vonósnégyes — bemutató. Vili AH,SÍKOK Ni VE az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba,’ Szent István-tér (8. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv,: 2L?6 Békési Nyomda, Békéscsaba Felelős nyomda vezeró: Bot vánszk.) »'<*.