Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1941. október

8 A közgyűlés a felolvasott levél tartalmát a püspök iránt újból is kifejezett meleg ragaszkodással és lelkes éljenzéssel veszi tudomásul. 3. Világi főjegyző jelenti, hogy a megbízólevelek kellő számban beadattak s a közgyűlés határozatképes. Ker. felügyelő a közgyűlést megalakítottnak nyilvánítja s javaslatára a közgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítésére az elnökségen s a jegyzői karon kívül Kemény Lajos, dr. Gaudy László, Sándy Gyula és vitéz Sárkány Jenő tagokat kéri fel. 4. D. dr. Raffay Sándor püspök bemutatja és felolvassa a következő jelentését: Tisztelt Közgyűlés! A világ legbölcsebb beszédét, a Hegyi beszédet, a világ Megváltója e szavakkal fejezi be: ,,Mindaz, aki ezeket az én beszédeimet hallja és cselekszi, ahhoz a bölcs emberhez hasonló, aki a házát kőre építette. És ömlött az eső, jöttek az áradások, fújtak a szelek és rázúdultak arra a házra, de nem dűlt össze, mert kőre alapozták". Zivataros időket élünk. Ömlik az eső, de ömlik a könny is. Amaz a földet, emez a lelket árasztja el. Mind a kettőből gond, bánat és keserűség ered. Ránk jöttek az áradások is, a gyűlölség, a megnemértés, a mohóság lelkének áradásai. Ezekből indult ki és táplálkozik a második világháború, melynek füstje és lángja, mint gond, áldozat, keserűség és gyász fojtogatja békességünket. Fújnak a szelek is, amelyek ellenséges indulat orkániával tépdesik lelkünk virágait. Fújnak a szelek, amelyek elsodrással fenyegetik apáinktól örökölt legdrágább értékeinket és előbb-utóbb pusztasággá változtatják a földet és a lelket egyaránt. És mindez a sok veszedelem rázúdul az Űr házára is, amelynek békességre vágyó lakosai lassanként nemcsak nyugalmukat, hanem biztonságukat is elvesztik. Lehangoló a látvány, hogv vannak, akik nemcsak a régi világnak, hanem a keresztyénségnek is halálát jósolgatják. Szomorú a látvány, hogy még a Krisztust valló népek között is akadnak, akik az ő üdvözítő tanításai és az azokat hirdető egyházak számára is nagy bizakodással ácsolgatják a koporsót. Milyen jó és milyen bátorságos ilyenkor megemlékezni az Űrnak szaváról, hogy nem dűlhet össze sem az olyan ház, sem az olyan lélek, amelyet kőre alapoztak. Kiváltképpen arra a kőre, amelyet e világ építőmesterei, miként a múltban, úgy most is mellőzni akarnak. De hiába, mert az Isten akarata és bölcsesége szánta és tette azt sarokkővé. Mi, evangélikusok, akik a keresztyénség veszedelmét nemcsak látjuk, hanem szenvedjük is, akik szomorúan figveliük, hogy még a Krisztus népe között is mennyien vannak a kishitűek, akik kétségeskedő szívvel nézik a nagy világégést, és látjuk az ingadozókat, akik nem tudnak bízni és hinni Krisztus szavának örök igazságában, és látjuk a kételkedőket, akik együtt tanácstalankodnak a tanácstalan világgal, mi, evangélikusok, sem a kishitűekkel, sem az ingadozókkal, sem a kétségeskedőkkel nem tarthatunk, hanem a Krisztus evangéliumára támaszkodva, nyugodtan és bízvást várjuk az Isten kedves esztendejének felvirradását. Mert örök igazság, hogy a mi hitünk megtart bennünket. Azért, ha naponként ajkunkra ül is a könyörgő imádság: „Mi Atyánk, ne vígy