Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948–1950

1949. október

- 5 harc nyilt, mintha burkolt.Hiszen mi nem magunkért harcolunk, hanem az evangélium eloremeneteléért. A Krisztusban megjelent üdvözítő kegyelem hirdetéséért. Az eltévedt fiak visszafordításáért az atyai sziv felé és azért,, hogy ennek az ácyai szívnek az áldását szolhassuk e világban, akár hallgatnak reá, akár nem. Ez a fogalmazás: az egyház és az állam szétválasztása, nem a mi fogalmazásunk. Mi nem vagyunk elválaszthatok az államtól, tehát a világtól. Mi a világban élünk, tehát az államban. Az egyház Ura nem akart kivenni minket a világból. Benne hagyott és a benne való szolgálattal bizott meg. Tekintet nélkül tehát minden szervezeti kérdésre, nekünk csak egy lehet fontos: hirdethetjük-e az evangéliumot? Akkor hirdetni kell. Kiszolgáltathatjuk a szentségeket? Akkor hívogatni kell hozzájuk az embereket és szolgálni nekik az igével és a szentségekkel. Isten igéje nem bizta meg az egyházat az államformák közötti válogatással, hanem megkívánja tőle a felsőbb hatalmasságoknak való engedelmességet. Ha tehát vallásszabadság van, akkor mi engedelmeskedünk hálásan a szolgálat lehetőségeiért, ha pedig nincsen vallásszabadság, akkor küzdenünk kell azért, hogy legyen. És ez a vallásszabadság nem az úgynevezett hivatalos egyháznak a mozgási és cselekvési szabadsága csupán, hanem minden egyháztagé is. Nem is érthetjük és nem is képviselhetjük a vallásszabadság igényét másképpen. Azoknak tehát, akik az egyház és állam közötti világnézeti különbségnek és az ebből folyó magatartásnak a túlzói közé tartoznak, felhívjuk a figyelmét arra, hogy a sztálini alkotmánynak nemcsak az a rendelkezése van, hogy minden állampolgárnak jogában, szabadságában áll az Isten nélkül gondolkozók közé tartozni és ezért semmi hátrány nem érheti, hanem az is benne van, hogy minden állampolgárnak joga van a hivők közé tartozni és ezért semmi hátrány nem érheti. Mi tehát a vallásszabadság és lelkiismereti szabadság ügyét törvénybeiktató magyar államtól a mostani kezdeti nehézségek ellenére is a vallási és lelkiismereti szabadság biztosítását várjuk és ennek a birtokában akarjuk szolgálni népünket a háborúktól összerontott élet újjáépítésében,szociális újításaiban és a béke megőrzésének küzdelmeiben. Ebből a felfogásból következik a fakultativ hitoktatás kérdésében való magatartásunk. Kell-e mondanunk, hogy minket milyen fárdalmasan érint a kötelező vallásoktatás meg-