Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)

1950-08-09 / 183. szám

6 Viharsarok népe Amiről Cslkiné fehér, síma vászna beszél Hogy milyen öröm színes kis ruhácskát venni a kislánynak, az asszonynak, milyen boldogság égigsímítani a hófehér lenvász- <at. amiből paplan, vagy dunna­huzat lesz, azt csak azok isme­rik igazán, akiknek nem volt meg mindig a rávalójuk. De ezt tudja mindenki, aki vala­ha kulákjármot viselt a nyakán, vagy akár az uraság húzta rajta a hasznot. Nem is emlékszik vissza szívesen ezekre az időkre Csikiné. Azóta már nem nincs­telen. Négy hold föld tulajdo­nosa a földosztás óLa. Ezen a négy holdon törték magukat rég- geILó'1 estig. Most már gyakrab­ban jutottak ahhoz, hogy vásá- r: hassanak, de a pénzt elsősor- ’ art mégis egy kis jószágfélére upocgalták. Az őszön nagyot fordult Csí­kiét; sorsának kereke. Termelő- csoportba léptek. — Tudtuk, hogy nehéz lesz az első esztendő, de mégis sokkal Könnyeim, mint egyedül — így beszél Csikiné, de így érzik vele együtt a többi asszonyok is. És az asszonyok állításának van van alapja. Hiszen ők azok. akik legjobban érzik a nehézségeket, mert nekik kell előteremteni a kevés keresetből is mindent. Sísiiayebb lelt tehát az élet Eddig is megvolt a tej minden nap. A termelési előlegekből pénz is került. Mcht azután az egyik este ná­luk, a nagybánhegyesi Zalka csoportnál is megvolt az előzetes elszámolás. Munkaegységenként 7 forint 50 fillért fizettek. Azért csak ennyit, mert még nem vol­tak biztosak, mennyi lesz vég­legesen a munkaegység. így is szép pénzt kaptak. Tahin soha nem láttak a kis konyiia í, kai olyan boldog ter­veztetést Csikiéknél, mint akkor este. Az asszony kipirult arccal sorolta az urának, mi mindent vesz. A két kislánynak ruhács­kát, zoknit, neki is ruhát. Fe- líérneműt is vesznek. S nem ma­Csiki Józsefné is jól emlék­szik még a múltra, a cselédélet­re. Mindössze öt év választja el tőle és mégis egy egész világ. Bizony, akkoriban ritkaság volt, ha telt valami kis ruhafélére, hiszen radt ki a számításból az ágyne­műre való vászon sem. Az is kell, hiszen nem valami nagy bő­ségben voltak vele. Bele sem telt két nap és Csi­A gyulai Állami Kórház a »Ko­reai Hét« alkalmával versenyre hi­vott 11 kórházat az ország terü­letéről. A gyulai József Attila sza­natórium. a gyulai Állami Kórhá­zat, a gyulai Gyermekvédő Inté­zetet és a csabai kórházat hívta versenyre. A verseiiypontok szerint a győz­tes az a kórház lesz, ahol (száza­lék arányban) a legtöbben vesznek részt a »Koreai Hét« felajánlásai­Az amerikai imperialisták ko­reai háborús provokációja a vi­lág békeszerelő népeinek ifjabb gyűlöletét váltotta ki. Most már mindenki láthatja, hogy a tőké­sek a harmadik világháborúra spekulálóik, nem riadnak- TÍSSJS végnapjaik ''■'-fiieghosszabbítására séminitől. Legyen figyelmeztetés aljas támadásik a koreai nép el­len minden becsületes dolgozó előtt "és a maga módján harcol­jon az amerikai imperialisták és ügynökeik ellen. Mi, gyári munkások jó munká­val és többtermeléssel erősítjük a béke táborát, hogy országunk ne rés, hanem erős bástya le­gyen a béke frontján. Ezt a_ mi munkánkat segíti elő a minisz­tertanács határozata is: az alap­bérek emelése és a normarende- zés. Most, a Koreai Hét bein­dulásával egyre jobban fokozzuk a versenylendületet és célunk az, kíné csomagokkal megrakodva jött haza. Kicsit könnyes is lett a szeme, ahogy az új holmikat széjjelrakta az ágyon, őszre majd a férje jön sorra. Telik, hiszen nem üres szó az, hogy a cso­portban emelkedik az életszínvo­nal. Hogy valóban így is van, azt lemérheti akárki a sima fe­hér vászonról, a színes ruha­anyagokról, a két Csiki gyerek pirosposgás, gömbölyű arcocská­járól. De legjobban Csikiné meg­elégedett, boldogságtól ragyogó arcáról. ban és ahol érték szerint leg­szebb vállalásokat tesznek a dol­gozik. A versenylendület fokozására az Orvosegészségügyi Szakszervezet vándorzászlót készített, ezen kívül a »Koreai Héten« jó eredményeket elérő dolgozók dicsérni oklevelet kapnak. A kórházakban már a de­koráció is kifejezi a »Koreai Hét« hogy az új normákat teljesítsük, sőt túlteljesítsük. Tudjuk, hogy a koreai nép harca a mi harcunk is és mi a munka frontján igyek­szünk olyan hősies elszántsággal harcolni, ahogy ők fegyverrel a kíajydíSMeszik az amerikai be­tolakodók ellen. Üzemünkben a Koreai Hét első napján szép eredmények szület­tek. Köhler Magda szaktársnő 122.4 százalékra teljesítene új normáját. Braun Mihályné 110, Abelovszki Györgjmé 108, Ürmös Zsuzsa 115, Klein Judit 113, Hoff­mann Julia 109 százalékra teljesí­tették új norm újukat. Eredmé­nyeiket valamennyien tovább fo­kozzák, példát vesznek róluk az üzem dolgozói és egymás után szüleinek szebbuél-szebb teljesít­mények. Kálmán Mária Mezőberényi Alföldi Szövőgyár. ajtosnntenciáisé! még a mindennapi kenyér is alig kerüli ki Verseny a kórházak közt a Koreai Héten jelentőségét. „Mi a munka frontján harcolunk értük99 Levél az ftiföldi Szövőgyárból As oltáranya, meg a tyúkok §okat beszéltek az emberek Gyuriczánéról, a kulák-oltáranyá- ról Endrődön, amikor megtudták róla, hogy nem gondoskodott aratókról még annakidején, oszt’ az aratóbi igádnak kellett levágni a már pergő szemű gabonát... Mert hát Gyuriczánénak clűbbremlá volt a hajduszoboszlói nyaralás, mint?*a jövőévi kenyérgabona betör karilása. Úgy gondolta el, hogy »ott van a jedes, majd megcsinálja az, neki kötelessége, nem nekem«. El is ment Szoboszlára nyaralni. A gabona meg ottmaradt. A felcsbérlö, ha megfeszül, akkor se bírta volna megcsinálni. Deltát ott volt a brigád, learatta. Gyari- czáné »további nyaralásiról« meg államunk gondoskodott —csak va' lamivel hűvösebb helyen, mint Hajdúszoboszló... Most meg egy másik oltáranyáról esik sok szó Endrődön. Giricznéröl. Mindenki ismeri a faluban a feketeruhás — kendős öiégasszonyt. Tudják róla, hogy naponként megteszi a háromk.ló~ méteres utat öregszöllőről odat-vissza egy-egy miséért, vagy áldo­zásért... A hiba nem is itt van, hanem olt, hogy oltáranyai áldozat' készségét az endrődi klérus irányában olymódon is megmutatta, hogy az már a »gyarló földi törvények« paragrafusaiba ütközött. Vagyis hát huszonnégy baromfit — tyúkot, csuk t, api ójoszugef. vegyesen -—- ellopott a szomszédoktól. A lopott baromfikt azt ni el­adta, az árát meg kedvenc szentjénél;, Szent Antalnak gM&elyéle rakosgatta. — Áldott jó öregasszony az a Giriczné — mondogattál; róla a hívek, de még a papok is — az utolsóját is az egyháznál; adja... Az »áldott jó öregasszony« pedig fürdőit az eksiiwesekbcii, meg a sok ndldjóistenében. A szomszédok meg -—már mint Giriczné szomszédjai — ettek a sok mérget: — Már megint eltűnt egy lyuk! — Már megint elveszett egy kendermag s'. — Hol az ördögbe a sárga jérce?!... Giriczné »vigasztalta« őket: — Azt mondom én, Isién verése ez... — Az ám, az istenit — káromkodtak azok —, ne very az én tyúkjaimat, se engem. A'em bántottam én őtel... — Jaj, istenkáromló!; — kiáltott fel ilyenkor a: öregasszony s már sza adt is be a házba. 1 ette az ünneplőt s ment be End- rödie misézni, bünbocsánatot kérni. Nyilván gondolta Giriczné: »A; l'r biinbocs íjtó kegyelme nag ■ • meqbticmjtja nekem azt, hogy egynéhány tyuk-M. jé.rcál ■■'■lop e.,r bertársóimtól, hisz’ az egyházat támogatom re c... Ámbátor lehetséges, hogy odafönt majd megbocsájtzáriak a ty„u tolvaj oltáranyának. 'De egyenlőre ide’enl vagyunk a xgyarló ■ em­berek között, akiknek — ugyancsak ide'ént — vannak »gyarlói földi törvényeik, melyek paragrafusai vonatkoznak n lyuktpiva. jókra, ha mindjárt oltáranyák is azok. DÉR FEDEM, A világ legnagyobb könyvtára Moszkva központjában «an a Szovjetunió Állami »Lenin« Könyv­tárának épülete. A »Lenin« könyv­tárban több mint 13 millió könyv, egymillió nyomtatvány és kétmil­lió 500 ezer kézirat van. A könyv­tár a forradalom előtti fennállásá­nak 55 esztendeje alatt ezen óriási anyagának csupán hét szá­zalékát gyűjtötte össze. A könyv­tár épülete IS emelet magas. Ter­meiben az orosznyevü könyveken és kéziratokon kívül, a föld 1G0 kü­lönböző nyelvén kiadott könyve­ket és kéziratokat találjuk meg. As „úttörő A Szabadság-hegy tetején 1948- ban 20 kilométer«*,- hosszúságban épült fai az úttörő vasút. Vörös- nyakkoíidős, vasutas egyenruhás úttörő pajtások teljesítik köteles­ségüket. Az «apró» vasutasok in­dítják és 'fogadják a pirosra festett vonatot, amelyen egyformán utaz­nak kicsik, nagyok, hogy megnéz­nél; a magyar úttörők birodalmát, ahol mindenkit szívesen látnak. Az állomások épületében lendülettel folyik a munka. A pirossapkás forgalmista elindítja a vonatot. A vonat elindul. Kanyarogva fut a hegyen. Az egyik oldalon ©rdo, a másikon gyönyörű képben tárul a kirándulók szemei elé az újjáépülő Budapest. A kocsiból ki­áltás hallatszik: Normafa megálló következik. Ez Kopunecz Magda kalauz pajtás hangja volt. Ko­punecz kalauz pajtás biztosan mondja: «Kérem a jegyeket keze­lésié!» Akadnak az utasok között olyanok, akik incselkednek vele, ■ le Kopunecz pajti hangosan meg­jegyzi: «Nálunk nincs lógás.» Er­re az egyik incselkedő kamaszfiú -ogva kihúzza a zsebéiről a je- '•ö odaadja a kalauznak. — város“-ban Jól van no, csak azt akartam látni, mennyire vagytok éberek, hogyan vigyáztok a magatok va­gyonára. — A kalauz végzett mun­kájával és tovább indul. Állomás következik, most Kovács Kata hangja csendül fel: Csillebérc! Itt sokan leszabnak és sietve indul­nak a tábor felé. De hirtelen megállnak a hatalmas fehér tá­borkapu előtt. Különös látvány tárul szemünk elé. Rosszkor jöt­tek, mert mint a kitűzött tábla mutatja, ma nincs látogatási idő, csak külön engedéllyel lehet be­lépni. — Kérem az engedélyt 'felmu­tatni! — szól kemény hangon a tábor főbejáratánál álló, «éllig fel- fegyverzett», szolgálatban lévő út­törő pajtás. — Meg van pajti, idenézz! Be­léphetünk? — Igen, erre tessék, fez az út vezet az úttörő parancs­noksághoz. A kapu bezárat a látogatók mö­gött. Nem is tudják hirtelen, mer­re nézzenek először, merre