Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1931. szeptember

43 Csécsi Nagy Imre altábornagy az Örsz. Bethlen Szövetség, — Kemény Gyula, a szarvasi öregdiákok, — Paulik János a magyarországi F vangélikus Lelkészegyesiilet, — Rásó Lajos kormányfőtanácsos az Országos Luther-Szövetség, Kovács Andor főesperes a bányakerületi lelkészek, — Reil Lajos igazgató a tanárok és tanítók nevében üdvözölte. Különösen meleghangú és mindenkit megható beszédet mondott GWolf I ajos ceglédi lelkész. Végül Tolnay Kornél ny. államtitkár, a pesti ev. magyar egyház felügyelője az egyházközség nevében üdvözölte a püspököt mint lelkészüket: «Pascal mondta, hogy Jézus hiveinek és munkásainak az élete szakadatlan áldozat. Én erre az áldozatos életre példának Méltóságodat állítom oda. Amint most végighallgattam a beszédeket, mindegyikben egy-egy új munkakört láttam megnyílni, melyben Méltóságod hűségesen és eredményesen munkálkodott. És ennyi foglalkozás, ennyi munkakör közepette sem felejtette el, hogy lelkipásztor. Ez a mi Deáktéri templomunk tanúsága annak, hogy hányszor jelenik meg a szószéken. Ma . erre végtelenül nagy szükség van. A mai társadalom elfordul Istentől. Méltóságod bölcsesége és istenfélelme Istenhez vezetheti vissza a hallgatókat. Köszöntöm mély tisztelettel és szeretettel a pesti evang. magyar egyházközség nevében annak ünneplő lelkipásztorát'» D. D. Raffay Sándor püspök az üdvözlésekre együttesen a következő választ adta : «Végtelen hálával köszönöm meg mindazt a szíves üdvözlést, amellyel engem most megtiszteltek. Lelkemben az elhangzottak meghallgatása után két egymással viaskodó kép áll. Az egyik az, amelyet a jóakarat megfestett. A másik az, amely az én lelkem mélyén elém tárja fogyatkozásaimat is. Végtelenül boldogít, hogy úgy látnak engem az én embertársaim és munkatársaim, mint ahogy azt elmondották és végtelenül maró fájdalmat érez a lelkem, hogy én pedig úgy látom magamat, amint a lelkiismeret tekint végig az ember gondolatain és cselekedetein. Én so'sem akartam lelkész lenni. Két álló esztendeig viaskodtam az édesanyám kérésével, az édesapám nógatásával és más pályára igyekeztem, mert féltem a lelkészi hivatással járó. embert megtagadó és leigázó önkéntes szolgálat terheitől. De az isten nagy lelki tusán, végtelen sok csalódáson, egészen majdnem az életmegszakadásig menő megpróbáltatáson át is rákényszerített szolgálatára. És most nem győzök néki ezért elég hálát adni. Az ember gondolja meg a maga útját, de Isten intézi annak folyását. Nem győzök hálát adni azért, hogy viaskodásunkban az Ur lett erősebb és engem szolgálatába kényszerített. Ha visszatekintek a szolgálatra, melyre innét indultam el ebből a templomból, ahol most is szolgálom az Urat, csak az alázatos gyermeki szív mélységes hálájával gondolhatok vissza a 40 év segítségére és arra a bölcsességre, amellyel Isten engem erre a szolgálatra elhívott. És én ebben a szolgálatban csak a kötelességemet akartam teljesíteni és betölteni mindig a hivatást és nem tanácskozni testtel és vérrel, hanem csak az én Urammal és éppen ezért azzal a jóleső érzéssel tekintek vissza az elmúlt időre, hogy minden fogyatkozásaim mellett is mindenre volt erőm abban, aki erőssé tesz hitem által, a Jézusban. Végtelen hálával mondok köszönetet mindazoknak, akik kegyesek voltak e közgyűlésünkön megjelenni, köszönöm életem munkáinak méltatását és a rólam való jóságos megemlékezést. Engedjék meg, hogy amikor a megjelenésért hálás köszönetemet fejezem ki. minden dicsőséget, dicséretet és érdemet áthárítsak az Isten nevére és ezzel az áldással fejezzem be ezt az órát: Legyen áldott az. aki az erőtlenekben mutatja meg hatalmas erejét és azokban munkálkodik, akik tudják a Krisztus igéjét: Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm az erőtlenségben lesz nyilvánvaló. Ida ez a kegyelem azt akarja, hogy továbbra is szolgáljam az Urat és egyházát, imádott hazámat és a magyar társadalmat. valamint az egész emberiség közművelődését, legyen meg az akarata. Én munkálkodni fogok, de kérem, hogy munkatársaim, pályatársaim tartsák meg irántam az elnéző szeretet és a megbocsátó jóság meleg érzését.»