Viharsarok népe, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-12 / 160. szám
ÍKi J黫» 11, cwiMrMk {/iUai&atúk Mén', Helytelen munkaszervezés gátolja az aratást a mezőhegyest állami gazdaságban 'A meeűhctgyesi állami gazdaságban többoBerholdnyi kalászos la- Maát kall & tehet* legkisebb | aamwszteséggel, mielőbb elv-égez- L Nem könnyű feladat ez, de az állami gazdaság vezető-1 nem fordított eléggé alapos ondot arra, hogy helyes munka- earveaesscl biztosítsák a békeara- ía aikerét. A mezőhegyesi állami gazdaságon * kézi kaszások, a 4 komája, a lő aratógép ezideig július -tői kezdve 1400 holdnyi búzát rájött le. Hátra vau még 900 hoid- yi búza aratása. Az Idő sürget, minden perc, minden őrá késés sol( mázsa gabonaveszteséget jelent I mégis többször előfordul, hogy az .mtógépek közül hol egyik, hol oásik »döglik« be, ami tonnésae- osea a gabona mostani érési álla- wtában oaemveszteséget jelent. Nyilvánvaló, hogy a gazdaságve- zetősógoak még az aratás megkezdése előtt tüzetesen el lenőrizni kellett volna azt is, miképpen javították ki a gépeket. Előfordul az is, hogy az aratógépék az egyik tábláról, ahol mar befejezték a munkát, nem a kellő gyorsasággal mennek a másik táblára, folytatni az aratást. A helytelen munkaszervezést bizonyítja az is, hogy pl. Békéscsabáról, amikor Mezőhegyesre a komlósfecs- kési üzemegységbe érkezett) 30 dolgozó, hogy segítse az aratás mielőbbi befejezését, órákon keresztül tétlenül kellett vámiok, mert senki eem várta őket, ezen túlmenően pedig kaszákat is csak jo idő eltelte után tudtak biztosítani számukra. A 130 békéscsabai dolgozóból a mintegy 45 kaszás a helytelen munkaszervezés következtében tétlenül eltöltött idő alatt k«al nyolc hold búzát tudott volna levágni. Meg kell mondani azt ie, hogy lett volna lehetőség arra, no töltsék tétlenül idejüket az emberek, pl. a szénagyüjtésnél is végezhettek volna munkát addig, amíg nem fogtak az aratáshoz. A gabonafront sikeréért a mezőhegyes! állami gazdaság vezetőségének haladéktalanul meg kell szüntetni a munkaszervezés hiányosságait. Szükséges, bogy a helyszínen sokkal több gyakorlati segítséget nyújtsanak az aratás mielőbbi befejezéséhez is. A gazdaság páj-tbizotteága periig sokkal jobban, mint eddig, fedje fel a hibák okait és adjon segítséget, útmutatást a fogyatékosságok megszüntetéséhez Az építőipar műszaki dolgozói megvitatták legfontosabb feladataikat Ötéves tervünk során 45 milliárd brint értékű építkezést kell végre- lajtaui. Ennek megvalósítása bu- almas feladat elé állítja épitőipa- unkat. Ebből a munkából épitő- parunk műszaki dolgozóinak is az ddiginél még jobban ki kell vonni őszüket. A MÉMOSZ békésmegyei titkár- iga legutóbbi műszaki értekezle- ón útmutatást, irányítást adott a nűszaki dolgozók további munkájá- tOB. Különösen nagy feladat vár a nűazakiakra az alkotmányi versenyben. Építőiparunknak is el kell írni azt az alkotmányi verseny- szakaszban, hogy a dolgozók minién eddigi eredményt túlszárnyaljanak. Szerszám és anyagellátás Az értekezlet is megállapította, Mgy a műszaki dolgozók első és egfontosabb feladata az, hogy a nűszaki előfeltételeket biztosítsák. I tervfelbontást egészen a munka- >adokig kell elkészíteni, úgy, ihogy azt az irodaházi építkezésnél ették.- Itt minden épületidomnok vülön terve van, fel van tüntetve lány munkás, mennyi anyag, (róez- etezve: téglára, cementre, fára, tb.) és mennyi munkaóra szűksé- ps a felépítéséhez. Fontos, hogy i műszaki vezetők időben gondosad janak az anyagellátásról, a ezer- »ámokról, tervrajzokról, úgy, hogy miatt sem legyen fennakadás, szorzóm, vagy anyagkeresgélés. Ha ezek az előfeltételek megvalósulnak, akkor adva van a le- letőség arra, hogy az építkezések latáridojét lecsökkentsük. A zsa- ányi épitkezésnél már két hétel lerövidítették a határidőt és a elsősorban a műszaki feltételek megteremtésének eredménye. Anyagtakarékosság Foglalkozott aS értekezlet az nyagtakarékosság kérdésével is. Az myagtakarékosság egyre inkább eroonymozgalmunk egyik központi dadáiévá válik és ennek teljesítőében nagy saerep- vár a műszálakra is. A műszakiak első fel- dala itt az anyagnormák bevezesse. Az anyagnormákat is egésaen '^nunkapaiokig kell felbontani gy, hogy minden dolgozó, minőn munkánál lássa, milyen anyagA Békéscsabai Sertéshízlaló keres szecskavágó! motoros meghajtással ▼agy anélkül, villaavmotorekat és szivattyúkat iöi munkaerőket »ertésetetésbez felvesz bél, mennyit használhat fel, például egy épületrész elkészítéséhez. De az anyagnormák bevezetése mellett meg kell to rémién i az előfeltételeket ahhoz is, hogy a dolgozók betarthassák az anyagnormákat. Fel "kell hívni a figyelmet a 'legfontosabb anyagok: a tégla, cement, ínész, fa takarékos felhasználására. Harc a selejt ellen A műszaki dolgozóknak harcolni kell az anyagtakarékossággal párhuzamosan, a selejt ellen is. A selejtet sokszor műszaki hibák1 okozzák. Ez a helyzet a békéscsabai Téglagyárban, 'ahol sok a selejtes tégla a mészkő virágzás miatt. A műszakiak feladata, hogy ezt a hibát kiküszöböljék, amit úgy igyekeznék inegoldani, hogy finomhengiert állítanak be. Az is feladatúk a műszaki vezetőknek, hogy rendszeresen átlássák a dolgozókat a munkaterülettel, munkautal vánnyal, nehogy 'az ilyen hibák azt eredményezzék, hogy a dolgozók mnnkanéikül töltsék a munkaidőt. Munkafegyelem Központi kérdésként szerepelt az értekezleten a munkafegyelem kérdése. A ‘műszaki dolgozóknak foglalkozni kell á mnnkaeeyfelam< megerősítésével és elsősorban az a feladatuk, hogy biztosítsák a munka jó megszervezését. Ha a dolgozók azt látják, hogy éppen a műszakiak hibájából hóm tudnak jó munkát ’végezni, ez bomlasztja vendéglőbe s letelepedtek az egyik asztalhoz. Csakhamar hangos, enyhén kifejezve, duhajko- désba kezdtek, — és semmi esetre sem olyan »stílusban« szórakoztak, ahogyan a rendes dolgozó emberek szokták, igen helyesen. A »kedves táieaság« több tagja különböző, félreérthetetlen célzásokat tett a népi demokráciáról, ügyesen és burkoltan fajJ tették ki ellenséges nézeteiket. Ki volt ez a »díszes társaság« a' »Csabában«? Az Épületszerelő Vállalat békéscsabai telepe alkalmazottainak egy része. A vállalatvezető: Borka József, szinte még össze is csókolódzott Maár Sándorral, a volt Seprű- és kefegyárossal, volt ócskavas-nagykereskedővel, aki most az Épület- aaerelő Vállalat alkalmazottja, A vállalat Spak nevű központi normása pedig bizonyára nem téa munkafegyelmet. Ez a munka- fegyelem lazaságának együk alapvető oka, Seaért kell a műszak i- aknak ezen a téren keményen harcolni a 'munkafegyelemért, hibáik kijavításáért. A ‘gyopárosi építkezésnél fordul élő az, hogy éppen az építésvezető hibájából sokszor1 csak 8 árakor kezdik a munkák; mert nincs, aki gondoskodjon az anyagellátásról, B munkakiadás- ról. , Mindezeknek a feladatoknak végrehajtása csak akkor jár sikerrel, ha a műszaki dolgozók kijavítják munkájuk hiányosságait. 'Általános jelenség az, '— bár a versenyműi- vánossóg a munkaverseny egyik legnagyobb ösztönzője —, hogy a műszakiak mégsem Csinálják meg a 10 napi kiértékeléseket. Hiba az 'is, hogy az építésügyi minisztérium nem nyújt kellő támogatást a .műszaki dolgozóknak munkájukban, szaktudásuk további emelésében. A MÉMOSZ inog vei műszaki értekezlete értékes volt. Megszabta a feladatokat, ‘rámutatott a hiányosságokra is. Egy fő hibája mégis volt áz értekezletnek az, hogy a műszaki veoetők közül kevesen szóltak hozzá, a felszólalók pedig csak általánosságban beszéltek arról, hogyan akarják megvalósítani a kapott feladatokat, hogyan akarják kijavítani hiányosságaikat. A 'legközelebbi ilyen értekezleten ezt a hiányosságot ki kell küszöbölni, mert az aktív hozzászólások teszik azt valóban értékessé, a munka előrelenditőjévé. védésből« jelentedbe ld: »Vannak azért még telepek.« Nyilvánvalóan arra értette, hogy az amerikai gyilkosoknak vannak »terepei«, helyesebben ügynökei, »talán« még az Épületszerelő Vállalatnál is. Vagy ott van pl. a »díszes társaságban« Pörge István, akiről úgy mondják, hogy »titokzatos« a múltja. A duhajkodók közül pl. Papp Sándor munkás, — aki belekeveredett a társaságba — szerdán reggel nem ment munkába, betegsége, helyesebben enyhe al- koholmérgeaéee miatt. A fentiek nyilvánvalóan mutatják, hogy komoly és ellenséget segítő hibák, ellenséges elemek vannak az Épületszerelő Vállalatnál. Az illetékesek — a városi tanács is — feltétlenül vizsgálják meg a »díszes társaság« munkáját, viselkedését, magatartását és tegyék meg a szükséges intézkedéseket! Vizsgálják meg a csabai Épületszerelő Vállalat „díszes társaságának** tevékenységét Kedden este »díszes társaság« tért be a békéscsabai: »Csaba« 5 A Hegyei Tanács téglagyárai közűi a június havi eredmények alapján a Dévaványai Téglagyár került az első helyre A MEGYEI TANÁCS TÉGLAGYÁRAI között alkotmányunk megünneplésére indult verseny júniusi szakaszát a napokban értékelték ki. Az értékelés a téglaverésben elért eredményeket tartalmazza. A lejjobb üzemnek járó versenyzászlót ezúttal a Dévaványai Téglagyár dolgozói nyerték el, akik 121.73 százalékra fokozták tégla- verésnél az üzemi átlagot. A második helyre a Békési Téglagyár került 118.24, harmadik helyre a gyomai 106.69 százalékos át'agtel- jeátméimyel. Különösen lemaradt a versenyben az 'Eleid Téglagyár, ahol a téglarerésben elért üzemi átlagteljesítmény mindössze 64.38 százalék, de nem sokkal jobb a körösladányi sem, ahol 84.57 százalék az átlag. A DÉVAVÁNYAI TÉGLAGYÁR első helyét nagyban k<i- szönheti annak, hogy id. Táncos Ferenc és brigádja 182.14 százalékkal különösen jó eredményt ért el, azonban meg kell állapítani azt, hogy a Táncos-brigád elhanyagolja a munkamódszerátodást, mert akkor nem lehetne olyan brigád is Dévavónyán, melynek tagjai 70— 80 százalékos átlagot- érnek csak ®1. AZ ELSŐ HELY KÖTELEZI a Dévaványai Téglagyár dolgozóit arra, hogy munkájukat tovább javítsák, fejlesszék az üzemen belüli tapasztalatcseréket, munkamód- szeráfadást és feladatuknak tartsák azt, hogy valamennyi téglaver ő- brigád elérje a 100 százalékos átlagteljesítményt. A megyei tanács téglagyárainak egyesülése helyesen határozott altkor, amikor a lemaradt körösladányi és a» eteki tág;« lagyárakból egy.-egy dolgozót el« küld Dévaványára, hogy ott ve« gyek át id .Táncos Ferenc arunk»« módszerét, és üzemükben szak társaiknak átadva, emeljék a tégia- verő-brigádok termelékenységét. A DÉVAVÁNYAI ED. TÁNCOS-BRIGÁD mellett szép eredményt ért el június hónapban a Békési Téglagyár Fábián.-brigádja is, 163.04 százalékos átlaggal, ami multhavi eredményűikhez viszonyítva, 20 százalékos emelkedést jelent. * A megyei tanács téglagyárai egyesülésének vtrsenj'értéktlíee azonban nt.'gsem mutat teljesen hű képet egy-egy brigád munkájáról. Hiányossága az, hogy egyszerűen csak teljesitmínyszázalfkokről ad tájékoztatást, ezzel szemben nem mutatja meg azt, hogy a téglavcrö brigádok milyen törési selcjttel dolgoznak, milyen minőségű munkát végeznek? Mindez pedig szükséges ahhoz, hogy tovább javíthassák munkájukat, megszüntethessék a hibákat. Téglagyárainkban fontos feladat a selejtszázalék csikk-ütése és a selejt ellen csak úgy vehetjük fel eredményesen a harcot, ha rámutatunk arra: hol van javítani való, hol magas a selejt?; A Következő értékelés már az égetés, a be és kihordás eredményeivel is foglalkozik: Itt sem szabad most mgr’ figyelmen kívül hagyni a selejt és a minőség értékelését. Az ipl-bsityád ftétdót mutat... Néhány hete annak, hogy Kulcsár Bálint, az orosházi Magas- építési Vállalat ifi kőműves-brigádjának vezetője bejelentette: «Alkotmányunk ünnepére valamennyien vállaljuk, hogy eddigi 120 százalékos teljesítményünket 125 százalékos átlagra fokozzuk, százszázalékos minőségi munkát végzünk és a heti 48 órás munkaidő minden percét kihasználjuk. Vállalásunkat úgy akarjuk teljesíteni, hogy részt veszünk a vállalat szakmai továbbképző tanfolyamai), olt elsajátítjuk a szovjet sztahanovisták munkamódszereit, megtanuljuk a munka jobb megszervezését.» A brigád minden tagja helyeselte ezt a vállalást, hiszdn már jóelőre megbeszélték. A brigád veze lő vei együtt .Csík Sándor, Boros János és Ve- raszló József be is kapcsolódtak a szakmai továbbképző tanfolyamra. A brigád állta a szavát. Most az alkotmány tiszteletére indult versenyszakaszban másodszor nyerték el jó munkájuk jutalmául a vállalat DlSZ-szervezeié- nek versenyzászlóját. A zászlói meg akarják tartani, úgy, hogy, teljesítik vállalásaikat, tovább szilárdítják a munkafegyelmet, a munkaidő minden percét kihasználják. Szocializmust építő országunk számára mind több és több jól felkészült szakembert nevelünk Egy pedagógus levele Balatonalmádiból Kedves Elv társak! Felejthetetlen két hetet (öltöttünk mi, dolgozó pedagógusok Balatonalmádiban, a szakszervezet üdülőjében. Már az első napokban megragadott bennünket az a gondoskodás és szeretet, amellyel az üdülő dolgozói mindannyiunkkal szemben viseltettek. Üdülőnkben, amelyben régen az műit társadalmi rendszer urai laktak, most Pártunk és népi demokráciánk helyes politikájának eredményeként, egész évi nevelői munkánk jutalmául mi, pedagógusok töltöttük pihenőnket. Az üdülés ideje alatt kormányzatunk biztosította a kitűnő és bőséges napi négyszeri étkezést. Számunkra a legkülönbözőbb szórakozási lehetőségek voltak: zongora, rádió, könyvtár, különböző társasjátékok és a Balaton hűs hullámai. Már az első héten Badacsonyban és Tihanyban voltunk hajókiránduláson. A szórakozás és pihenés ideje alatt arra is vigyáztunk, nehogy elszakadjunk a mindennapi élettől. Ezért minden héten sajtóbeszámolót: tartottunk, ahol megbeszéltük a pedagógusok legközelebbi feladatait. Arn is kerestünk alkalmat, hogy i Balatonalmádiban üdülő üzemi dolgozók munkájának erednie nyeit a közösen rendezett össze jöveteleken és kirándulásokon megismerhessük, hogy azt nevelő munkánkban felhasználhassuk. Nem mulaszthatjuk el, hogy < rövid beszámoló után köszönni tét mondjunk elsősorban a Szov jetuniónak, Pártunknak és szer© tett Rákosi elvtársnak a pedagógusok számára nyújtott pihenési lehetőségekért s egyben Ígérjük, hogy e szerető gondoskodást úgy fogjuk meghálálni, hogy az ed* diginél még jobban végezzük munkánkat: szocializmust építő országunk számára mind töbli és több jól felkészült szakembert nevelünk, akik győzelemre viszik a békeharcot. Ásványi Imre tanító. Békéscsaba