Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1942. szeptember

8 2-4. A kerületi közgyűlés az elhangzott elnöki megnyitó beszéd kapcsán melegen üdvözli a betegségéből felépült Püspököt, a nagy tetszéssel fogadott megnyitóbeszédet, melynek során a felügyelő mély megindulással a Kormányzó úr vejét ért halálos szerencsétlenségről is megemlékezett, egész terjedelmében jegyzőkönyvbe téteti s az abban foglalt javaslatokat határozati erőre emeli. Egyben a közgyűlés a Kormányzó Űr Öfőméltóságához intézett távirata apcsán a Kormányzóhelyettes úrnak — valamint a Kormányzó úr vejének — tragikus halála felett érzett mély részvétének felállással is kifejezést ad. 3. Világi főjegyző jelenti, hogy a megbízólevelek kellő számban beadattak s a közgyűlés határozatképes. Ker. felügyelő a közgyűlést megalakítottnak nyilvánítja s javaslatára a közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítésére az elnökségen s a jegyzői karon kívül Kemény Lajos, Wolf Lajos, Sándy Gyula és dr. Lényi Márton tagokat kéri fel. 4. D. dr. Raffay Sándor püspök bemutatja és felolvassa a következő jelentését: Tisztelt Közgyűlés! Hosszú betegségem alatt volt időm elmélkedni korunk nehéz kérdéseiről és helyzetünk válságairól. De nem a bajok tenger sokaságán és nem a változások végetlen rajzásán emésztődtem, hanem a feladatok végzetszerű feltorlódására és a válságos helyzet kényszerítő követelményeire igyekeztem figyelmemet központosítani. Azt mindenki nyilván látja, hogy sorsfordító időket élünk. Jövendők születnek, melyek vajúdását mi szenvedjük. A hívő azonban tudja, hogy Isten kezében a szenvedés az üdvösség eszköze. A baj, a hánat és minden fájdalom a lelki emelkedés szárnyatolla. Isten a bajjal tanít, a szenvedéssel tisztít, a fájdalommal nevel. Az evangélium egyházának, mint a Krisztusban hívők közösségének, egészében is, egyes tagjaiban is az a kötelessége, hogy a mai próbás időkben megértse az Isten akaratát. Különben nem tudhatja javára fordítani e próbás idők szenvedéseit. Mikor most a bányai evangélikus egyházkerület évi közgyűlését tartjuk, ezt a testvéri együttlétet kiváló alkalomnak tartom arra, hogy szóljak hivatásunkról. Az egyházéról is, az egyes hívőéről is. Mert alapjában véve nincsen különbség a hivatásban, csak a munkatér más és a munka eszközei mások. A mi időnk is ugyanolyan válságos és sorsdöntő, mint amilyen Jeremiás prófétáé volt. Most is népek, nemzetek, vallások, világnézetek sorsa felett dönt a felkavart élet. Amit azért egykor Jeremiás prófétának mondott, ugyanazt mondja most nekünk is az Űr: Te azért övezd fel derekadat és kelj fel és mondd meg nekik mindazt, amit én parancsolok néked. Meg ne riadj tőlük, különben én riasztalak el téged előlük! . . . Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek le téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Ür, hogy megszabadítsalak téged. (Jeremiás 1 : 17., 19.) Derekunk felövezésére igazán nagy szükségünk is van. Az új kor nemcsak a hagyományos értékek kíméletlen ostromával, hanem új világnézet beoltásával és új elrendeződés megteremtésével igyekszik a régi helyébe lépni. A vallásellenes hatalmak is nagy erővel viaskodnak a vallás