Viharsarok népe, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-15 / 215. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A begyűjtés sikeréért sok még a tennivalója a körösnagyharsáni pártszervezetnek Földmű vesszövetkezeteink dolgozói induljanak harcba a szállítási szerződések sikeréért AZ M DP BÉR ÉGY PARTBI Z OTTS ÁGÁNAK Ls^r' —i/'í n L A P JA 1951 SZEPTEMBER 15., SZOMBAT Ara SO fillér VIL ÉVFOLYAM, 215. SZÁM Mexőkovácsháxán jól harcoltak a csépi és befejezéséért, most a begyűjtésen van a sor Augusztus 20-a előtt még úgy látszott Mozőkovácsházán, hogy a cséplésnek két hónap mólra sein lesz vége. Pedig nem lehetett azt mondani, hogy a cséplőmunkások nem igyekeztek, hiszen kora reg­geltől k©ső estig végezték a mun­kát. De hiába, a cséplés mégsem haladt úgy, ahogyan kellett volna. A Deák-utcában is ott sorakoztak még az asztagok ée semmi jel nem mutatta, hogy hamarosan rájuk ke­rül a sor. Uj Ferenc, Józsa Péter, Marosvölgyi Lajos és a többi dolgozó paraszt aggodal­masan vizsga Iga tt® a gabonasze­meidet. Minden nap árt már ennek. Itt ázik, süli a nap, még- a végén kicsírázik. Meg aztán más is van a dologban. Hetek óta hirdeti a hangos híradó azoknak a dolgozó parasztoknak a neveit, akik már teljesítették a hazával sacmlieni kö­telezettségüket. ök mag, ha így halad a cséplés, az utolsók lesznek. — Hát ez így nem mehet to­vább —• mondotta egy este Uj Ferenc, amikor ismét együtt voltak Marosvölgyivel, meg a többi szom­széddal. — En az éjszaka sokat gondolkoztam ezen, hogy mit kel­lene csinálni. Azt tartanám a leg­helyesebbnek, ha ömsofagnánlfi ahány an vagyunk az utcában, kér­nénk gépet a tanácstól és elcsépel- nénk közös erővel a gabonát. Egyesek helyeselték, mások nem. Minek vannak akkor a cséplőmun­kások? Ök .leszerződtek — végez­zék hát el a cséplóst. Van nekünk úgyis elég dolgunk kint a földön. Tarlót kell bántani, vetni a má­sodnövényt, Meg hát egyéb mun­ka- is akad. Azonban többen voltak, akik­nek tetszett a javaslat. — Nem úgy van az, — mondot­ták. — Amellett, hogy a magunk Ebbe azok sem nyugodnak bele, akik az előbb még a javaslat el­len beszéltek. Nincs hát más hátra, mint valakit megbízni: menjen a tanácshoz és kérjen gépet. Uj Ferencet és Marosvölgyi La­jost bízták meg. És harmadnapra már ott is volt egy 48-as gép. Úgy kellett kiválogatni, kit vegyenek fel a »bandába«, mert annyi volt a je­lentkező. A 71 éves Gortva Ger­gely bácsival valóságos »közelhar­cot« kellett vívni, hogy meggyőz­zék: van elég fiatal helyette. Azon­ban mégis 6 győzött, mert a vé­gén csak felvették törökösnek. A brigád minden tagja példásan kivette részét a munkából. Már ax első napon 100 mázsán felül csépeltek. A kö­vetkező napokon pedig elérték a 120—130 mázsás átlagot. —Meg is szaporodott a fcddmH'.es­szüvetkozet magtárában a bevitt gabona mennyisége. Egyenest a gép alól vitték be a gabonát, a Deák­utcabeliek. Marosvölgyi Lajos há­romholdas 7, Takács Dezső négy­holdas öt,' Lovász Mátyás öt, Sóki kára, ha a szemek minősége rom­lik az esőtől, kára van ebből az országnak is. Aztán ott a be­gyűjtés. A haza azt kéri tőlünk, minél előbb tegyünk eleget köte­lességünknek — mi meg az utol­sók leszünk, ha nem sietünk. Ki nyugszik ebbe bele? Ez már igaz. András hétholdas hét mázsa, Nagy Jánosáé hatholdas négy mázsa 11 kg-ot vittek be a kötelező mennyi­ségen felül­A jó példa ragadós. Egy hét sem telt el, amikor Mezőkovács- házán már hét cséplőgépnél dol­goztak ilyen önkéntes brigádok. ... A községben a héten befejeződött a cséplés A harc most már a begyűjtési túlteljesítéséért folyik. Mert Mező- kovácsháaa ebben lemaradt: 97-4 százaléknál tart. Ezen felül pedig még gépállomási tartozása is van. Azonban ha a község dolgozó pa­rasztjai a begyűjtésben is olyan lelkesen vesznek részt, miint a osép- lésfasn, minden bizonnyal Mező- kovácsháza a megye legjobb köz­ségei sorába kerül. , Megyénk valamennyi oaáplésben elmaradt községe . vegyen példát Mezőkovácsházáról, hogy - hozzá hasonlóan minél rövidebb idő alatt befejezhesse a cséplóst és eleget tudjon tenni a hazával szembeni kötelességének. (zs. m.) Utolsó senki nem akar lenni Tripa Péter is kiszámolta: ha szeptember 24-e után viszi he a felesleget, négy méter kartont veszít Amikor Tripa Péter 8 holda?. méhkeréki dolgozó parasztnak él­esé (»élték a gabonáját, számadást csináltak az asszonnyal. Kiszámítot­ták, mennyi kell fejadagnak, meny­nyi megy adóba, mennyit kell meg­hagyni vetőmagnak. A végén ösz- szQ rezve az egészet, azt látták, ma­radt még vagy hét mázsa falee­teg. — Be kéne vinni ebből is — ajánlotta az ember, amikor a kö­telező mennyiséget másnap felrak­ta a kocsira. — Minek tartogatnánk otthon, kár felvinni a padlásra, amikor jó i árat, szabadőrlést, meg más kedvezményt kapunk érte. Jova Tivadaréit is megkapták Az asszony csak hallgatott. ,. Hogyisne! Nem viszik ők bizony. Az a szabadőrléa lebet, hogy csak olyan szóbeszéd. Igaz, hogy Jova Tivadaréi is megkapták a bevitt búza felére, meg mások is a községben, de mégiscsak jobb az, ha itt van a búza a padláson. Mondani csak annyit mondott:-- Nem olyan sürgős az. Majd be visszük még. Van még idő bő­ven a gondolkodásra. Az ember csak erősködött, vé­gül in nagynehezen megegyeztek abban, hogy 1 mazsa 20 kg-ot bevisznek »C« jegyre. Amikor az asszonynak a kezében volt a vásár­lási utalvány, már nem bánta vol­na, ha betviszik a többi felesleget is. Most nőm 90 forint értékű árut vinne haza, hanem többet Dekát úgy gondolta, ném szól. Majd meg­beszélik még otthon. .. De azóta bizony, ntlmigen' esett szó a pad­láson heverő búzáról. Szói dén este történt, amikor épp a mezőről jöttek haza, találkoztak Buta Tivadarral, az egyik szom­széddal. Feljött a szó a beadás­ról is. Két mázsánál már egy ingre valót jelent — Éppen ma vittem be ón is a még felesleges 210 kg búzámat — újságolta Buta Tivadar —, mert szeptember 25—tői már-nem 75 fo­rintom, hanem csak 50 forintos | iparcikk-utalványt kapunk egy má­zsa után. Es bizony, az is jelent valamit, az az 50 forint, amennyi­vel most még többet kaptunk a 2 Népnevelőink rendszeresen kere­sik fel a dolgozó parasztokat. El­beszélgetnek velük a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről. Elmond­ják, mit jelent a közös gazdálko­dás. Vasárnap hat tszcs dolgozói segí­tettek Endrőd községben a nép­nevelőmunkában. Zöld László, D©b~ reczeni Lajosné és sokan mások. Egy népnevelőpárra négy tanya helyett két tanyát osztottak be. így eredményesebb felvilágosító munkát tudnak végezni a dolgozó mázsa után, A gyereknek mindjárt lesz belőle egy ingre való. Huszonöt forinttal kevesebb min­den mázsa után! Ez bizony nem akármi. Lám addig gondolkoznak ők! is, amíg majd elesnek a 75 forin­tos vásárlási utalványtól és csak 50-et kapnak. P«kEi(°) ez böironi má­zsa búzánál, — mert ennyi lenne még, amit be tudnának vinni, hogy/ szabadőrlésre való is maradjon — 75 forintot jelentene. Az pedig pon­tosan négy méter karion ára. Egye ruhára való. Az asszonynak, vagy Annusnak, a nagyobbik lánynak. Mindkettőjüknek elkelne. .. . Még aznap este kimérték a búzát. Három mázsa 65 kg-ot. Éft másnap reggel az elsők között menti Tripa Péter a szövetkezet mag-tórá­hoz. —zsilák— Kotena Miklós háromholdas dol­gozó parasztot saját magam láto­gattam meg. Ö is nagyon érdek­lődött a tszcs munkája iránt. A népnevelők feladata, hogy minél többet beszélgessenek el Kolona Mihállyal és a többi dolgozó pa­raszttal, hogy nímél többen is­merjék fel a nagyüzemi gazdál­kodás átjárlak helyességét. Viktor József, Oyoma, »Kossuth« tsz. Felvilágosító munkánk nyomán csoportba lépnek a dolgozó parasztok parasztok között. így például én A BEGYŰJTÉS ÉLHARCOSAI HACK MÁTÉ ecseglotlvi 12 holdas /-es típusú tszcs-tag, beadási kötelezettsége 13 mázsa 57 leiló. Huszomnyolc má­zsa búza beadásával 208 százalékra tel"jesítette kötelezett­ségét. ■ . MASZLAG ANDRÁSI 12 holdas nagyszénást köstéppmmeh 24 mázsa 30 kiló búzát vitt be a kötelező 5 mázsa helyett. Takarmány beadási kötHezettségének 192 századikban tett élsgek. PATKÓS SÁNDOR sarkadkeresslnin 3 bp$das dolgozó paraszt kenyérgabenmbeadási köbstszettségét 200, takarmánygabonabe­adási kötelezettségét 250 százalékban teljesítette. BAJNOK GYÖRGY lüzesgyarmati 8 holdas középparaszt beadá­si kötelezettségén felül 28 mázsa 27 kiló búzát, vitt be »C« vételi jegyre, HÍDVÉGI GÁBOR 6 holdas kamuit dclgozó paraszt 18 máza búza beadásával 300 százalékra teljesítette kötelezett' égé:. Takarmanygabonabeadási kötelezettségének 122 százalékban tett eleget. K RAT KI JÁNOS békésseenhtandrási kisparaszti benyérgabonib - adási kötelezettségét 240, takarm/ínygabottábeadási köt 7c- zettsigét 915 százalékra teljesítette. akik legyeitek terv- és békekölcsön!, büszkén moadiiatják: a ml pénzünk is benne van a kultúrbázalkban, iskolákban Községünkben is az ellenség igyekezett lebeszélni a dolgozó­kat, hogy ne jegyezzenek tervköl- csönt. Azt beszélték, hogy hábo­rús célokra használja fel kormá­nyunk. Pártunk és kormányza­tunk az ország fejlődésére s a dolgozó nép felemelkedésére for­dította . Iskolákat, kórházakat, gyárakat építettünk fel a dolgozó nép részére. De pénzben is visz- szakapják a kölcsönt a dolgozók. Községünkben sokan vannak olyanok, akik nyertek a tervköl- csönhúzás idején. Kalocsai Má­tyás elvtárs 5000 forintot nyert. A tervkölcsönjegyzés idején a leg­jobb népncvelőimuikát végezte. Saját példájával agitált a dolgozó parasztok között. A kor-| uiányzaluuk kétszeresen vissza­fizette részére. Az ország fejlő­désén keresztül az ő élete is ja­vult. Az ő részére is épültek a gyárak, iskolák, kórházak, stty amit a terv alatt valósítottunk meg. Pártunk, kormányzatunk beváb tolta szavát. Most is, mint min­denkor érdemes volt rá hallgatni. Azok, akik jegyeztek kölcsönt, büszkén gondolnak arra. hogy ők is hozzájárultak az ország és az egész dolgozó nép felemelke­déséhez. Maguk jobblétét építet­ték azzal, hogy hallgattak a Párt szavára és kölcsönadták pénzű két az államnak. G. Tóth János Nagykamarás» Boldog nyerők ciz Országos Takarékpénztár csabai pénztáránál Az Országos Takarékpénztár békéscsabai fiókját egymásután keresik fel Békéscsaba és a kör­nyék dolgozói, hogy átvegyék a tervkölcsön húzásán nyert össze­geket. Ötszáz és ezer forintos nye­remények nem ritkák, mégis nagy esemény volt tegnap az, amikor Nagy Imre dobozi dolgozó pa­raszt felvette a pénztárnál az öt­ezer forintot. Ragyogott az arca Nagy Imrének, amikor elébe szá­molták a lila százforintosokat és keresetlen, egyszerű szavakkal ezeket mondotta: »Érdemes volt jegyezni a tervkölcsönből... Ez­ért is — mutatott a kiszámolt százforintosokra —, de myg az­ért is, mert sok mindent kapott a község: kultúrotthont is többek közt.« Nagy Imre boldogan lépett ki a takarékpénztárból és indult ha­za, Dobozra, hogy otthon is el­mondja mindazt, amit a pénz­tárnál mondott. tJlána sokan jöt- tek még. Kétszáz, háromszáz, öt­száz forintot nyerő dolgozók —. ezen a napon is lölib. mint tíz­ezer forintot fizettek ki és még holnapra is sok nyerőt várnak. A nyertesek pedig mind azt mondják, amit Nagy Imre dol­gozó paraszt is mondott: »Nem­csak a nyereménnyel, de sok mindennel százszorosán vissza­kaptuk már azt, amit két évvel ezelőtt adtunk. A békekölcsöulni- zásról is izgatottan beszélnek már és a beszélgetés közben itt is megjegyzik: »Jó az, ha nyerünk, de a legfontosabb az, hogy ha­zánk megerősítésére, békénk vé­delmére, a jövőnkért boldogan adtuk forintjainkat.« Tíz mandátumot kap Görögországban az Egységes Demokratikus Baloldali Koalíció Szófia (BTA.) A görög rno- narchofasiszta belügyminisztéri­um közzétette a választások ered­ményéi. Eszerint az Egységes De­mokratikus Baloldali Koalíció tíz mandátumot leap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom