Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1952–1954

1954. június

• óő » uj zsinati törvény a társegyházak szer­vezését amugyis rendezni fogja. kz egyházkerület közgyűlése az egyházkerületi tanács intézkedését $udornásul veszi. 11. Hafenscher Károly igazgató jelentése a Fóti Belmissziói Otthon vezetésének egy­haz kerületi átvet el er ol es_az Ot tnon^muri ka/auo 1 . Az Otthonbizottság 1953.október 27-i ülésén az Otthon életében változás állott be azáltal,^ hogy Józsa Márton addigi lelkész­igazgató gyülekezeti lelkészi szolgálatba állása miatt igazgatói tiszt segérol'lemondott. A bizottság ezt a lemondását tudomásul vette és el­fogadta. A megüresedett lelkész-igazgatói állás betöltésére Bezséry László püspök Hafenseher Károly kőbányai segédlelkészt nevezte ki. Az Otthonbizottság magáévá^tette Dezséry László püspök rendelkezését. Hafenseher Károly a megbízást elfogadta. Az otthonbizottság ^'tóber 2^-i ülésén a bizottság áttekintette az Otthon egész' helyzetex, azt látta szükségesnek, hogy javasolja, vegye át az egyházkerület az Ott­hon gc^dasági- vezetését és szellemi irányítását, a-nélkül, hogy ez az Otthon tulajdonjogát érintené. Az Otthon az örökhagyó rendelkezése' szerint tovabbra is a Pestmegyei evangélikus egyházmegye tulajdona. Ezt a javaslatot a Déli Evangélikus Egyházkerület tanacsa 19^4.feb­ruár 11-én tartott ülésén megtárgyalta és a következőket határozta: a/ A-Déli Egyházkerület magáévá^teszi a Fóti Belmissziói Otthon bizottságának javaslatát és a Pestmegyei egyházmegyétől átveszi a Mandák Otthon szellemi irányí­tását és gazdasági vezetését; b/ Az Otthon telekkönyvileg továbbra is • a Pestmegyei egyházmegye tulajdona marad; c/ Mivel a telekkönyvben az Otthon még a # volt Pesti Felső Egyházmegye nevén szere­pelj gondoskodjék^ az egyházmegye a névvál­tozás átvezetéséről; d/ Az Egyházkerület Tanácsa^az Otthonbizott­ságot olyanformán szervezi át, hogy a bízott­* ság tagjai a következőkből állanak: az Ott­hon igazgatója és gondnoka; a^Pcstmegyei egyházmegye esperese és pénztárosa; aJDéli. egyházkerület püspöke ^és püspöki titkára, az egyházkerületi tanács egy kiküldött tagja, ^a régi bizottság tagjai közül Kökény Elek rákospalotai lelkész. e/ Az egyházkerület tanácsa tudomásul ve­szi, hogy Kiss János gondnok tisztviselői államsegélyt kap fizetése• kiegészítésére; f/ Az egyházkerület tanácsa hozzájárul, hogy Hafenseher Károly otthonigazgató havi 500.- forint tiszteletdijat kap munkájáért* F <; az összeget az * egyházkerületi pénztár folyósítja^az 1954.évre szólóan. Az trj ott­honbizottság feladata megvizsgálni azt,hogy idővel milyen mértékben részesedhet mag az Otthon az igazgatói fizetés költségeinek fedezésében. * " Az Otthonbizottság 1954.március ló~án tartott ülésén az egyházkerület tanácsának döntéseit elfogadta és tudomásul vette,

Next

/
Oldalképek
Tartalom