Viharsarok népe, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-15 / 215. szám
1551 sziepfomber 15. szombat ViUaisaurfc képe Párt és pártépítés A begyűjtés sikeréért sok még a tennivalója a kórösnagyharsányi pártszervezetnek Körösiiagyharsány dolgozó parasztjai egy héttel a cséplés befejezése után: szeptember 10-én még csak 78 százalékban teljesítették kenyérgabonabeadási előirányzatukat. Ennek az oka az volt, hogy a pártszervezet nem fordított kellő gondot a felvilágosító munkára, nem leplezte le a Tárcái Gergely-féle kulákok beadással kapcsolatos hazug híreszteléseit. A pártszervezet teljesen elhanyagolta a területi agitációt. Nem osztották fel a falut agitációs körzetekre és így csak »ötletszerűen« végeztek kevés népnevelő munkát. Nem ismerte a községi pártszervezet, hogy kik azok a dolgozó parasztok, akik hanyagolják kötelességüket. De hiba volt az is, hogy a községi agi- lációs kollektíva-bizottság' nemigen adott útmutatást a népnevelőknek, hogyan végezzék munkájukat. A területi agitáció elhanyagolása is azután odavezetett, hogy a község dolgozó parasztjai közül számosán csak »sejtették«, mit jelent saját maguk, ötéves tervünk megvalósítása és békénk megvédése szempontjából az, ha több gabonát adnak a hazának. Nem ismerték eléggé a dolgozó parasztok, hogy milyen kedvezményeket jelent az, ha felesleges gabonájukat beszállítják a nép raktárába. A pártszervezet még elkövette azt a hibát is, hogy nem ellenőrizte, megfelelnek-e a valóságnak azok az adatok, amelyeket a begyűjtéssel kapcsolatban kaptak. Több esetben előfordult, hogy a ténylegesen begyűjtött gabona mennyiségénél jóval többet jelentettek és így jóval kedvezőbbnek láLták a lerménybegyüj- tés helyzetét, mint amilyen az a valóságban volt. A hiányos ellenőrzés azt is mutatta, hogy maga a párttitkár elvtárs sem úgy kezelte a begyűjtés kérdését, mint soronlévő igen fontos feladatot. A felsőbb pártszerv felhívta a hiányosságokra a körösiiagyhar- sányi pártszervezel figyelmét, segítséget adott a begyűjtési munka. jobbátételéhez. Ezután a kö- rösnagyliarsányi pártszervezet vezetősége megbeszélte a tennivalókat annak érdekében, hogy kijavítsák a begyűjtési munka hiányosságait. Már rátértek a hibák kijavításának útjára is. Az első lépést akkor tették meg ezen az úton, amikor a falut hal agitációs körzetre osztották s megkezdték a területhez kötött népnevelő munkát. Számontartjúk most már azt is, hogy kik azok a dolgozó parasztok, akik hanyagolják kötelességüket. Ezeket a dolgozó parasztokat felkeresik a népnevelők. Például Köteles Lajos elvtárs, népnevelő felkereste Máté Lajos dolgozó parasztot, aki elmulasztotta beadásának teljesítését. A dolgozó paraszt a népnevelővel folytatott beszélgetés után eleget tett beadásának, sőt elismerte: »Megérdemeltem, hogy hanyagságom mialt —, mivel a csépiestül számított nyolc napon belül nem teljesítettem kötelességemet —i, 5 százalékkal felemellék a beadás mennyiségét.« De a népnevelők most már felkeresik azokat a dolgozó parasztokat is, akik gabonafelesleggel rendelkeznek. Megmagyarázzák ezeknek a dolgozó parasztoknak, hogy a »C«-jegyre beadott gabonamennyiség után szabadon Őrölhetnek, továbbá iparcikkvásárlási utalványt kapnak, slb. Köteles elvtárs, népnevelő felikereste Szász Andor dolgozó parasztot is, és nem eredménytelenül, .mert Szász Andor két mázsa búzát adott be »C«-jegyre. A begyűjtés sikere érdekében újból kisgyüléseket is tartanuk majd a falul>an. A kisgyűlések előadóinak jórésze azokból a dolgozó parasztokból áll majd, akik igen jól teljesítették beadásukat. A pártszervezetnek a tömegszervezeteket, elsősorban a DISZ-t sokkal jobban be kell vonni a felvilágosító munkába. De ugyanekkor szélesítenie kell a pártaktívák hálózatát, nagyobb feladatokkal megbízni az elvtársakat. A begyűjtés siliere érdekében az eddiginél sokkal keményebben kell harcolni a népnevelőknek az ellenség ellen, leleplezve a kulákok mesterkedését és célját. A felvilágosító munka javulásával jobban halad a begyűjtés Körösnagyharsányban. De a be gyűjtés győzeleinrejaltatásáért igen sok még a tennivalója a kör rösnagyharsányi párszervezetnek! Ű legfontosabb: tovább fokozni az agitációs munkát! A .szarvasi vasűiülloaaás komjilex-brigáilja a csúcsforgalom sikeréért SZÍ a szalszii A szalezki sztyeppe eeünszki ezov-i kozában már javában folyik az őszi szántás. Két öttes- tü előhántolóé ekét húz a »Sz 80 «-as traktor. A szántással együtt a boro- nálás munkáját is elvégzik. A koinplax-brigáci a rakodómunkásokat is segíti azzal, hogy napokkal előtte jelzi a rakodóknak, ltegy milyen munka vár rájuk, hogy azok terv szerint beoszthassák munkájukat. A kepaplex-brigiád jó munkája az egész vasútállomás munkáján meglátszik. A málházók: Istenes Gyula és Marpsvári György a többiek jó munkájának eredményeképpen tudják 171 százalékos átlageredményüket elérni. Vagy a pályafenntartók, akik a múlt hónapban az országban a második helyezést érték el. A pályafenntartás dolgozóinak 70 százaléka sztahanovista j-al- vénnyel van kitüntetve, a többiek pétiig' megfogadták, hogy az őszi csúcsforgalom ideje alatt ők is elérik a sztahanovista szintet, úgy, hogy bevezetik a melegosákány- vállást és a munkamódszerátadást. A vasútállomás dolgozói jól felkészültek az őszi csúcsforgalomra és a Párt vezetésével arra törekszenek, hogy munkájukat még jobban megjavítsák és biztosítsák a gyors szállításokat. —v. l.~ A szarvasi vasútállomás dolgozói mar az őszi csúcsforgalom kezdetén, szép és eredményes munkát végeznek, amit a jól szervezett munkának és a szállítókkal együtt létrehozott komplex-brigád nagy segítségének köszönhetnek. Igen tervszerű munkát végez a komplex-brigád, mert tudják, hogy a vasútnál most, az őszi csúcsforgalom sikeres lebonyolítása döntő ezerepet játszik. A szarvasi vasútállomás óő a szarvasi földművesszö- ve kezet komplex-brigádja jól dolgozik, a gyors, pontos gabonaszállításnál, vagy a »rakva-iakotL-moz- gal.om pontos betartásánál. Két éve alakult meg ez a komplex-brigád. Eddig havonta egyszer tartottak értekezletet, most az őszi csúcsforgalom idején többször is. Pekbér? Kocsiállás? — ilyen nincs a szarvasi állomáson, mert a komplex-brigád és a földművesszövetkezet előre megbeszélik a szállítási tervet Négy órával a kocsi indulása előtt tudja mind a két fél, hogy mikor lehet be-, vagy kirakodni. A kocsi kihasználását a komplex-brigád segítségével 14 tonnára emelték a dolgozók, ezelőtt pedig csak 12 tonna volt. Dovolt már plyan is, hogy 15 és l’él torma terhelést is adtak, egy vagonnak. A »rakva-rakottc-mozgalomban a múlt héten 226 százalékot értek el a dolgozók, mert a gabona időben ott volt a rakodóhal yen és a két- három perccel előtte kiürült kocsiba már rakhattál^ be a következő szállítmányt. A terv szerinti 15 kocsi rakodási előirányzatot 35 kocsira emelték fel ó Ankét a háromnapos kocsifordufóról A vasutas szakszervezet székházában rendezett ankétet a MÁV, amelyre meghívta a minisztérium és több nagyüzem szállítási felelősét. Az ankéten a vasút szakvezetőivel közösen tárgyalták meg, hogyan lehet megszüntetni azokat a hiányosságokat, amelyek jelenleg az őszi megnövekedett forgalom kerékkötői. Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter felszólalásában elmondotta, azért kellett ösz- szeliívni ezt az értekezletet, mert az őszi forgalom lebonyolításában igen sok hiba mutatkozik. — Meg kell állapítani — mondotta —, hogy eddig nem feleltünk meg minden tekintetben a követelményeknek és éppen ezért a legsürgősebb intézkedésekre van szükség. Feiiéllenül el kell érnünk — legrövidebb időn belül — a 3.5 napos kocsifordulét és ezt hamarosan három napra kell leszorítani. Csak így tudjuk megszüntetni a jelentegi hiányosságokat. A hiányosságok okairól szólva, elmondotta, hogy több szállíttató félnél — vidéken is — nem rakják ki még aznap a szállítmányt. Annak ellenére — folytatta —, hogy törvényerejű rendelet van az éjjel-nappali, vasár- és ünnepnapi rakodásra, sok helyen nem tartják ezt be. A rakodás hibái mellett bajok vannak a vonat- összeállítás és a továbbítás munkáinál is. EL kell követnünk mindent, hogy' az elénk állított követelményeknek megfeleljünk és teljesítsük kötelességünket: maradéktalanul bonyolítsuk le a* őszi csúcsforgalmat — fejezte he szavait a miniszter. Szélecsényi István, a »Szocialista vasúiért« szerkesztője' felszólalásában elmondotta, hogy feltétlenül szükséges a szállít- /" Itató felek és a vasutas dolgozók közötti kapcsolat megt erősítése: a komplex-brigádok jó munkája s újak alakítása. Jelenleg 1040 komplex-brigád működik állomásainkon, amelyek közül a legjobb teljesítményt az orosháziak érték el. Ezután az ankétre meghívott szállíttató vállalatok megbízottai és a vasút dolgozói hozzászólásaikban elmondották, hogyan segítik majd elő a meglévő hibák felszámolását és több hasznos tanácsot adtak egymásnak. A felvilágosító munka megjavításávetí behoztuk a lemaradást a tojásheadásbíín Elmondta: Sándor József, a medgyesegyházi tanács eb.