Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)

1950-08-06 / 181. szám

8 VIHARSAROK NÉPE Pf délutáni zápor aranyat ért.. Egy kóiait lehűlt a levegő a jú­niusi-kánikuláiban-'s a Maxiin Gor­kij tiTinetőaBÖvetkezeti csoport tag­jai is vígan indultak neki a rozs aratásának- Vigan, jókedvűen, hisz1 ezen, a sivár futóhomokon soha uem remélt ki' áló termést hozott a rozs. olyat, melyre az öregek nagy­apja! sem emlékeznek. Jótermés­ről hallani itt a saegodkörnyéki futóhomokon ritkaság. Az idő már tavasszal megtizedeli a vetést A böjti szél könnyedén felkavarja a szürke homokszemeket, kifújja a talajt a rozs alól s aztán a ho­mokkal - együtt tovo-viszi a nö-= vényt hat-nyolc szomszéddal arrébb, délnyugat felé. Most mégis megváltozott minden. Pedig az időjárás éppoly szeszélyes mint máskor kót-három tiz- tizenöt évvél ezelőtt. A föld sem változott. Ma is olyan fotóhomok, mint é. századokkal ere'itt. Mi vál­tozott hát akkor? Az ember. Máé­ként. élnek már itt, mint régen. Nem járnak nap mint nap olcsó pénzért robotja Kisguczi Illés­hez, Peták Nándorhoz, vagy Förgeteg Jóska kozol százholdas kulákokhoz. Maguknak dolgoznak, nem csoda, hogy másként dolgoz­nak. Minden szóm többtonnás ma­guknak jelent több hasznot a 10— 12 családos Csengéiéi és balástyai volt zselléreknek, akik új életet kezdtek s akiknek fiai közül nem egy ma már községi főjegyző, ka­tonatiszt, rendőrtiszt vagy újság- iró. És ezeket látva a balástyaiak, a «Maxim Gorkij» termelőszö­vetkezeti csoport tagjai újat al­kottak-, követték a szovjet pé.lda- mutnjást, véderdőket ültettek. Véd­erdőket, melyek megálljt parancsol­tak a szélnek, melyek megvédtek a kenyérnek valót. r —, A nap mar búcsút mondott Bizony ... De hát maguk honnan jönnek? — Én Halasról — felelte a fiatal katona. — Hát maga? — kérdezte meg F. Nándorná a mellette ülő fiatal­embert.----Zomborbót — felelte a fiatal­ember zavartan. — Zoombor? — néztek téri­dőén többen is a fiatalemberre. Aztán az egyik öregebb em­ber tréfásan megjegyezte: Ugyan, ne beszélj már mar­haságokat, fiam. Hogy az Isten haragjában utazhatnál Zomborból, mikor arra megyünk. Szó szót követett. Végül is a fiatalember elmagyarázta, hogy ő Jugoszláviából jött át. A szó fel­rázta az embereket. Felkeltek he­lyükről, körülállták a fiatalembert, R. Ferencet s elhalmozták kér­désekkel. A fiatalember megfontol­tan válaszolt. Az elmúlt hét szombatján indul tunk útnak kilencen. Mind ilyen fiatalember, mint én. .— Na és miért jöttek el P >— kér­dezi kíváncsian Kormosné. A fiatalember tűzbejön, gyorsan beszél. — Hogy miért? Azért-, mert az ember már nem bírja tovább. Én technikus vagyok. Két év óta mun- kanélkül vagyok, munkát mégsem kapok. 'Nemrég aztán behívtak Su- boticára (Szabadka), gyár leszere­léséhez. Robotmunkára, ingyen. Nem mentem. Katonának hívtak, hogy így dolgozzam ingyen. Azután egymást követik a kér­dések. Milyen a helyzet odaát? Kormosnét leginkább a dolgozó pa­rasztok sorsa érdekli. is tudnék vá­laszolni, — mondja némi gondol­védi,. fiskális módra, hogy zavar- bahozzák a fiatalembert. — Hát, ha olyan rossz ott a helyzet, mint ahogy maga mondja, akkor miért dicsőítik mégis oly so­kan Titót. A fiatalember dühösen felugrott. Megvetően, lenézően tekintett á kérdezőre. — Én kevés dolgozót ismerek olyat, aki ne gyűlölettel ejtené ki száján a Tito nevet. Nálunk nem sok jövő vá# az emberre. Én há­rom fajta dolgozót ismerek. Egyik aki a börtönben volt, másik, aki a börtönben van, harmadik, akire a börtön vár. Ezt nem én mon­dom. Aki nem hiszi, ám próbálja meg. Az «urak» nem lepődtek meg a válaszon, hanem tovább érdeklődtek, kérdezősködtek. A fiatalember nyílt őszinteséggel válaszolt. Elmondotta, hogy az élelmet a fasiszta Görögor­szágba és Olaszországba szállítják. Elmondott mindent, amire az«urak» kíváncsiak voltak. Mjég a fogós kér­désre is válaszolt. — Na és mondja, maga vissza- menne-e? — Vissza, — telelte határozot­tan — akár holnap is. Csak fegy­vert adjanak a kezembe. Az egyike idősebb asszony felsó- hajtotű . Hej,- mikor láthatom la hú­gomat..-. Szabadkán van.. Az egyik szegedi «úr» gúnyosan megjegyezte; — Majd a következő hároméves tervben. Egy pillanatig néma csend ural­kodott. Aztán. megszólat R. Ferenc: — Nem kell három év sem néni­kém. Nem bírja már odaát 6enki sem sokáig. A kérdések még min<Bg nem ma­radtak el. Kérdezik, hogy mihez teg kezdeni. A fiatalember, a Magyar Alkotmányra hivatkozik. A ezem- benülő katona ekkor halkan meg­jegyezte: — Holnap már munkába áll Fe­renc. A Szegedi Kombinátban lesz technikus. Hisz nálunk nagy szük­ség van szakmunkásra, munkaerő- hiány van. Technikus. Olyan, aki ezer fo­rintot keres havonta. Ezer forin­tot. Ezen hosszasan elgondolkodtak a vonatban ülők e abbahagyták a kérdezgetést is. Most már R. Ferenc is kérdezget a melette ülő asszonytól. Érdeklő­dik sorsuk iránt s kéri, hogy be­széljenek családj ükről. Azok boldogan, mosolyogva vála­szolnak. Kormosné elmondja, hogy fia százados a néphadseregben. — Az én fiam újságíró — felelj határozottan F. Nándorné. — R. Ferenc előbb megütközik. Azután mosolyogva végignéz a két mezítlábas parasztasszonyon, majd alig hallhatóan megkérdezi: — Mondják, maguk kommunis­ták? — Nem vagyunk azok, — felelik az asszonyok. Egyszerű paraszt­asszonyok vagyunk, olyauok, kik hosszú éveken keresztül cseléd«©- kedtek. A fiatalember nem kérdezett to­vább. fezemében ott ült a boldog­ság mosolya. Látszik rajta, nagyon- boldog, szabad hazába érkezett. A két asszony pedig, a vro^s i* állomástól hazáig hosszasan elbe­szélgetett. Kormosné nem tagadja: — Mórt már máskép látnak a munkához. Több á termés, nagy se­gítség ez nekik, a határon túl élő, nyomorgó dolgozóknak. Fiaim pedig mindenkor katonának külelőném, megvédeni a hazát. És... ha nem voinók öreg ... De így is két ke­zemmel küzdők, harcolok mindazért, amink van. Küzdők, dolgozok, hogy a munkámmal segítsek nekik.., Igen, inkább meghalnék, mint sem az a sors, amiről a fiatal em­ber beszélt. És ugyanígy beszélnek mások is, azök a dolgozók is, akik végig­hallgatták a vonatban a beszélge­tést, akik rádöbbentek, megismer­ték Tité Jugoszláviájának, az ame­rikai imperializmus ugródeszkájá­nak igazi arcát e a dolgozók ottani életét. -eger — Népnevelő munkával segítik az egyénieket a helyes út felé a nagyszénást ,,Dózsa“ termelőszövetkezet tagjai balástyaiakftuk s vörösen, rniftf 'Ifozós' '«táfl* Ä. Ferenc, — csupán máskor is, lebukott a nagypuszta felé. bugac felé. Az aratást már bevégezték, Végétért a szorgos munka egy ij^szn s azok az asszo­nyok, az idősebbek vagy családo­sak, akik csak a szorgos mun­kára' jöttek ki segíteni, karjukon kosárral, benne cseresznyével, me­zítláb, megindultak az állomás felé, a szegedi vonathoz. F. Nándorné és Kormos Imréné Szegedre tartott. Nem kellett so­kat várni. A vonat nem késett. Pont 7.25-kor megérkezett s na­gyokat prüszkölve nyomban to­vábbindult. A két asszony csörtetve-törtet ve, úgy, mint ahogy azt az idősebb asz- ezonyok szokták, megindultak a ko­csi belseje felé, ülőhelyet keresni. Töltetesüket szerencse kísérte. Ta­láltak két ülőhelyet. Igaz, hogy nem egymás mellett, hanem egy­mással szemben. De hát ez nem sokat számitott. így is el tudtak beszélgetni egymással a 27 kilomé­teres úton, közijén fogyasztva ki-ki a maga cseresznyéjét. Korinesné .ak a r va-ak aratl ami I egy fiatal katona mellé került.. F. Náu- dorné pedig egy 24—25 év kö­rüli fiatalember mellé. Azonnyom- ban hozzákezdtek a beszélgetéshez. A szó hétköznapi dolgokról szólt, a Fi jam Gyurkáról és a Csonka örzsiről. A garabolyokat oda tet­ték melléjük s szemezgettek. Egy­szerre azután két állomással arrébb megkínálták a mellettük ülőket is. Csak úgy jószivből és mondjuk inog igazán, inkább azért, mert kifogytak a beszédből. Ritka do­log ez az asszonyoknál, de hát most megesett. A két ember előbb nagyon sza­badkozott, de aztán mégis nekifo­gott a cseresznyének. Már mag is volt a beszélgetés alapja. »Hol termett ez a szép cseresznye, hon­nan jönnek ?» Kormosné büszkén válaszolta: — Nálunk, a termelőcsoportban. azt kellene mondanom, tűrhetetlen. Éhezik, nyomorog a paraszt. Csak a kulákuak megy jól a sorsa. An­nál még mindig lehet fehér kenye­ret találni. — Dohát, azt beszélik, hogy ott is van szövetkezeti gazdálko­dás. '— Van. De csak a neve az. Ott a szegényparaszt nemcsak az állam­nak fizet adót, hanem a kuláknak is adni kell a termésből annak, aki bérbe adta a földjét. — Na és milyen az adózás? — Egyszerű. Mindenki egyfor­mán fizet. A két-három, öt-tizhol­dás ugyanannyit, mint a 80—100 holdas hulák. A fiatalember, hogy bizonysá­got adjon szavának, belenyúl zse­bébe és előveszi a töméntelen sok éleim iszerjegyet, melyre még rossz álmukban ßem szeretnek visszaem­lékezni a balástyai dolgozó pa­rasztéit. — Ezek itt — mutatja — ruha- jegjrefc. Még az elmúlt évről valók. Ruhát, szövetet, vagy textilt egy­általán nem lehet kapni, csak fe­ketén, olyan áron, melyet kevesen tudnak megvenni. — Na és milyen a búza ára? — Ha számszerűit mondom, igen nagy. 400 dinár egy mázsa. 400 di­nár, melyért nem sokat lehet kap­ni. Nem csoda, hisz egy tű ára 10 dinár. Szatymaznál volt szegedi »urak«, katonatisztek, szőlőbirtokosok száll­tak a vonatra. Azok is odaszegőd­tek a hallgatók közé és előbb csend­ben, hallgatták R. Ferenc, a Jugo­szláviából átszökött technikust, majd gyilkos tekintettel néztek rá, mikor az amerikai áldásról beszélt. — Nálunk bőség van fogkefében, fogpasztában, kölniben, gumipelen­kában stb. — folytatta elgondol­kozva. A letűnt szegedi »urak« bátorsá­got kantat. Kérdeztek úgy, ügy­A régi csoportról folyik a szó, a égi-régi Székács-maj,o.r . . helyén pült kis tanyákról. Ä »Dózsa« csoport egész évi munkájáról. Har­mad éve lesz most az Őszön, hogy idős Tatár Gábor a két íjával, Iva- nyics István, Kiss Máté, a kélBLs- tyei, összesen tizenegyen, volt székácsmajori cselédek elhatározták, hogy közösbe lépnek. 208 hold földet adtak össze. Jó­szágállományuk tizenegy tehénből állt. Két lovat úgy kaptak kölcsön a Ságvári csoporttól. Nehéz volt az első ősz. Úgy szántották fel a földeket, két-két tehénnel. Alig győzték, meg majd­nem kiestek az időből az őszi ve­tésnél. S mig a kivülállók kicsit kételkedve nézték fi készülődésüké!* keményen összeszoritott fogakkal dolgoztak. Erősek voltak, mert látták maguk előtt a jövőt. És nem csalódtak. A Párt, a nép állama szinte kézenfogva ve­zette át a kezdeti nehézségeken). Jószágokat kaptak. A földekre mű­trágyát. És mikor elérkezett az idő, hogy betakarítsák munkájuk gyümölcsét, csodát látott Székács­major népe. A tehenekkel szántott föld tiz mázsa hatvan kiló bú­zával fizetett. A kivülállók hat­hét mázsát arattak akkor. Egy évre rá, hogy tizenegyen nekiindultak, már hetvenkét tagot számlált a csoport. És az istállókban szép simaszörü tehenek, lovak fogyasztották az ab­rakot. őszre már a gépállomás trak­torekéje hasította a barázdát. Fejlődött, nőtt a csoport. Ma már százkét családnak bizlositja földje a megélhetést. Ezen a nyá­ron tizenkét mázsa hetven kiló búzát takarítottak be holdanként Árpájukból tiz mázsa termelt, a rozsból meg tizenhét. Az egyéni gazdálkodók hét-nyolc mázsás bú­zatermést értek el, árpából meg öt-hat mázsát. A csoportnak azon a földdarabján meg, amit már iqA óta közösen szántanak, tizenhét mázsa búzája termelt. Az állatállománynál már csak emlék a tizennégy tehén. Tiz lo­vuk, meg harminc tehenük áll már a jászol mellé kötve. A ki­futóban huszonhat borjú és négy kiscsikó ugrándozik vidáman a napfényben. Ezekről az eredményekről beszél ma Székács-major i ifj. Varga József, Gabnai Ist­ván. s még jónéhányam, akikhez most, hegy a munka dandárján már túl vannak, majdnem naponta látogatnak ki az öreg Tatár bácsi, Balázsné, Földes Lajos, Tokaji s még jónéhány csoporttag. A csoport tagjai, akik már lát­ják, sőt járják a közös gazdálko­dás útját, nem hagyják májúkra a kivülállókat. 'Néiríésak csépelni mennek el hozzájuk, hogy minél hamarább fejezzék be ők is a nyári munkát, beszélnek is veh'ik a cso­port ételéről. Ezer és ezer kér­désre ke'l Jé lelniük. Mert Varga Józsefeket minden érdekű. — Mi­lyen a csoportban az étet... Hogy is vannak azzal a munkaegység­gel. .. Igaz, hogy jövő nyáron lesz napközi, hogy az aszt­szonyok nyugodtan dolgozhassanak a gyerektől?... A csoport tagjai nap mint nap felelnek a kérdésekre Magyarázzák, hogy a csoportban mindenki annyit keres, amennyit munkája után megérdemel.». És napközi is tesz jövőre... és sok­sok mást a csoport ételéről. Péntek estére gyűlésre is Ösz- szehívták az érdeklődőket. Itt ifi arról számolnak majd be, hogyan élnek a csoportban. A »Dózsa« tszcs tagjai népnevelő munkával segítik az egyéni dol­gozókat a helyes út fele. Türel­mesen magyaráznak, mert maguk­ról is tudják, hogy sok-sok gon­dolkozáson, töprengésen keresztül vezet az út a közös gazdálkodás feló. (d. r.) ÁSiami Faiskolák és SzöllöoEtványtelepek Rendelést felvesz, felvilágosítást nyújt, árjegyzéket küld a központ. Budapest, V., Királyi Pál-u. 9. Telefess: 185-000,185*198 gyümölcsfát díszfát díszcserjéket SZALUT: fenyőt évelőket fez öli col t vány ok at szöllővesszőket. örökzöldet rózsát TELEPHELYEK* Alsótekerespusztí Villány Gyűrtelek Cegléd TarcaJ Mezőhegyes Békés Lovas Í5ai>kor Király telekpuszta Herény Kaposvár Az ötéves terv keretében fásítsuk országunkat, fokozzuk gyümölcs- termelésünket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom