Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)

1950-08-05 / 180. szám

4 VIHARSAROK NÉPE Párt és pártépítés Eddigi eredményeink mérlege fiz üzemi pártszervezetek népneveiéi folytassanak felvilágosító munkát a dolgozók családtagjai között is Az üzemi pártszervezet vezetői igyekeztek az Islván-m a lomban is betölteni a rájuk váró feladatot. Nyíltan, kommunista becsülettel feltárták a dolgozók előtt, hogy az uj norma bevezetésére miért van szükség. Megérttették a dol­gozókkal kisgy üléseken, yöpgyülé- seken, bogy a régi norma elavult és arról is tárgyallak: az uj norma bevezetése nemzetgazdasági érdek, az uj norma bevezetése szocialista társadalmi rendünk építését se­gíti előre s erősítjük vele a béke táborát. A dolgozók megértették, magukévá tették a Párt szavát. Hétfőn már felkészülve fogtak munkához, az uj norma teljesí­tésének túlszárnyalása volt a cél. A pártszervezet jó előkészítő, népnevelő munkája meghozta a kezdeti sikereket, A zsákolóbai» dolgozó munkások, ahol őriemény- nyel töltik meg a zsákokat, már az első napokban 107—109 szá­zalékra teljesítették uj normáju­kat. Az őrlő személyzet is telje­sítette feladatát. Három műszak­ban dolgoznak és szinte vállvetve küzdenek, hogy bebizonyítsák: az uj norma nem a végső határa a dolgozók teljesítőképességének'., Igyekeztek bebizonyítani, hogy a dolgozók nem lehelnek ha­tárőrei az elavult, régi nor­mának. A szocializmus felé menetelő dol­gozók nem állhatnak meg egy helyben, mert az egyhelyben tp- pogás is a haladást gátolja. Ko­vács Mihály, az őrlőszemélyzel •gvik dolgozója, ha nem is ezek­kel a szavakkal, de ezzel az ér­zéssel mondotta el az uj normáról első napi tapasztalatait. Hogy ez a vélemény nemcsak Kovács Mihály véleménye, azt a 100 százalékon felüli teljesítmény igazolja. Az örlőszemélyzet tul- teljeütése ilyen eredményt mutat már az első napokban. Az első műszak dolgozói ioa.8 százalék, a második műszak ioi.í száza­lék. a harmadik műszak 100.6 százalék eredményt ért cl. Ezek a számok igazolják, hogy az osz­tályellenségnek megint nem lett igaza. Megint félrevezetni, be­csapni akarta a dolgozó népek Félrevezetni jobblétének, előreha­ladásában, a szocializmus épité- aébun gátolni. Az István-inalomban sem volt. szerencséje, mert a párt- szervezet azt is megifiondta nyíl­tan, ahogy a kommunisták beszél­nek, hogy az első hetekben lesz egy kis kereseti különbség. De azt is megmondta a pártszervezet vezetősége, hogy jobb munkaszervezéssel, a munkaidő jobb kihasználá­sával túl lehet teljesíteni az új normát is. A pártszervezet előkészítő munkájának eredménye, hogy az üzem globálisan 103.8 százalék­ban leli esi telte az új normával termelési feladatát. Egyéni tel­jesítményben elég szép ered­ményt ért el Gyerai Mihály, aki 114 százalékot teljesített. Varga Mihály pedig 10G százalékig menl előre, Természetesen olyau dob gőzó is akadt, aki nem tudta elérni a 100 százalékot. Például Ilugyccz Mihály, aki szintén a zsákolóknál dolgozik, csak 89 százalékot ért el. Födné elvtárs azonban megmagyarázza, hogy Ilugyccz még új munkás az üzemben, akinek még meg kell szokni a számára új munkakört. Vagyis be kell gyakorolnia ma­gát. Fodré elvtárs véleménye az, hogy két-három hét múlva álta­lában mindén dolgozó túlteljesíti normáját. Természetesen a pártszervezet mindenben segítségükre siet a dolgozók­nak, támogatja az új munka­módszerek bevezetésére