Viharsarok népe, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-30 / 228. szám
Gyorsítsd meg ötéves tervünk megvalósítását, jegyezz békekölcsön!! Munkában a béke bizottság Békéscsaba utcáit ünnepélyessé változtatták a színes plakátok, melyek a járókelők figyelmét magukra vonták. Töb- Iwn kíváncsian összccsoporto- suiva olvasgatták: Jegyezzetek liékckölcsönb Az arcókon kömény elhatározások jelei mutatkoztak. Igen, az imperialisták veszélyeztetik a bókét, rá akarnak törni építő munkánkra és egyre szebbé váló életünkre.* Ilyen gondolatok keringtek Lázok Béláné és S te tonik Judit békebizottsági tagok fejében is, amint határozott lép telekéi a rartizán-utca feló igyekeztek. Kezük görcsösen tapadt rá a békekölcsönt Jegyző ívre. — A béke ügyének győzni kelt — mormogta Lázokné, mintegy saját magának. Szinte felvil la- nyozva kavargó gondolatain, Ikv nyitott a Partizán-utca 2- számú házba. Slefanik Judit szorosan mögötte lépett be Akik ellenünk vannak A háziak, özv. Szappanos Tó-| kell állmok. — Az ilyenek akarIcrnó és nyolcvanéves édesanyja kedvesen fogadták a belépőkét. Barátságos beszélgetés indult meg köztük. Szóba került so'k- m.inden. Az áruhalmozö Sip- káuó és Martincsek, meg a tölv biek, akik miatt a dolgozó asZ- szony'oknak órák hosszáig sorban ják megnehezíteni az életünket — mondotta Szappanos Petemé. —■ Ezek egy hiiron pendülnek a Koreát megtámadó amerikai fenpe ri ah s Iákkal — jelentette ki I.ázok'né. Azokkal cimboráinak, akik veszélyezteLik a világ békéjét, akik irigy tik azt, hogy Miért jegyeztem tavalyi Kétszereséi? Homoki Ferenc a mezőhegyes! állami gazdaság Le’sökamarás- pusztai traktorosa, aki az ötéves, .cr. kölrsönkütvények első sorsolása alkalmával ötezer forintot nyert, 'az alábbi levelei kühlte szerkesz- tőségünkhöz: tavaly itt, az állami gazdaságban mint gyalogmunkás voltam alkalmazva, havifizetésem 080 forint volt. V tervkölcsön jegyzése zorán kettőszázötven forintot jegyeztem. A terv kölcsön jegyzés ha- talmas összegek nem kismértékben változtatták meg az én életemet is. Áfái- tavaly ősszel traktorvezető tanfolyamra mentem és a tél folyamán hatalmas mértekben beindult. Iraktorgyárlás lehetőv é tét e, hogy tavassz;d már mint traktorve» vezető dolgozhattam az állami gazdaságban. A fizetésem 38o forintról 55a forintra ‘'’emelkedett. Köny- nyehb lett az. élet. Nemcsak számomra. hanem mások számára is. v Sokan lőttek traktorislák olyanok, ■^akik addig tehenész, vagy csikós- legények voltak, most jobb keresethez jutottak. Ezt mind az ötéves lerv tette lehetővé. De az. ötéves terv sok mást is hozott. Például apósom, aki hosz- sz 0 iöe'g dolgozott a gazdaságban mint gépész, beteg lett, A népi demokrácia /| 2 éves kora el le riére nyugdijai folyóisit számára. \ múltban az ilyen munkaképtelenné vált dolgozókat kirúgták * gazdaság területéről. Most továbbra is biztosítva van számára a lakás is. Öröm tölt cl, amikor látom az országban folyó építkezéseket,. a tompapusztai családi házak egyre emelkedő sorai. Tudom, hogy a jegyzett összeg jó kezekbe került. Ks én is azért adtam, csak úgy, mint a többi társaim, hogy ne kelljen országunknak az imperialisták kölcsöneihez folyamodni, mert annak nagy ára lenne: szabadságunka t, fügtet!enségünket veszítenénk cl. A most beipdtdó) békekölcsön* jegyzés során az élelmi jobbra- tfSrdlilásahoz rtióu ten á tavalyi kölcsön jegyzésnek többszörösét jegyzem, hiszen az ötéves terv kölcsön nemcsak jobb éleihez, hanem ezentúl még ötezer forint, nyereményhez is juttatott. De nemcsak azért jegyzek Létszerannyil, mint tavaly, mert az első búzáson nyertem, hanem azért, mert tudom; azt, hogy a miénk, a dolgozóiké az ország és olyanná építjük' magunknak, amilyenné akarjuk. Mi, dolgozók a Párt jelölte utón, az ötéves tervvel akarjuk tovább építeni hazánkat. Ezt pedig csak. békében tehetjük. Ezért eddigi eredményeink zálogát, — a békét meg kéjt védeni minden ellenséges támadással szemben. Most, a Ilékekül csőn jegy zéskor mindenki megmutathatja, mennyire szereti lia- záját, mennyire akarja a békét, a szebb, a boldogabb életet. homoki ffrfsc traktoros, Mezőhegyes, Belsőkaniaráspúszta. í jegyzés tiszteletére termelési versenyre hírom lii bizalmitársaimat özvegy inunk suisszony nagyok, <1 scsabai Kötöttárugyárban, a janitó nzeiiu-rszbvi dolgozom. Férje n :t o fasiszta gyilkosok áltól kirobbantott háborúban vesztettem el, így mint annyi sok dolgozó, én is személyimen keresztül éreztem, mit jelent egy gyilkos pusztító háború. .1 mai napon, amikor b- k 'kölcsön jegyzéssel srösi t jük dein■ ki-ódánkat, erősítjük békénket, úgy éleztem, hogy az én WO forintos jegyzésemmel is erősítem o:t a tábort, mely meg kidályoz- ■ -i. hogy ismét munkásmillióh veszítsék el férjeiket, gyermekeiket. Jivömhöz mért, szivből jövő jegy- zésemen kívül felajánlom. hogy az nj normámat 105 százalékig teljesítem és a minőség terén US százalékos eredményt érek el. Fgy- ler1 a békekölcsön tiszt,delére a jegyzés és a termelés terén versenyre hívom ki hizalmilársaimal. Fa tudom és hiszem, hogy mint minden esetben, most is javunkat alcarjn a Párt, a mi jövőnkért, bizton Ságunkért harcol, biztos vagyok abban . is, hogy a bélülcöL csőn értékét, mint 1 tcrvkölcsönt százszorosán visszakapom gyarapodásunkkal, biztonságunk-, szilárdít- hisávat. kljei a békénket szilárdabbá levő MDP és nagy vezére, Rákosi elvtársi ÖZV. MITYKÓ iSDRÁSNÉ n Kötöttárugyár \ 1 dolgozója. hazánkban békés épít őm unka folyik, fáj nekik az, bogy országunk a dolgozóké lett, mc*g az, hogy mindenki élvezi saját munkájának gyümölcsét, hogy nem öli vágják zsebre innen is a hasznot, mbit a többi elnyomásuk alatt lévő országokban. Özv. Szappanosáé ff mogfi körén tapasztalta A kél háziasszony tudja, hogy kik azok. akik a világ dolgozóinak a vérén akarnak élősködői. Akik nagy hasznok reményében képesek lennének a világot leperzselni, — Vesszenek a gazok, akiik megint hálxirúba akarják sodorni az emberiséget — Jött indulatba Szappanos Pétemé.— Még itt hordom a két karomon a második világháború', gyilkos seljeit — felháborodva a háború puszta említésén,, gyűrte fel karjain a ruhát és hatalmas, 1 orrai 11 sebek villantak elő. —Nem voltam a fron Ion — fordult a csodálkozó asszonyok felé — Pesten, a Szent János kórházban történt. És hangja egyre izzóbbá válik, nininl elmondotta, hogy lent volt a kórház pincéjében, ahová a németek kegyetlen pusztításai elöl menekült le. A kórházat felgyújtották s ő segített a bentiévő betegek kimentésében. — Egy átkozott — óh, nem is tudom mit mondjak neki ij-t a fiordágylmz vágott isgydösz- forbombát. A két karomon meggyulladt a ruha és a forró ólai égette a húsomat. A szovjet katonák menteitek meg. és szovjet orvosok ápoltak tizenkét 1 télig. ... hogy szembe tudjunk szállni minden támadóval Az arcokon egyszerre futottak át a gyűlölet vonásai, a kegyetlenségek hallatára. És egyszerre csillanlak meg hálásan a szemek, mikor a s zov je tokaion ák és orvosok szeretőiéről beszélt. Percekig hallgattak. ~ Megint ezt akarják felidézni. Égetni és pusztítani törte meg a csendét I.ázoknó. — így rombolnak és pusztítatnak most az. amerikaiak Koreában. Bombákat dobálnak a békés lakosságra. Ahol vannak, amerre járnak pusztulás és szenvedés jelzi útjukat. Ezért hívta fel a Párt a figyelmünket, hogy . kölcsön jegyzéssel járuljunk hozzá a béke megvédéséihez, népünk és országunk megerősítévséhez, hogy szembe tudjunk szálúi minden támadóval. Mindenki számára borzalmat jelent a háború - szólalt meg irtózva Szappanosod ,de mi, asszonyok különöskepeu sokat szenvedünk. Gyilkos bombák pusztítanák el gyermekeinket, férjeinket, apát és testvért, öregeket és ifjakat. Ezért jegyzem éti is a békekölcsönre nyugdijam másfélszeresét. És ha mindenki tehetsége szerint jegyez, biztosan megvédjék békénké tA békébizotlság tagjai meleg hangon búcsúzlak el és szeretettet szorították magukhoz az íveket s arra gondoltak, hogy igaz szívből adott kétszáz forinttá) is lehel szolgálni a béke ügyét A SZERKESZTŐSÉG VILLÁMA ÜZEMI FIATALOK! Gyiirkó Pál, a békéscsabai, Magasépítő NV lakatosmühc Ivének tanulója 50# tortát békekölcsönt jegyzett. Kövessétek példáját, jegyezzetek ti is békénk, szabadságunk meg védéséért! ÜZEMEK, HIVATALOK DOLGOZÓI! A békéscsabai OTI-k remléitség 28 dolgozója csütörtökön Ifc.tíftö forint békekölcsönt jegyzett. A dolgozóik azonban mrgór. tették a jegyzés jelentőségét és pénteken póíjegyzesT indítóitok, melyen újra 175(1 forintot jegyezlek. Vegyetek példát rótok! FALUSI NÉPNEVELŐ ELVTÁRSAK! A békekölcsön jegyzésének megindulásakor váltattátok, hogy' minden dolgozó parasztot felkerestek. Ez azonban, nem jelenti azt, hogy; az egyik helyről n másikra csupán csuk bekukkantotok 0‘s .srinmiycii eredményi nem értik el ugyanúgy, mint az. endrödt Szeles Jímosne, aki fél nap alatt 17 helyen járt s csupán 58 forfeit békekölcsön! jegyosteteit. Tanuljatok Szeles Jánosáé esetéből és javítsatok munkátokon. yniZŐBERÉN YI PÁRTSZERVEZET! A békekölcsön jegyzése nteSclt TI egyáltalán nem fordítotok gombit az őszi imnu.sk időbeni elvégzésére- a 'smársválks*. fás kérdésére, Zalai etvlars például azt sem tudja, hogy a község hogyan all az őszi munkák elvégzésében. Javítsátok ki iiHiálokat, s a békekölcsön jegyzése meUeit to-ü 'kozzatok a soroutevö feladatokkal is. KÉK La, ENDRőIH BÉKE. ESABACSÜPI ÉS P ETő I|7 TSZCS! Ti még mind a mai napig nem jegyez.etek IWkeköIcsöiU, holott a kölesénjejö'zfsitea ugyanúgy. min. máshol, nektek kiU a még egyómdeg gazdálkodóknak példát mulatni. Köv ss't.k' »z üjkígyósi il’j Étet« tszcs tagjai., akik már az, első ó»rák- lian egyembarkéni. jegyezték a itékekölcsöp!: 41 csatád 15 ezer forintul jegy zeit! .4 kisiparosok is áldozatkészek a béke biztosítása érdekében Latiam azt, hogy a módi évben jegyzett tervkölcsön segítségével és a Magyar Dolgozók Pórija vezetésével mily halalmasaa elörelendült a lirmeiókvTiyscg. hogy menny ire emelkedett min* den ember élelszinvonola. Azt mond ják, hogy nagyon nehéz egy kisiparosnak, aki munkájából él. Én két családot tartok el és azok jövőjére gondolok. Megunt alom most az imperialisták hazai ügy. nőkéinek, akik suttogásukban minket, kisiparosokat felre akarnak vezetni,, hogy a k s;pi.ro.s a békéért 'mindenre képes. Én, a lüké szeol ügyének támogatására, si hike megvédést r*, miud- annyiunk joábléhitek ehímozí.í tótokra ezer forint békekölcsönt jegyeztem. /eiszler György és f,‘L«óge géphtirkoló. Akik élenjtírginh és akik szabotálnak az őszi munkák során Békéscsabán a dolgozó parasztok közül már többen lol- je sí te ti ék a minisztertanács határozatát. Befejezték az őszi szántás-vetési munkákat. Akn- torieaszáriól is me&lisxtitoUák földjüket. Ilyen dolgozó paraszt Bot- tyáuszki Mihály, aki 10 hold földön gazdálkodik. A középpa- raszlok között ifjú Kovács János ós Likker György jár az élen az őszi munkák végzésében. Likker és Kovács már mind a tizenöt holdjukon teljes egészében befejezték az őszi 111 unkákul, felszántották a földjüket, elvetették búzájukat. Gyeraj János 11, Ilankó János 8. ITrabovszki Pál 5. ifj. lvere- peczki. Mihály ö holdas dolgozó parasztok is eleget lellek a mioLszlerlanács határozatának. A kukoricaszár le takarításai, valamint a szántás-vetés- elvégzését szabotálják- a kuIák*>k.IJh- oiu János 2Ő, Kühncnt Z.'Miháíy 23 és Belanka Mihály 24 holdas kulákok a mai napig sein véj^ez* lók el a nevezett munkákat. Mindenfelé fokozni kell a Lu~ korieaszár U'hordásának és a szántás-vetésnek a munkáját hogy vállalásunknak \ .a la meny- nyíen eleget tudjunk lenni és büszkén jelenthessük Pártunk vezelöjénelc Rákosi elvtársiak október 20-ra teljesíletliik az őszi munkákat. A dolgozó parasztoknak, népneveli'ilaielf )*- dig éberen kell őrködni és !»#• kell leplezni a szabotáló kólák okát. HIRDESSEN LAPUNKBAN! Hirdetések felvétele Békéscsabán minden nap I őriig