Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948–1950
1949. október
32 megállapítja, hogy a lezárult iskola évben a munka eredményes volt nemcsak a vallásórák keretei között, hanem azon kívül is a gyermekistentiszteletek, vasárnapi gyermekbibliakörök és gyermekevangélizációk formájában Jelentését a konfirmációról szóló jelentés egészíti ki. VII. Pestmegyei közé p egyházmeg y e: Válint János jelentése általános részében felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekek vallásos nevelésének első számú felelése a szülő, aki a családi életben kell, hogy elvégezze ezt az Istentől mindenek előtt őreá hárított munkát. Mégpedig a leghatásosabb eszközzel: a példaadással. Bár ma még megvannak az iskolai vallástanítás keretei, lehetőségei, de az egyháznak fel kell készülnie arra is, hogy a vallástanítás munkájának javarészét a családban a szülőknek kell elvégezniök. Beszámol arról, hogy a lezárt iskolai évben 15 helyen 65 csoport 65 óráját látogatta meg ellenőrzés céljából. Sok igyekezetet, sok jóakaratot és szorgalmat talált mind a lelkészek, mind a tanítók munkájában. Az eredmény általában jó volt a személyi és tárgyi nehézségek ellenére. Hálával és elismeréssel emliti meg az állami iskolák igazgatóinak és tanitóinek szíves készségét, amellyel a vallásoktatást elősegítették. Mint hiányosságot emliti meg "nem kapott olyan tájékoztatót, amelyből azt az örvendetes tényt állapíthatta volna meg, hogy az egyházközségek presbitériumai vagy képviselőtestületei figyelmet szenteltek volna a vallásoktatásnak. Mintha ezt teljesen a szülők és lelkészek ügyének tekintenék. Od kell hatnunk, hogy a vallásoktatás ugye egyházunk egyik legfontosabb közügyévé váljék. Gyermekbibliakör vagy gyermekistentisztelet minden gyülekezetben volt. Az egyházmegyék befűtött s a fentiekben vázlatosan ismertetett jelentései alapján újra csak abban összegezhetem a lezárt iskolai év vallástanitási eredményét: "Mind ezideig megsegített bennünket az Ur!" Először is Feléje hangozzék a mélységes hála szava. Azután szólaljon meg a köszönet azok felé, akik a vallásórákon s azokon kivül is fáradhatatlan buzgósággal, több helyen 4o-55 km távolságból is teljesítették kötelességüket:evangélikus gyermekeink vallásoktatását. Emberé a munka, Istené az áldás. Hisszük, hogy az odaadó megvetést Isten áldó kegyelme