Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1941. október

15 részt pedig azokat, akik egyszerű tagjai és hívei a Krisztus egyházának. Mert vannak szomorú jelek és tanúságok, amelyek arra mutatnak, hogy egyházunk gyenge és esendő. A vezetők közül elsősorban a lelkészeken van a legnagyobb felelősség. Nagyon nehéz hivatása van a lelkésznek, de az egyház érdeke megköveteli tőle, hogy még a legnehezebb áldozathozatal árán is ennek a hivatásnak szentelje oda életét. A lelkész legyen híveinek atyja s ne csak vezetője, legyen velük minden gondjukban, bajukban, örömükben s legyen elsősorban az Istenbe vetett hitben példaképük. Kovács Andor esperesi jelentésének kezdetén szomorú megállapítást tesz: az egyházmegyét általában a nehéz anyagi helyzet jellemzi s nagyon sok az adóssággal küzdő egyházközség. Közli, hogy az esperességben az elmúlt évben a közigazgatás simán folyt. A hitélet megújulásában örvendetes jelenségek is észlelhetők, de több helyről érkezett az a sajnálatos jelentés, hogy az ifjúság az egyházi élettől távol tartja magát. Kevés a születések és a házasságkötések száma. Az egyházközségekben az istentiszteleti alkalmakat szaporítják, az úr vacsorázók számában ismét kisebb csökkenés állt be. A belmissziói tevékenység a szokott formák között mozog, vallásos estéket, bibliaórákat, szeretetvendégségeket mindenütt tartanak, a házi áhítatok is mind gyakoribbak. A jóigyekezetnek azonban kevés eredménye mutatkozik. A missziók gondozásában változás nincs, az önállósulásra megérett két leány-, illetve fiókegyház, Kiscsákó és Gyulamező, nem vágyakoznak arra, hogy önálló egyházzá alakuljanak. Az egyesületek közül legtöbb helyen a nő- és leányegylet s a KIE működik. A hitoktatás rendes keretek közt folyik, a szekták jelentősége megszűnt, az egyházba való visszatérések folyamatban vannak. Építkezések csak kisebb mértékben folytak. Megkezdődött a Rákóczi-telepi templom építése, de abba kellett hagyni, mert nem volt pénz. A hívek áldozatkészsége hanyatlott, csak a kisebb egyházakban figyelemreméltó. Jelentése végén az esperes közli a közgyűléssel, hogy a bizonytalan idők miatt a multévi közgyűlésen bejelentett nyugalombavonulását elhalasztotta s annak időpontjáról még a mai napig nem határozott. A budapesti egyházmegye közgyűlése június 26-án volt Budapesten. Vladár Gábor dr. egyházmegyei felügyelő a szárdesi gyülekezethez intézett szózat alapján figyeli az egyház életét. Élőnek hívnak, pedig halott vagy — szólt a megdicsőült Krisztus a szárdesi gyülekezethez. Súlyos vád ez az ellen, akinek élnie kellene, de az életnek csak a színét viseli. Vájjon ez a vád nem illeti-e meg sokszor az egyházat is? Vannak olyan szomorú jelenségek, amelyek nem méltók a Krisztus élő egyházához. A magunk gyarlósága, a szolgálat elégtelensége, a személyek szerint való pártoskodás nem egyszer megbénítja az egyház munkáját s megakadályozza hivatásának teljesítését. Az elmúlt évben pedig, éppen a budapesti egyházmegyében, ezeken a bajokon kívül felütötte fejét a hívek anyanyelv szerinti szétválasztásának ártó kísértése is. Azok, akik ezt a szétbontást kezdeményezik s folytatják, elfelejtik, hogy négyszázéves közös multunk minden emléke az összetartozás szükségét hirdeti. Elfelejtik a közös hősöket, a közös vértanúkat, a közösen hozott áldozatokat, elfelejtik, hogy Bocskay, Bethlen, a Rákócziak valamenynyiünk szabadságáért küzdöttek, de elfelejtkeznek arról is, hogy a magyar evangélikusság sohasem sértette senki nemzetiségi érdekét s nem akadályozta meg érvényesülését. Figyelmen kívül hagyják a külön utakra vágyók, hogy a vallási és egyházi életet fenyegető veszélyeket csak erős, egységes egyház tudja mérsékelni és legyőzni. Érthetetlen,