Viharsarok népe, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-15 / 163. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának határozata a művezetők kötelességeiről és jogairól Az agitációs kollektívák mozgósítsanak a gabonafront győzelmére — erősítsék a Párt és a tömegek kapcsolatát HOP BÉKÉS MECYEI PÁRTBI ZOTTSÁ CANAK LA P JA 1951 JULIUS 15., VASÁRNAP Ara 50 fillér VII. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM Hajdú-Bihar eséplési és begyűjtési versenyre hívta Békés meggyét Békés megye módosította a hajdúmegyeiek versenypontjait Hajdú-Bihar megye tanácsa a dolgozó parasztok nevében cséplési és begyűjtési versenyre hívta ki Békés megyét. Békés 'megye elfogadta a versenykihívást. Békés megye tanácsának végrehajtó bizottsága a dolgozó parasztok nevében felfelé módosította a verseny egyes pont­jait. A második pontban Hajdú megye vállalta, hogy az összes leara­tott terület 20 százalékán másod-növényt termesztenek. Ezzel szemben Békés megye azt vállalta, hogy a megye területére tervbe vett má­sod ve test 100 százalékban teljesíti. Vállasuk, hogy a másodvetésű földterületekre előirányzott műtrágya mennyiséget teljes egészében felhasználjuk. A hajdúmegyeiek versenykihívásának negyedik pontját a békésmegyeiek azzal egészítették ki, hogy a kulákok elleni harc fokozása érdekében bevonják a kulákok leleplezési, ellenőrzési mun­kájába az utcabizalmiakat és az agitációs kollektívákat is. A hajdú- megyeiek kihívásának ötödik pontját is felfelé módosítottuk. Békés megye vállalta, hogy a kenyér és takarmány beadási kötelezettség­ben előirányzott tervet augusztus 20-ra 120 százalékra teljesíti. (A hajdúmegyeiek 110 százalékot vállaltak.) Vállaltuk, hogy a napra­forgó begyűjtési tervet a Hagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulójára 110 százalékra teljesítjük. (A hajdúmegyeiek 105 száza­lékot vállallak.) A verseny pontok módosításáról megyénk tanácsának végrehajtó bizottsága értesítette Hajdú-Bihar megye tanácsát. Harcban az alkotmány ünnepére tett vállalások teljesítéséért Ikotmányunk második évfordulójának megünneplésére készü­lünk. Üzemeink dolgozói között egyre jobban szélesedik a a verseny, az alkotmányi vállalások teljesítéséért, túlteljesítéséért. A magasabb terméseredmények elérésével, a minőség megjavításával, se- lejtcsölckentéssel akarják újból meghálálni Pártunknak a dolgozó nép alkotmányát. A GYULAI HARISNYAGYÁR­BAN egymásután születnek szebb- nél-szebb eredmények. A hangos híradó naponta közli a friss ered­ményeket. Legutóbbi napi értékelés szerint a standard üzemrészben Órás Mária, aki vállalta, hogy napi egy­ségét 13-ról 15-re emeli, már 16 egységet teljesített. A tűthréa csök­kentésénél is szép eredményt ért el: vállalta, hogy heti 8-ról 5-re csök­kenti a tűtörést, de már heti 4-re szorította le. Az orsózóban Csonka Gusztávné a hulladékcsöklrentésre tett felajánlást. Vállalta, hogy a hulladékot napi 25 dekáról 20-ra csökkenti, jelenleg 18-nál tart. Szép eredményt tud felmutatni a minő­ségjavítás terén Körösi Lajosnó, a randvágó egyik dolgozója, aki a vállalt 98 százalékkal szemben már 99 százalékban minőségi árut gyárt. A BÉKÉSCSABAI KÖTÖTT­ÁRUGYÁR I. számú üzemében Ko­vács Mátyásnó, a varroda dolgozó­ja teljesitményet 138 százalékról 148 százalékra emelte, a vállalt 140 százalék helyett. I)§ hasonló kima­gasló eredményt ért el Stefanik Andrásnó is, aki 125-ről 132 szá­zalékra emelte teljesítményét a vál­lalt 130 százalékkal szemben. Hcl-| nár János elvtárs, az üzem szta-| hanovista kötője újabb kiugró töl— | jesitményt ért el: 155 6zá,zalékn emelte teljesítményét a vállalt 14( százalék helyett. A MEZŐHEG YESI GÉPJAVÍ­TÓBAN a kovács és kazánkovácf brigád az alkotmány tiszteletére vállalta, hogy 19 darab yiiiany- motorbodé-köfcsit befejeznek, ezéh- kivül 60 garnitúra transzformátor- állvány kovácsmunkáit, 6 daral kézi szalmaprós alkatrészeinek 1 - kovácsolását határidő ‘előtt 5 nap­pal, augusztus 15-re elvégzik. A vállalásokban a békebizottság tag­jai is jó példával járnak elől Szőregi Gyula vasesztergályos, s békebizottság elnöke vállalta hogy az eddig elért legraanabb át- lagszázalékat 5 százalékkal emeli A gépjavító dolgozói is hozzákezd­tek már vállalásaik teljesítésé­I hez és azon igyekeznek, hogy no­csak teljesítsék vállalásaikat, ha­nem túl is szárnyalják azokat. A versenypontok 1. Megszervezzük a közös szérűn történő cséplést és ezzel a gépek feles­leges huzatását, rongálását kiküszöböl­jük. Kalászosaink cséplését a gépek tel­jes kihasználása mellett úgy szervez­tük meg, hogy a. szemveszteség nem haladba meg az elcsépelt mennyiség 0.2 százalékát. Gépeinket úgy állítjuk be, hogy a szemtörést a legkisebb mértékre, lehetőség szerint az elcsépelt gabona sú­lyának 1 százalékára csökkentjük. A bo'ső és lencse cséplését az aratás­iéi számított 1 napon belül befejeztük. A gabona cséplését állami gazdasá­gokban és termelőszövetkezetekben augusztus 15-re, az egyéni termelőknél augusztus 20-ra befejezzük. Termelőcsoportjaink részére külön csép­lőgépeket biztosítunk mindenütt a me­gyében és ehhez a munkaerőt a cso­port tagjaiból szervezzük meg. 2* A megye területére előirányzott másodvetést minden szektorban 100 szá­zalékban határidőre teljesítjük. A másodvetések tervelőirányzatának teljesítése érdekében gondoskodunk ter- melőcsoportjatnk felé a rozsos bükköny termesztéséről, a vetőmagszükséglet biztosításáról s a csoportok birtokában lévő másodvetésre alkalmas összes ve- tőiragkíszietek felhasználásáról. A takarmány- és afcraksziikséglet biz­tosításán kívül megszervezzük a zöldsé­gek másodtermesztését, hogy dolgozó •épünket késő őszig friss, vitaniindus löldségfélékkel lássuk el. Vállaljuk, hogy a másodvetések alá a kormányzatunk által biztosított mütrá- gyamennyiséget felhasználjuk. A másodvetés talajelőkészitő mun­káit az aratás után 6 napon belül jó minőségben elvégezzük és ezzel a má- lod vetések elvetett magjának kikelésé­hez szükséges talajnedvességet bizto- litjuk. Figyelemmel a csapadékos időjárásra, • rövid tenyészidejű másodnövényeink közül a kölesnek 40 százalékát, a mu­harnak 25 százalékát, a rövid tenyész­idejű kukoricának 60 százalékát magnak termeljük, hogy ezzel is hozzájáruljunk abraktakarmányszükségletünk fokozot­tabb mértékben történő biztosításához. 3m Az aratás, cséplés munkáinak je­le t ^szolgálatát megszervezzük, úgy, hogy a bejelentett adatok minden körülmé­nyek között megbízhatók, a valóságnak megfelelőek legyenek. Ennek érdekében fokozottabb mértékben segítjük az ál­landó bizottságokat, kiszélesítjük aktíva- hálózatunkat és ezzel megvalósítjuk a széles népi ellenőrzést.. Gondoskodunk a begyűjtött gabona he yes tárolásáról és kezeléséről, hogy «gyeden szem mag sem fomoljon mag., 4» A kulákság elleni harc-.fokozása érdekék « bevonjuk a dolgozó paraszt­ság legszélesebb tömegeit az ellenőr­zésbe. Ennek érdekében megszervezzük az utcabizalmi és agitációs kollektiva- hálózatot, akik egymással szorosan együttműködve végzik munkájukat. 