Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1943

1943. október

4. lás többet árt a vallásnak és az egyháznak, mint minden^ külső támadás. Minket azonban az emberi balgatagság és gonoszság hatalmai még így sem félemlítenek meg, harcai le nem töfnek, kíméletlenségei meg nem rettentenek, gyűlöködései meg nem rontanak. A Krisztus egyháza nem felejti az Üdvözítő mondását: Aki mindvégig kitart, üdvözül. A Krisztus egyháza minden harc és nyomorúság közepette is megáll azon az egyetlen igaz fundamentumon, amelyet maga az Isten vetett és bizakodással várja az Isten szabadításának napját. Közben pedig kitartóan munkálja a lelkek építését és erősíti az ingadozók tántorgó hitét. Emberek vagyunk, Krisztus hívei, együtt örülünk tehát az örülőkkel és együtt sírunk a sírókkal. Ha most több a sírni, mint az örülni való, ez hitünkben meg nem tántorít, sőt az egymás iránt való szeretetben és szolgálatban csak megerősít. Mikor az egész világ komlóban van, könnyes szemmel nézzük ugyan a bomlás szánalmas tüneteit, de annál több és kitartóbb szolgálatra érezzük magunkat kötelezve. Ha sok a szenvedő, kell hogy gazdagabb legyen a szeretet, hűségesebb a szolgálat . Az elmúlt közigazgatási esztendő folyamán egyházkerületünk gyülekezetei a bánatos 'lelkek vigasztalásában, az általános nélkülözés elviselésében, az elhagyottak gyámolításában, a hit próbáját alló gyengébbek erősítésében nem fáradtak el. örömmel állapítom meg, hogy az elmúlt közigazgatási esztendő folyamán kerületünkben az egyliázépitő munka mindenütt eleven volt. örömmel állapítom meg, hogy egyházunk híveiben a nehéz idők nyomása, alatt sem fogyatkozott meg az áldozatkészség, sőt inkább növekedett. A presbiteri tanácskozások, a a lelkészek összejövetelei áldásosak voltak, az ifjúsági- és a nőegyletek tervszerű munkája mindenütt örvendetes nekilendülést mutat. Ezt részben ^ az evangélizációs mozgalmaknak tulajdoníthatjuk Én az evagélizáeiós munkát kezdettől fogva szívesen láttam és támogattam, módszereit és eredményeit komolyan figyelem és azt hiszem, nem korázom el a felette való ítéletmondást. Kerületünk vitéz Sréter Ferencben lelkészi oklevéllel bíró külön munkást állított az evangé'lizáló mozgalmak élére. És ezze'l bizonyságát adta annak, hogy ezt a munkát kész rendszeresíteni. A ő távozása után próbaképpen Csép regi Béla okleveles lelkész személyében állítottunk új embert a sokat ígérő munka folytatására. A munka megszervezésében és tervszerűségében azonban még sok a hiány. Az evangelizációs mozgalom még a kezdet kezdetén jár. Az evangélizá'iás lelkes apostolai több napon át, sokszor egész héten keresztül lelkes, buzgó és az áttörés természeténél fogva fáradságos munkával igyekeznek kerületünk különböző helyein a lelkeket megmozgatni. A hozzám érkezett jelentésekből látom, hogy a közönyösségre hajló hívek lelkiismeretét mind szélesebb körben sikerült megmozgatniok. Istennek tetsző áldott munka ez, de még megvan az a nagy hátránya, hogy az evangélizátorok kivonulása után a munka és annak hatása a legtöbb helyen nyomban elhalványul, néha végképpen abba is marad, mert nincs folytatása. Olyan, mint a magvető által elhintett mag, mely vékony rétegbe hull, hirtelen szárbaszökik és éppen olyan hirtelen e'l is szárad. Meggyőződésem, hogy az evangelizációs mozgalomnak egyházunkban csak akkor lesz igazi eredménye, ha a megkezdett munkát a helyi lelkészek, tanítók, diako10