Viharsarok népe, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-30 / 253. szám

Döntöttek a köröslailányi „Zalka Máté“ tsz kommunistái: a legjobb elvtársakat választották meg pártszervezetük vezetőségi tagjainak Jó szakszervezeti oktatás a termelőmunka fokozásának feltétele 1951 OKTÓBER SO, KEDD Ára SO fillér VII ÉVFOLYAM, 253. SZÁM Vállalások teljesítése a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34* évfordulójára Nyolcvan kiló fonalat 8 óra helyett 4 óra alatt orsóztak fel a békéscsabai Kötöttárugyárban Ahogy közeledünk november 1-hez, egyre inkább nagyobb len­dületet vess üzemeinkben a vállalások teljesítéséért, az újabb válla­lásokért folytatott harc. E napra a békéscsabai Kötöttárugyár dolgozói néhány héttel ezelőtt gyönyörű emlékeztetőt kaptak: két szovjet ke- resztörsósógépet hoztak az üzembe. A hős szovjet nép küldte segítsé­gül, hogy ínég jobbost, még többet tudjanak termelni a dolgozók javára, A Kötöttárugyár dolgozói tudják, hogy e két gép is onnan indult el; 34 évvel ezelőtt a hős szovjet, bolsevikok győzelmével. E gépre már megtették első vállalásukat és a vállalásukat teljesítették is, amit Keresit: András orsózó művezető levelében megír. 25 orsófej helyett 50 orsófejen dolgoznak Alig három hete, hogy iizembe- Éllt a két szovjet keresztorsózógép. A gépek beindulásánál több bri­gád alakult, közöttük egy ifi-bri­gád is. A nyolc főből álló ifi-brigád lelkes munkájával napról-napra ja­vította minőségi munkáját cs emel­te termelékenységét. Október 27-én,. szombaton, a termelés úgy kívánta, hogy másnap, vasárnap is 4 órát dolgozzanak. Négy ifi-munkás kész­séggel vállalta ezt a feladatot. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom tiszteletére vállalták, hogy 25 orsófoj helyett 50 orsófejen dol­goznak. Vállalásuk sikerrel járt. Vasárnap délelőtt 10 órakor Tóth Ilona brigádvezető Szili Máriával, Novak Ilonával és Ferze Máriával már a vállait 50 orsófejen dolgoz­tak. Az új szovjet gépek, mintha éreztek volna, hogy. milyen szere­tettel dolgozik rajtuk az ifjúság, szinte hangtalanul nyelték a 460 méter fonalat percenként. Az ifik vállalásának eredménye: az Októ­beri Szocialista Forradalom tiszte­letére 80 kiló fonalat 8 óra helyett 4 óra alatt orsóztak fel személyenként. Tercsik András orsózo művezető. Vámosi László vasesztergályos 20 nap alatt 1961 forint anyagmegtakarítást ért el A Békésmegyei Autó javító Vál­lalat dolgozói november 7-re, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 34. évfordulójának tisztele­tére Rákosi elvtárshoz! írott leve­lükben többek között vállalták, hogy november 15-ig teljesitik év? tervüket. Továbbá, hogy októ­ber 1-től november 7-ig kétszáza­lékos anyagmegtakaritást érnek el a hulladékanyag feldolgozásában. Az anyag megtakarítás terén a békés­csabai telepen Vámosi László vas­esztergályos jár az élen. aki 20 nap alatt 1961 forint anyagmegtakari- tást árfc el. A mezőhegyest MÁV fűtőház dolgozói is fokozzák küzdelmüket s igy biztosítják az őszi csúcs- forgalom sikts.s lebonyolítását, egyben igy készülnek a nagy ün­nepre, november 7-ie. Pech Já­nos mozdonyvezető és Dékány Jó­zsef fűtő »mosástól-mosásig« 3900 kilométert tesz meg vizkő lekötő­anyag nélkül. A széntakarékoeságl terén olyan eredményt értek