Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1940. szeptember

23 Szarvason, Kiskőrösön, Nyáregyházán, Mezőhegyesen, Tiszaföldváron, a pesti Deáktéri egyházban, Gyulán, Tótkomlóson és Orosházán volt nyolckilencnapos evangélizáció. A két utóbbit Balczó András volt kondorosi, illetőleg Wolf Lajos ceglédi lelkész végezte, a többit vitéz Sréter Ferenc. A gyülekezeti evangélizáció nyomán kisebb közösségek alakulnak és ébreszt őleg vesznek részt az egyházközségek életében. Ezeknek a közösségeknek konferenciájuk is volt augusztus 15—18-án Orosházán, mikor is 500 résztvevő találkozott a kerület minden részéből az egyház Ura a Krisztus nevében az evangélium mindeneket megerősítő és megáldó kútfeje mellett. Ez összejövetelt meglátogattam és mondhatom, öröm volt nézni a buzgóság és az evangéliumi öntudatos hit ragyogását, az egymásnak örülő arcokon. Legyen áldásos e munka s Isten kegyelme tegye a kis közösségeket evangélikus egyházunk megújuló fájának zöldelő s majdan gyümölcsöző hajtásaivá. Jelentésemből nem hagyhatom ki néhány, most még jelentéktelennek látszó megmozdulás méltatását. Már eddig is érintettem őket, de egymás mellé akarom állítani, hogy egybevéve mit jelentenek. A budapesti egyházmegye egyházközségei anyagi támogatásban részesítik az adcságokkal küzdő szegény egyházakat. A középső pestmegyei egyházmegye tervszerű mentőhadjáratot szervez az elgyengült egyházközségek megmentésére. A felső pestmegyei egyházmegye megalapította és munkába indította az egyházmegyei szeretetszövetséget. E három kezdet az egymásért való felelősség és a testvéri szeretet jele és bizonysága^ De egyben útmutatás is. S talán ebben rejlik nagyobb fontossága. Mert ez az Ú1 mutatás nemcsak egy-egy egyházmegyének szól, hanem az egész kerületnek. Megmutatja az összefogásnak, a gyengébbek felkarolásának, a veszendő értékek megmentésének és az Istentől ránk rótt felelősségnek útját. Sőt azt mondhatnám, hogy megmutatja megmaradásunk útját is. Mert ha egymást elhagyjuk, ha nem a szeretetnek és az áldozatnak, hanem a széthúzásnak útján járunk, akkor, mint oldott kéve menthetetlenül széthullunk." Az összefogást célozzák a kerületszerte mind gyakoribbá váló presbiteri konferenciák is. A kisebb jelentőségű helyi összejöveteleken kívül nagyobb presbiteri értekezletek voltak Gádoroson, Szentetornyán, Kispesten, Monoron és Dunaegyházán. A presbiterekkel való foglalkozás és az ő találkozásukban rejlő összetartó erő áldásként fog visszaszállni az egyházra. Azért kell e téren még rendszeresebb és alaposabb munkát végezni. Örömmel jelentem a kerületi közgyűlésnek, hogy az alkotó és építő munkának is vannak bizonyságai. A mult, 1939. évi szeptember hó 10-én felszenteltem az alag-dunakeszii fiókegyházközség templomát. Ez a kis gyülekezet lelki és anyagi erejének csodálatos megfeszítésével olyan szép és megfelelő nagyságú templomot épített Isten dicsőségére, ami várható fejlődése folyamán is elegendő lesz és becsületére fog válni az egyházközségnek. Legyen a templomon és a benne imádkozókon Isten áldása. A kerületi közigazgatás tekintetében jelenthetem, hogy az általában rendben folyt. Nem mondhatom ezt a határidőhöz kötött jelentések és felterjesztések beérkezéséről. E miatt az esperesekhez körlevelet intéztem és felhívtam őket arra, hogy a maguk hatáskörében a kitűzött határidőket szigorúan tartassák meg, mert különben ők sem tudnak eleget tenni a rájuk vonatkozó és kötelező határidőknek. A közigazgatás megkönnyítését kívánom elérni az ez évben rendszeresített nvomatott körlevelek bevezetésével. Ezekkel nem akarom az