Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1934. október

9 reánk, de kettős apostols^g dicsősége is integet felénk. Az a kérdés, vállal- 6. juk-e ezt a munkát? Készek vagyunk-e a munka dicsőségéért a szükséges önmegtagadásra? Akik az egyház élén állunk, viseljünk bár hivatalos papiköntöst, vagy polgári ruhát, mindnyájan az egyház fenntartás és az egyházépítés szent kötelezettségét hordozzuk. Ezzel olyan felelősséget vettünk lelkiismeretünkre, amely vagy fel tud emelni a apostolok és evangélisták szédületes de tündöklően ragyogó ösvényeire, vagy ledönt a porba, ahol nem lehet más sorsunk, mint az ízevesztett sóé, hogy lábbal tapossanak az emberek. Az evangélium egyházára Isten akaratából rászakadt próbáltatás e válságos esztendeiben szakadatlanul hallom azért lelkem mélyén a Megváltó szavát, amelyet apostolaihoz intézett: Kicsoda a megbízható és okos szolga, akit a gazda egész cselédségének felvigyázójává tett, hogy idejében adjon azoknak eleséget? Boldog az a szolga, akit az ö ura, mikor megjön, így talál tisztében eljárva. (Mt. 24, 45—46.) Evangélikus egyházunk minden egyes vezetőjének és felvigyázójának lelkét naponként e kérdés tükrében kell megvizsgálnia. És naponként fel kell magához tennie a kérdést: Én vagyok-e az a megbízható és okos szolga, akit az Ür felvigyázóvá méltatott a tulajdon háznépe felett, hogy idejében adjon annak lelki táplálékot? Én vagyok-e az a megbízható és okos szolga, aki a nehéz sors igájában elcsigázott népet a hit kenyerével, az Ige tejével és az örökélet italával meg tudja elégíteni? Én vagyok-e az a megbízható és okos szolga, aki hűséggel gondozza, bölcseséggel vezetgeti, szeretettel biztatgatja, példaadással lekesíti és a Megváltó kebelére téríti az evangélium népét? Én vagyok-e az a megbízható és okos szolga, akit az Ür, akármikor jön is meg és idéz maga elé a nagy számadásra, mindig ebben a lélekmentő és egyházépítő munkában talál? Szeretném, ha e közgyűlés minden egyes tagja, de különösen evangélikus anyaszentegyházunk valamennyi lelkipásztora és felvigyázója a felelősség teljes komolyságával átérezné a felvállalt munka felséges voltát és a reá váró kötelesség minden dicsőségét. Mert evangélikus egyházunk, mint a kor is, amelyben él. válságban forog. E válság küzdelmeiben korunk a bomlás, egyházunk pedig a hanyatlás jeleit mutatja. E hanyatlás vádjából mennyit róhatunk a korszellemre és ellenfeleinkre és mennyi marad meg a magunk rovásán, azt most ne feszegessük. Csak a szomorú tényre függesszük szemünket és vonjuk le a látottakból a bennünket illető következtetéseket. Elsőbb is meg kell állapítanunk, hogy meghányatlásunkat nem pusztán az ellenség ereje, hanem a magunk erőtlensége okozza. Sőt elsősorban ez. Az apostolok is gyengék és erőtlenek voltak ugyan a világgal szemben, mégis ők győzték le a világot, mert lélekben, hitben, lelkesedésben és önfeláldozásban a világ fölé emelkedtek. Nálunk ellenben folyton fogy az evangélikus öntudat, hanyatlik a hitvallásos erő ,lankad a megállás, sorvad az építeni vágyó és építeni tudó egyházhűség, pusztul az egymást támogató összetartás, és ami talán a bajok koronája: megingott a veszteség szégyenét és kárát elhárítani képes éber őrködés szelleme. Megingott nemcsak a hívekben, hanem a vezetőkben is. Azokban a szolgákban is, akiket az Ür pásztorokká és felvigyázókká tett a maga házanépén. Elsősorban is magunkat kell tehát felerősítenünk, hogy erőnkön álljon egyházunk is. A magunk felerősítése pedig nem emberi munka, hanem Isten bennünk való kegyelmi munkája. De ehhez át kell adnunk magunkat egészen az Isten céljainak szolgálatába. Mert az erő egyedül benne és a diadal az ő evangéliumában van. Boldog ember az, akiben és aki által Isten és az ő Igéje munkálkodik! Kívülről ne várjunk sokat. Minket nem testvérek tábora övez ezen a világon. Hiába vagyunk e szent magyar hazának évszázadok óta hűséges pol-