vo­natkozó javaslatokat, az ölletnupokat továbbra is meg­tűr Lják. Ezek után az eredmények után nem kell azt hinni, hogy az Ist- ván-malom üzemi pártszervezete mindent megtett és most már karbatett kézzel várhatja a to­vábbi jó eredményeket. Egy igen fontos kérdést az új normaren­dezésnél nem jói fogoll meg a pártszervezet. Ez a fontos kér­dés a dolgozók családtagjainak lelátogalása. Vagyis a családoknál nem végeztek népnevelő, agPációs munkát. Márpedig ezek hiányában föl­munkát végzett a pártszervezet az új norma bevezetésével kap­csolatban. Amikor az első heti fizetést hazaviszi a dolgozó 30— 40 forint különbséggel, vagyis annyival kevesebbet, meg kell, hogy mondjuk nyíltan, nem a legjobb hatást kelti majd otthon. Eddig nem volt erre idő Fodré elvtárs szerint, mert a patronázs területen kellett a dolgozó pa­rasztság közölt agitációs munkát végezni. Ezt sem lehetett elha­nyagolni. Ebben valóban igaza van Fodré elvtársnak, de ez nem jelentheti azt, hogy a saját háza- láján ne nézzen szét a pártszer­vezet. Könnyen megeshet az, hogy amit nyertek a vámon a parasztság körében, elveszthetik a réven, az üzemben. Tehát a leendő az, hogy ezt a hiányt mi­nél előbb pótolják be. Szocialista társadalmi rendünk építéséhez feltétlenül szükséges az állandó, szívós népnevelő munka. A lát­szat azt mulatja, hogy a dolgozó­kat eléggé előkészítették az új normával kapcsolatos kérdésben. De ha néhány szót váltunk ve­lük, így nyilatkoznak: Az új normát, hogy milyen­nek látjuk, azt majd a borí­ték átverése lilán tudjuk megmondani. Vagyis akkor, ha majd megkap­ják a fizetést. Ebből azt szűr­hetjük le, hogy majd az első fi­zetéskor esetleg kiéleződhet a helyzet az üzemben az új norma- kérdéssel kapcsolatban. Tovább kell folytatni a nép­nevelő munkát nemcsak az üzem dolgozói, hanem családtagjaik körében is. Tömegmozgalommá kell fejleszteni az új normaren­dezés bevezetésének kérdését még akkor is, ha már új normával dolgozik is az üzem. F.gy-két dolgozó azt mondja az üzemben, hogy az asszony már bele van nyugodva,> hogy egyelőre kevesebb pénzt visznek haza. Ez nini egészen helyes ál­láspont. A szocializmus építésénél uein belenyugvásra, hanem meggyő'zőífésre van szükség. Meggyőződésre, hogy mii, miért cselekszik kormányza­tunk a dolgozó nép jobb jö­vője érdekében. A belenyugvás hasonló lehet a hamu alatt szunnyadó parázs­hoz. Ha azonban egy kis szelet kap ez a parázs, akkor könnyen lángralobbauhat. Az osztályellen- seg pedig sosem lehet tudni, hogy mikor, hol és milyen formában lobbanthatja lángra e szunnyadó parazsat rémhíreivel és egyéb aljas eszközeivel. Ezt kell, hogy figyelembe vegyék az istvánmal- mi elvtársak. Azért kell a dolgo­zok feleségeit és családtagjait is meggyőzni, hogy necsuk meg- nyugvókká, hanem meggyőződött emberekké váljanak ők is. Sznla Imre Pásztor András köröstarcsai dolgozó paraszt levele Ezen a levélen kérésziül is hálás kösz öné Lemet fejezem ki azért a nemes kitüntetésért, amelyben a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága része,sí­telt. Terménybeszolgáltatásomat 475 százalékban túlteljesítettem s ezért elismerő oklevéllel tün­tettek ki. Megértettem kormá­nyunk felhívását a gyors gabo­nabegyűjtéssel kapcsolatban ős cséplés után 24 órával be is szállítottam a felesleges gabonát, nem is a szövetkezet magtá­rába, hanem egyenesen, a szö­vetkezeten keresztül a vagonba raktam. Ezzel is azt akartam, hogy' ä termény még hamarabb kerüljön dolgozó népünk aszta­lára, kenyér formájában, hogy pet gyártson számunkra, amivel megkönnyítjük munkánkat s még többet tudunk termelni. 