5. A terménybegyüjtésnél a Párt és a minisztertanács határozatában foglalt feladatok teljesítését, illetve túlteljesí­tését tűzzük ki célul. Vállaljuk, -hogy: ­a) a terménybegyüjtés első szaka­szán, vagyis, búza, rozs, árpa, zab be­gyűjtési tervünket augusztus 20-ra, al­kotmányunk ünnepére 120 százalékra tel­jesítjük; b) a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulójára a napraforgó be­gyűjtési tervet 110 százalékra, a kuko­rica begyűjtési tervet 120 százalékra tel­jesítjük; c) száíastakarmány begyűjtési tervün­ket augusztus 20-ra 110 százalékra tel­jesítjük; d) baromfi- és tojásbeadási tervünket december 21-re, Sztálin elvtárs születés­napjára 100 százalékban teljesítjük. Vállaljuk, hogy a versenyelfogadá­sunkban foglaltakat úgy fogjuk végre­hajtani, hogy az ország összes megyéi között elsők legyünk a begyűjtési terv tulieljesitésében. 6, Ennek érdekében a versenymo.z- gaimat úgy szervezzük meg, hogy min­den tszcs, minden község, minden álla­mi gazdaság, minden földmüvesszövet- kezet és minél több dolgozó paraszt pá­rosversenyben álljon. Jelszavunk a begyűjtés idején: «Csép­lőgéptől a begyüjtőhelyre!» Kérjük Hajdú-Bihar Megyei Tanácsa Végrehajtó Bizottságát, hogy kétheten­ként közös kiértékelésre jöjjünk össze, ahol egymás tapasztalatait és módsze­reit is megbeszélve, minél eredménye­sebben tudjuk teljesíteni versenyválla­lásunkat, ezáltal is hozzájárulunk a ke­nyérgabonacsata győzelmes megvívásá­hoz. Békéscsaba, 1051 július 13-án. SZABö JANOS, a VB elnöke, LAUKö GYÖRGY, a VB titkára. A verseny megkezdődött. Most már az a feladat, hogy becsülettel teljesítsük mindazt, amit vállal­tunk. Ennek érdekében a helyi ta­nács, a pártszervezetek is végez­zél: úgy munkájukat, hogy minden falu, minden járás becsülettel ele­get tegyen annak a kötelességének, amely . a verseny pontok teljesítésé­ért reájuk hárul. Tudnunk kell. hogy a veiseny csak. akkor verseny, ha valóra váltjuk mindazt amit vállaltunk. A füsesgyarmati gépállomás vesetősége és dolgosói javítsák meg munkájukat »Előre a gabona szemveezteség nélküli, gyors Learatásáért« — ez­zel a jelszóval indultak megyénk dolgozói az aratás nagy munká­jának. — Egyetlen szemet sem en­gedünk feleslegesen élhullajtani, hi­szen ezzel ötéves tervünk megvaló­sítását akadályoznánk, a béketá­bor erejét csökkentenénk — mon­dották a dolgozó parasztok. Ilyen gondolatokkal fogtak hoz­zá az aratáshoz Füzesgyarmat köz­ség dolgozó parasztjai Í3. És ma mégis körülbelül 400 kát. hold te­rületen nincs még elvégezve az ara­tás. Egyedül a »Vörös Csillag« tsz-ben mintegy 300 kát. hold búza vár aratásra. Mi ennek az oka? Az ok a füzesgyarmati gépállomás hanyag, szervezetlen munkája Neun sietett kellő időben gépi erő­vel á dolgozó parasztok segítsé­gére és azokat a gépeket is, ame­lyekkel aratni kezdtek volna — sorra le kellett állítani a felületes, hanyag javítási munkák következ­tében. Az aratást éppen öt nap­pal kezdték később, mint ahogyan el lehetett volna kezdeni. Ennek eredménye az, hogy most már a gabonát ellepte a folyófű és az aratógépek egymásután törnek el benne, mivel a vitorla nem tud megbirkó^pi a sok zöld gazzal. Persze nemcsak a folyófű az oka, hogy az aratógépek törnek, hanem az is, hogy a traktoristák, akik a gépekkel dolgoznak, felelőtlenül kezelik őket. Számos példa bizonyítja a gép­kezelők felületes munkáját.. Meg­történt pl. az, hogy az egyik gép­nél — azért, mert nem (tettek fel szikrafogót — a szikrák az érett gabonákra hullottak, amely meg­tősége nem . intézkedett. * a mai napig sem, hogy a kint lévő öt gép mellé még küldött volna gépeket. Egy darab vadonat­új aratógép ma is ott áll a gép­állomás udvarán. Horváth Imre elvtárs, a gépállomás vezetője sze­rint, a gépet eddig nem tudták ki­javítani, mert új alkatrész kellett hozzá. Ez azonban nem mentség ha megnézzük, hogy ezt az ara- tógépet már öt héttel ezelőtt meg­kapták —. és * bába akkor » megvolt. Bőven lett volna te­hát idő, hogy a hiányzó, illetve a hibás alkatrészt azóta kicseréljék Súlyos hibák ezek, amelyeket « legsürgősebb időn belül meg ke!' szüntetni a füzesgyarmati gépállo­máson. Sürgőé tennivaló még: » munkafegyelem megs^lárrbtása. A gyulladt és mintegy 20 négyszögöl Thútthaíegyélerft nlégszliarditasát el búza égett el. A község határában legjobban a »Vörös Csillag« tszcs van elmarad­va az aratással, pedig gabonájuk nagyrészét lehetne géppel vágni. Mégis a gépállomás vesie­Hetven vagon búzát küld ma megyénk dolgozó parasztsága a budapesti munkásoknak Dolgozó parasztságunk meg­kezdte békeara lás mik második szakaszának munkáját, a csép­lést. Amint az. első zsákok meg­lellek az. új búzával, termelő- csoporljaink tagjai, egyénileg gaz­dálkodó parasztjaink a munkás- osz'ályra gondoltak. Tudják, hogy a dús termést — jó munkájuk mellett — a munkásosztálynak köszönhetik, mely traktorral, kü­lönböző mezőgazdasági gépekkel, műtrágyával segítette a maga­sabb terméseredményekért folyó harcot. Ezért határozták el me­gyénk dolgozó parasztjai, a ter- inelőesoportok kezdeményezésé­re, hogy Budapest nagyüzemi munkásainak az első elcsépelt gabonákból 711 vágóinál külde­ne 6 Termelőcsoportjaink közül a keverinesi «Petőfi» tsz 4 és fél vagon, a dombiratost «Béke» tszcs 3 vagon, az eleki «József Attila» Iszus 3 vagon, a c-sorvasi «Uj Élet» tszcs 2 vagon, a ge­rendás! «Petőfi», a bocsai Pe­tőfi», a szeghalmi «Szabadság» lszes-k egy-egy vagon búzíit uján- lotiak fel. Negyvennégy és fél vagon búzái 22 községünk — köztük Tótkomlós. Nagyszénás. Gádoros termelőesoporljai és dol­gozó parasztjai — küldenek a budapesti nagyüzemi munkások részére’ Békearaíásuiik dús terméséből az első 70 vagon búzát ma reg­gel indítják útnak Budapestre á békés; satud vasú-'áHoímVsröl. sősorban a gépállomás vezetőségé­nek kell megkezdenie. Ne történ­jen meg olyan eset, — mint, ami mostanában is napirenden van. hogy a gépállomás mezőgazdásza; napokig sem mennek ki a gépeket ellenőrizni, hanem az irodából, író­asztal mellől akarják intézni ar aratást. Igv természetesen nem i* haladhat a munka. A hibák megszüntetősében nagy feladat vár az üzemi pártszervezetre Neki kell szívóé, folvilágositó muiv- kával meggyőzni a dolgozókat ar- rób hogy milvgft jutalmáé jykgfr Szármázhat atjKól, ha nlünkájufcafl hanyagul végzik, felelőtlenül bán­inak a gépekkel. A pártszervezetnek a termelés motorjává kell válni: — csakis igy lesz eredményes i munka a jövőben a füzeegyarmat gépállomáson. A gabonabetakaritási munkák zö me még hátra van. Ezután követ kezik a behordás, a cséplés. E kell követnie mindent a gépálloma vezetőségének, hogy ezeket a műi kákát minél nagyobb eredmények kel végezzék el. Csakis igy tudna eleget tenni ötéves tervünk 6orá reáiok váró nagy feladatoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom