Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1931. szeptember

42 kiváló írónak és tanférfiunak halhatatlan nevét, A budapesti gimnázium kiváló volt igazgatójának. Góbi Imrének állított mű­vészi kivitelű síremléket. Két iskola volt növendékei emléket állítottak iskolájukban két kiváló férfiúnak. A budapesti gimnázi­umban Lux Elek szobrász-művész készí­tette el Rátz László, a kiváló mathematika­tanár emléktábláját; Szarvason pedig a Szarvasi Öregdiákok Szövetsége állított emléktáblát az intézet egykori növendéké­nek, a református esperes-lelkésznek. Sza-­bolcska Mihálynak. Nem hagyhatjuk meg­említés nélkül azt, hogy a budapesti gim­názium fenntartó testülete az iskola három tanárát 400 400 pengős utazási segéllyel külföldi tanulmányútra küldte. Bárcsak ab­ban a helyzetben lennének iskoláink, hogy tanáraikat minél többször küldhetnék ta­nulmányutakra, mert az ily tapasztalat és ismeretszerzés kiszámíthatatlan hasznára van magának a tanárnak és nemkülönben az iskolának, valamint az ifjúságnak. Az aszódi Petőfi reálgimnázium új épü­lete elkészült és víárja az ifjúságnak a régi épületből az új épületbe való, évszázadokra szóló ünnepélves áthelyezését. Tanulmányi tekintetben megállapíthat­juk, hogy az ifjúság a megállapított osz­tályzatok bizonysága és az illetékes hiva­talos iskolalátogatók megállapítása szerint akiszabott tar anyagot elvégezte és erkölcsi magaviselete, valamint szorgalma teljesen megfelelő volt. A szarvasi igazgató nyoma­téko car hangsúlyozza, hogy az új tanterv' az elvégzendő anyagot bővítette, ellenben a reá fordítható időt megrövidítette s a test­nevelés túltengése és a különféle egyesületi mozgalom túlságosan igénybe veszi a ta­nulók' délutáni szabadidejét. Ezekben az aggodalmakban mindnyájan osztozunk. Uj internátus nyilt Szarvason a gimná­ziummal kapcsolatban 30 tanulóval. Az aszódi reálgimnázium pedig az uj épület­be való átköltözés után régi épületét inter­nátussá készül átalakítani. E helyütt emiit­jük meg. hogy ennek az iskolának nagy vonzó ereje van az egész környékre, ameny­nyiben egyre több tanuló keresi fel ezt az iskolát, akiknek létszáma már elérte a 400-at És ez iskolának sajátszerű jelleget ad az a körülmény, hogy c 400 tanuló kö­zül 203. tehát több. mint a létszám fele mindennap vasúton utazik. A vasúton járó tanulók gondos ellenőrzés alatt vannak. Az iskolák igazgatói felhasználták a megfelelő alkalmakat arra, hogy az ifjúságban növel­jék a jótevők iránti hála érzetét. Az isko­lákat ebben az évben is támogatták jóte­vőik. . ^ A négy intézet a következő nagyobb adományokat kapta: Aszód: Aszód község 900 P. Künsztler János testnevelési tanár példás magavise­letű utazó tanulóknak 100 P. Budapest Székesfőváros három tanulót küldött né­metországi tanulmányútra. Emléktárgyakat ajándékoztak: Melna Gyula, iglói Szontágh Antal; Francsek Pál pedig Amerikából iró­gépet. Békéscsaba- Balázs Ádám tanár 1000 P •ösztöndíjra. Békéscsaba város 12.000 P, az LA) alumneumra 100 P, Dr. Pándy István 737 műből álló könyvtárat. Békés­csabai Takarékpénztár a Segélyegyletnek 100P, Magvar-Olasz Bank 100 P, Linder András VI. o. tanuló a Segélyegyletnek 100 P. Budapest: Egyetemes Ev. Egyház a Gó­bi-síremlékre 100 P. VK Miniszter a torna­terem padlózására 2461 P, Budapest Szé­kesfőváros a Segélyegylctnek 500 P, özv. Zsilinszky Mihályné ösztöndíjra 100 P, Volt Növendékek Egyesülete ösztöndíjra 200 P, Rátz-emlékre és ösztöndíjra 5000 P. 1880-as maturánsok 500 P. 1889-es ma­turánsok a gödi játéktelepre 1300 P. Szarvas: Szarvasi Öregdiákok Szövetsé­ge ösztöndijakra 210 P. jutalomkönyvekre 100 P. Az iskolák volt növendékei az elmúlt év­ben is megtartották évfolyamonként hagyo­mányos találkozó összejöveteleiket, melyek mind arra szolgáltak, hogy megerősítsék és fejlesszék azt a nemes kaocsolatot, mely a volt diákot iskolájához fűzi. II. Budapesti Leánykollégium. Ez a szépen fejlődő intézet ebben a tanévben érte el teljes kialakulását, mivel a polgári osztályok teljesen megszűntek és ebben az évben volt az első érettségi vizs­ga. A tanév fontos eseménye volt a Canoni­ca Visitatio, melyet Dr. Raffay Sándor Püs­pök április ] 6-17-18. napjain tartott Dr. Zimmermann Ágost, Dr. Németh Ödön is­kolafelügyelők és a ker. tanfelügyelő kísé­retében. Püspökünk az ő eszméje szerint alapított /-s működő iskolában örömmel ál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom