Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)

1950-08-16 / 189. szám

VIHARSAROK NÉPE 3 A­„En is közteteh akarok harcolni a békéért9 a még jobb életért“ Ezideig tizenegyen jelentkeztek belépésre a gyulai „Népköztársaság" tagjai közé Ahogy ott ülnek a padsorokban, li ..niiuiük meg-meg pihen az előt- vörös falon függő Lenin, í 'in. Rákosi elvtárs arcképmá­sán, u!ái húszszor is elolvassák a haiahnas feliratot: ELŐRE A TERMELöCSOPORTOK FEJLESZTÉSÉÉRT! Minlegy háromszázan szorongnak Gyulán a DÉFOSz-helyiségében idős parasztbácsik, fejkötős asszo­nyok, fiatalok, akik eljöttek, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek a jobb élethez, a tszcs-hez. — A termelőszövetkezeti cso­port - hallatszott Kómár Lajos elő­adó hangja — bebizonyitotta kéz­zelfoghatóan a kis- és középpa1- rasziok előtt az agrotechnika el­O sajálitásával, hogy haladottabb me­zőgazdaság kiépítésére egyedül a agyüzemi gazdálkodás képes, bi­zonyítják ezt as idei term éaeredm ények is — mondotta — például a csór- vási csoport 17 mázsás búza, a sarkad: »i^enin« 22.3o mázsa árpa lenné e, vagy Gyulaváriban, ahol yforma rossz földbe ültették az «oső esztendőkben a »Felszabadí­tók hagyatéka iszcs dolgozói a magot és mégis a falu átlagánál aUo kilóval termeltek többet. Ezt jelenti a traktorok, a konnány- nyujtotta segítség, a műtrágya, a nemesített vetőmag. A tekintetek egy percig sem fordultak el az 'előadótól. Az el- ősorban egy fejkendős nénike je­gyeit szorgalmasan. A Népköz­társaság tszcs 22 forintos munka- gységget ad előleget, csak egy né­hányat említek meg belőlük — mondotta Kómár elv társ. — Gálik János, aki 2o3 munkaegységre dol­gozott, 56oo forint, 6 mázsa búza fejadag, 6 mázsa árpa, amit ka­pott most előlegben. Ebből levon- vonták a régi előleget, összesen 3 ezer forintot kapott kézhez^ Sebestyén István 880 kiló buza- fejadugot, 886- kiló árpát kapott... A nénike maga elé néz, szinte hangosan mondta: hát ssóral es a valóság Nem az, amit nekem a szent- benedeki kulák mondott: »Lepj csak be, nem kapsz se termést, se pénzt, csak ígéretet.« De most már ő saját maga győződött meg róla s azt mondta, hazamegyek, elmondom a .családnak, hogy ne higyj a kuláknak. Kómár elvtárs beszéde után a padsorokban mozgolódás támadt. Egymás után álltak fel a dolgozd parasztok. — Nem vagyok szónok .— mondja ep;y idősebb bácsika — igSzat akarok mondani, hiszen va­lamennyien ismertek, amikor még együtt kubikoltunk veletek es ma a »Népköztársaság« tszcs-nek va­gyok a tagja, nincsen hajnaltól félrebeszéiésig munka, a magunk 8—10 óráját megdolgozzuk, utána slalolunk, beszélgetünk, rádiósunk Hát ezt én is hiszem, hiszen jól ismerem á Bafegli komámat. Ezt Góg András öthoklas dolgozó pa­raszt mondta, aki röviden Balogh elvtárs szavai után így fordult a gyűlés felé: fiiEtotmányunk ünnepére tett felajánlással válaszolunk az imperialistáknak Kemény küzdőéin folyik világ­szerte a békéért küzdő milliók újabb háborút előkészítő »cnevadak közölt. Koreában ártat­lan gyermekeket és asszonyokat ölnek százszámra az imperialisták, akik ellen győzelmes küzdelmet folytatnak a koreai néphadsereg hős katonái. Franciaországban, Belgiumban, de valamennyi impe­rialista államban sztrájkokkal fe­lelnek a dolgozók a háborús ag- resszorok mesterkedésére. Ml, ma­gyar dolgozók sem nézhetjük tét­lenül ezt a gigászi küzdelmet. Ne­künk is szívből támogatni kell a békéért küzdők seregét. Amig Ko­reában fegyverrel, addig mi a termeV területén elért fokozot- |a:'b eve nényekkel adunk méltó jj. .rszt a vérre szomjazó tőkések­nek. Mi, a békéscsabai »Béke« ter­melőcsoport Rákosi és Petőfi nö­vénytermelő brigádja munkafel­ajánlást teszünk augusztus 20-ra, alkotmányunk ünnepére. Vállal­juk, a trágyahordást befejezzük, a kendert levágjuk és a sertés- fiaztató falait felépítjük. Ennek a munkának korábbi be­fejezésével hozzájárulunk a béke- harc sikeréhez, olymódon, hogy a magunk területén biztosítjuk nem­zetünk fokozottabb megerősödé­sét, hogy az még erősebb bástya legyen a béke hatalmas frontján. Vállaltuk és vállalásunkat teljesí­teni fogjuk, mert tudjuk, hogy minden újabb eredményünkkel egy-egy újabb csapást mérünk az ellenségre. KudláJt Pál, Viharsarok Népe levelezője, »Béke« tszcs Békéscsaba. Á cukorgyárak felkészültek a bőséges cukorrépatermés feldolgozására Ä cukorrépa az ország egész tor ülőién igen szépen fejlődött, hó­mmá mintegy 50 százalékkal ma­gasabbnak ígérkezik, mint az el­múlt gazdasági évben. A meleg időjárás következtében a termés korábban érik be és így egyes cukorgyárak már szeptember 1-től, » többiek pedig már a következő napokban folyamatosan megkezdik az új cukor gyártását. Az új cu­kor szeptember 3-tól bőségesen áll a fogyasztók rendelkezésére. Jel­lemző a cukorfogyasztás emelkedé­sére, hogy míg az 1949 szeptem­bertől decemberig terjedő hónapok átlagfogyasztása havi 950 vagon, az 1950 január-májusi fogyasztás átlaga 1100 vagon, addig a június havi fogyasztás 1453, a júliusi pedig 1915 vagon volt. — Én úgy érzem, hogy már ré­gen elmulasztottam azt, hogy ne­kem is ott a helyem azok közölt, akikkel még együtt küzdöttem. Vegyelek be engem a Népköztár­saság tagjai közé, mert én is köz­telek akarok harcolni a békéért, a többtermeléssel a jobb éleiért. Azután egymásután emelkedtek szólásra, valamennyi hozzászóló Góg András mellé csatlakozott, bi­zonyltja a 11 belépő, akik e napon léptek az uj élet útjára, hogy aztán az ősszel maguk is el­mondhassák azoknak az egyéni dol­gozó parasztoknak, akik még nem látták meg a helyes utat. Erre gondoltak valamennyien, amikor felcsendült »Ez a harc lesz a végső«. (Rocskár) Akikbe KOVÁCS JÓZSEF, esztergapadon dolga- ménybegyüjtést 2508 a békési kosárfonó zott, igy érte el szép százalékban teljesi- iizem dolgozója a eredményét. A leg- tette. Példája nyo- kor-.ai héten 160 szá- magasabb százaléka a mán Tóth József 57C zalékra teljesítette koreai műszakban százalékban, Fonó normáját. Az 8 pél- 3S0 százalék voít. Lajos pedig 283 szá- dáját követték az Mitykő elvtárs a zalékban tett eleget üzem többi dolgozói Párt népnevelője és b gyiiitési kötelezett- is is a koreai mű- felvilágosító munka- ségének. szakban igen soh ki- ját példamutatással * váló eredmény szüle- kapcsolja össze. Pél- tett- Kovács József, tíamutatása is hoz- UJSZALONTA is egyike azoknak, zájárult ahhoz, hogy község népnevelőinek akik elhatárolták, a fűtőház dolgozói jó munkáját dicséri hogy elért eredmé- 38 ezer 135 forint az is, hogy Sz. Ba­nyáikét az alkotmány értékben teljesítették log Ferenc dolgozó tiszteletére tett vái- a koreai hétre tett paraszt 513 százalék- lalásaikkal fejlesztik felajánlásaikat. ban teljesítette be­tovább. * adási kötelezettségét. * A népnevelők felvi­MITYKő MIHÁLY, KOVÁCS IMRE lágositó munkája a békéscsabai MÁV sarkadi dolgozó pa- nyomán megértették fütőház esztergályosa raszt neve az elsők dolgozó parasztjaink, a koreai héten 243 közitt van Sarkad hogy a termény ide- százalékos heti átlag- község versenytáblá- jében való headásá- teijesitményt ért el. ján, aki hazafias kő- vai a béketábort erö- Mitykó Mihály két telességet, a tér- sitik. Orosházán vasárnap 55 dolgozá parasztot tüntettek ki aleménybeaüás jó teljesítéséért Baranyai Ilona, a ssrerdlovsski egyetem hallgatója, a kolhosparasztok életéről hessélt Vasárnap délelőtt 9 óra tájban gyülekeztek a dolgozó parasztok az orosházi DÉFOSz-székház előtt. Monorról és Rákóczi-telep- ről teherautón jöttek be. A gyű­lés megkezdése után bent Z nagy­teremben közel 400 dolgozó pa­raszt hallgatta Fazekas István­nak, a «Szántő Kovács» tszcs egyik tagjának előadását, aki el­mondotta, hogy a termelőcsopor- tok átlag búzatermése 5—6 má­zsával több volt, mint az egyéni, kis parcellákon. 'És az már ké­zenfekvő : ha több a termés, nagyobb a jövedelem. így volt ez a Szántó Kovács tszcs-ben Is, akik a félévi teljesített munka­egységet 17 forintjával, a Tán­csics tszcs tagjai pedig 24 fo­rintjával számolták el. Az előadás után többen felszó­laltak. Pál István elmondotta, hogy a Táncsics tszcs-t az idén tavasszal alakították meg tizeii- ítetten és ma már huszonhalan vannak. Egy ökörrel kezdték a munkát, ma nyolc lovuk van. Söi-ös János újonnan belépett tag, aki mint a néphadsereg, tag­ja, bejárva az országot, mint mondotta, megtanulta, hogy a dolgozó parasztság felemelkedé­séhez csak egy út vezet: a nagy­üzemi gazdálkodás. Baranyai Ilona, aki a szverd- lovszki egyetemien, a Szovjetunió­ban tanult, ismertette a kolhoz­parasztok életét és munkáját A Szovjetunióban — mondotta — a legfőbb érték az ember. Gépi erő végez minden nehezebb mun kát. Minden kolhozban villany és vHIanyerőmotor hajtja a szecskavágói, a morzsoló!. A gépesítést csakis a nagyüzemi gazdálkodással lehet megvalósíta­ni. A felszólalások után Varga An­tal DÉFOSz-litkár 55 dolgozó pa­rasztnak osztott ki díszoklevelet, akik beadási kötelezettségüknek a többszörösét szállították be a földművesszövetkezet raktáraiba. Podmaníczki János kötele­zettségének Í0Í5 százalékban, özv. Pila Miklósáé 704 szá­zalékban, Ács Gergely 540, Acs István 650 százalékban tett eleget begyűjtési kötele­zette bériek. — Ezek az oklevelek bizonyít­ják azt, hegy dolgozó parasztsá­gunk tettekkel áll ki a béke meg­védésére — mondotta Varga An­tal DÉFOSz-titkár. — És hogy dolgozó parasztságunk a jövőben még többet akar adni a dolgozók