475 szá­zalékos túlteljesítésemet még 26 százalékkal megtoldottam és így a teljesítésem 500 százalékot meghaladta. Ezt a teljesítést nem ozéi-t tettem, hogy engem ezért ki­tüntetnek. Hazánk és népünk boldogulásáért és szabadságáért teltein, hazafias kötelességem­nek akartam eleget tenni tikkor, amikor 500 százalékon felül tel­jesítet le ml tenn énybe ad ásom a t. Ötéves tervünk sikeréért, bé­kénk megvédéséért indultain harcba jövőévi kenyerünkért. Pásztor András körös tárcsái 7 holdas dolgozó paraszt munkásosztályunk még több gé­Az MDP békéscsabai városi párt- szervezetének telefonszáinai: 20-70, 21-96 Hat hét telt el azóta, hogy Békéscsaba határában hozzáfogtunk annak a hatalmas horderejű mun­kának az elvégzéséhez, melyen ke­resztül dolgozó népünk egész évi kenyerének biztosítását tűztük ki célul. Dolgozó parasztságunk, — egész dolgozó népünk — meg- úrtotte, magáévá tette a miniszter­tanács határozatát, amit bizonyít az is, hogy úgy az aratási, mint a cséplési munkálatokat városunk területén jóval a minisztertanács által megjelölt határidő előtt le­fejeztük. Dolgozó parasztságunk odaadó lelkes munkája, az ipari munkások segítsége lehetővé tette a 'fenti munkák megvalósítását és határidő előtt való befejezését. Az aratási és cséplési munka harci feladat volt, melynek meg­valósítását a mind jobban kiéle­ződő osztá'vbarc közepette kell ti végrehajtanunk. Nen> egy esitben újra meg újra a jelentkező ku­lak és klerikális reakció támadá­sát visszaverve kellett munkánk zavartalan menetét biztosítani. A kulákság es klerikális reakció nem nézte tétlenül az eddig elért ered­ményeket. Az osztályharc a fa­lura és tanyavilágra tolódott át és jelenleg is ezen a területen folyik a leged keseredett ebben. A kulákság éti szövetségese, a kleri­kális reakció és a jobboldali szo­ciáldemokraták elkeseredett dühük­ben mindent megtesznek ónnak ér­dekében, hogy munkánkat gátolják s megakadályozzák a szocialista társadalmi rendszerünk kiépítését, termelőszövetkezeteink további fej­lődését. Meg’évő termelocsoport'aink gya­korlatban ismételten bebizonyítot­ták a nagyüzemi gazdálkodás fö­lényét az egyéni gazdálkodással szemben. Biztosították a meglévő gabonájuknak 3—4 napon belül" való learatását, bordását s kalá­szosaikat olyan idÖbóri .íratták le, amikor a szem veszteség a lehető legkisebb volt s ezáltal több mii lió forintot takarítottak meg saját maguknak, többszáz mázsa- búzái juttattak az államnak, dolgozó né pünltnek. Do van még egy igen fontos és döntő eredmény tszcs- inknól, És ez az átlagtermésered­mény, mely 3—4 mázsával túlszár­nyalta a még egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok termő eredmé­nyét. Mindez pedig nem véletlen folytán született meg, hanem a gépi erők helyes kihasználásával, a jó munkamegszervezéssel és á Szovjetunió nyújtotta gazdag ta­pasztalatok és az agrotechnika he lyes felhasználásával. Pártunk, á Magyar Dolgozók Pártja főfeladatként jelölte meg a nyári munkák sikeres végrehajtá­sát, figyelenibevéve azt, hogy a nyári munkák határidő előtti vég­rehajtása már nemcsak ötéves ter­vünk szilárd alapokra való helye­zését, hanem annak kezdeti sike­rét is jelenti. A nyári munkák' sikeres végre­hajtásához nagymértékben hozzá­járultak az állami gazdaságok dol­gozói is, akik bebizonyították, hogy a jó munkamegszervezé-on keresztül igen jó eredményeket le­het elérni a munkák elvégzésénél. Nem egy olyan brigád van a bé­késcsabai állami gazdaságoknál, kik­nek napi teljesítménye elérte, sőt meghaladta a cséplési munkálatok­nál a 190 m/ízsát. De ugyancsak ilyen lelkesedéssel és odaadással végezték munkájukat a cséplőgé­pek dolgozói is. Tudatában voltak annak, hogy minden szom gabona a dolgozó nép államát erősíti, — a béke táborát erősíti. Nem szabad azonban megfeledkeznünk az üze­mi dolgozók nagy segítségéről sem. Üzemeink a cséplőmtunkások százait adták, akik brigádokat alkotva az üzemben ledolgozott munkaidőn túl, vállalták a cséplési munka végzését, hogy ezzel is biztosítsák a minisz­tertanács határozatának sikeres végrehajtását s hogy segítségére si­essenek a del j ózó parasztságnak. Az üzemek dolgozói ismételten be­bizonyították, hogy a közős cél megvalósításáért, a szooializmui építéséért, kéz a kézben együtte­sen harcolnak a dolgozó parasz­tokkal Ugyanúgy, mint eddig is, hároméves tervünk sikeres befője zéséért és az ötéves terv megkez­déséért. De kivették részüket a munkából az üzemek dolgozóin ki- - vül a közigazgatás ós az állam- rendészeti szervek többi dolgozói is, akik ugyancsak dicséiÖUemelté munkát végeztek. A kezdeti sikerek az ml an nem*, szédíthetnek el bennünket, mórt ' még előttünk van a terménybe- gyűjtés sikeres végrehajtása, az. hogy augusztus 18-ra városunk is teljesítse termónvbeadási kötele­zettségét. Most arra kell. Vennünk az irányt, hogy a vál'alt kötele­zettségünket — a terménybeadá» augusztus 18~i a való befejezését,’ a legrövidebb időn beiül végrehajt­suk, ezáltal ebben a harcban is is­mételten csapást mérünk . dolgozó népünk ellenségeire, — a héketá- bor ellenségeire, a kulákokru és klerikális reakcióra, az imperialis­ták csatlós kutyáira. Biztosak va­gyunk abban, hogy dolgozó j a- raszteágimk cbls-u a harc-bún is támogatni fog berniünket, mert az állandó, flel világosító munka során megértette ezen feladatoknak, a termény begyűjtés sikeres végrehaj­tásának jelentőségét s tisztában van azzal, hogy a munkák blőbeilt~ befejezésével " bek t erősíti, ma>- gátiak pedig joblldet, a jeleniel- 'kedést. bizU.s'ljj. Minden dolgozó paraszt, aki hazáját szereti, tudja és érzi azt. hogy amíg a: cszak- koroai dolgozók fegyverrel kezük­ben folytatják harcukat a béke orvtámadóival, af^amlc it'ui impe­rialistákkal Széfírl A'nV ’ á'Ufí#'»-küith békés, építőm unkán■■ l keli bíz’f st- tn-imnk a bélé rávkeső szakaszának /megvédését. Érc/.ni Kell mindenki­nek, hogy a munkák időbeni el­végzésével támngutha-suk c-ak azo­kat £ dolgozókat, azoknak a dol­gozóknak harcát és hősi küzdelmet akik fegyverrel kezükben harcol-' nak, küzdenek szál u hazukért szabadságunkért, szebb és boldo- gabb jövőnkért. Egy bizonyos, lta nem kápráztatnak el bennünket » kezdeti sikerek, akkor az aratás bohordás és e < . -hoz hasonlóan városunk dolgozó puru-ztsága a tér- mé.iybegyüjtési munkákat is ba­táridőn belül teljesíti, ezzel meg­nyeri a harcot az osztályellenség- gel, a béke ellenségeivel szemben. Gulyás Miliőig, az Mi) P békésosal ai városi bizottságának tagja. Iroda­szekrényeket, foteleket, táskaírógépet keresünk megvételre Cím a kiadóhivatalban

Next

/
Oldalképek
Tartalom