Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1941. október

27 mezőberényi lakos fellebbezésében. A második presbiteri ülés szeptem­ber 7-én volt. Ezen a mai közgyűlést készítettük elő. A kerületi törvényszék 1940 december 19-én és 1941 június 27-én tartott ülést. Három kisebb jelentőségű ügygyei kellett foglalkoznia. Az egyes bizottságok a szükséghez képest az év folyamán több­ször üléseztek. Itt említem meg, hogy a kerületi missziói bizottság 1941 január 29-én ülést tartott. Ezen az ülésen a belmissziói munka különböző ágait számbavette, a bizottság tagjait kívülállókkal kiegészítve, az egyes munkakörök végzésére kijelölte és a belmissziói munka irányítása érde­kében a kezdeményező lépéseket megtette. Az E. T. VII. t. c. 10. §-nak rendelkezése alapján bejelentem, hogy a kerületi elnökség 1941 máricus 4-én jóváhagyta a pesti felső egyház­megye és Farkas István váci lakos között létrejött adás-vételi szerződést, amely a Jungmann-örökség egy házára vonatkozott. Kérem az intézke­dés tudomásulvételét. Közlöm, hogy Magyarbánhegyes és Csanádapáca lelkészi állásai az elmúlt évben megkapták az állami kongruát. A multévi kerületi közgyűlés elrendelte, hogy a népes egyházköz­ségek az egyházi törvények értelmében tegyék meg a lépéseket a lelkészi körök megalkotása érdekében. A tett intézkedésekről a mostani közgyű­lésnek számot kell adni. Ennek alapján közlöm, hogy a folyó évi január hóban tartott esperesi értekezleten foglalkoztunk a kérdéssel és az érte­kezlet határozatából kifolyóan az esperes urak felhívták az érdekelt egy­házközségeket a törvények végrehajtására. Ügy látszik azonban, hogy e tekintetben hathatósabb intézkedésekre van szükség, mert a hozzám fel­terjesztett egyházközségi határozatok nem kielégítőek. Méltóztassék tudomásul venni, hogy a multévi közgyűlés határozatának kívána­tos módon való végrehajtását továbbra is szorgalmazni fogom és annak­idején a közgyűlésnek újból jelentést teszek. Egyébként a kerületi közigazgatás minden tekintetben rend­szeresen folyt. Az Evangélikus Egyházkerületek Jóléti Egyesülete ez évben is jótékonyan folytatta tevékenységét. Bevételeiből a kerület részére 11.421.28 pengő jutalék esett. Kívánatos, hogy a Jóléti Egyesület munká­ját az eddiginél hatványozottabb mértékben karolják fel egyházközsé­geink és híveink. Figyelembe kell venni nemcsak azt; hogy az egyesü­let a biztosítás minden ágában a többi társaságokkal legalább is azonos értékű juttatással szolgál tagjainak, hanem azt is, hogy az általa foglal­koztatott munkaerők valamennyien evangélikus egyházunk híveiből kerülnek ki. De talán legelsősorban arra kell tekintettel lenni, hogy a Jóléti Egyesület az egyházkerületnek már évek óta olyan tekintélyes jutalékot fizet, hogy azzal a szórványgondozásra szükséges összeg egy része minden megterhelésünk nélkül rendelkezésre áll. Ezért nyomaté­kosan ajánlom az egyesület munkáját az illetékesek figyelmébe és egy­házi közérdekből kérem annak felkarolását. Az egyesületek és intézmények életéről a következőkben számolok be. A FÉBÉ diakonissza-egyesület 16 éve végzi már áldásos munká­ját egyházi életünk majdnem minden területén. Az elmúlt évben az egye­sület rákoskeresztúri fiúárvaházában 22 árvagyermeket gondozott. A budapesti leányinternátusban 40 bennlakó növendék talált meleg és megbízható otthont. A Luther-Otthonban és a szarvasi árvaházban az

Next

/
Oldalképek
Tartalom