Viharsarok népe, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-21 / 167. szám
6 VUIARSAKUK népe Rövid hírek a Szovjetunióból A színliázak nyári vendégszereplése A lemngrádi Puskin szinkáz helyiségében vendégszerepei á kievi Orosz Színház. Az Orosz Színház elsőizben szerepel Leningrádban. Ugyancsak Le- ningrádban szerepel nagy sikerrel a Vörös Hadsereg Központi Színháza, a Ivovi Drámai Színház és a moszkvai »Jermolova« színház is. A béke dalai Az Állami Zenei Könyvkiadó Vállalat sorozatosan ad ki olyan zenemüveket, melyek a békeharcról szólnak. A legutóbbi időben húsz ilyen dalt adtak ki. A Krim-félszigetcn nagy lendülettel folyik a termés betakarítása A termés betakarításának nagy munkájából kiveszik részüket a Szovjetunió dolgozói. A dolgozók minden erejükkel arra törekszenek, hogy augusztus 1-ig teljesíthessék a gabonabeszolgáltatást. Különösen kitűnnek a jevpatorai terület Iljics kolhozának kommunista élmunkásai, akik megindították a kerületek egymásközti szocialista versenyét. $75.000 előadás A közeli napokban múlt három éve, hogy a szovjet értelmiség kezdeményezésére megalakult a Szovjetunió Tudományos és Politikai Ismereteket Terjesztő Társasága. A Társaság életrehi- vása a szovjet kulturélet egyik kiemelkedő eseménye volt. Az elmúlt három év alatt a Társaság nagy politikai nevelő szervvé fejlődött. A Társaságnak tizenöt köztársasági szervezete van. A gyárakban 1600, a falvakban, körzeti központokban, kolhozokban, szovhozok- ban, gép- és traktorállomásokon pedig 5250 előadóterme működik. A Társaságnak jelenleg mintegy 200-000 tagja van és az elmúlt 3 év alatt 875.000 előadást tartottak, amelyeken 97 millió hallgató vett részt. A legkiválóbb előadások szövegét brosüra formájában is kiadták. Eddig ü 575 ilyen brosüra jelent meg, melyeknek a példányszáma elérte az 52 milliót. Meg akarta károsítani a földmíívesszövetkezetet egy kardoskúti kuiák A kulákok aljas tevékenységeire és kapzsiságára sok példával találkozunk íardoskuton, ahol nem riadnak vissza semmiféle csalástól sem, hogy kárt tegyenek a dolgozó parasztok kenyerében, melyről az alábbi eset is tanúskodik. Szűcs Ernő 40 holdas kulákcsemete apja kardoskut-pusztai 378. sz. tanyájából elindult 120 darab tojással Orosháza felé. Az orosházi piacon azt el is adta a földmüvesszövetkezet felvásárlójának, ahol a felvásárló blokkot állított ki, melyen 120 darab tojás ára volt feltüntetve. A kulákcsemete az alatt az idő alatt, mig a földmüvesszövetkezet irodájáig élt, gazemberséget forgatott a fejében, mégpedig azt, hogyan lehetne ezzel is ártani a nép államának és több hasznot huzni a tojásért. Nem sokáig kellett gondolkoznia rajta, hogy mit tegyen. Elővett egy ceruzát és a blokkon feltüntetett 120 db tojás helyett 320 darabra javította ki a számot. A pénztáros erre kifizette a 320 darab to-jás árát, azonban utána kisietett a piacra, mert gyanús volt az ügy és megkérdezte a felvásárlót, nem volt-e a blokkon hamisítás. Kiderült, hogy a kulákfattyu csalt. Kétszáz tojás árát jogtalanul vette fel. A csaló kulákcsemete ellen az eljárást megindították. Híreit a megyéből Vésztő A vősztői általános iskola úttörő csapata vasárnaponként kirándulást rendez a környék kirándulóhelyeire, ahová a földmüvesszövetkezet autója viszi ki az úttörő pajtásokat. A sok játékokon kívül az úttörőknek nagy örömet jelent a főzés s a jólsikerült pörkölttel bebizonyítják főzési tudományukat is. Szeghalom A szeghalmi károly dereid állami gazdaságban folyó hó 16-án tánccal egybekötött aratási, ille've cséplési vacsora volt, ahová a mintegy 300—W0 részvevőt vontatókon szállították ki. Ezen a vacsorán resztvettek a község összes szervei is. Mexőberény A mí-zőberé. <iyi állami tűzoltóság és a mező- nerényi posta alkalmazottai folyó A BEKE HÍVEI' »I« »j»i JÍM 5 V f 0 J Ü « « BÉKÉT"N01SA l 0RSZÁ00. TITKÁRSÁG.*. "I ---- ----• uoAPiir. iaio.juiiv t’ Megjelent a nemzetközi bökemozgalom tápjának első száma- A folyóirat közel 100 oldalon ismerteti cikkekben ős képekben az egész világot átfogó békeharc eseményeit és eredményeit. Ara 2 forint. Kapható • pártszervezetek és üzemek könyvterjesztőinél. hó 14-én a tűzoltóság helyiségében békenagygyűlést tartottak. A békegyűlés szónoka Libor József postamester, a béke-bizottság bikára volt, aki ismertette a béke- bizottságok munkájának fontosságát a koreai eseményekkel kapcsolatban. Kondoros A kondorosi DÉFOSz gyűlést tartott a cséplőellenőrök részére, ahol megvitatták a sajtó olvasásának fontosságát. A gyűlés eredménye az lett, hogy a kondorosi cséplőmunkások megértették a sajtóolvasás jelentőségét és szabadidejükben olvassák a napi sajtót s az ab- bíui tanultakat saját munkájukra alkalmazzák. Csorvús Varga Mihály áajduvölgyi-pusztai kisparaszt földjén már junius hónapban virágzani kezdeti a gyapot, melyet augusztus 20-án szedni fognak. Ezzel meg_ dől a reakció híresztelése, az, hogy Magyarország éghajlata nem megfelelő a gyapot termesztésre. Igenis lehet Magyarországon gyapotot termeszteni, csalc ehhez jó munka szükséges és az% hogy felhasználjuk a gazdag szovjet tapasztalatokat. Dombegyháza A földmíívesszövetkezet bejelentette a SZöVOSZ békésmögyei központjának, hogy csatlakozik a Voro- sin-mozgalomhoz. Ez a csatlakozás még június elején történt, de a földművesszövetkezet azt gondolta, hogy ezzel már minden rendben van, nem fordítottak kellő gondot az üzlet rend- bentariására. A SZöVOSZ megyei kiküldöttje látogatásakor kritikát gyakorolt a földinűvesszöveike- zetrs s ezeket a hibákat már kijavították. „Szovjet irodalom a békéért“ címen rendez előadást a békéscsabai MSzT BÉKÉSCSABAI MDP-HIR Az MDP II. kerületi alapszervezete pénteken este 7 órakor aktiva-értekezí- letet tart- Bizalmiak, reszortfelelősök feltétlen jelenjenek meg. Vezetőség. OROSHÁZI MDP-HIP Szombaton, 22-én este 8 órai kezdettel a városi MDP-szervezet kultúrtermében békenagygy ülés lesz. Előadó Keleti Ferenc. GYULAI MDP-HIR Ma, pénteken esite a 7 órára hirdetett népnevelő-értekezleteit az alapszervezetek este 6 órától tartsák meg. Este 8 órakor a városháza nagytermében héke-nagygyülést tartunk. A gyűlésen Keleti Ferenc elvtárs, Békés megye MDP bizottságának titkára tart beszédet. BÉKÉSCSABAI MNDSz-HIR Az MNDSz V. kerületi csoportja 23-án, vasárnap délután 4 órakor az erzsébethelyi ligetben szabadtéri, műsoros délutánt rendez. Rossz idő esetén az MNDSz helyiségében. Fagylalt, büffé, sor. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. HÍREK Az MSzT békéscsabai szervezete július 2l-én, pénteken este 8 órai kezdettel a Városi Színházban »Szovjet irodalom a békéért« címmel ©leadást rendez. Előadó Hajdú Gyula egyetemi tanár, aki isMegnövekedett Békéscsabán a közúti forgalom. Részben a város megyeszékhellyé levésé hozta ezt magával, de nagyban hozzájárul az általános élet- szinvonalemelkedés is. Soha nem volt még Békéscsabán annyi kerékpár, kismotor, nagyobb motorkerékpár és autó, mint íjiost. A jármüvek ilyen nagyarányú megszaporodása hozza a forgalom megnövekedését. A közönség azonban nem veszi tudomásul ezt a megnövekedett forgalmat, vigyázatlati s ez a vigyázatlanság az oka annak, hogy egyre jobban elszaporodnak a közlekedési balesetek. A békéscsabai rendőrkapitányság beosztottjai szabadidejükben házi agitációt végeznek, megmagyarázzák a közlekedési szabályokat, felvilágosítják a dolmertetni fogja a Szovjetunió irodalmának szerepét a békéért vivott harcban. Az előadás iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. gozókat, milyen fontos azok betartása. Lapunkon keresztül is most felhívják a dolgozókat arra,_ hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, a gyalogjárók az úttesten való átkelésnél legyenek figyelmesek, jármüvek — a kerékpárok is — irányváltoztatásnál jelezzék az irányváltozást, szürkülettől használjanak lámpát, tartsák be a közlekedési szabályokat. Csakis igy lehet kikerülni az elszaporodó közlekedési baleseteket. A kapitányság véleménye szerint jelentősen hozzájárulna a közlekedés megjavításához az is, ha a kisvasút sínjét a kitérőtől a Kossuth-térig az úttest közepére fektetnék, ezzel teljesen kiküszöbölhetővé válna az útkereszteződéseknél jelenleg előforduló számos baleset. A közlekedési balesetek kiküszöböléséért — A SZARVASI Népkönyvtár az olvasók rendelkezésére áll, naponta este 6—7 óráig, szerdán délután 3—6 óráig és vasárnap délelőtt 9—12 óráig. A visz- szaadott könyvek más időpontokon leadhatók Kiszel Antal papirüzletében. — GYöGYSZERTARSZOLGALAT. Orosházán ezen a héten a Kertészpatika tart éjjeli szolgálatot. — GYóGYSZERTÁRSZOLGALAT. Békéscsabán ezen a héten a Kossuth és a Sas (volt Réthy) gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. II Vöröskereszt felhívása Felhívjuk dolgozó népünk figyelmét, hogy a nyári és őszi hónapokban igen nagy számban fordul elő a dizentéria megbetegedés- A dizentéria súlyossá válható fertőző bélhurut, mely elsősorban a csecsemők és gyermekek között szedi áldozatait. Népi demokráciánk legdrágább kincse: a gyermek. Mindenki kapcsolódjék be a gyermekek életéért indított harcba, a dizentéria- ellenes mozgalomba- Ezért mindenkinek tudnia kell: 1. Gyermeke életével játszik az az anya, aki nem viszi orvoshoz gyermekét, akinek hasgörcsei, súlyos hasmenése, erőltetése és láza van, letört, bágyadt. 2. Az olyan felnőtt, aki hasmenésben szenved nem fordul orvoshoz, az ilyen másokkal ne érintkezzen. Kezét gyakran mossa- Mások ételéhez ne nyúljon. Az ilyen felnőttek a bélhurut- fertőzések forrásai. 3. A nyári hónapok alatt az anyák ne válasszák el kicsinyeiket, mert az az anya megfosztja gyermekét az anyatej adta ellenállóképességtől. 4. A nyersen fogyasztásra kerülő élelmet, gyümölcsöt, salátát bő vízben többször meg kell mosni, mert csak igy kerülhető el a fertőzés. 5. Közegészségügyi intézkedéseink szabotálója az, aki pocegödröt, WC-t fedetlenül hagyja. 6. Pusztítsuk a legyet, a fertőzés hordozóit. Aki ezekben a kérdésekben nem lát tisztán, forduljon orvoshoz, védőnőhöz. Kérjük, hogy fogadják szívesen az MNDSz népegészségőröket, akik dolgozó népünk egészségének érdekében a betegség megelőzéséért fáradhatatlan munkát fejtenek ki. ÍTÉLET Stáhl Jenő 51 éves szarvasi sütő- mestert a gyulai uzsorabiróság Szarvason működő egyesbirája B. 3890/1948/12. számú Ítéletével 6 hónapi börtönre, 3 évi hivatal- éF politikai jogvesztésre, Szarvas község területéről 1 hónapi kitiltásra, iparigazolványának elvesztésére, a sütőipar gyakorlásától 5 évi eltiltásra és az ítélet közzétételére Ítélte, mert félkilogramm kenyérért 4 forintot követelt és fogadott el, ezenkívül 11 mázsa 10 kg lisztet jogszabály rendelkezése ellenére felhasznált. VIHARSAROK NÉPE békésmegyei munkás* és parasztujság Felelős szerkesztő: Varga Dezső Felelős kiadó: Keleti Ferenc Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefonj szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda NV, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál. PORI KOSÁRLABDA A BVSK kosárlabda szakosztálya július 23-án villanyfényes kosárlabdamérkőzéseket rendez Békésen, a gimnázium udvarán. A Kereskedelmi- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete sportegyesületének a METEOR KÖZÉRT NB. I. o. férfi-, valamint női- és úttörő csapata vendégszerepei. A mérkőzéseken erős küzdelmeket és szép játékot láthat a közönség. Bolla, Bánkuti személyében országos válogatott játékosok is szerepelnek a férfi csapatban. Részletes műsor: Fél 8 órakor BVSK METEOR KÖZÉRT úttörők. Fél 9 órakor BVSK—METEOR KÖZÉRT női. Fél 10-kor BVSK-METEOR KÖZÉRT férfi. A mérkőzésekre jegyek elővételben kaphatók Kiss Sándor órás üzletében a főtéren. A mérkőzések rossz idő esetén, is meg lesznek tartva a tornateremben. Az előre váltott jegyek a tornateremben is érvényesek lesznek. MOZI APOLLÓ MOZGÓ, Békéscsaba. Augusztus 16-ig nyári szünet. KORZÓ MOZGÓ, Orosháza. Julius 23-ig: »Abáj dalai« Film Abáj Ibrahim Kunanbajevról, — az elnyomott kazah nép lelkes harcáról. PETŐFI MOZGÓ, Gyula- Julius 23-ig: ^Táncosnő.« SZABADSÁG MOZGÓ, Békéscsaba. Julius 26-ig: »Makacs menyecskék*'« Cseh vígjáték. Kisérő műsor: »Csihoszti csoda « Cseh dokumentfilm. TÁNCSICS MOZGÓ, Szarvas- Julius 24-ig: »Aranykulcsocska.« Magyarul beszélő szovjet film. HIRDETMÉNY Közhírré teszem, hogy a szálastakarmány felvásárlását Békéscsabán egyedül a földmüvesszövetkezet szálastakarmány- telepe »Takarmányforgalmi Nemzeti Vállalat« végzi. Békéscsaba, 1950 jullus 17. Polgármester. Diákok sportünnepélye Dnyepropetrovszkban befejeződött a város diákjainak' sportünnepélye, amelyen több mint 250 tanuló vett részt. A fiatal sportolók kiváló felkészültségről tettek tanúbizonyságot és jó eredményeket értek el. 18 uj városi és területi rekord született- Az ifjak közül tóbl^ mint 200-an tették le a GTO jelvény próbáit. Stadion a »Gorsina« kolhozban A jaroszlavi terület határán fekszik a »Gorsina« kolhoz, melynek ifjúsága nemcsak a munkában, hanem a sportban ia kitűnik. A kolhoz komszomolistái nemrégiben nagyszerű kezdeményezéssel állottak elő. Elhatározták, hogy a kolhoz lakosságának segítségével sport-stadiont építenek. A stadion építésében résztvett az egész ifjúság- , A ,kész stadionban most már egymást érik a versenyek és nem múlik el vasárnap,, hogy a kolhoz komoly sportesemény nélkül maradna: HIRDETMÉNY Közhírré teszem, hogy Orosháza m- városban a szénabegyiijtést a földmüvesszövetkezet végzi, tehát azon gazdálkodók, akik szénabeadással is meg lettek terhelve, beadási kötelezettségüknek szántóföldi- vagy réti szénában tegyenek eleget. A belkereskedelmi miniszter újabb rendeleté alapján a takarmánybeadási kötelezettség teljesítésében is adható szántóföldi széna. Tehát akinek szénája, — lucernavagy hereszéna — van, az a földmüvesszövetkezet átvevő helyére szolgáltassa be- A gazdálkodók takarmány beadási kötelezettségüket árpatermésükből már törleszthetik. Felhívok ezért minden gazdálkodót, hogy beadási kötelezettségének elsősorban tegyen eleget, mert aki beadási kötelezettségének teljesítése előtt hoz forgalomba árpát, az a rendelet ellen vét. Takarmánybeadási kötelezettsége mindenkinek van, aki 1 kát. holdon felüli földterületen gazdálkodik. Orosháza, 1950 juli. 17. Polgármester. Rádió VASÁRNAP, JULIUS 2* Kossuth Rádió 7 Zenés ébresztő. 8 Hírek. 8.30 Szív küldi szívnek szívesen- 9 Fejtörő séta Zenopotámiában- 10 Egy falu — egy nóta. 10.45 Külügyi negyedóra. 11 Láttam a forradalmat... 11.25 Zenés vasárnap délelőtt. 12 Déli harangszó. Hírek. 13 Zenés posta. 13.30 Hangos újság. 14 Hitek. 14.15 Vidám muzsika. 15.15 Hírek szerbül. 15.30 Magyar népzene. 16.30 A cséplőbrigád. 17 Hírek. 17.10 Sosztakovics müvek. 17.40 Kincses kalendárium. 18.40 Hírek németül. 19 Bartók: Hegedűverseny. 19.40 Hírek szerbül. 20 Hírek. 20.25 Tánczene. 21 Hangképek a vasárnap sportjáról. 21.30 Totó* hirek. 21.35 Tánczene. 22 Hírek. 22,30 Esti hangverseny. 24 Hírek. Petőfi Rádió 8 Magyar muzsika. 8.30 Falurádió. 9 Református vallásos félóra. 9.30 Hanglemez. 10.15 Női szemmel... 10 45 Szórakoztató zenekari muzsika. 11.15 Miska bácsi lemezesládája. 11.30 Bányászmü- sor. 12 Térzene. 13 Hanglemezek. 14 Roósz Emil együttese játszik. 14.30 Igaza van — nincs igaza- 14.50 Hanglemez. 15 Kérdezz — felelek. 15.20 Rácz Aladár cimbalmozik. 15.45 Vasárnapi krónika- 16 A Rádió Gyermekszin^*. házának miisora- 16.40 Szív küldi szívnek szívesen. 17 A Lélek Mérnökei. 17.40 Tánczene. 18 Operettrészletek. 18.30 Hírek szlovénül. 18.40 Csajkovszkij: VI- szimfónia- 19.30 A kóbor hegedűs. 20.50 Hanglemez. 21 Szovjet népek dalai/ 21.40 Hírek franciául. 22 Cigányzene, 22.45 Könnyű dallamok. 23 Hírek szerbül- 23.45 Hírek szlovénül. 24 Műsorzárás. HIRDETÉSEK feltétele Gyulán CSÉFÁX hírlupbizomüiiy ásnál Városház-utca.