Viharsarok népe, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-23 / 247. szám

4 lfm «Icttitxr IS, **4WI I/íUmschóU Héf%e Vasárnap estig több mint kétezren látogatták meg a Gazda-mozgalmi kiállítást Szombaton dó talán nyílt meg ünnepélyes keretek között a bé­késcsabai Vigadóban a Gazda- mo al i kiállítás.Vi tsn.\ iczai Já­nos elvtárs bevezetője után Pár­tunk Megyei Bizottságának tag­ja, Szabó Sándor elv társ mél­tatta a kiállítás jelentőségét... — ...Ma már nincs olyan ipar­ág, ahol ne kapcsolódtak volna be a Gazda-mozgalomba. Gazda Géza elvtárs kezdeményezése után megyénk üzemeiben is egy­re többen válnak az új mozga­lom harcosaivá s ennek máris jelentős eredményei mutatkoz­nak, amlít ez a kiállítás is bizo­nyít. ügy kell tekinteni ezt a mozgalmat, mint a munkaver­seny, a tervteljesítés szerves ré­szét. A dolgozók felismerik már ezt az összefüggést és értékes kezdeményezések születnek, de rosszul dolgozik az a vállalatve­zető és üzemi funkcionárius, akt azt hiszi, hogy önönmasától to­vábbfejlődik a mozgalom. Az eredményekért harcolni kell, azok nem hullanak az ölünkbe. Funk­cionáriusaink feladata, hogy to­vábbi irányítói, szervezői legye­nek a Gazda-mozgalomnak s ne hagyják elveszni a dolgozók kezdeményezéseit A szakszervezet pedig támogas­sa, nalánlálja ezt a mozgalmat azokban az üzemekben, ahol még nem ismerik. Használják fel az itt látottakat, az összegyűjtött gazdag tapasztalatokat, legyen ez a kiállítás további sikerek kiin- dulÓDontja... Rendkívül gazdag anyaggal lá­rult az érdeklődők elé a kiállítás. A békéscsabai üzemek műszaki dolgozói rendezték, szervezték, állították össze ezt a pa­zar anyagot a Párt és a szakszervezet megyei taná­csa irányításával. A lázas na­pok, lelkes készülődés eredmé­nyé tárja anyagát az érdeklődők elé. Építő-, építőanyag-, textil-, élelmezésipari üzemeink egész sora mutatja itt be Gazda-moz­galmának eredményeit. A textil­üzemek kiállítási parcelláján újszerű szabásminták, egyszerű ötletes alkatrészek, új iparcikkek mind gazdag bizo­nyítékai az emberi Leleményes­ségnek és ezer, meg ezer forint megtakarítást jelentenek az üzem­nek. az országnak. A Mezőgazda- sági Gépjavító kocsivasalásokat, gép- és szerszámrészeket mulat be, amelyeket mind hulladék anyagból gyártottak. A Mezöhc- gyesi Cukorgyár hatalmas táblán szemlélteti, hogy’ milyen lehető ségek vannak a hnlladéktömíté- sek. selejtes fémalkatrészek fel használására. A békéscsabai Tég­lagyár többek között bemutatja, liog>’ az ócska, széttöredezett csc- rópszállító rácsokat hogyan hasz­nálják fel újba s a korábban tü­zelőnek szánt hulladékból több- ezer forint megtakarítást nyer­nek — Hát ez a Gazda-mozgalom? Akkor hát az is az, hogy mi azelőtt tüzelésre küldött hulla­dékfából most ékeket készítünk ezerszám, — mondotta két dol­gozó az Asztalosipari Vállalattól, de felismerésük nem egyedülálló, mert a látogatók közül igen so­kan az itteni tapasztalatok alap­ján jönnek rá, hogy mi a Gazda­mozgalom. Hol ennél, hol annál az aszLalnál, kiállítási tárgynál merülnek fel viták, ott nyomban újabb ötletek születnek Ez mutatott rá a textiles és épí­tőipari üzemek mulasztására is, ugyanis ezek az üzemek a kiál­lítási parcellájukhoz nem szer­veztek egy állandó eligazítót, áld a sok kérdeznivalóra megadhatta volna a szakszerű magyarázatot. Annál is inkább, mert a látoga­tók mind nagyobb csoportban töltik meg a kiállítási termek Vasárnap estig több, mint két­ezer érdeklődő tekintette meg a gazdag anyagot. Orosházáról, Tótkomlósról, Sarkadról, Mező­hegyesről tömegesen jöttek a dolgozók, de még a szegedi üze­mekből is jöttek érdeklődők. Gazdag anyag tárult itt fel s a dolgozók felhasználják a lehető­séget, tömegek jönnek, látnak, ismerkednek s viszik el munka­helyükre az újat. ÍJ t állalásoU születtek . . > Megyénk üzemeiben a dolgo­zók tömegei teltek felajánlásokat november 7-re, a terv határidő- előtti teljesítésére. A vállalások teljesítésében máris kiemelkedő eredmények születtek, de ezek mellett újabb és újabb vállalá­sokról is kapunk híreket. A bé késmegyei Tatarozó- és Építő Vállalat dolgozói a terv mielőbbi teljesítése érdekében november 7-c tiszteletére vállalják, hogy n halaspusztai építkezésen folya­matban lévő sertésfiaztató mun­kálatait november 15-e helyett november 7-re befejezik és ezen a munkán 120 százalékos ered­ményt érnek el. A Belsped bé­késcsabai építkezésén a még hát­ralevő munkálatokat tíz előirány­zott 450 óra helyett 340 óra alatt elvégzik. A dióérháti sertésfiaz­tató építkezésén dolgozók vállal Iák, hogy munkahelyi átlagukat! 120 százalékra növelik és kifo­gástalan munkát végeznek. A si­lók építkezésén dolgozó Kneifet kőműves-brigád vállalta, hogy az előirányzott időt 14 órával csök­kenti. A Szálló segédmunkás- brigád 16 óra csökkentést vál­lalt A vasbetonszerelők »Béke* brigádja vállalta, hogy a 270 órára előirányzott vasszerelékek elkészítését 150 óra alatt befeje­zi. Az elhangzott vállalások után az üzeni dolgozói fokozot­tabb munkával törekednek a fo­gadalom teljesítésére, a terv lia- tá ridőelő t ti megválás í tására. „Segítsenek a gyapotszedésben a mezSberényi asszonytársak f*4< Olvastuk megyei lapunkban, hogy u megye MNDSZ asszonyai mél­tón kiveszik részüket a gyapot- eaodés nagy munkájából. Mi. a békési MNDSZ asszonyai is nap­ilap után kimegyünk a mező herényi állami gazdaságba segíteni. 40—Ö0 tagú brigád dolgozik állandóan lel­kesedéssel és azon vagyunk, hogy m esős idő előtt betakarítsuk ív fehér aranyat, amiből azután majd készül a sok jó pamutáru. Sajna-; lattal tapasztaltuk azonban, hogy a mezőberányi asszonytársak nem tekintik szívügyüknek ezt a fontos munkát, mert nem jönnek segítségül a gazdaság dolgozóinak. Mi, békési MNDSZ asszonyok ezért arra kérjük a mezőberény iá­két, hogy kapcsolódjanak be ebbe u munkába, hi-zog mindnyájunk ér­deke, hogy a nemzetgazdaságunk szempontjából fontos nyersanyag — a ígyapot betakarítását sikeresen! hajtsuk végre. Ne késlekedjenek hát a mezőberányi asszonytársak sem, hanem siessenek segíteni a gyapotszedésben. A békési MNDSZ asszonyok ne­vében: Kiss Mátíné, Püski Gáborné. Szerdán este a „Rokonok" című színdarab kerül bemutatásra a Szigligeti Színházban Móricz Zsigmond színpadra átírt »Ro- konok« című regénye éles emlékeztető képet ad iá .haUűxni és erkölcsi posvány­bán fetrengo, letűnt úri rendszerről. Az iró ebben az 1930-ban megirt regé­nyében figyelmeztette, -bírálta, mond­hatni »kardélre hányta« a hivatalokban elterpeszkedő gyárosok, földbirtokosok sógorságából, rokonságából összetevődő »hatalmasságokat«. A darab cselekmé­nye egy költött Zsarátnok nevű várói­ban játszódik le. Azonban könnyen rá­illeszthető bármely alföldi, vagy na­gyobb vidéki városra, lényegében pedig az egész Magyarországra. Sőt, mikor vománnyelvü fordításban megjelent, a román bírálók megdöbbenéssel állapí­tották meg, hogy a »Rokonok« ponto­san ráillik a 30-as évek Romániájára is. A regényből készített darab leleplezi a 30-as évek úri -Magyarországát. Egyes alakjai bizonyára ismerősnek tűn­nek Békéscsaba dolgozói előtt is. Fel­ismerik és világosan meglátják, hogy milyen világot söpört el a jövő, a fejlődés utjából népi demokráciánk hatalma. Rádió Október 24, szerda Kossuth Rádió 5.40 Csárdások. 6.30 Magyar szerzők, vidám muzsikája. 7.00 Színház- és mo­ziműsor. 7.25 Könnyű dalok. Utána: Naptár. 8.05 Népzene. 1130 Tolsztoj élete és munkássága. XI. 12.30 A Rádió népi zenekara játszik. 13.15 A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.25 Amb- rózy Béla zongorázik. 14.45 őszi csokor. 15.30 Ifjúsági énekkarok. 17.10 Tánc­zene. 17.30 Reakciós főpapok — a szabadságharc árulói. %1A5 »Bennünk, munkásokban az erő.« 18.15 Szív küldi szívnek. 19.00 Építőipari félóra. 20.40 Chopin: h-moll scherzo. 20.50 A Vati­kán és az amerikai nagybácsi. 21.00 A Rádiózenekar játszik. 22.25 A Könnyű Múzsa-zenekar játszik. 23.30 Pempléni Kornél zongorázik. Petőfi Rádió 7.00 Magyar dalok. 7.35 Operarészle­tek. 8.00 Magyar zenekari muzsika. 9.00 Milisits Klára zongorázik. 10. lő Szovjet zenekari muzsika. 11.00 Óvodá­sok műsora. 15.00 Orosz zenekari mu­zsika. 15.30 A földkerekség egyhatodán. 15.45 Könnyű -dallamok. 16.30 Az uj gazdasági politika. 16.45 Szebenyi Já­nos fuvolázik, Lieber János gordonkázik. 17.10 A nyugati határszélen. 17.20 «Túl a Tiszán.« 17,40 A Falurádió negyed­órája. 13.00 Népi jelenetek. 18.44} A Rádióénekkar énékel. 19.05 A Magyar Rádió tarka zenés estje. 20.10 Elméleti tanácsadás. 21.30 A Rádió tánczene kaja játszik. 22.00 Részletek Bizet operái­ból. 22.30 Szendlay László és zenekara játszik. VIHARSAROK NÉPE ai MDP Békésmegyei Pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: szerk.: 22-35, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál A békebizottságok kisgyűlésein az őszi munkák határidő előtt való elvégzésér© tettek vállalásokat Megyeazorte kisgyűléeokflt. ren­deznek a bókebizottságok, amelye­ken megbeszél ik a soronlévő mun­kákkal kapcsolatos feladatokat. Endrődön október 14-én tizenhat k isgy ú lest rendezett a békebizott­ság. Valamennyi kisgyűiáeen meg­fogadták a jelenlevők, hogy a jö­vőben még fokozottabb erővel vég­zik munkájukat, méginkább 'töre­kednek arra, hogy- a bókét valóban tartóssá tegyék. A varjasi határ ré­szen Pálinkás István dolgozó pa­raszt felszólalásában ezt mondta: »Én már aa eddigi munkák során is igyekeztem bebizonyítani, hogy a béketábor harcos katonája vagyok. Terménybeadáá kötelezettségemet is időben teljesí tettem és most az őszi munkákat is igyekszem minél előbb elvégezni. Búzámat, már elvetet­tem 6 vállalom, liogy november 10-re a mélyszántást is elvégzem« Ugyancsak a Varjasi határrá- szem az »öreg iskolában« megtar­tott békekisgyűléaen Katona Imre, 15 holdas dolgozó paraszt versenyre hívta ki Homok András J3 holdas dolgozó parasztot és vállalt», hogy november 7-e tiszteletére kukorica- beadását túlteljesíti és november 17-ne a mélyszántást is elvégzi. Békekisgyűlóst tartottak Erui- rődön az »Egyetértés« I-es tipu.-ü tezos-nól is. A tszcs tagjai közö­sen elhatározták, hogy novemter 7-e tiszteletére beadási kötelezette - gftket túlteljesítik, a mélyszántást november 10-re tetejezik. Gyulán 15 kisgyűlést rendezett eddig a békebizottság. Különösen jól sikerült a Sütőipari Szövetkezet tókekisgyűlése, ahol számos dol­gozó tett vállalást november 7-e tiszteletére. Gyapotszedő kombájn segíti munkánkat Szövetkezetünk gyapotföldjén megjelent az első gyapot-szedő kom­bájn. Nagyon szép gép. Négy hol­dat a kísérleti területből ezzel fo­gunk betakarítani, csak 80 száza­lékos érésben kell lenni a gyapot­nak',, így könnyen felszívja a gép. Erre Szkovnyikov elvtárs, szovjet szakember tanított meg bennünket. A múlt héten nálunk járt és elmagya­rázta, bemutatta nekünk m ő mun­kamódszerét. Sokat kérdezősköd­tünk tőle, ő mindenre szívesen vá­laszolt-. Boldogok voltunk. hogy köztünk lehetett. November elseje körül ismét, eljön, folytatja kísér­letét. Mert nekünk a 60 hold gya­potból 27 hold kísérleti és ezen a területen lesz majd segítségünkre ú jra tapasztalataival. Ebből is lát­juk, bogy a Szovjetunió minden­ben segít nekünk. Elküldi' hozzánk legjobb szakembereit, bogy az ő tapasztalataik nyomán mi is maga­sabb termé-enedményeket érhessünk el. Horváth. Kandómé, Orosházi »Dózsa« tsz. S I» O H T Re8. Épít©A- -hiskunfélegyházi f «isfis 3:1 (1:0) Vezette: Megyeri. NB II, bajnoki. Építők; Csepregi- — Perlaki, Fülöp, Czikkely — Weiner, Ivokavecz —- Csi esély, Kliment, Feit, Griecs, Vigh. K. Vasas: Horváth — Csenki, Don­gó, Zsibrita, — Szabó L, Szabó II. - Mészáros, László, Egri, Dinnyés, Szé­nás!. Nagy irammal indul a játék és hol az egyik, hol a másik kapu forog ve­szélyben, azonban előbb Szénási, majd Csicsely ront gólhelyzetből. A 25. perc­ben Griecs keresztlabdáját Kliment nagy erővel a balsarokba lövi. Az eredmény a félidő végéig nem változik. A II. félidőben az Építők nagy ira­mot diktálnak. Ennek eredményeként a 3. percben Csicsely az alapvonalról beguritott labdáját Feit közelről a há­lóba helyezi, 2:0. A csabai csapat kis­sé visszaesik és fokozatosan feljön a Vasas is. A 23. percben Szénási elfut és hírek- IDöJAR.ASJELENTÉS: A Mete­orológiai Intézet jelenti: Várható idő­járás kedd estig: Erősen felhős idő, többfelé, elsősorban a Dunántúlon eső. Reggeli köd. Mérsékelt délkeleti-déli, a Dunántúlon délnyugati-nyugatira forduló szél. A nappali hőmérséklet keleten kissé emelkedik, nyugaton alig változik. Várható .hőmérsékleti értékek az ország területére: kedd reggel 6-9, délben nyu­gaton 11—17, keleten 17—20 fok kö­zött. — KÉT ASZTALOSTANULÓT fel vesz a Faiparosok Termelőszövetkezete, Békéscsaba, Bartók Béla-ut 14. — BéLYEGKIALLITáS október 28- án a békéscsabai Múzeumban. Belépés díjtalan.- GYóGYSZERTARSZOLGALAT Békéscsabán, október 20—27-ig az ügye­leti szolgálatot a 14/9 gyógyszertár, VI., Deák-u. l/a, telefon: 23—34 és az l es gyógyszertár, II., Szent István-tér 6. MOZI PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Oros- háza. Október 20—25-ig: »Gyarmat a föld alatt...« BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsa­ba. Október 20—23-ig: »Egy igaz em­ber.« PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Ok- tóber 20—23-ig: »Kina lánya.« RÉKF. FILMSZÍNHÁZ, ' Orosháza. Október 21—-23-ig: »Cárné cipője...« TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba, Erzsébetbely. Október 24—25-én: »Szem­besítés.« KÖZTÁRSASÁG FILMSZÍNHÁZ Békés. Október 23—25-ig: »Urimuri.« beadását Csepregi elvéti s a befutó Dinnyés a hálóba emeli, 2:1. A játék kezd élénkebbé válni. A vendégcsapat némi mezőfölényt harcol ki. A 35. percben Vigh sarokrúgását Feit k ka­pura fejeli. A gólba tartó labdát Csenki kézzel üti ki. A megítélt 11-est a ka­pus Czikkely elé üti, aki másodszor már nem hibáz, 3:1. A vendégcsapat 'feladja a küzdelmet s a játékidő hát­ralévő része inkább mezőny játékkal te­lik cl. Bírálat: A két csapat találkozója he* Ivenként élvezetes, jó játékot hozott A csabai csapat ilyen arányban is meg- éidenvelLe a győzelmet, mert csatárai a kapu előtt veszélyesebbnek bizonyultak. Egyénileg Csepregi kevés dolgát jól látta el. A gólnál azonban hibázott. A védelem legjobbja ezúttal Perlak* volt. aki határozott közbelépéseivel sok veszélyes támadást tett ártalmatlanná. Fülöp és Czikkely is clfogadluUót nyúj­tott. A két fedezet sokat dolgozott, azopban nem vitte le sok esetben a földre a iabdát. A csatársorban Kliment lendületes és észszerű játéka érdemel di­cséretet. Csicsely gyors elfutásaival ál­landó gólveszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Feit jól küzdött, azonban gólhelyzeteit többször elkapkodta. Vigfi kevés labdát kapott. Egyéni elfutásokra nőm mert vállalkozni. Griecsnek volt néhány ötletes labdaleadása, azonban a kapura gólveszélyt nem jelentett. A vendégcsapat néhány játékosa egészen jó teljesítményt nyújtott. így Horváh* aki egyben csapatának legjobb játékos« volt, továbbá Dongó, Csenki és László* akik csapatuk főerősséget voltak. A játékvezető hibátlanul vezette ® mérkőzést. APRÓHIRDETÉSEK Ház, Sztálin-uton felerészben eladó; Si- mor, Budapest, XIII., Sallai Imre utca 12/a. sz. _______________ Z ománcozott asztaltüzhely, rézüst, kony­haasztal, székek, varrógép, kályha, kü­lönböző bútorok eladók, megtekinthetők Békéscsaba, Bartók Béla-ut 1, délelőtt 8—10-ig. Elveszett egy háromhónapos malac. Be* csületes megtaláló ; hozza vissza Békés, csaba, Egresi-utca 27 alá. Alighasznált gyermek sportkocsi és kö­zéptermetre való, nagyon jóállapotban lévő fekete télikabát eladó, Békéscsaba, Partizán-u. 31 gz. Betegkocsi, kézihajtásos eladó, Orosháza, Kossuth-u. 10. Hódosi. Egy targonca és egy sport gyermekkocsi eladó, Békéscsaba, V7., Lajta-u. 1 p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom