Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947
1947. november
31 és naoról-aapra megismétlődő plcüascitum arról, hogy a nép millióinak, a nemzetnek ki nem oltható vallási szökő~ 0lete van, annak a kielégítését semmiféle kormánnyal vagy politikai pártokkal alku tárgyává tenni nem engedi. IV. Bőséges és nagy feladat in spiritualitás és in temooralíbus egyaránt, ami az egyházi tisztséget viselőnek a valiára nehezedik. Merre van az ut, mik az eszközük, mi a módszer, ami a célhoz vezet, a külső világot u^y formálja, hogy abban a Kitűzött cél valósággá legyen? Szokásos háromféle egyházról beszélni: az ecclesia pressa-ről, az ecclesia militansról és az ecclesia triu ipiiansról, ami azt a gondolatot fejezi ki, hogy a szorongatott egyháznak harcolnia kell a győzelemért. Az ut, az eszköz, a módszer tehát a karc volna. A karcot a hitetlenség, a közönyösség, a racionalizmus ellen helyesnek kell tartani, amennyiben az az egyház missziói munkáját jelenti. Erősíteni, terjeszteni a hitet, az egyháznak Istentől xendelt feladata, semmiesetre nem jelent ez a harc a leli:! ismereti meggyőződés ellen valamiféle kényszerítő fegyverekkel vivott harcot. Sokszor kellett ugyan fegyverhez nyalnunk, de mindenkor csakis a lelkiismereti szabadság védelmére fogtunk fegyvert. A szeretet vallásán felépült egyház nem harcol az erőszak harci eszközeivel. Egyedüli harci eszköze a tanítás, az ige. Evanjélious egyházunk csak ilyen értelemben lehet ecclesia militans. Evangélikus felfogásunknak megfelelően nincsenek erőszakos iiarei eszközeink azok allen sem, akik azért állanak szemben az egyházzal, :ert ugy vélik, hogy az ípLlamak és a társadalomnak az általuk helyeselt berendezését gátolja a kereszténység. Evangélikus felfogásunk szerint a meggyőzés fegyvereivel kell megnyugtatnunk elleneinket arról, hogy a kereszténység mint a cselekvés normája, mint moralitás és világnézet, egy állami vagy társadalmi berendezkedésnek oea üzen hadat. Követve Krisztus tanítását, "add meg a császárnak ami a császáré", megadta a császárnak mindenkor, ami a császárt megillette, lett légyen az a világi hatalom: monarchia vagy respublica, arisztokrácia, oligarchia, vagy demokrácia, vagy egyéb politikai elven felépült világi hatalom. Krisztus taortása, a keresztény erkölcs, a keresztény világnézet független a mindenkori államformától vagy a mindenkori tásadalmi rend mikéntjétől; fölöttünk álló. IIem jelenti ez azt, hogy a kereszténység az állami és a társadalmi életben nem kivonna érvényesülni. Be vájjon jelenthet-e ez valami veszélyt vagy fenyegetést bármely állami vagy társadalmi rend ellen. Goethe állapitja meg: "mag der menschliche Geist sich so erweitern wie er will,über die Hockeit und sittliche Kultur des Christentums, wie es in den Evangelien leicht et und schimmert, wird er nicht hinauskommen. n ialaloan füzi ehhez Eckermenn, Goethének eg/ik kitűnő interpretarora azt a megállapítást, hogy "amilyen igaz Goethenek ez* a bizonyságtétele, olyan i 0az az is, hogy a világi etkika az előtt az alternativa előtt áll, hogy az erkölcsi ideült a kereszténységtol ve^ye át, vagy pedig megelégedve alsóbbrendű erkölcsi Ideállal, elmaraajon a keresztény erkölcsiség mögött." Ez éppen a feladata az ecclesia militansnak, hogy tanításával, hívőinek példaadásával meggyőzze a társadalmi és a politikai élet irmyitoít, a világi hatalmakat arról, hogy a kereszténységben nem kell ellenséget latniok, hanem a legerősebb segítőtársat a földi életnek a legszebb, a legnagyobb boldogságot ígérő és biztosító megformálásában. IVo Ezekben az igénytelen fejtegetésekben próbáltam nagy vonásokban vázolni szerény nézetemet arról, ho y a'jelenvaló