látnak szebbet. A tábor központját Rá­kosi Mátyás, Ságvári Endre elv­társak hatalmas képei, a magyar, szovjet, osztrák, görög és német zászlók díszítik. A különféle vi­rágokkal beültetett, gondozott par­kot éppen locsolják. Továbbmenve, az egymásután felsorakozott sát­rak tűnnek fel, amelyeket az al- táborok lakói uralnak. — Ezekben a sátrakban nem fáznak-e vájjon a kis pajtik s a lányok is sátrakban laknak? — kíváncsiskodik az egyik látogató. — Tessék megnézni, milyen ez a sátor belülről — felel udvaria­san az egyik úttörő pajtás. — Ezek az ágyaink, puha flanel- takarók, ezekkel takarózunk, itt vannak a szekrényeink. Nagyon kell ügyelni a rendre, mórt min­den nap ellenőrzés van. Itt bi­zony nem fázunk meg, egész éjjel szívjuk a jó friss levegőt. A lá­nyok azok kevesebbek — mondja nevetve egy másik arra jövő pajti. — Hát aludjanak csak szobában. A 'fák között tovább sétálva, él­éi kéznek a partizán altáborl.oz, ahol éppen délelőtti programjuk (szerint a kis úttörők eddigi mun­kájukat értékelik ki. Az áltábor játszóterén a hintára épp akkor kapaszkodik 'fel egy­szerre ' két. kis gömbölyű arcú úttörő. Manfred Bauer. Salzburg­ból jött, boldogan mondja: «.ló módjuk van a magyar pioníroknak, hisz nekik úttörő városuk, meg szépen kanyarodó vasutjuk is van.» Biró Lajos békési úttörő egy szuszra mondja el: «Korán reggel trombitaszóra kelünk, taka­rítunk; mosakodunk, 8 órakor zász­lófelvonás, utána reggeli (kávé, vaj, méz) délelőtt tanulunk, tíz­óraizunk, más'félórán keresztül fa­ragunk, 'fúrunk, rajzolunk, terve­zünk, délután a legnehezebb «fog­lalkozás», két óra hosszat aludni kell. De jót tesz az egészségünk­nek, ezért is hízunk,» Sipkei Irén körösladányi úttörő is kipirult arc­cal helyeslőén bólogat. Csak az a kár, hogy hamar eltelik ez a tizenkét nap. Sietve mennek tovább a láto­gatók, mert míg nagy út áll előttük. Körül akarnak nézni az egész táboron, no, meg végig sze­retnénk utazni az úttörő vasúton egészen a Ságvári ligetig, a vég­állomásig. Éppen a tábor egészségháza mel­lett haladnak el, ahol a gyengél­kedő úttörőket veszik gondos ápo­lás alá. A tábor egy másik részé­ről már messziről hallatszik az úttörő lányok vidám kacagása. A rekkenő hőség elől a hűs úszó­medencébe «menekültek». A fiúk is megtalálják a maguk szórako­zását. Ők a nagy meleg ellenére is 'kit altinak a labdarúgás mellett. A szép sportpályán éppen futball­mérkőzés folyik. Lassacskán elérkeztek «issza a »szigorú« fegyveres őrökhöz, akik. megint csak az engedélyért »ost­romolják« a már kiíc é igyekvőket, Előkerülnek újból a papírlapok, tisztességgel búcsúznak a kis út­törők a vendégektől. Vége a látogatásnak, most iga­zán látták az úttörők birodalmát. Sietnek a vasúthoz, a pénztárnál Kovács Gabi, aki a jegyeket ki­adja, mosolyogva megkérdezi az előtte álló magas fiatalembertől; — Felnőtt jegyet adjak? — Igen pajti, én és társaim már régen megnőttünk, ezért kénytelenek va­gyunk felnőtt jegyet kérni. A vonat újból elindul, a hegy tetejéről most még szebb a kilá­tás. Előre állomás következik, majd rövid idő múlva feltűnik a végállomás — Ságvári liget. Az utasok leszálltak, de sok szép emlékkel mentek haza és sokáig mondogatták gyermekeik­nek, testvéreiknek: »Milyen kár. hogy én nem vagyok úttörő.» (Bagoly P ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom