Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1934. október

6 3. a mi évenként megújoló kérő és figyelmeztető szavaink befogadását nem találnak. A jövőt illetőleg számot kell vetnünk Mélyen Tisztelt Közgyűlés azzal is, hogy a mai idők nehéz anyagi küzdelmei fogékonnyá teszik híveink meg­gyötört lelkét a ma áramló különböző vallási és társadalmi irányok iránt s. ennek folyományakép az egyház kormányzásában is olyan eszmék keresnek érvényesülést, amelyek az egyház működésére zavarólag hatnak, sőt bénító­lag hatnak. Emellett úgy vélem, a mai időknek hirtelen fordulatokban való gazdag élete is szükségessé teszi oly intézkedések megtételét, hogy gyors cse­lekvés által egyházunk életének zavartalanságát biztosíthassuk. Én úgy érzem Mélyen Tisztelt Közgyűlés, hogy mi a ma és az eljö­vendő idők előtt is felelősek vagyunk egyházi létünk folytonosságáért és ép­ségben maradásáért, ép azért teljesen indokoltnak tartom, hogy gondoskod­junk arról, miszerint alkotmányos úton oly intézkedéseket foganatosítsunk, amelyek az egyház fennmaradását, további életét biztosítani képesek. Szükségesnek tartom ép ezért, a november 10-re összehívott zsinat­nak megtartását és helyesnek tartom a presbiteri rendszer bevezetésével egy­házunk cselekvő képességének fokozását. De a mai évek anyagi gondjai egyébirányú szempontok figyelembe vé­telét is kötelezővé teszik számunkra. Egyházi életünk anyagi berendezésénéi feltétlenül és szigorúan figyelemmel kell lennünk arra, hogy az élet nehéz­ségei alatt szenvedő testvéreink anyagi erejét a legszükségesebb mértéket meghaladó mérvben igénybe ne vegyük. így feltétlenül szükségesnek látom, hogy egyházi közületeink költségvetését a legnagyobb gondossággal, taka­rékossággal úgy állapítsuk meg, hogy adózó testvéreinkre új terheket ne rójjunk. Meg vagyok győződve arról Mélyen Tisztelt Közgyűlés, hogy az egy­házszeretet növelése, az evangélikus öntudat erősítése az egyházkormányzat­ban tervezett szervezeti intézkedéssekkel élénkébbé tett egyházi élet, hívei és anyagi erejének kímélése nagy erőgyarapodást fognak jelenteni a ma súlyos lelki és anyagi vonatkozású terheinkkel való megküzdésben s meg fogják teremteni azt a hitéleti felülemelkedést, amellyel kisebbségünk mellett egy­házi birtokállományunkat megvédeni képesek leszünk. III. Tisztelt Közgyűlés! Eme, az evangélikus egyházat általánosságban érintő kérdések tárgya­lása után, méltóztassék megengedni nekem, hogy megemlékezzem még az egyházkerületünket komolyan érdeklő fontos eseményekről is. Az elmúlt év személyi eseményei közül elsősorban meg kell emlékeznem arról, hogy Bezzegh Sámuel nagytiszteletű úr, a püspöki iroda vezetője, szeptember hó 1-ével megvált állásától és nyugdíjba ment. 47 évi lelkészi, csaknem 39 évi kerületi szolgálat után távozott körünk­ből a nagytiszteletü úr. Az ő szelíd jóságát, az ő ügybuzgó szolgálatkész modorát, egyházát szerető jószívét, mindig az egyház érdekeit előmozdító, odaadó tevékenysé­gét, szolgálatának érdemes és kiválóan értékes voltát ismertük valameny­nyien, ép azért meg vagyok győződve, hogy az Igen Tisztelt Közgyűlés min­den egyes tagja együttérez velem abban, hogy távozásában elfogódott, fáj­dalmas érzésünk követi őt. Együtt érez abban is, hogy működéséért csak hála, köszönet illeti meg őt, ép azért indítvánnyal járulok a T. Közgyűlés elé, kérem, hogy távozása felett jegyzőkönyvileg fejezzük ki sajnálatunkat, példát adó ügybuzgó szol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom