Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937
1935. október
8 6. heti más szemmel a környező világ szellemének változásait és jelenségeit, mint az evangélium szemével. Ez a szem pedig a jelenségek és változások mögé is be tud nézni, és felismeri és meglátja, hogy a világ gazdasági és politikai életének minden jelensége csak a lelki és szellemi élet milyenségének természetes következménye. A világválság, melyben sínylődünk, komoly lelki válság. Meg kell ezt látnunk, ha a válság szenvedéseit megrövidíteni és a válság káros hatásait elkerülni, vagy legalább enyhíteni akarjuk. Be kell látnunk azt is, hogy a világválság és a lelkiválság középpontjában most is Jézus áll. Jézusnak a lelke, a gondolkozása, a szive, a hite, az Istenhez és emberhez való viszonya. Válságos idők és helyzetek az erőket és az értékeket komoly próba alá vetik. Nemcsak az egyes emberekét, hanem a népekét, nemzetekét, egyházakét és minden erkölcsi vagy anyagi erőkészlettel munkálkodó közösségét is. Történelmi értékelés folyamatában élünk és a bontakozó új jövendők épületének falain sok régi tekintély és hatalom ítéletét kezdi felírni a láthatatlan kéz: „Megmérettél és hiányosnak találtattál." Pedig ez a megméretés ínég csak a mulandóságra rendelt világ ítélete. Az örökbíró ítélete még csak azután következik be. A kettős ítélet mérővesszejét azonban sem az egyes ember, sem az emberek egyetlen intézménye nem kerülheti el. Ezért kell a magunk lelkével és életével is, egyházunk lelkével és életével is odaállnunk ma Jézus elé, hogy megítéljen bennüket és a környező világot. Ami elsőbb is a környező világot illeti, ahhoz való viszonyunk mit sem változott. Az államkormány ma is ugyanolyan nehézségekkel küzd, mint az összeomlás óta szakadatlanul. Bizonyosan szívesen tenne értünk többet, mint amennyit tesz, de maga is olyan gazdasági nyomás alatt áll, hogy legjobb szándékai is megbénuinak. Ezt mondhatjuk az anyagiakra vonatkozólag. A szellemi és erkölcsi téren azonban már nem tudok mentséget találni a mai kormányzat számára. Mert nemcsak a hatalmaskodó római egyház kíméletlen magatartása és kultúrált néphez méltatlan támadásai ellen nem akar vagy nem tud megfelelő, illő és méltányos védelmet nyújtani, hanem még a maga hatáskörébe tartozó kenyéradó vagy tisztességet nyújtó közéleti munkatereken is akadályozás nélkül engedi érvényesülni a bennünket mellőzni vagy kizárni törekvő felekezeti elfogultságot. Abban sein nyerünk a törvények alapján bennünket feltétlenül megillető támogatást, hogy ahol iskoláink nincsenek, a hitoktatás vagy kántorkodás ellátása érdekében az állami iskolákhoz egy-egy evangélikus tanerőt alkalmazzanak. Készséggel elismerem azonban, hogy ezen a téren a mostani kultuszminiszter úr és bizalommal üdvözölt új államtitkára, dr. Tasnády-Nagy András igazságos és megértő lélekkel igyekszik a múltnak sokszor tervszerű mulasztásait pótolni. Külső viszonyaink más vonatkozásban sem változtak. A kisebbségi sors hátrányai és keserűségei változatlanul éreztetik velünk hatásukat. De ez a szomorú helyzet ne csüggedésre, hanem az eddiginél is keményebb megállásra és melegebb egybeforrásra buzdítson. Nekünk egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy az Isten kegyelme az ő legdrágább kincsét, az evangéliumot bízta ránk. A világválság sorsdöntő fordulataiban nemcsak arra kell gondolnunk, hogy komoly és szent hivatásiunk az evangélium átmentése a jobb jövendők számára, hanem azt is tudnunk, éreznünk és vallanunk kell, hogy bennünket magunkat is, de az evangéliumi egyházat is csak az evangélium mentheti át a jobb jövendők számára. íme itt a németországi példa. Nagy lelkiválságok ködén is átcsillan az evangeiium örök fénye és biztatva vezérlő világossága. Az evangélikus egyház élethalál-harcában mind tömörebbé válik a hitvallásos hívek tábora. Hogy még nincs nyugalom, hogy még sok a félszegség, hogy még tombol a szélsőségek egyoldalúsága, hogy még ma is hangoskodik a multak sötétségéből hazajáró gonoszszellem, a modern pogányság, — az nem tévesztheti meg a tisztánlátókat. Az