ő e jól teljesítő dolgozó parasztokat is. Községünket július 21-én kizárták a szabadforgalomból, mert nem teljesítettük tojás- és baromfibeadási kötelezettségünket az állammal szemben. Azóta másfél hónap telt el. Ez alatt az idő alatt megjavítottuk a begyűjtési munkát. Nyolcvanegy százalékra teljesítettük egészévi tojásbeadási előirányzatunkat. A pártszervezet útmutatásával, a tö- raegszervezetek segítségével értük e'1 ezt az eredményt. Leginkább az MNDSz-asszonyok vették ki részüket a felvilágosító munkából. De a DISz-fiatalok is, a íöldmű- vocszövetkezet dolgozói is nagy segítségünkre voltak. Minden dolgozó paraszthoz, aki nem teljesítette tejásbeadási kötelezettségét, elmentek, hogy felvilágosítsák a tojásbeadás jelfentőségéről. A felvilágosító munkában 'Czirály .Tánosné MNDSz-asszony járt élen. De a t öbbi asszonyok is kivették a munkából a részüket, hogy a község mielőbb teljesítse tojásbeadási kötelezettségét. Tanácsüléseken ismertettük a beadás jelentőségét és bevontuk ebbe a munkába a tojásbeadásukat Szőke lelenc 12 hollas köz'”».paraszt szavaira pl. többen teljesítették egészévi tojásbeadásukat. A munkánk megjavítását a párttagok és a tanácstagok példamutatása is elősegítette, akik élenjártak a teljesítésijén, mint pl. Tóth dános hatholdas. Kovács András 8 holdas dolgozó parasztok. A tanács a beadásukat nem teljesítőkkel szemben szigorúan alkalmazta a törvényt. Da emellett a népnevelők is elbeszélgettek vele. így tudtunk eredményes munkát végezni. Juhász Mátyás öthol- dás dolgozó paraszt is ezután teljesítette a felemelt tervét. A jó né.pnevelőmunka segítségével most is a takar mánygaona- begyüjtérben az elsők közé kerültünk a járás területén. A népneve- lőmunka további javításával akarunk újabb eredményeket elérni. A tojásbegyüjtésben szerzett tapasztalatokat az őszi takarmánygabonabegy üj tűsnél is alkalmazzuk, hogy községünket ne érje mégegy- szier az a szégyen, hogy kizárják a szabadforgalomból. Msiskezdösiött megyénkben a cükorrépaszéllílás Megyénkben megkezdődött a répa beszállítása és a dolgozó parasztok szerződésbe foglalt járandóságainak kiadása. Ezzel újból lelepleződött az ellenség hazug híresztelése arról, hogy nem érdemes termelési szerződést kötni. Tóth Imre sarkadi dolgozó kisparaszti nemrég szállította be 450 négyzetöl területen termett *6 mázsa 10 kg, répáját és az elszámoláskor 111 forintot kapott készpénzben és 73.20 kg cukrot. Fekete Károly sarkadi dolgozó paraszt 34 mázsa 20 kg! répája után szintén azonnal megkapta a járandóságát, 275 forintot és 68.4 kg cukrot. Ha mindkettőjük cukorban kapott járandóságát) is átszámítjuk forintra, akkor Tóth Imró a szabadcukor árát figyelembe véve 1056.64 Ft-t, míg Fekete Károly 1164.26 Ft értéket kapott.1 Ezek a tények is bizonyságok) amellett, hogy minden dolgozó paraszt megkapja á szerződéses cukorrépatermelés után járó juttatásokat. Megkezdi a eabortermciás! a Mezübepesi Cukorgyár Egy-két nap még és az eddig csendes gyárunkat a gépek zaja tölti be. A mezőhegyesi Cukorgyár minden dolgozója már eddig is azért harcolt, hogy jól előkészítse a gyár gépeit a cukortermelésre, átérzik azt, hogy népünknek egyre több cukorra van szüksége, ez is része életszínvonalunk emelkedésének. Tudjuk azt, hogy minden eddigi munkánk igazi értéke most, a termelésben nyilvánul majd meg. El akarjuk azt érni, - hogy minden anyagot felhasználunk, kiégetjük a szenet úgy, hogy a salakba éghető ai^yagok ne kerüljenek, a gyárba beszállított répát úgy dolgozzuk fel, hogy a legkisebb cukormennyiség se vesz- szon kárba. Mindezt úgy érjük el, hogy a nevelőmunkát megjavítjuk, felelősségérzetre neveljük a dolgozókat. Mi kommunisták élenjárunk a munkában, megszívleltük azt, amit Rákosi elvtárs mondott: mindenért, ami ebben az országban történik, mi vagyunk a felelősek. Nadicsán József, Mezőhegyes, Cukorgyár.