el, hogy gépükkel tele szerelvénnyel háromszor mehetnek oda-vissza Bé­késcsaba és Mezőhegyes között. Szmeda József, Német József mozdonyvezetők, Trényi István ési Juhász Dezső' fűtők széntakaré­kossági előirányzatukat 113—114 százalékra teljesítik. Jancsik Sán­dor mozdony lakatos vállalta, hogy: 125-ről 130-ra emeli átlagos ered­ményét, ehelyett 150—180 százalék között ingadozik teljesítménye. Nagy L. Sándor lakatos vállalta, hogy 123-ről 130-ra emeli teljesít­ményét, 147—179 százalék közötti mozog átlagos eredménye. A ki­váló eredményeket úgy érték el, hogy minden nap munkakezdet előtt rendszeresen megtartják a. »kommunista tizpercek<'-et, előze­tesen megvitatják a napi feladato­kat. Merészen vállaltak és bátrait teljesítenek üzemeink dolgozói, igy: biztosítják 1951. évi tervünk ma-t radéktálán teljesítését, igy készült fiók a nagy ünnepre; a Szocialista Forradalom évfordulójára. Előre 5135 ©rs^sig’os első lielyert A mezőkovácsházi járás kukoricaheaílásban élenjáró dolgozó parasztjainak felhívása november 7 tiszteletére Mezőkovácsházi Járás Dolgozó Parasztjai! ■ Járásunk az országos begyűjtési versenyben a második helyről a hatodik helyre került. Ennek az oka, hogy járásunk több közsé­ge, mint például Kevermes, Batto- nya, Mezőhegyes, Dombiratos, Dombegyháza és Mezőkovácshaza dolgozó parasztsága nem teljesít tette beadási kötelezettségét. E köz­ségek rossz eredményeit semmi sens indokolhatja, mert járásunk terüle­tén a dolgozó parasztság a jó ter­més következtében a tengoribeadási tervét tudja teljesíteni. Bizonyíték erre az, hogy Almás- i kamarás dolgozó parasztsága 110 százalékban, Végegyháza 105 szá­vai ék bau és Nagykamarás 103 szá­zalékban teljesítette tervét. Ezzel szemben Kevermes tengeri begyűjt tési tervét 66 százalékban, Batto- nya 6S százalékban és Dombiratos 74 százalékban teljesitette. A terv teljesíthető, 6őt túl is teljesíthető! Minden dolgozó piw raszt ezzel ötéves tervünket, békén­ket erősíti. A dolgozó parasztság számára a begyűjtési torv maradék­talan teljesítése szabad piacot, sza­bad értékesítést, szabad szállítást biztosit-. Végegyháza község dolgozó parasztsága ma már minden takar­mányféleséget és kukoricát szabad­piacon ér', ékesít. Mi, dolgozó parasztok fogadjuk I meg, hogy boldogabb jövőnk, békés fejlődésünk biztosítása érdekében három nappal a Nagy Ok te! .éri Forradalom emlékünnepe előtt, november 4-ig teljesítjük: Járásunk gabonabegyüjtési tervét 110 százalékban, napraforgóbegyüj- tési tervét 110 százalékban, kuko- ricabegyüjtési tervét 100 százalék­ban, burgony»begyűjtési tervét 100 százalékban. Tojás- és baroinfibe- gyüjtési tervünket szintén 100 szá­zalékban. Élenjáró dolgozó parasztjaink kö­zül igen sokan már túlteljesítették beadási kötelezettségüket. Mi csak a magunk példájára hivatkozunk, de sokezer más dolgozó paraszt nevét hozhatnánk fel, akik megér­tették a begyűjtési terv túlteljesí­tésének jelentőségét. Én Kovács Mi­hály, kunágotai dolgozó paraszt november 7-i felajánlásként, kuko- nea'begyüjiési kötelezettségemet 1320 százalékban, én. Kancsó Ist­ván, magyar bán hegyes i dolgozó pa­raszt 1595 százainkban, jln, Gyöm­bér Jozsel, kunagotaí dolgozó pa­raszt 720 százalékban, én Nagy: Gyula, magyarbánhegyesi dolgozó paraszt 777 százalékban, én, Nagy Fái, alináskamarási dolgozó paraszt 305 százalékban, én, ifj. Zsótér Fái, nagykamarási dolgozó paraszt* 100 százalékban, én Mákos Antal, végegyházi dolgozó paraszt 726 szá­zalékban teljesítem. Felhívjuk a járás dolgozó pa­rasztságát, hogy mindenki tegyen eleget beadási kötelezettségének, hogy ezzel megmutassa kiállását békénk, szabadságunk, függetlensé­günk mellett. Minden dolgozó pa­raszt adja be felesleges kukoricá­ját 0 vételi jegyre, vagy kössön, szállítási szerződést. Mi, a mező* A kukoricabegyüjtés élharcosai körö’hdányi dolgozó 452 százalékra telje­tanácstag. 292 kg nép raktárába. he­ll ARRA MÁTÉ, bacsói ló holdas középparaszt, 3 mázsa 23 kg kö­telező beadása helyett V mázsa 59 kg kukoricák adott be s ezzel 358 százul'kot, teljesített. BORBÍRŐ BÁLINT elv-társ, négyholdas paraszt kvlcoricaboadási kötelezettségét sítette. ■JANTYIK MÁTYÁS, muronyi ötholdas lyet.t 587 kg kukoricát szállított be a KBENNER LAJOS, doki 14 holdas középparaszt 940 kg kuko­rica beszáll,'fásával kötelezettségét 200 százalékra teljesítette. MOLNÁR MIHÁLY, dobozi négyholdas tanácstag, kukoricabe- adási kötelezettségét ISO százalékra teljesítette. VÁ RAI)! FERENC eh társ, dobozi háromholdas dolgozó paraszt ISO kg kukorica helyeid 300 kg-ot száll'-1 itt be s ezzel köte- leiettsénét 100 szó- 1 ‘1,-r" teljesített,. Termelőcsoportjaink zárszámadásáról rf'ermelöcsoportjaink, 'szövet­kezeteink mérleget készí­tenek egészévi munkájuk eredmé­nyéről, Ahol egész éven keresz­tül jól gazdálkodtak, a csoport tagjai derekasan kivették részü­ket a munkából, a magasabb ter­méseredmények eléréséért alkal­mazták a szovjet agrőteclinikát, ott az évvégi mérleg ismét a nagyüzemi gazdálkodás fölényét bizonyítja. Az évvégi zárszámadás újabb lépés előre a nagyüzemi gazdál­kodás útján. Ahol jól készítik elő, ahol a zárszámadást készítő munkabizottság helyesen osztja be a jövedelmet, ott a csoport további fejlődésének alapjait rak­ják le, a csoport megerősödik, biztosítva van további fokozott fejlődése. A zárszámadás célja, hogy fel­mérje a csoport évi munkájának eredményét: megállapítsa, meny­nyi a meglévő vagyon, üzemtar- ta'ókot létesítsen a következő esz­tendőre és a kötelezettségek tel­jesítése uíáu a végzett munka arányában elossza a részesedést. Hogy mindezt jól végezzék el csoportjaink, ahhoz sok segítsé­get ad a földművelésügyi. minisz­ter zárszámadással foglalkozó rendelete, mely megszabja cso­portjainknak, hogyan készítsék zárszámadásaikat. P^r. első és legfontosabb fel­adat megállapítani az oszt­hatatlan szövetkezeti alapot. Ter­melőszövetkezeteink további fej­lődése sokban függ attól, hogy milyen gondot fordítanak a szö­vetkezeti alapra. A szövetkezeti alap a szövetkezet tehernélküli vagyona s hozzá kell venni még a felosztásra váró pénzmennyi­ség 20 százalékát, az új tagok által bevitt vagyon értékének 15 százalékát. Ezután üzemi alapot kell létesíteni. Az üzemi alaphoz tartozik a jövőévi vetőmag és készpénz biztosítása a munkák zavartalan folytatásához. Ez az­ért fontos, hogy a termelőszövet­kezet, illetve csoport saját erejé­ből fedezni tudja a termeléssel kapcsolatos kiadásait évközben. A következő, amire gondot kell fordítaniok a munkabizottságok­nak, a kötelezettségek teljesítése. Szövetkezeteink, csoportjaink sok segítséget kapnak államunktól, becsületbeli kötelesség tehát, hogy ne maradjanak adósaji. Vo­natkozik ez a gépállomásokkal szemben fennálló tartozásokra is. Ezekután a hitelszövetkezettel szemben fennálló tartozást kell kiegyenlíteni s kifizetni a földdel belépő tagoknak járó földjára- dékot, valamint a beadott gazda­sági felszerelések után járó ese­dékes törlesztést. Az elmúlt esz­tendőben készített zárszámadá­soknál néhány csoportban nem akarták kifizetni a földjáradéko­kat. Komoly hiba ez, mert a kí­vülálló dolgozó parasztok a zár­számadások idején fokozottabb figyelemmel kísérik a csoportok életét és ahol azt látják, hogy az alapszabályt megszegve, nem ad­ják ki a földjáradékot, oda nem lépnek be szívesen. Éppen ezért csoportelnökeinknek éberen kell őrködniök afelett, hogy ezt ki­fizessék. rJP ernielőszövetkezeteinknek és a 800 holdon felüli földte­rülettel rendelkező III-as típusú csoportjainknak mindezek mel­lett még szociális, kulturális ala­pot is kell létesíteniük s erre a felosztásra váró jövedelem 2 szá- zalékát kell félretenni. Ebből az összegből gondoskodik a csoport az öregekről, a betegekről s ez­zel segíti esetenként a nagycsalá­dos tagokat. Mindezek biztosítása után a fennmaradó összeget a csoport­tagok között a végzett munka­egységek arányában felosztják. Emellett- érvényesíteni kell kor­mányzatunknak azt a rendele­tét, mely szerint azokat a tago­kat, brigád- és munkacsapatveze­tőket, akik jő munkájuk eredmé­nyeként az üzemtervben eiőirány- zett termést túlteljesítik, jutal­mazni kelL Erről sem szabad egyetlen termelőszövetkezel ün k- nek, csoportunknak megfeled­kezni. 2 árszámadást kell készíteniük azoknak az I-es és II-es típusú tszcsk-nek is, melyeknek tagjai az 1951-es évi termés be­takarítása előtt már közösen dol­gozlak, I-es, Ii-es típusú cso­portjainknál is gondot kell for­dítani az üzemtartalék létesíté­sére. A beruházási tartalékot a tiszta jövedelemnek legalább egy százalékával kell növelni. A zárszámadás helyes elkészí­tése a csoport megszilárdításá­nak egyik módja, éppen ezért járási, községi tanácsainknak fo­kozottabb segítséget kell adniuk a csoportoknak a zárszámadások elkészítésénél, a felvetődött kér­dések tisztázásában. Fokozottabb munkát hárít ez a feladat a ten- melőcsoportok pártszervezeteire is, melyeknek feladatuk a műn Icai ellenőrzése s a csoporttagság fel­világosítása a zárszámadások je­lentőségéről. kovácsházi járás dolgozó paraszti jai nem akarjuk, hogy verseny tár­sunktól, az orosházi járástól le­maradjunk, akik ma az ország já­rásai közötti versenyben az elsők. Hazánk iránti kötelességünk ér­zésétől áthatva arra törekszünk, hogy november 4-re, három nappal előbb teljesítsük beadási tervünket, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom tiszteletére. Jelszavaink legyenek tehát dol­gozó paraszttársaink: »Előre a kukorica begyűjtés ben a járások közötti országos első hely­ért!« »Harcoljunk Békés megye elsői ségének megtartásáért!« Nagy Pál almáskamarás: dol­gozó paraszt, Mákos Antal vég­egyházi, Kovács Mihály kun-1 ágotai, Kancső István magyar­bánhegyesi, ifj. Zsőtfr Pál nagykamarási dolgozó paraszt és még több aláírás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom