Viharsarok népe, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-03 / 152. szám

VII AG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? Vascrnap is harcoltak a békééit, békearatásunk sikeréért A gyomai járási tanács nagy gondot fordít az aratási versenyre — menetközben feltárja a hibákat Vr ! M DP BÉK E S M E GYEI PÁ R TB I Z OTTSÁGÁNAK LAPJA 1951 JULIUS 3., KEDI) Ara 50 fillér Mi: ÉVFOLYAM, 152. SZÁM Jó népnevelőértekezletekkel békearatásunk sikeréért Minden népnevelőértekezletnek olyan kiinduló .pontnak kell lenni, amely előrelendíti a legközvetle­nebb, soronlévő feladatok jó végre­hajtását. A hetente rendszeteaen megtartott népncvelőértekezlet és ott annak megvizsgálása, hogy a Párt elvi .útmutatását miképpen alkalmaztuk és miképpen kall al­kalmaznunk a gyakorlatban, — kezdete a dolgozók jó mozgósítá­sának s /egyben annak is, hogy szilárduljon a Párt és a tömegek közötti kapcsolat. Rájcosi elvtárs kongresszusi bö­grédében agitációs és propaganda munkánk fő hiányosságát abban je­lölte meg, hogy az elmélet és gya­korta gyengén van összekapcsol­va, az agitáció frázisszerű, túl ál­talános. A pépnevelőértekezleteken mindig szükséges megvizsgálni, mennyit sikerült .változtatni az agi­táció tartalmán, mit kell még ten­ni Rákosi elvtár» útmutatásával, — agittciónk politikai tartalmának ja­vításáért. Hol kezdődik az agitá­ció politikai tartalma? Horváth Márton elvtárs kongresszusi be­szédében ezeket mondotta erről: nAz agitáció sokat emlegetett por litikai tartalma ott kezdődik, hogy kiviszi a tömegek közé, népszerű- siti a Párt és g_ kormány határo­zatait. Ilii v<ak ismertetjük- a leg­fontosabb határozatokat. már luí- romnegyed részt nyert ügy link ran. Ha megvilágítjuk a Páni és a kor­mány célkitűzéseit, már magunk tiiOaé állítottuk a tömegeket.« Ha megvizsgáljak, Békés in gyé­ben mi a helyzet a népnevelőérte- kezlebekkel s egyben az agitáció- val kapcsolatban, meg kall monda­nunk, hogy jó néhány pártszerve­zetünknél nem ismerik eléggé, — milyen nagyon fontos a népnevelő- értekezlet. Ezt .mutatja az is, hogy több pártszervezetünknél — mint például llékésszentandrúson — nem tartottak népnevelőértekezletet s egyes ottani elvtársak azzal men­tegetőztek: most dologidő van. Ez helytelen és káros megállapítás, mert végeredményben, ha* nem tar­tunk népnevelőértekezletet, akkor lemondunk a tömegek mozgósításá­ról, illetve arról, hogy a. lehető legjobban végezzük el a »dologidő« tennivalóit. Ha ,a dolgozó parasztok megismerik és megértik a népnevo- lők felvilágosító .szava után pél­dául a minisztertanács aratási hatá­rozatát, _ akkor feltétlenül jobb munkát végeznek. Most. amikor .a mezőgazda..ági termelés legfontosabb munkája fo­lyik, fokozottabb a jelentősége a népnevelőértekezleteknek. Elenged­hetetlenül szükséges .a gabonafront sikere érdekében, hogy a megye minden pártszervezeténél hetente összegyűljenek a népnevelők és ér­tekezletet tartsanak. A pártszer­vezetek vezetői, legelsősorban a párttitkár elvtárs gondoskodjék ar­ról, hogy az értekezleten műiden népnevelő résztvegyen, hogy* ott legyenek a békebizottság tagjai is. A megye számos pártszervezeténél népnevelő-brigádok működnek. A pártvezetőségek hívják fel a brigád vezetőit arra, hogy adja Iliiül bri­gádja minden .tagjának, mikor lesz a népnevelőértekezlet és miről lesz ©tt szó. .Természetesen a pártbizal- mi elvtársak ,is minden erejükkel segítsék elő a népnevelőértekezlet sikerét. Jól előkészített népnerelő- úrtekszlet eléri fl célját s utána mutatkozik az eredmény is. A nép­nevelőértekezlet előkészítésénél fon­tos feladat hárul a járási párt- bizottságok tagjaira. .Segítsék elő, hogy a párttitkár elvtársak be­széljenek minden ^oronlévő legfon­tosabb feladatról, /az ezzel kapcso­latos kérdésekről. A járási párt­bizottságok tagjainak kell hozzá­segíteni az alapszervezetek vezetőit alihoz, hogy jói megtanulják az el­mélet összekapcsolását a gyakor­lattal. Továbbá: p, járások pártbi­zottságai ellenőrizzék ,a népnevelő- értekezleteket s ,ott a helyszínen a népnevelőértekezletan — ad­janak segítséget. . Az ©heti népnovelőértekezleteken is azt kell megvizsgálni, hogy mit tettek a népnevelők az aratási, cséplési, begyűjtési rendelet sike­réért. A határozatok nagy jelentő­ségéről Horváth elvtárs Pártunk II. kongresszusán a többi között ezeket mondotta: >>A Párt és a kor­mány a maga határozatait egya- diil és kizárólag a nép érdekében hozza. Agitációnk ábécéje, a nép­nevelők mstniúlásának fő tárgya: a határozat. E nélkül olyan lenne ‘agitációnk, mini az elszabadult lég- gömb. amelyet minden széláramlal. magával sodor .és legfeljebb egy, elszakadt madzagot képes felemelni. Ezzel együtt olyan, mint a va­dászgép, amely — ha kell — fel­derít, támad és véd, de mindig összhangban van a fő hadmozdu- latokkal.<: A határozatokat természetesen nem elvontan, hanem helyi viszo­nyoknak megfelelően kell vizsgál­ni — megnézni, hogyan áll a község, a falu az aratásban, hol kell fokozni ,a munka lendületét. A népnevelőérte közieteken beszélj ük meg, mennyire .mozgósítottunk a hordás jó elvégzésére, mennyiben segítettük elő, ,hogy az idő és üzemanyag megtakarításért minél több dolgozó paraszt csépeljen kö­zös szérűn. A beadás géptől való teljesítése is nagyjelentőségű, ezt is a népnevelőknek kell megma­gyarázni a dolgozó paiasztoknaki. Az eheti népnevei őértakezleteken ezzel a .kérdéssel is foglalkozza­nak. A népnevelőknél a szónak és a tettnek egynek kell lenni, 'jó példával előljárni az aratásnál, hor­dásnál, majd a termény beadásnál, Bozyiyai Márton cgabacsüdi nép­nevelő igen találóan mondotta', :>Szégyellenék felvilágosító munkát végezni, ha mm aszerint cseleked­nék, mént ahogyan beszélek:st Az értekezleteken a párttitkár elvtár­sak mutassanak .rá arra is, hogy leik azok ia népnevelők, akik elma­radtak a kötelezettségük teljesíté­sében, mondják meg: a népnevelő szava fabatkát sem ér, ha vizet prédikál és bort iszik. Nyilván­való, .gátolja .a tojásbeadási .köte­lezettség teljesítését az a néhány népnevelő is, aki maga asm tett eleget tojásbeadási .köfcalezettségé- nek. " A toépnevelőérbekezleten ,a párt- titkár cdvtársiik adjanak útmu­tatást az agitáció' megjavításához, világítsanak rá arra, - hogy' szük­séges megmagyarázni minden dol­gozó parasztnak; miért jelenti a, gabonafront sikere- a béke védet- ■ inét, az ötéves terv meg valósítását. Elfogadjuk Csongrád megye dolgosóinak terménybetakarítási versenykihívását — becsülettel harcolunk a békearatás győzelméért Nagy feladataink vannak a baromfi- és tojásbeadás terén is A MEGYEI TANÁCSÜLÉS HATÁROZATA: A megyei tanács szombaton, június 30-án tartotta meg ülését, amelyen megbeszélték a gabonabetakarítással, terménybegyűjtéssel kapcsolatos tennivalókat. A tanácsülésen jelen voltak Keleti Ferenc elvtárs, országgyűlési képviselő, az MDP Országos Központja részéről és Szabó Sándor ehv társ is az MDP Megyei Bizottsága részéiül. Az elnöki megnyitó után Szabó János elvtárs, a Megyei Tanács VB elnökhelyettese beszélt. Beszámolt a megye elért eredményeiről[ rámutatott a meglévő hiányossá,gokra. Elmondotta többek között azt, hogy tanácsaink még sok h,elyen nem végzik úgy munkájukat, ahogyan azt dolgozó népünk érdeke megkívánja. Példa erre, hogy megyénk a tojás- és baromfibeadási tervét mindössze 34 számlikba,n teljesítette. / sával (munkakönyvé« családtagok, valamint funkcióban lévő család-j tagok bevonása) hajtják végre. Mindkét szektornál mint versenye pontot figyelembe vesszük a leg-« kisebb szemveszteséget. ISzabó elvtárs után Balogh József elvtárs, a megyei tanács mező- gazdasági osztályának vezetője tar­totta meg beszámolóját. Elmondot­ta, hogy a növényápolás terén me­gyénk jó eredményeket ért el, ar­ra kell tehát törekedni, hogy eze­ket az eredményeket a gabonobeta- karítási munkák során még tovább fokozhassuk. Megállapította, hogy úgy a gépi, mint a kézi erő figye­lembevételével az aratást a megyé­ben minden különösebb nehézség nélkül el tudjuk végezni. Bejelen­tette Balogh • elvtárs, hogy me­gyénkben eddig az ősziárpa aratá­sát 98, a búza aratását pedig 4 százalékban végezték el. Elmondotta, hogy a cséplőgépek ellenőrzésénél igen komoly .hiá-' uyosságok fordultak elő a tanácsok:’ részéről. így például a sarkadi járási tanács jelentésében arról számolt be, hogy a járás területén lévő összes gépek üzemképes, be-, járatott állapotban vannak, holott Okány községben például még S ’olyan gép volt, amelyet még nem járattak be. A csépiéi munkák időbeni elvégzése érdekében 34 ter­melőszövetkezeti csoportnál váltott műszakban dolgoznak, de van olyan tszcs is, mint például a köröstar- csai »Rakoäi«, ahol 3 műszakban végzik a cséplési munkát. A beszédek elhangzása után az elnökhelyettes felolvasta azt a ver-, senykihívást, amelyben Csongrád megy© aratási, cséplési és begyűjs tési versenyre hívta ki Békés nie-' gyét, Aratá» I Állami gazdaságokban a mun- kaerötartalékok teljes moz­gósításával, a minisztertanács ha­tározatában lefektetett érési idői pontos betartásával fogjuk az arai tást végrehajtani. O A tszcsk-ben is betartjuk “* a fenti szempontokat és azi aratást saját erejük felhasználó Q Az egyéni dolgozó paraszti * ság között, a párt- és tői ntegszervezeteken keresztül olyan szervezési és agitációs munkál; végzünk, hogy az aratást a mi­nisztertanács határozata érteiméi ben a legkisebb szemveszteséggel olyan időben végezzük el, ami a cséplésre megállapított határidőt nem hátráltatja. a) A tarlóhántást mind az állami gazdaságokban, tszcs-ben, mind az egyénien dolgozóknál az aratással együtt végezzük és a cséplés befe-j jezéséig minden tarlót lebuktatunk, b) Megyénk területére előirány­zott másodnövényt 100 százalékosan elvetjük. Behordás I A behordás! munkálatokat * ügy szervezzük meg, hogy az aratás után nyomban hordjunk a cséplés mielőbbi megkezdése ér­dekében. a) A tszcsk-nál a behordást űg; szervezzük, hogy a brigádok álta bemunkáit területről a termést kü Iön-külön asztagba rakjuk és ez által biztosítjuk a minisztertanác határozata értelmében a jő ered ményt elért brigádok jutalmazásé! b) Az egyénileg dolgozó pa­rasztság között, ahol a szükségi azt megkívánja, községenként is végzünk átcsoportosítást; de emel­lett minden községben megszervez­zük a kalákába való hordást. c) AG-k-fnál szükség szerint gazdaságonként csoportosítjuk munkaerőt a hordás zavartalan le­beny oiitására. az egyén jnég jobb életét. A nép-1 nevelő elvtársak .számoljanak ba orról, hogyan végaik az agiiációt, milyen kérdések foglalkoztatják a dolgozó parasztokat. A párttitkán elvtársak a népnevelőé rtokezlsten állandóan mutassanak rá arra, hogy a ' szemveszleség .nélküli betakarí­tásért folyó karóban, a népnevelők­nek számos pirtonkívüli dolgozó parasztot — orte .érdemosefc — se­gíteni kell a tag jelöltséghez és ahhoz, hogy az új oktatási érád­ban részt vegyenek. A kulákok, klerikális reakciósok izzó gyűlölettel megkísérlik hát­ráltatni, megzavarni az aratási, hor­dási, begyűjtési munkákat. A nép- neveloért©ke7,leteken mondják el a népnevelők,: hogyan .támad a kulák, —: az .ellenség módszerének megis­merése után könnyebben lehet har­colni ellene. A népnevelőiknek név szerint kell leleplezni a kulákokat, azokat, akik jie-rn. mások, mint az amerikai gyilkosok olyan ügynökei, mint Grősz József és társai. A népnevelő elvtársak mondják el a Csépié» | A gabona csépié***! ÁG-k- nál, tszcsk-nél és egyéni- • leg dolgozó parasztoknál augusz­tus 18-ig befejezzük. Az állami gazdaságoknál, tszcsk-nél az ocsűf 1.5 százalékra, az ocsúban lévő ép gabonaszemet 1 százalékra szemlftré-sl 2 százalékra csökkent jük. Ezt úgy kívánjuk elérni, hogy a gépeket Kill százalékosan kijavítjuk és a legmegfelelőbb munkaerői állítjuk be mindenül! a gépkezelésre és etetésre Ga­bonát nedves állapotban nsoi e#é pelünk. Begyűjtés A begyűjtés sikeres bizto süása érdekében a tszcsi ■léi és az egyéni gazdálkodókon! megszervezzük a «Cséplőgéptől a raktárba» mozgalmát. Ezt a esép !ésl ellenőrük megfelelő politi­kai kioktatásával és a lümegszer vozeli aktívák széleskörű bevonó sával kívánjuk elérni. 2 A begyűjtési terv maradék tálán teljesítése érdekében vállaljuk, hogy a begyűjtési terv kötelező beadásra előírt mennyi ségét kenyérgabonából, árpából zabból alkotmányunk ünnep« tiszteletére augusztus 18-ig me­gyei viszonylalban 108 százalék!; teljesítjük. Ugyancsak teljesítjük Illetve begyüjtji.k augusztus 184 a begyűjtési tervünk «C» elő irányzatát a fenti terményekből 50 százalékig. ß A kenyérgabona, árpa. zaí begyűjtésével kapcsolatba; megszervezzük és széles körbar tudatosítjuk az «Előre a 200 szá zalékos leljesítésérl párosverseju mozgalmat. ,/| A baromfi-, tojásbegy fijtő» * vonalán vállaljuk, bogi augusztus 18-ig baromfiból nt egész évi kötelező beadásnak 9t: százalékát, tojásból az egész évi kötelező előírásnak 80 százalékát megyei viszonylatban begyüjljiik ^ A szénabegviijtés terén vúl latjuk azt, hogy a megye részére egész évre előírt szántó­földi szénaelőirányzatot 75 száza­lékra. a réliszénaelöiráuyzatol (Folytatás a 2. oldalon.) dolgozóknak, hogy milyen feneket­lenül aljas I»rvet forralt Grőcfc József társaival a bélre és a nép szabadsága ellen. Népnevelőinknek egy pillanatra sem szabad elfeled­kezni arról; a gabonafront csak ak­kor győz, ha keményen harcolunk <: kulákok ellen. Az agitáció a tömegekkel való nagy beszélgetés. S ez a nagy be szélgetés csak .akkor lesz helyre» A jó, ha a népnovelőértekezletek meg oldják feladataikat. (mmay.

Next

/
Oldalképek
Tartalom