Viharsarok népe, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-12 / 187. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A Szlovák Állami Népi Együttes csabai kultúrműsora a magyar és csehszlovák nép testvéri, baráti szövetségét mélyítette tovább A mezőkovácsházi pártszervezet harca a begyűjtés sikeréért 1951 AUGUSZTUS 12 , VASÁRNAP dra SO fillér VII. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM AUGUSZTUS 12: Az első Magyar Vasutas Nap Június 26-án iktatta törvénybe • minisztertanács, hogy minden évben augusztus második vasár­nap}» Vasutas Nap. Ezen a na­pon az egész ország vasutas dol­gozói ünnepeinek. A Szegedi Igaz­gatóság vasutas dolgozói. így Bé­kés megye vasutasai is nagy ürömmel fogadták a határozatot, mert érzik, hogy ez kitüntetést, megbecsülést jelent. Mi, vasutas dolgozók, párttagok és párlonkí- vüliek elhatároztuk, hogy alkot­mányunk évfordulójára tett vál­lalásokat a Magyar Vasutas Nap­ra, augusztus 12-re teljesítjük Vállaltuk, tiogy augusztus 5-iől 12-ig 'Békeszáilítási hetet« rende­zünk. az utazási sebességet 15-ről 18 km-re fokozzuk, a vonalok át­lagos terhelését 625 tonnáról 709- ra emeljük, mosástól-mosásig 3500 km-ről 10 ezer km-re emel­jük a mozdonyfulást, a széntaka­rékosság területén augusztus 12- ig annyi szenet takarítunk meg, hogy a Szegedi Igazgatóság vona­tait augusztus 12-től 20-lg meg­takarított szénnel közlekedtetjük. A Magyar Vasutas Napra tett vállalásokat majdnem teljes egé­szében teljesítettük, sőt egyes vál­lalásokat túl is teljesítettünk. A békéscsabai fűtőházban mosástól- mosásig mozgalomban 12 ezer 284 kilométer átlagot értünk el. A fiókműhely dolgozói a vállalt 120 százalékos teljesítményt már augusztus 2-án 132 százalékra tel­jesítették. Az állomás dolgozói kocsimozgalásban Í84 százalékot, a raktári dolgozók a kocsirako­dás idejében 162 százalékot ér­tek el. Az oszlálvmérnökség Pe­tőfi sztahanovista brigádja 183 százalékos eredményt ért el a »béke héten«. Mindez azt bizo­nyltja, hogy a vasutas dolgozók a Párttól és kormányzatunktól ka­pott támogatást, megbecsülést jó termelési eredményekkel akarják meghálálni. Ma, az első Magyar Vasutas Napon Pártunk és Rákosi elvtárs Iránti szerétéiből fogadalmat te­szünk, hogy ai őszi csúcsforgal­mat sikeresen, zökkenőmentesen bonyolítjuk le, minden fel­adott árut akadálytalanul a kitű­zőt* időre, késedelem nélkül szál­lítunk. Az előttünk álló nagy fel­adatok sikeres megoldásával já­rulunk hozzá kitűzött tervünk tel­jesítéséhez, békénk erősítéséhez. CSANYI PÁL Békéscsaba, vasútüzem. 0 Megyei Pártbizottság zászlajáért folyó begyűjtési verseny állása augusztus 9-i kiértékelés szerint ion o/o 75 «tárások 60 25 48-7% 41 4 aaaa aaaa eaaa a esei - ■ «au ,*£’ ■■■a O 1 a«a ■■■ -• íaaa *7 ■■«■ - nana y §■■■ X 41 3 iSSS 'fj ■a*a > ■aSS « * Síi: x a ■■■a ~ ■■■■ 40-4 365 345 ■an ■■■fl ■»na — lüi I 32 1 ÜlS t ::::m 31 too% Községek 75 50 25 84'5c üli ■■■a ■■■a ■uaa ■■■■ aaaa Mas :::s SS5S 9 ■■au 81 ■■■a ■aaa aaaa aaaa ■»«■ ■aaa 80 ■■■a ■ aaa aaaa 783 aaaa ■ aaa aaaa S-I2 aaaa -r M i ä 2.-S S3H 3 % aaaa < ■aaa aaai 67 ::s ■ na* aaai :::: mi aaaa ■ aaa ■aaa :::: aaaa ■aal ■aaa :::a a :::: 3 ■■■■ X :;:i» 23 225 22 20 19 ««** . ■■■a aaai aaaa 19 f B W N •*» :::: ■ ■ aaa “ IH ■ ■■L s::a 1000% T s * c s- k 750 500 605% 505 285 aaai Kil uar iaj S SS E::s 2.Q ■aaa O Ä aaaa 276 !!5! - s ■■■■ — *2 ■aaa » 2 IBII l_ lJJ aaaa *a 2 ■aaa — 7^ ■■■■ UJ Ä ■ aaa 243 u '« X. aaa > «­::: 3 2 ■■■ aj K 5 182 ^ í) ■■■■ X SSSS v -£ :::: » a ■■■■ V ä ■ ■■■ ” 171 Z* vü a> r8 SSSS O § aaaa n 3 ' í::í ­160 3 ä v :sss $ % ■aaa <u rfi ■■■■ r- “ ■■■■ ^ Ä 111 II mm n tZ ■aaa zr, —« ■■■■ *9 103 a ,2 •O ►> aaaa 'OH "9 ■aaa o ^ aaai n ^ aaai r/j * ■■■■ Gépállomások cséplési versenyé 1014% 97-7 874 86 4 825 474 39 5 n e k 37§ állá 36 5 a 347 100 o/o SSSS 75 ísa * ** Hasa 60 25 aaaa “SS aaaa „ aaaa ~ Í aaa X aaaa Ár aaa CS aaaa s aaaa ______aaaa u rnám SSSS Ms aaaa 2 ■aaa -í­■■■■ aaaa ~ ■aaa -- ■aaa aaaa o* ■aaa ““ aaaa aaaa ■■•a ■ aaa ■ aaa aaaa « ■■■■ 7 SSSS s:a 2 s B iiü így mondják a kaszapert dolgozók t Hogy még vidámabb legyen az élet, több gabonát kell adni a hazának Tlő termést csépel a 8 cséplőgép a kaszaperi határban. A cséplő- brigádok egymással púrosverse-nyben küzdenek a járási és a községi tanács vándorzászlajáért. Billik Ferenc cséplőgépjének munkacsapa­ta napi 130 mázsái ereget le. Rajtuk jóval túltesz Tóth János DISz cséplőbrigádja, amely 42 collos géppel napi 147 mázsát csépel el. A munkacsapat tagjai dalos kedvvel, vígan végzik a munkájukat, lír­aik, hogy rajtuk a járás és a község szeme. De rajtuk van a me­gye DlSz-ijjuságánák n tekintete is. Nem kevesebb, mint 3 ván­dorzászlóval büszkélkednek, ők nyerték él a községi, járási és a DISz megyebizottságának vándorzászlaját. Az 6 elért eredményük szinte magúval mgadja a többi cséplőgépek brigádjait is. Együttes mun­kájuk eredménye, hogy Kaszaperen pénteken estig az összes ga­bona 68 százalékát csépelték el. A beadási kötelezettség túlteljesítéséért versenyre keltek egymással A zsákokba hullott gabonával a dolgozó parasztok közvetJan a gép­től indulnak a begyűjtő helyek felé. Igyekeznek nemcsak a begyűjtés teljesítésével, hanem azért ia, hogy e hazafias kötelezettségben meg­előzzék egymást. Kétszáznyolovan azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik díszes lapokon tették mag veraenyfelajánlásukat a be­adási kötelezettség túlteljesítésé­re. Magyar Miátyáfl hótholdas dol­gozó paraszt Makuska János 5 hol­das dolgozó paraszttal, Zlovfszki Mi­hály 2 holdas dolgozó paraszt Prá­gai János 8 holdas dolgozó paraszt­tal kelt párosversenyre. Prágai Ja­ne« 10 mázsa helyett 17 mázsái szállított be, Matusba J ános az előírt 224 kiló helyett 13 mázsa búaát vitt be a nép raktárába.. A népnevelők sem pihennek, míg a 280 dolgozó paraszt egymással versenyezik Nem tekintik befejezettnek a munkájukat Bilicsek János, Mag András, Fejes Mihály és Ménesi Ferenc népnevelő olv társak séta. honom felkeresik azokat a dolgo­zó . parasztokat, akik már teljesí­tették közvetlen a géptől beadási kötelezettségűket, de , »C« vételi jegyre még keveset adtak el né­pünk államának. Elmondják: az öt­éves terv adta a községnek a vil­lanyt, a modern tanácsházát, aazé.p óvodát, ellátva étkezővel és játszó­térrel, ahol a dolgozó emberek eze- mefényai: gyermekeik játszadoz­nak vidám kacagással. És hogy még vidámabb legyen az élet — ifibb gabonát kell adni a hazának, Ilyen beszélgetések után pl, Gonda István 8- holdas dolgozó paraszt még 10 mázsát adott be »C« 'vé­teli jegyre, pedig azelőtt már 220 százalékban , teljesítette beadási kö­telezettségét. Es nem kevesebb, mini 160 dolgozó paraszt teljesítette 200 százalékon felül beadási kötelezett­ségét. A község augusztus 20-i beadási tervét pénteken estig 68 százalékban teljesítették. Ezzel aa eredménnyel felküzdötbék magukat az öt élenjáró község közé. Egy sáv és egy leiekként dolgoznak mindannyian azért, hogy 1500 mé­teres járda után még újabb 1000 méter hosszúságú, járda, kövesutak készüljenek, de arra is gondol, ak, hogy más községekben is épüljön iskola, óv<)da, és kerüljön villany­fény mind több és több dolgozó otthonába. Békebizottságaink a begyűjtésért Bákebizottságaiujk augusztusban kisgyüléseket tartanak a megye minden községében. Ezeken a kis- gyűlóseken a békebizottság titkárai, elnökei beszámolnak az eddig vég- nett munkáról, arról, hogyan vet­ték ki részüket a békobizottságok tagjai a növényápolás, az aratás nagy munkájából. Emellett elmond­ják azt is: milyen hibákat keli még kijavítaniuk. A beszámoló mellett a kisgyű- lések feladata az is, hogy a dol­gozó parasztokat mozgósítsák aso- ronlevő munkák — a csépié« és a begyűjtés sikeres és gyors elvég­zésére. Ahol ezt Bzemolőtt tartot­ták,® beszámolókban megmagyaráz­ták ,hogyan segíti mindén szem gabona a béketábor harcát és ma­guk a békebizottsági tagok is pél dát mutattak, ott máris ran ered­mény. Eleken 36 kisgyulést tar­tottak eddig, amelyeken közel 600 dolgozó paraszt yett részt. Itt 'Tilth János békebizottsági tag, aki 270 százalékra teljesítette á beadási kötelezettségét, felaján­lotta, hogy még 5 mázsa búzát bevisz »C« vételi jegyre- Felajánlását túlteljesítette: nyolc mázsa 12 kiló búzát vitt be »0« jegyre. Példáját követték Mag Já­nos, Bartaloe Józsefné, Pugynet Tamás középpajasztok, akik 13, 12, illetve 11 mázsa búzát vittek be kö­telezettségük teljesítése utón. Orosházám eddig körülbelül 800 dolgozó paraszt vett részt a Tds- gyűléseken. Itt a Vörö&marty- ntcai békebizottság kisgyű lésén 50 mázsa búzát ajánlottak fel, Orosházán entélíéít két cséplő- brigádot is szerveztek a békebi­zottságok tagjaiból, akik vasár­nap csépelnek. Füzesgyarmaton a beszámoló kié- gyűléseken azintén több dolgosé paraszt tett felajánlást. Ezek az eredmények azt mutat­ják, hogy az eleki, orosházi éa füzesgyarmati békebizottság titká­rai megértették feladatukat, helye­sen magyarázták meg a dolgozó parasztoknak, hogy mindennapi munkájukban a béketabór erősíté­sén kell dolgozniuk. Példájukat követni kell a tóin békebizottságoknak, igy érhetjük el, hogy a beszámoló kisgrűlé- sek előfelenditsók a begyűjtési han oot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom