Viharsarok népe, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-29 / 227. szám
A békekölcsön a mi erőnk! Lázas tevékenységgel van teli egész Békés megye. 4, dolgozók soha nem látott lelkesedéssel> örömtől sugárzó arccal sietnek eleget lenni a Párt, a kormány felhívásának'. A munkások, a dolgozók, parasztok és a haladó ér telmiségicu, a társadalom minden léttye egy emberré tömörülve versenyben jegyzi a békekölcsönl- Diadalmas -népszavazás a békekölcsön jegyzése; mindenki tudja, hogy a békét, a saját boldogságát védi vele, mindenki érzi, hogy a: Imperialisták fegyvert fogó kezére sújt jegyzésével. Erről a hangulatról, erről a szép hazafias példaadásról beszélnek az alábbi nyilatkozatok, levelek. Forintjaimmal hozzá akarok járulni a békés építő munka biztosításához Zsilák Mihály 14 holdas középparaszt levele dolgozgatunk a 'családdal. A föld már a felszabadulás elölt is a miénk volt, kínlódtunk, vesződ* Ittuk vele. Minden igyekezetünk azon volt. hogy valamit összelát*• As államnak kölcsönadott pénz annyi, mintha egyik zsebünkből a másikba tennénk ívaczkő Ferenc, a nagyszénás! Most, amikor a békekölcsön; i Dózsa György« ternudöszövet- jegyzésére kerül sor, örömmel hány pengőt, amit a mi szánktól) az életünk azóta is. A leg kezet tagja, akinek két család- jegyzek 000 forintot, mert ez meg a gyerekek szájától vontunk gyobb lányom elvét ezta a közgázín van, a békekölcsön jegyzéskor egy olyan pofon az imperialisták el, benitlük a bankba,hogyleqycn , , . •' , . \ .. dasaqt gimnáziumot, a többi gyea kővetkezőket mondta: számára, amit örökéletükben majd mihez nyúlni, ha megoreep- ,ck'is iskolába jár/Én magam is. . lavaly is jegyeztem tervko - „legemlegelnek. A békekölcsön- szituk. !\em volt biztos az él lünk hcg ,c lpcsol6dh:lWlin a tervgazdultsont, most is jegyzek bekeko.- jegyzéssel , tudom, hogy a béke- akkor, nem tudtuk, mikor jön ki kodásba a szerződéses termelésen csont, mert tudom, bogy az at- front magyarországi szakaszát hozzánk a végtehajtó —- árverezni, keresztül. A szerződéses növények- hunnak kölcsönadott pénz annyi, erősítem cs megláthatja minden Vgy mint akkor, nem egy szom. M so]{ pé„zt kaptam államunktól. mintha egyik zsebemből azt a háborúra spekuláló gazember, s:édom4ioz. De hiába J 1 " másikba tenném. Csak Horthy- hogy Magyarország nem rés, ha- kodtnnk, azt a pénzt, ainit a bank- lön, mondhatom, jól sikerült. A oknak \olt a szokása no meg a ncm igenis erős bástya a béke lu tettünk — mink is, meg mér) pénzből szépen felriiházkodtwik a háborús gyújtogatok csu,aljak frontján.« _ _ séfem - ellenünk használták fel családdal együtt. Nines-hiányunk Kaczkó György az urak. Még jobban kizsálimá_ semmiben. Jó befektetés volt a, nagyszénás! »Dózsa György« nyaltak bennünket, háborút esi- niultévi tervhölcsön. Megtérült termelőszövetkezeti csoport, náltuk belőle- Elveszett a pénzünk százszorosán. Aj a pénz A ekein tizennégy kishold föl_ a háborúban, soha sem láttunk be- tunk, a mi javunkat szolgálta, dem van a fényesi halárban, azon löle egy fiiért, se. nem úgy, mint a múltban. Egy évvel ezelőtt én is jegyez- Én azonban még szekb, még bolt tern terekölcsönt. Tudtam, hogy dogabb életet akarok. Tudom, magam és öt családom jobb hogy az ötéves terv meghozza ne ételére adom forintjaimat. kein is, családomnak is. De, hogy . , , , Mert a; ötéves terv csak boldog,- W legyen, ahhoz békére van forgassunk be ols, hogy legyen va- g. joU /(0;/wí szükségünk, békés építő munkára, lanu oregnapjamk-a. Azt a ne- csalóíUun1t_ jol)h> bol(hgabb A» 0t esa,ádom dc inof zó ti 'is. A Ictina-. k-tszerannyi békekölcsön^ jegyzek, mint amennyit a múlt évben jegyeztem. Hazafias kötelességemnek érzem. Alkotmányunk ünnepen megvá-- luszlotlak a békéscsabai városi Utast, hogy amit a néptől kölcsön elmén elvesznek, azt soha nem adják vissza, mert azt háborús célokra használják. Iía valamit visszakaptunk régen belőle, az a puska volt, a lövészárok és a bombázás. Most én tudom, mert magamon érzem, hogy amit kormd- snyutik és Pártunk megígér, az egyet ér a megvalósulással. Példa erre az is, hogy a ötéves tervnemzellségeink... , n ácsba, mint Ingot —, ezért is' tdearékos* Cyapotot is termeli k 400 s:őgö- becsület dolgának t hinteni a bé kekölcsönjegyzést• Forintjaimmal hozzá akarok járulni a békés építő munka biztosításához, a békééit vi volt harcunkhoz. Levelemen heirs :i ül felhívom minden becsületes dolgozó középparaszt társamat, hogy hasonlóan járuljanak hozzá kölrsöneihkcl jövő béka. boldog életünk biztosításához. I. a pénz is, amit most adunk, sok szorosan visszaterül a terv sorún* úgy mint ahogy már eddig is amit adA békekölcsön jegyzésének megkezdésekor magyar, román, szlovák, délszláv dolgozó egyöntetűen vette ki részét a kölcsöniegyzésa ceruzát és sokszor kölcsön «agyrésze nyeremény for- , . ., , , .. , , .... . , májában visszatért a dolgozók- btíl; Ncmzet‘sí* do,«owwk ke7ukbe ve,Uk hoz. A mi csoportunkban és t5rt magyarsággal megírták azt„- mit éreznek a békekölcsön jegy községünkben is igen sokan nyertek, méghozzá nem is kis összeget. De ííémÖsak a sorsoláson ke- részijei ,nyeí;l\mk és nemcsak azok nyerteit, akiknek kihúzták a kötvényüket, nyertünk miudany- nyiap, nyert az egész dolgozó nép. Csoportunk is jelentős támogatást kapott, építettünk, gazdagodtunk. zésekor. Méhkerékről Sznesígon Tivadar a következőket irta: Én, ifjú Sznesigon Tivadar, nyomva. A Vörös Hadsereg fel- méhkeréki dolgozó paraszt, román szabadítisa nyomán, visszakaptuk nemzetiséglí, Pártunk és korma- szabadságunkat, Kittiek a szabad- iryvnk békekölcsön jegyzéséhez 100 súgnak megköszö-nésére és a békénk forint jegyzéssel csirtlukozom. Mint meg réélése érdekében tel jest tettem nemzetiségi, a mait rendszer ehiyo- Glö százalékban terménybeadási kö- mása alatt, mi duplán el voltunk telessé gémét. És most teljesíteni a visszatértül a tavalyi kölcsön. Most JtölciSoafegyzesnól is 400 forintos JlC a a tőkéseknek adjnlc pénzűn - jegyzéssel kötelesseyemet. Ezzel is Jlcti nemem mogunknuk, azért, egy vagy csapás!, akarok mérni a hogy erősítsük országunkat, hogv kóboréira usz'.tí és spekuláló inrpe- erősebb legyen át lomháiulműnk, rialisbákra. a'. Hz újra a kettős jár- hogy még szilárdabban álljunk a snot, akar jók a nyakunkba olasz- hehe front harcmeze jen. inni. ZSILÁK MIHÁLY Ifjú Sznesigon Tivadar, li;ennégyholdas közép,-ji ászt, Méhkerék, ,‘l3ő hihszám. Békéscsaba, városi Uutáesl.ty. Mert betonjárdán mehetek saját házam felé... Én 3 ezer forintot jegyeztem Miért? Mert kommunista vagyok és mert, mint a nép orvosa, így is ki akarom venni az áldozatból a r.s'emet. A demokrácia modern orvosi rendelőket, kiváló kórházakat épített, az ötéves terv napról- napra emeli életszínvonalunkat, méltatlanság lenne, ha bárki is Csatlakozzon hozzám minden nemzetiségi a jegyzésnél, mert további boldogságunkról van szó ítuzár Mláden. a következőket ír- kölcsön mennyi mindent hozott 1 ta hozzánk: Szarvasról Szicíliái'János a kő- gyek a I.ulher-utoáu a Cstcscly- velközöket írta: telep végéig. Mint tanyai lakos,. Én, Szlrulár János, parasztosa- >™»r Artézi vizet iszom azért Iád gyermeke vagyok. Apám a az ötéves terv első évében szarvasi t Táncsics« lennelőszö- elkészült a Tessedik-utcai árvclkczeli csoport tagja. Az ötéves tűzi kút. Apám meg a tszcskünk dolgozóknak. Ezt az össze- terv során beindított tervkölcsön- ben dolgozik, így nincs kitéve, »bezár Mláden, párteukíviilL va- got sokszorosan visszakapom. Már 1!C^ eredményeit látva, az a jó mini légen, a ^Horthy .dokin a n gvuk a Somogyi béla-u. 63 szem kétízben megkaptam, egyszer a uy©- érzés fog el, hogy valóban, amit munkanélküliségnek. Mindezek alatt lakom. A felszabadulás előtt jemtmnyeT, másodszor azokkal, amik a Magyar Dolgozók Pártja ígér, láttán a minisztertanács felhívd.... * Tfi .1,_ „ iá. A ,, ... ‘ . ? ... t . i:_.".t t'-.. • -.1 co nhín olliofíiiw/l'pm ltfwir nmsi sz űkmarkú lenne saját állaniával semmi földem nem volt. A forsza- létesültek. En, a minisztertanács az, mindig teljesül.' Én apámmal sa után elhatároztam, hogy most badulás adott húrom kát. hold föl- )latározat.ít a terményoeg/tíjtámél közösen 400 forintot jegyeztem, én magam jegyzek négyszáz fődet, I’ártonkívüli vagyok, do a de- u« jél teljesítettem” mert ott is mert tudtam, hogy csalódás nem rintok Ez a pénz jó helyre készemben. A bíkft akarom, az imperialisták fegyverét akarom el- iiémitani, ezért átlók szívesen a köicsönjegyzők sorába. Dr Gyepes László, rl'ntg.n szakorvos. a békét akartam és akarom megvé- fog érni. Ma már szemem előtt ri’il, ugyanúgy, mini az ötéves ni i béíietiirekrésii n fe nem sóvárgtíshan nyilatkozik meg, hanem tettekben mokrácia hű munkása. További a is oz akutok mamiim, hot hold ey.i- jváért ajándékba egy pár <i- \aumak mindazok az erednie- tervkölcsön. Ebből is sok minpottei me e^.í. o3 a .óztam v pőt kaptam. En a pár cipő is nyerő- nyék, amelyek az ötéves tervköi- den éjiül olyan, amely a mi jobh póttal, melyet most termo ©. en is, „ekem abból az összegből, csődből ami négyszáz forintunk- életünket, könnyebb életünket I,cn. do az országban is először. A tavaly , kohrsonadtóm, mint hol is épüllek. Ma mar, ha ha- szolgaija. termésem nasyon jól sikerült, tervkölcsönt. Most is örömmel adom zafelc megyek, betonjárdán me- Uj. sz.rular yan«a Olyan jövedelmét hozott. ho» v most “ r,U(? íoi;utoi'- «‘«rt tudom, hogy-----------------------------------------------------O -..„I, OS sokszor visszatérni. O=ailakoz800 formt békekölcsönt jegyzek, .. , . , Ezzel is akarom, hogy a békét véd- 20,1 nundön “«‘‘W hozzwa a jóm, tudom, hogy ezzel az ón to- jegyzésnél, mórt ezzel _ a további Kétezer forint békekölcsönt je- rabbi j-obl életemet biztosítóul- boldogságunkat biztosítjuk. Láttam azt, hogy az ötéves tervÉuzár Mláden, Battonya. Nem kérünk Titóékból,.. Most ismét feizonysápt tehetünk mi, pedagógusok hazánk iránti hűségűnkről A Horthy-rezsim csendőrezuro- az ötéves terv és úgy érzem, ne- nyokra épitette fel a maga — az kein 'fokozottabban kell harcolnom urak békéjét —, inig a dolgozók a békéért. Tavaly, szinte szégyen- milliói kegyetlen sorsban, vad ül- lem kimondani, 350 forint értékű' döztetésben éltek. Az emberek szí- tervkölesönt jegyeztem. Most, hogy győztem. Boldog örömmel teltem meg felajánlásomat,, mert meggyőződtem arról, hogy minden forintunkkal szód 1‘sia hazánk építését és gyermekeink ragyogó jövőjét. but.mit juh. Ti maiit y Milán, battongai dél- mag, hogy a házam elejét, nem tág- . , . . . , „ A lékéért folytatóit Imre alapja ^ Mgozó paraszt laporral, hanem csak sírral hú- vőben ott rzott a vagy a szabad- ismét bizonyságot tehetek Warn a jcjhtit ipar, a korszeré mezőgaz- a fojcptíiesdjt irta szerkesztőségünk- zom be, aztán bemeszelem és így súg, az igazi béke után. Jött a iránti hűségemről, 1000 forint bedaság, a kulturális színvonal emel- »« may gon szép lesz. Jövőre majd Bzörnyíí második Világháború. Sok kekölesönt jegyzek és arra kérem fi néphadseregünk kreáló Tiltíatity mpjn> Uttcnyai, dél- téglaporra is futja. Én párlonUvüli kivá,í. elvfcSrs sök j6 liazafj vo. Ulia(iön pelagógus társamat, hogy jttszerekse. Éz- l hi-tm juk a ,ej- j j:en-tieii %-é jiojcsi Zsi- vagyok, de azért kommiinistamalc .... .. , . „ ,nU- a lö./ést és erősítjük népünk bőké- Uneekd-ÚU lakos vagyok. Három érzem magam, meat békét akarok etette el eletet. Es jött a fel- -jegyezze o is a lehető legtöbbet. A jcr.ek megvédése.;,. A mi béke,lőrék- hM .ß[lem V(,,K Pértonkívüli va- és ssociallMiist., nem pedig régi- szabadulás. Mi már boldog, békés pedagógusok, a nemzet napszamovésünk -nem sóvárgásban nyüakko- gyol^ Az ,nedógazdasági műn- fajta elnyomást, vagy olyat, mint életet élünk, de az imperialisták saibói a nép szemo'fényévé lettek, ,. í'A meg h rín ia s..íl esen adott ide,ében elvégeztem. Több- ami Tit,jóknál van. Abból en nem fep»yvéres támadással fenyegetik legyenek tehát elsők a példaaditeitnyagt, áldozatokban, tettekben. . ,■ , ------------ - rA, '—,r=.« is- —°J J c OJ N YÍRI SAX DÓR NÉ, kisgazdapárti országgyűlési képviselő. termeléssel biztosítom a békét, ót- kérek semmit. Én nem akarok tiyo- a -p TCosm+b-diia. szám forintot is jegyeztem, hogy mórban élni. Ezért adom örömmel «3“ » lv^Buth d ^ ezzel is biztosítsam jobban « békét, av 500 forintot. pedagógus vagyok, ncnom sokat, Ext az összegei úgy takarUoiiam TlMATITY, 'MILAN, nagyon sokat adott a demokrúoa, hun. Tar Lajos Kossuttedijas ált. i,k. igazgató.