Viharsarok népe, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-15 / 162. szám
2 VIHARSAROK NÉPE A magyar asszonyok €& koreai nép ügye mellé állnak Bókenagy gyűlést tartott Budapesten a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. A gyűlésen Szabó Piroska elvtársnő mondott beszédet. Ismertette a koreai eseményeket. rámutatott) hogy a koreaiak ellen felvonultatott fegyverek fordítva sültek el. De rámutatott arra ie, hogy az amerikai asszonyok sem akarnak háborút, ezért hívják fel a magyar asszonyok az amerikai asszonyokat: harcoljanak a háború ellen. Az asszonyok felszólalásaikban hitet 'fettek, hogy megvédik a béColims és Vandenberg amerikai vezérkari főnök Mac Arthurral tárgyainak Collins és Vandenberg amerikai vezérkari főnökök szerdán repülőgépen Tokióba érkeztek. Collins tábornok kije'entette, hogy másfél napig marad a japán főváros85 ezer amerikai katona számára építenek laktanyákat Japánban nagy sietséggel Álarc n Ilyen az amerikai uralom alatt levő Dél-Korea Mig a japán bitorlók sokévi garázdálkodásával tönkretett Fs ak- Korea újjáépítése gyors ütemben folyik és álandóan emelkedik a. lakosság jóléte, addig Dél-Koreában merőben más a helyzet. Dél- Koreira az amerikai monopolisták a megállapodások egész sorát kényszeritették és ezek a megállapodások súlyos kötelezi tlségel róttak erre az országrészre. Délen a koreai ipar főágazatai az ame- rilmi üzletemberek ltezébe kerültek. Az ipar hanyatlásnak indult és igen sok iparágban alig egy év alatt 60 százalékkal csikként a termelés. Az árak az infláció és drágaság következtében 712-szeresére emelkedtek. Az amerikai »támogatás« következtében a munlcaalkalmak száma naprál-napna csökken, tehát nőv kszik a munkanélküliség. A gyarmati állap trwk tulajdonítható, hogy Dél-Korea, amely azelőtt az ország éléskamrája volt, most éhínségben szenved. A földbirtokosok önkénye és az amerikai gazdállcodás olyan nyomorba döntötte a kerek falut, amilyen nyomorban még a japán gyarmati uralom ala t sem vo 't. A parasztoktól a rendőrség segítségével az utolsó rizskészleteket is elviszik és az Egyesült Ál rmokba szállítják, A tűrhetetlen adóit oroszlánrészét a felduzzaszt ff hadsereg, a bábkormány, az ame; lkai tanácsadók és az amerikai hivatalnokok eltartására fordítják. A k reai nép most harcban áll, hogy megszabaduljon elnyomóitól, hogy helyréd.litsa az egységes, szabad és független Koreát. Kim-ír Szén tábornok fogadta a kínai ügyvivőt Július 16:1 Szovjet Légierők lapja társaság koreai nagykövetségének ügyvivőjét. A fogadáson je'en volt Bak Tong-Ho helyei tes koreai kuli ügyminiszter. népi gyűlést tartanak a Szovjet Légierők Napja alkalmából. Ab ünnepség középpontját a tusini repülőtéren rendezett légiszemle képezi, melyet július 16-án tar« tanak meg. Az ünnepségnek három programpontja van: a repülést támogató országos társaság sportrepülőinek bemutatója, a katonai légisport Bemutató rc< pülői és az ejtőernyősök bemutatója. Japan több városában és kikötőjében nagy kiterjedésű laktanya- építkezések indultak. még az amerikai hadsereg számára. Egész Japánbeli nagy sietséggel 85 ezer amerikai tiszt és katona számára építenek elhelyezkedési lehető?éget. A japáni amerikai megszálló hadA német egészségügyi szakszervezet a francia nemzeti ünnep alkalmából a következő táviratot intézte az általános francia szakszervezeti •• szövetséghez: «Július 14-e,- a francia nép nagy nemzeti ünZavaros légkörű, nyomott hangulatú ülés után a francia nemzetgyűlés 335 szavazattal 226 ellenében közvctelt formában bizalmat szavazott Pleven miniszterelnöknek olyan módon, hogy elnapolta a kormány összetétele és programja tárgyúban benyújtott interpellációkat A miniszterelnök »győzelme» ellenére ezáltal 31 szavazattal kevesebbet kapott, mint a beiktatási vita ftlkal mával. Duclos elvtárs, a Kommunista Párt parlamenti csoportjának elnöke beszédében rendkívül éles hangon bírálta a kormány összetételét Hangoztatta, hogy Pleven gaulleisla politikát folytat. Olyan politikát, amelynek értelmében Washington a békés jellegű gazdasági életei háborús gazdasággá alakítja át. Olyan politikát, amely Li-Szin- Mant tart hatalmon a népek akarata ellenére. Az önök kormánya — folytatta Duclos elvtárs — nem veszi figyelembe a francia nép követeléseit Ez a kormány fel fog bomlani, mert összetétele a nyugati imperialista államok ellentmondásait tükrözi vissza Ez a kormány a reakMegerősítik az USA angliai légierejét Az Evening News szerint a közeli na o';bau 230 ie ülő é pel n e0- erőritik az Egyesült Államok Angliában állomásozó iágihaderejét. A jelentés eaeriut az új amerikai re- pülűköteiékeknek Suffolk és Kent grófságban két repülőteret bocsátottak rendelkezésére két, majd a gyűlés a következő felhívást intézte & magyar asszonyokhoz: Mi, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségébe tömörült asszonyok, mélységes felháborodással tiltakozunk az amerikai imperialisták aljas, becstelen támadása ellen, amelyet a békeszerető koreai nép ellen indítottak. Az amerikai halálgyárosok vér- özönbe borították Korea földjét. Bombázzák békés városait, géppus- katűzzel gyilkolják a szántóföldek ban, ahol megbeszélést folytat Mac Arthur tábornokkal. A katonai helyzetről néni volt hajlandó nyilatkozni. sereg újabb erősítései főleg a kikötőkbe és az ipari központokba irányulnak. Mac Arthur főhadiszállás sáról pénzösszegeket utalt ki e laktanyák építéseié rámutatva, hogy nem az építkezési költségek fontosak, hanem az építkezés gyorsasága a döntő. nepe alkalmából testvéri harcos üdvözletünket küldjük, kívánjuk a francia munkásosztálynak, hogy sikeresen folytathassa Bastille hagyományait. Éljen a békéért folyó közös küzdelem.» ció, a nyomor és a háború kormánya. A dolgozók, kommunisták, szocialisták, katolikusok és pártonkívülick egyesülni fognak, hogy elsöpörjék ezt a kormányt és helyére a nemzeti függetlenség, a béke kormányát állítsák. dolgozóit, asszonyokat és védtelen gyermekeket. Az amerikai imperialisták gálád támadása ellen, — amely veszélyezteti a világbékét — a földkerekség békcszerető százmilliói emelik fel szavukat és egységesen kiáltják: »El a kezekkel Koreától!« Csodálattal és együttérzéssel követjük a koreai nép hősi szabadságharcát egységűéit békéiéért. Mi, magyar asszonyok végigéltük a háború szörnyű pusztításait. Fejünk felett dőltek romba házaink, mellettünk pusztultak gyermekeink, férjeink a háborúban. Elpusztult országunkat hősi munkával újjáépítettük, új, szabad országot építünk. Magyar asszonyok 1 Emeljétek fel tiltakozó szavatokat az amerikai háborús uszítok gálád támadása ellen! Teltekkel segítsétek a szabadságáért harcoló hős koreai népet! Harcoljatok kíméletlenül a háborús gyujtogatók magyarországi ügynökei ellen! Még jobb termelési eredményekkel erősítsétek hazánkat, a b.kcfront magyar bástyáját! Zárkózzatok fel még szorosabban Pártunk vezetésével a Szovjetúniő vezette legyőzhetetlen béketáborba! Minden győzelem a termelés frontján, minden csapás belső ellenségeinkre, erősíti a koreai nép szabadságharcát a gálád imperialista támadók ellen! Mi, magyar asszonyok biztosak vagyunk abban, hogy a koreai nép felszabadító küzdelme győzelemmel fog végződni. Tudjuk, hogy az imperialisták fékevesztett dühöngése nem tudja megállítani a fejlődést és a koreai nemzet is tagja lesz majd a szocializmust épitő népek nagy családjának. Testvéri üdvözletünket küldjük a szabadságáért harcoló hős koreai népnek. Éljen a Magyar Dolgozók Pártja és népünk szeretett vezére, Rákosi Mátyási Éljen a világbéke legfőbb őre, a hatalmas Szovjetúniő és vezére, a nagy Sztálin! Végül a gyűlés táviratot intézett a Koreai Demokratikus Nő- ozövetség^iez, melyben szolidaritásukról biztosítják a koreai nőket, s az amerikai nőkhöz, amelyben a béko megvédésére szólítják fel őket a magyar asszonyok. Kim-Ir Szén tábornok, a Koreai Népköztársaság minisztertanácsának elnöke julius n-én fogadta Csai Csun-Vut, a Kínai NépközJúlius 16-án ünnepli a szovjet nép a Szovjet Légierők Napját. Előadásokat és felolvasásokat tartanak Leninnek és Sztálinnak, a Kommunista Párt és a szovjet állam nagy vezéreinek szerepéről a szovjet légierő létrehozásában és , a szovjet állam légierőinek fejlesztése terén. Az előadások megemlékeznek a sztálini sólymok nagyszerű tetteiről a nagy Honvédő Háború idején. Moszkvában július 15-én ündi követsége jegyzéket adott át J ugosz’.á via k ülii gy m iniszte rének, amelyben tiltakozik a belgrádi fasiszták állandó provokációja ellen, amely, provokációk Albánia integritása ellen törnek. A jegyzék többek között a következőket mondja: Az Albán Népköztársaság kor» aránya a múltban már többször felhívta a jugoszláv kormány figyelmét arra a tényre, hogy Jugoszlávia gyakran megsértette az Albán Népköztársaságnak területi integritását és fegyveres provokációkat szervezett a határon a határőrség és a jugoszláv légierők fel- használásával. Június hónap folyamán a jugosz’ávok két esetben1 az Albán Népköztársaság határvonalát, két esetben pedig Albánia légiterét sértették meg. Az Albán Népköztársaság követsége erélyesen tiltakozik a jugoszláv külügyminiszternél a jugoszláv kormány, által szándékosan megszervezett provokációk ellen és ismételten felszólítja a jugoszláv kormányt, ves-s sen véget ezeknek az ellenségen eselekmén veknek.----------------------Ú jabb 89 millió dollár az,Amerika hangjának“ Mint az AP jelenti, Truman 89 millió dollár megszavazását kérte a szenátustól a propagandahadjárat folytatására a kommunizmus ellen az egész világon. A szenátustól kért összeget a külügyminisztérium «Amerika hangja» és más «tájé» koztató szolgálatainak» kielégítéséin fordítják. OLVASD a Viharsarok Népét! Viharsarok Népe DICSŐSÉG TÁBLÁJA SZEGYEN Sslancsik-brigád szabad elhanyagolni az A Békéscsabai Kötött- oklatá* kérdését & valamennyien ieikesen árugyár varroda üzem- vesznek M ezeken a részében dolgozik a sajtóértekezleteken. A Szlancsik-hrigád, amely brigádvezető gondosan i3a százalékos kiváló át- «gJ«1 arra, bogy a briLagfeljesitményévei és a g^aplót S^dosan vc- ° zessek. Barme y pu anatmunkafegye-em pontos }>an fel tudja mutatni a megtartásával kiérdemel- terme'ési eredményt és te az »üzem első brigád- ezzel a termelési felelős jaa nevet. A brigádérte- munkáját is megkönnyíti, kereteiket pontosan meg- Tudatában van annak, tartják, ahol a brigádta- hogy a brigád belső élegok megbeszélik a közös tének is példásnak keli problémáikat. Sajtóiéi- lenni, ál'andóan ügyel ar- órákon fe’olvasást tarta- ra, hogy a brigád a nak a Szabad Népből és mennyirég me'leít minő- a helyi sajtóból, megvi- ségi eg is kifogástalan tátják a Lel- és külpoliti- munkát végezzen, kai helyzetet, valamint a Öntudatos munkájuk- terme’és fokozására vo- nak meg is van az ered- natkozó kérdéseket. A ménye, joggal elsők az brigádtagok tudják, hogy üzem többi brigádjai kö- termelés mellett nem zölt. Romvári-brigád A DISz kongresszus előtt alakult meg az üzemben az az ifjúsági brigád, ame’ynek Romvári Jenő a vezetője. A brigád tagjai a kongiesz- szusi fc’ajánlásaikat nagy lelkesedésre! tették meg. A DISz mega’akulása óta azonban hanyatiani kezdet a munkájuk. Ma már ugyszó'ván telje en fel brigád tagjai, nem is tudják fölmérni a bri- gázmozga’om je’entősé- g t. Brigádnap’ót egyálta Ián nem vezetnek, a füzet, ame'y a brigádnapló szerepét tölti be, az ablakon hányódik, lapjainak a feie ki van tépdesve. így nem is tudják kimulatni termelésüket. Azt a lelkesedést, DISz alakulása i ,. , . i, , , ame y a L osz.o.t a brrgád A tagság t;e # fial3l<jka(> hanyagsága miatt egyal- ta'án nem tartanak értekezleteket. A brigádvezető még a hrigádvezetői éxlekez'eteken sem jelenik meg. Amikor a termelési felelős elvtársnő megkér'e. hogy tartsanak crak addig tartották meg, mig az egységesítő kongresszus le nem zajlott. A brigád haladéktalanul javítson a munkáján, mert az ifjúság lelkes munkájára most is olyan szüks'g van, mint a DISz rendszere en sajtóiérérát, megalakulása e őtt. Veazt válaszolta, hogy ezt gyerek példát a Szlan- nem lehet megcsinálni, esik-brigádról, mert mégmert a t gok r.em érnek is csak szégyen, hogy az rá. Természetesen, ha ifjúság ilyen hanyag nem képezik magukat a munkát végezzen 1 A német egészségügyi szakszervezet üdvözlő távirata a CGT-kez Duqlos elvtárs: A dolgozók egyesülnek, hogy elsöpörjék a Pleven-kormányt Albán jegyzék Jugoszláviához Az Albán Népköztársaság belgrú-