államának, azt bizonyítja az, hogy dolgozó parasztjaink töme­gesen jelentkeznek tennelőeso- portokba és írják alá belépés» nyilatkozatukat. (kukk) Kállai riihályék letették váHukrél^ az egyéni gazdálkodás minden terhét Sokszor égett késő éjszakáig a lámpa az egyik Béke utcai házba** A csoportról beszélgetett ilyenkor a két írreg. Az új életről. Néha ilyenkor visszakalandoztak a múltba is. Dolgos, hosszú évek vannak már a hátuk mögött, mind a ketten már a hatvanadik évüket ta­possák. ' , Nem volt könnyű az életük. Az a két hold es négyszáz négy­szögölnyi föld álig-álig volt elég az öttagú családnak. Az ember eljárt a malomba dolgozni. A földet szabad idejében művelte az asszony segítségével. És, ahogy a gyerekek nagyobbacskák leitek, azok is beleálltak a munkába, segítettek. * __ A felszabadulás az ő fejük felett | Jódolgú embernek ismeri min- sem múlt el nyomtalanul. Az idő-1 denki az egész faluban az öreget, sebbik lány férjhez ment, a fia- Meglátszik ez a terményein is. Ou» talabbik tanubri kezdett. Gyors- és korrépájának, búzájának, naprafor* gépírónő lett. A fiú a szövetkezet- gójának alig lebet talákii párját be ment dolgozni Valamivel köny- ^ ,gz hatórban. Csak egy szebb nvebb lett az elet. Az »öreg« is ott .... . , :3, , , í ■ „„„í, az övénél. Az, ami a termeloeso­hagyta a malmot, most mar csak ’ a földön dolgozott. port földjén termett. Sokszor elnézegeite a nagyszénást »Dózsái csoportbelieket. Mi­lyen vidám, nevetőszemű, boldog arcú emberek dolgoznak ott. és sok­kal kevesebbet, mint ők. Neki bizony reggeltől-estig görnyedni kel­lett a kapanyél mellettt míg elérte, hogy a növényei kiváltak a ha­tárban lévők közül. A csoporltagok meg ledolgozták a napi 8 10 órájukat, aztán mentek haza, tanulni, szórakozni, pihenni. A te síiknek meg párját csak a falu másik szélén lehet találni, a má­sik csoportnál. A csoporttagok helyett a munka nagyrészét gépek végezték el. PQdául ott volt a dohány palántáidé. Az egyik csoport- tag szerkesztett egy gépet hozzá és kai kevesebb^ munkai •nyolc-tízszeresét végezték el. Ilyen a .agyüzemi gazdálkodás. kis szeba. A tapasztalatairól bu­széit az asszonynak, arról, meny­nyivel könnyebb a osoportban ai élet. Meg olvasgattak is gyakran a csoportok életéről. Az egyik este aztán elhatáro­zással fejeződött be a beszélgetés: — Belépünk a csoportba. Egyszer-kétszer átlátogatott & csoport földjére. Aztán gyakori vendég lett. Sok minden érdekelte: a tagok élete, a munkaegység és minden ezer más apróság, ami a csoportról szólt. Ezek ntán a látogatások után esténként sokáig világos volt a Újra csak felkereste a csoportot. Az elnök elvtársat. »Én is le akarok lépni« — jelentette ki kemény elhatározással. Aztán attól kezdve rendszeresen eljárogatolt az új belépők részére tartott érte­kezletekre. Csütörtökön ismét a csoporthoz ment. Sokan jöttek össze ezen a délutánon. Az elnök elvtára fiókjából, belépési nyilatkozatok ke­rültek elő. És aláJcanyaritolia a nevét: Nádai Mihály. Odahaza nehezen várta már este az asszony... Msen a napon letették az egyéni gazdálkodás nehéz terhét. —Z. ív—

Next

/
Oldalképek
Tartalom