Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)
1950-08-26 / 198. szám
4 VIHARSAROK NÉPE PART-jS PÁRTÉPÍTÉS A mezőhegyest állami gazdaságban a pártszervezet útmutatásával felkészültek az őszi munkák jó elvégzésére Építőipari dolgozóink vállalásokat tesznek az új normák túlteljesítésére As 1950—51. éri őszi szántáe-vet&si 'feladatok megkövetelik tőlünk, hogy alaposan fel- kév leüljünk ennek a munkának a végrehajtására. Az őszi szántásvetés jó elvégzésétől döntő mértékben függ a következő évi me- zőgazdasági terme eredmény. Az idei dús kalászosaink leara- tása és időjében való elcséplése után kiértékeltük alapszervezeteink munkáját. Az eredmények mellett megállapítottuk, hogy voltak igen komoly hiányosságok is, melyeket ki kell javítanunk. Ilyen liiba volt egy-egv üzemegységben a munka rossz megszervezése, az iga és a gépi erő nem eléggé ió kihasználása. A munkaverseny nem volt eléggé kiszélesítve,, a munka minőségében is volt kívánni való. Az osztályellenségnek megmutatkozott a próbálkozása és az elv-társaink közüt is akadtak olyanok, akik lebecsülték az ellenség munkáját. Ezért a . párt- bizottság vezetőségi ülésén határozatot hozott, hogy üzemegységeinket augusztus 1—tői kezdődően egy syo 'á'i-! bizottság, felülvizsgálja:.. hetenként két üzemegységnek ad segítséget ahhoz, hog-v a politikai és a gazdi ági munkákat megjavítsák. El kell érnünk, nogy az aíapszervozefek párt ve-' a tőségei f\s á>tagság teljes mértekben átérezze, hogy felelősök a gazdaság politikai és gazdasági állapotáért. A pártvez.tőség a szakemberek bevonásával megtárgyalta az 1950— 51. évi szántás-vetési ütemtervet, melyet azután ismertetett a gazdaságvezetőkkel, politikai helyettesekkel, agronómusokkal, majd külön az üzemi háromszögek ülé- ■ ■ n Augu z:us hónap'in a szánta,s-vötés ütemtervét a gazdaság minden dolgozójával ismertetjük. Szeptember 20-ig 2500 katasztrális hold ’földet trágyáztunk lo és az <«*zes keverőszántást elvégeztük. Erre a munkára külön tervet dolgoztattunk ki, 'figyelembe vettük az összes fogatos és gépi erőnket. E munka jó elvégzésére először széles -pártaktiván, majd népnevelő éclekezleteken és term ölési értekezleteken! hívtuk "fel a dolgozók figyelmét. Tanultunk az aratás, csép- lé." i munkák fogyatékosságaiból, a sűrűn előforduló rossz munkaszervezésből, egyes üzemeinknél a Uza munkafegyelemből, a gépi erők nem elég jó kihasználásából és az őszi munkákat most úgy kezdtük meg, hogy elkerüljük a fogyatékos, ágokat. Az alapbéremelés és norma rendezés kérdését alaposan ismertettük dolgozóinkkal. Először párt vezetőségi, majd aktíva üléseken, utána üzemi értekezleten beszéltük meg a minisztertanácsi határozatot. Azokban az üzemegységekben, ahol láttuk, hogy a párttitkárok és a szakszervezeti vezetőség nem foglalkoztak behatóan a kérdéssel — őzért nem éltették meg a dolgozók miről van szó — ismét tartottunk üzemi értekezleteket, alaposan megbeszéltük az alapbér- emelést és normarendezést, annak jelentőségét. A minisztertanácsi határozat jelentőségének megértetését természetesen népnevelőinken ke- j sztüt továbbra is ismertetjük a dolgozókkal. Ennek az eredménye •íz lett, hogy a dolgozók azt mondták: szükséges az új normák bevezetése. Például a műszaknál < j-Sri nevű ifjúmunkás megállapíts I a, hogy ő maga is 300 százalékban teljesíti a normáját s azt mondta: normáján ’feltétlenül szilárdítani kell, mert csak igy segiti elő az ötéves terv megvalósításét, a béketábor erősítését. Az újmezőhegyesi üzemegység takarmány-előkészítő brigádja, Kovács elvtárs vezetésével kéri, hogy normájukat vizsgálják felül, mert úgy látják, hogy laza. A népnevelőmunka eredménye megmutatkozott abban is, hogy a dolgozók a szabadságukért harcoló hős koreai nép segítségére három nap alatt közel húszezer ’forintot adományoztak. De ezen túlmenően a koreai héten a dolgozók szép számmal tettek munkaiéi ajánlást. Két és félhónapl ittlétem alatt megláttam, hogy a' munka meg- szervezése az iga- és a gépierő" kihasználásán!), szak kádereinknél komoly hiányosságok Vannak és e hiányosságok kiküszöbölése nem tűr halasztást. Do természetes, hogy más területen is javítani kell munkánkon. Szakkádereinknél, különösen jószággondozási és gépesítési vonalon mutatkozik hiányosság. Ezeknek a leküzdésére 1950 október 1-től 1951 március 31-ig 21 szaktanfolyamot vezetünk le, szakelőadókkal. Partvonalon 12 alapfokú és két középfokú politikai tanfolyamot szervezünk meg, képzett előadókkal. Ezenkívül 25— 30 elvtárs vesz részt a hárora- négyhónapos pártiskola anyagának tanulásánál, — egyéni tanulásban. Gazdaságiink üzeine^vségeíben brigádok, munkacsapatok és egyének ver enysz.iek egymás- 'sál. Az üzemegységek minden hét kedd déljéig küldik b© versenyjelentésüket a központi •üzemegységbe. A jelentések azonnal kiértékelés és összesítés alá kerülnek, Az összesítéskor megállapítjuk a gazdaságok, brigádok, munkacsapatok és egyének egymás utáni sorrendjét, melyet azután 10 gépelt példányban küldünk ki a gazdaságokba azzal, hogy brigád- gyiféseken ismertessék a versenyben legjobb eredményt elért üzemegységeket, brigádokat, munkacsapatokat és egyéneket. Az igy ismertetett verseny összesítőt azután feltűnő helyen, faliújságon, vagy versenytáblán is kifüggesztjük, a következő bérhét verseny-kiértékeléséig. Minden gazdaságban van egy versenytábla, amelyre a heti központi összpontosított versenykiértékelésen kívül naponként kiírják csak a gazdaság keretein belül működő legjobb brigádok, munkacsapatok és egyének eredményeit. 11a az üzemegységekből kimagasló eredmények érkeznek be, azt telefonon azonnal, utána nedig Írásban tudatjuk a gaz 'óságokkal, megadjuk ázó a munkámé ’s :ert is. mellyel a kimagasló eredmtny megszületett. Ezzel a helyes munkamódszerek gyors továbbadását biztosítjuk. A hiányosság ezen a téren az, hogy a munkaverseny nem volt eléggé kiszélesítve és a jól dolgozókat, jó munkamódszereiket sem népszerűsítettük eléggé. * * Levontuk az aratás és a csép- lési munkák tanulságait. Az őszi munka sikerét a népnevelőmunka megjavításával, a dolgozók öntudatának emelésével, a munka jó megszervezesével kívánjuk maradéktalanul és becsű letv ^ j,y éga 7(g Laszli Pál, a mezőhegyest állami gazdaság pártbizottságának titkára. Az építőiparban * jövő héten vezetik l>e a -minisztertanács határozata alapján az új normákat és rendezik az alapbéreket. Az ú j normák bevezetését . az építőiparban dolgozó öntudatos, becsületes dolgozók szívesen fogadják, örömmel üd- vözl ik. Az egyes építkezéseknél —• ahol a felvilágosító munkát.jól megszervezték — -egymás után teszitek vállalást a dolyozók a levezetendő új normák túlteljesítésére, A szolnoki építkezésnél szép felajánlások születtek. Többek között Kiss János vasbetonszerelő vállalta, hogy új normáját 112 százalékra teljesíti. Zahar József kőműves brigádja az új norma I/O százalékos teljesítéséi tűzte ki célul. A szolnoki építkezés segédmunkásai is kiveszik részüket a vállalásokból. Berta Eorenc 105, llajna Béta’ pedig 102 százalékra akarja teljesíteni az új normát. A vésztői gazdasági építkezésnél elhatározták a dolgozók: Mik illák I’ál, Szabó Mihály, Szőke Sándor és a többiek, hogy a jövő héttől kezdve sztahanovista faltizásA békéscsabai Barncvál üzemében a dolgozók nagy megelégedéssel fogadták az. új norma bevezetését. Ezt bizonyítja az a lelkes munkalendiilet, mellyel a dolgozók jóval túlszárnyalták as új normájukat már a bevezetés első napjaiban. Én, mint a bontó üzemrész egyik dolgozója nagy örömmel fogadtam az új normát, mert láttam azt, hogy a laza norma,' melyikei dolgoztam, gátja volt a inun- kaverseny fejlődésének, a többter- molésnek, a termelékenység emelésének. A bontásnál a laza normával egy óra alatt 3S csirkét bontottam fel. sál és vakolási módszerrel kezdenek dolgozni, mert így akarják túlteljesíteni az új normát. A békéscsabai bctonelőgyártó telepen komplex-brigádot alakítottak A brigád feladatának tűzte ki, hogy az üzemhely területén felfedi a szűk kereszt met sülteket és ■meg javít ja a unamhaeier resist Mindezt azért, mert el akar ják gördíteni aZ akadályokat az új normák bevezetése elül. A csabacsiidi állami gazdaság épületeinek építkezésénél is kotn- iex-brit'ádot alakítottak a munkaszervezési hibák kijavítására. Az itt dolgozó Absolon kőmüvoshri- gád vállalta, hogy a jövő héten, egy 19 napra előirányzott betonozási munkálatot hét míg aluli végez el. Az építőipari. dolgozók válbflá ai az új norma túlteljesítésére igen nagy jelentőségűek. Tovább kell fokozni a folvilágo-itó munkát és leleplezni az ellenséges hangot, minden építkezésnél, mert a vállalások teljesítésének, az új normák sikerének döntő élőt'-llételo ezekkor a normát Í80 százalék a teljesítettem, keresetem heti 1Ö9 forint volt. Eliten az idöteu a luu-- kavor.-eny is ellanyliult,. mert ni elégedettek voltunk. De a' Párt gondoskodó keze. mint mindenkor, most is átsegített boiuifmket a nehézségen, új erőt, biztatást adott az új norma ielje-íté.-ehez. Az uj norma bevezetésével gyökeresen megváltozott az eddigi munkaviszonyunk és világosabbá voltak előttünk az ötéves terv lánkhárulé nagy’ feladatai. Azonban nem feledkeztünk meg arról sem, hogy az új normávi*’ kerésetiiiikbeu átmeneíi csökkoi» fog beállni. Ez nálam is megmutatkozott. Az új normával e. r éra alatt 16.8 csirkét bontottam fel. Az első héten .Löt átlagszázalékot érteni el; 140 forintot kerestem akkor. Hú-z fonottal kevesebbet, uiiut a régi keresetem. Nem estem két.-égbe, hanem új munkulendu- letlel indultam versenyte Koíácj Judit clmunkás-a], aki 158 szó lókot ért el és a 108 százalékot érő Varga Lászlóucval.. Az időm gazdaságosabban kihasználtam a munkafolyamaíuk liiegg;- prsilá-uial és már egyes napokon 183 százalékot érek el az új normával és éijra megkeresem a 160 forintot, így a fizetésesükként'-cm valóban osak átmeneti volt. Az öröm érzése tölt el most, amikor egy-egy százalékkal emelem teljesítményemet, mert tudom, 1 ogy jó munkámmal én is építője vagyok a lioldog, szabad életet nyújtó szocializmusnak, melynek sikeres megvalósulásához nagy Pár- tunk mutatja az utat- és harcolok én is a győzelemért. Am ■sin Jmiit, békéscsabai Barnevál élinunkáta, PARTHÍR Augusztus 27-én, vasárnap délután 16—17 éráig a Kossuth-rádió hullámhosszán a Szovjetunióban járt parasztküldöttek közül Dögéi Imre, a vzöVOSz elnöke, Senior János Kölked községi középparaszt és Jancsó Mártonná Kistormás községi parasztasszony beszél a szovjet kolhozokról és a kolhozparasztok életéről. Pártszervezeteink szervezzék míg a rádióadás csnpsrtos meghallgatását. MDP Központi Vezetősége Agiti.’ős ís Pi ap'if-nVa Ósv B/c. a kosi per. m ■ M Csölltiir József né elvtárs iéi, a békéscsabai Ruhagyár NV-munkása. Fial d még, mindössze 21 éves. De .amint <* Rákoshper című hőnyit olvasásába belefogott, mindjobban átlátta, hogy milyen hatalmas az az erő, amelyet a nemzetközi proleiáriátus képvisel. Arról is olvasott, fiogy 1925-ben, amikor a Horthyf-fasizmus Rákosi elvtárs életére tört és az illegális Kommunista Pártot akarták megsemmisíteni, a nemzetközi prőletá- riiitus csavarta lei a hóhér kezéből a. kötelet; 3 mentei te meg Rákosi elvtárs és harcostársai éle* tét. Elvonult Csöntör elvlársnő szeme előtt a Rajk-koszlov és egyéb árulók perc, akikngje érdekében csak az imperialista háborús uszitóli próbáltok fellépni, de a nép akarnia, a dolgozók milliói ismét megállította őket aljas tervükben. • A dolgozó nép akarata 1925-ben megmentéit,,-: ^ Rákosi e’vtárs éleiét, azét az emberét,-akinek vezetésével, irányításával napról-napra jobbá válik a dolgozók élete. Természetesen, aki valójában álerzi a- Rákosi-per olvasása közben azt a harcot, ame’yet Rákosi elvtárs és az illegális kommunista Párt Horthyék ellen vivőit, az nem feledkezhet meg arról, hogy munkateljesítményét tovább fokozza, mert amint Csontomé elvlársnő mondotta — olvasás közben megacélozódík az a tudat, hogy ma szabadon épülhet a nép országa_ A koreai hét idején még nem olvasta az elvtársnő a Rákosi pert, de tudta, hogy a nemzetközi proleiáriátus harcát segiti előre több teljesítéseved. Ekkor 116 százalék volt teljesítménye. A Rákosi-per olvasása újabb lendüh tett adott munkájának. AJRékosi-per megacélozta akaratát és ma 120 százalékra teljesíti uj normáját. Szlancsik István elvtárs majdnem két évtizeddel idősebb Csöntör elvtárínönél. A Rálcosi- per idején 13 év s gyerek volt. Abban az időben nem hallott a Rákosi-perről. Ma azonban, amint 6 is kezébe veszi a könyvet, csízébe jutnak a szor moru, gondterhelt napok. Elvonul gondoláidban uz 1930-as évek minden gyötrelme, amelyet a kizsákmányoló rendszer gazdasági válsága hozott magával, Szlancsik elvtárs, amint Rákosi elvtársik éhségsztrájkjáról olvas, elgondolja: Rákosi elvtárs, a nagy ember a rossz börtönkosziot is visszautasította, hogy megmutassa a dolgozó népnek; egy tál leneséért nem eladó a dolgozók jobb jövőjének sorsa, még a bitó és halál árnyékában, sem. Rákosi c.lvtárs küzdött, harcolt u börtönben is, ahogy tudott. Harca nem volt hiábavaló. A dolgozó nép ma jóllakotton áll a küzdőtéren, a munka harcmezején építi, szépíti jövőjét. Szlancsik elvtárs akaratéit is megacélozta <t Rákosi-per tanulmányozása. Csak a könyv olvasása közben ismerte fel valójában, hogy menynyire helyes álláspontot foglaltak cl a dolgozók az ö üzemükben akkor, amikor az •overal-üzein- részben kérték X lazái, norma megszigorítását. Pgjip József jobboldali szociáldemokrata esclszö' réseit is csuk. a Rátkosi-p:r olvasásakor ismertet fel teljes egészében. Most nem lehrt a rendőr- ségnek beárulni a kommunistákat, mint Horthyék idejében. Provokációjukat a jobboldd) szociáldemokraták Irhát a munka frontján próbálják kifejteni. Pupp József, az üzem volt fönonnósa azért próbált bérfeszültséget előidézni az üzem' ben, mert azt hitte, a dolgozóik egymásnálz mennek és a jobboldali szociáldemokraták isinél halászhatnak a zavarosban. Ez US illő egyszer és mindenkorra bezárult nálunk, 1935-ben Rákosi elvtárs Horlhy- fasiszta vérbirósága előtt azt mondotta: n Bármi legyen az én egyéni sorsom, az ügy, amelyért ért harcolok, győzni, fog.«. 'Rákosi elvtárs szavai ma beteljesüllek, A jobboldali szociáld-emokr'iiéih, a klerikális és kulákreakció minden aljas cselekedete ellenére épül, erősödik az ország. Epiilh mert sok o’yan ember van ebben az országban, aki éppen úgy látja, mint Szintes Ír elvtárs és Csöntör elvtársnő. Rákosi elvtárs szavában nem csalódtunk még soha, meri az ő jszavi a mi szavunk, a dolgozók?, Ez. 1. ,,Fizetéscsökkenésem az áj normában dolgozva átmeneti volt'1