Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937
1935. október
21 segéderőt állítsanak be a rendes vallástanár mellé. — Megfigyelte a szarvasi 6. kerületi tanítónőképző-intézet vallástanítását is, és ellene semmi panaszt nem emelhet. — Közelebbről megismerkedett a csaniád—csongrádi egyházmegye vallástanítási viszonyaival és ott is jó tapasztalatokat szerzett. Mielőtt jelentésemnek az iskolákkal és a tanítással foglalkozó részét befejezném, be kell számolnom arról a megbízásról is, melyet a multévi kerületi közgyűlés az elnökségnek adott a kerület tulajdonában levő két tanintézet dolgának rendezését illetőleg. A szarvasi tanítónőképző ügyét kerületi felügyelőnk a helyszínen személyesen vizsgálta meg és az összes illetékes és érdekelt tényezők meghallgatása után arra az eredményre jutott, hogy a tanítónőképző Szarvasról ez idő szerint nem vihető el. Nem lehet tehát mást tennünk, mint Szarvason rendezni az elhelyezkedés tarthatatlan állapotát. Üj épületet kell emelni. A mai gazdasági viszonyok között ez kivihetetlen ugyan, de a könnyültebb jövő számára már most elő kell készíteni a kérdés egyetlen lehető megoldását. Természetes, hogy a végleges rendezés munkájában az államra, a községre s a szarvasi egyház híveire is bizalommal számítanunk kell. Az aszódi polgári leányiskola helyzete már sokkal nehezebb. Itt egyenesen a fennmaradás, illetőleg a fenntarthatás lehetősége forog kockán. Az iskola tipusa ma már nem rokonszenves a közönségnek. A tanulók létszáma aggasztóan fogy. A költségek szaporodjak, a jövedelmek sorvadoznak. Maholnap nem lesz miből fizetni a tantestületet és nem lesz fedezete az épület fenntartásának sem. Javaslom, hatalmaztassék fel az elnökség, hogy az arra illetékes tényezők bevonásával a kerület két intézetének sorsát illetőleg a további teendőket végezze el és eljárása eredményét a legközelebbi közgyűlésnek végleges határozat meghozatala végett terjessze be. Egyesületeinkről s intézményeinkről a következőkben adok számot. A Fébe diakonissza-egyesület jelenleg 63 testvér, 42 jelölt és növendék foglalkoztatásával végzi nemes munkáját. Isten iránt érzett hálával jelentik, hogy a diakonissza-egyesület munkaköre egyre tágul. Az anyaház Remetekertvárosban van. Fontosabb munkaterei a következők: Üdülőház Piliscsabán, a Fébe-munka kiindulási helyén, penzió a Hűvösvölgyben, nyomda, könyvkereskedés Budapesten, Nyíregyházán és Albertin, leányinternátus és vendéglátó Budapesten, nyomorék gyermekek otthona Nyíregyházán, hol jelenleg 17 gyermeket ápolnak, leányárvaház a csanádmegyei Pihenő-pasztán, jelenleg szintén 17 gyermekkel. Ezeken a helyeken kívül még 30 diakonissza-testvér végez munkát a különböző gyülekezetekben. A Protestáns Országos Árvaegylet budapesti árvaházában egyaránt otthont találnak evangélikus és református árvagyermekek. Az árvaház 77. működési évét éli. Ebben az évben 51 evangélikus vallású gyermeket juttatott megfelelő meleg otthonhoz. Az árvaház növendékei a nyarat a balatonszárszói nyári telepen töltik el. Az árvaházban van külön elemi iskola; a nagyobb gyermekek az evangélikus gimnáziumba vagy leánygimnáziumba járnak, vagy pedig más fővárosi és állami iskola növendékei. A Budapesti Protestáns Iparosképzö Egyesület protestáns iparostanoncok egyházias és hazafias nevelése érdekében működik. Az elmúlt évben az egyesület 15 buzgó tagját a kereskedelemügyi miniszter úr elismerésével tüntette ki. A békéscsabai diakonissza anyaház összeköttetésben van a bresslaui anyaházzal. Az elmúlt évben 17 testvér végezte a gyülekezeti, kórházi és magánápolási munkát. Az anyaháznak van leányinternátusa; árvaháza, melyben 37 iskolaköteles és 26 iskolába még nem járó árvagyermek lakott. 9 aggot gondoznak az anyaházban. A városi napközi otthon is a diakonisszák felügyelete és vezetése alatt áll, valamint a városi inségkonyha is. Ebben az évben sikerült elérni, hogy a városi kórházban evangélikus diakonisszáink végzik az ápolás